Shock!

szeptember 20.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Vicious Rumors: Razorback Killers

Vicious Rumors: Razorback KillersGeoff Thorpe gitáros/zenekarvezetőnél tutira nem stimmel valami. Szegény Carl Albert énekes 1995-ben, autóbalesetben bekövetkezett halála óta ez már az ötödik Vicious Rumors album, és ezek közül nem volt még kettő olyan sem, ami nem hogy ugyanabban a felállásban, de legalább ugyanazzal az énekessel készült volna el. Mintha megbillent volna valami Geoff fejében, már másfél évtizede képtelen tartósan maga mellett tartani négy stabil embert, pedig ebben a periódusban sem akárkik fordultak meg a bandában (például Steve Smyth, Thaen Rasmussen és Ira Black gitárosok, Atma Anur dobos, Brian O'Connor vokalista, és így tovább).

megjelenés:
2011
kiadó:
SPV
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Legutóbbi akciója gyanánt James Rivera énekest (lásd még: Helstar, Destiny's End, Seven Witches, Killing Machine stb.) sikerült egy durva bunyóval elmarnia maga mellől, amikor is James fején konkrétan egy sörösüveget csapott szét Thorpe mester. Bármi is volt a vita oka, azért ez nem egy civilizált megoldás, lássuk be. Rivera után rövid ideig egy Ronnie Stixx nevű arc került képbe, de az új album végül nem vele, hanem a korábban a Malice-ben tevékenykedett, szintén US metal veterán Brian Allen közreműködésével készült. Persze nem a Vicious Rumorsról beszélnénk, ha nem lenne még két személyi változás az előző, Warball című album óta: Dave Starr bőgős helyét Stephen Goodwin, Thaen Rasmussen gitárosét pedig Hiyoshi Morgan vette át.

Ahhoz képest viszont, hogy a zenekar nagyjából ugyanazt az átjáróház-szindrómát produkálja, mint mondjuk a Rainbow vagy a Whitesnake a korai nyolcvanas években, az aktuális produkción ez egyáltalán nem hallatszik, sőt. Bár jómagam a Carl halála óta készült korongok közül továbbra is a Warballt érzem a legerősebb, legkiforrottabb munkának, kétségtelen, hogy a Razorback Killers épp csak egy hangyányival lett gyengébb elődjénél. Ennek oka leginkább az, hogy két olyan dal is van a CD-n, amiben Geoff az összes énektémát magának vindikálja, és ez valahogy nem sült el igazán jól. Anno a '96-os, egy az egyben általa felénekelt Something Burning albumon, aminek a világa szándékoltan lett minden szempontból szikárabb, sörtésebb, működött is a dolog, azonban itt, ehhez az alapvetően dallamosabb zenei közeghez nem nagyon passzol a gitáros nyers tónusú, karcos, kissé fojtott orgánuma. Még a Let The Garden Burnben hagyján, mert maga a muzsika itt elviszi a mutatványt, viszont a középtempós All I Want Is You zeneileg sem túl erőteljes, amit csak tovább erősítenek a laposabb, semmitmondóbb énektémák. Geoff hangja egy-egy sor erejéig, meg a vokálokban aztán persze más nótákban is felbukkan, de ott ez rendben is van, semmi gond vele. Annál is inkább kár volt magát ennyire exponálnia a fent említett két tételben, mert az aktuális frontember, Brian Allen viszont tényleg egy igazi főnyeremény: vérbeli US power hang, markáns, erőteljes a közepes fekvésekben, de ha kell, eszelős magasakra is képes, amúgy James Rivera vagy épp a fiatal, Winters Bane/Jugulator-korszakát élő Ripper módjára. (Hihetetlen különben, hogy a tengerentúli underground színtéren mennyi ilyen kaliberű figura kallódik, jószerével csak a legbeavatottabb rajongók maroknyi tábora által ismerve és elismerve.) Változatosan, élettel, lendülettel teli módon, adottságai maximális kihasználásával énekel, igazán méltó utódja Carl Albertnek és Riverának, ráadásul – ami majd a koncerteken lesz fontos – fazonálisan is abszolút rendben van.

A tíznótás album játékideje pont ideális (51 perc), a tradíciókat a 21. század követelményeihez igazítva tálaló hangzás kiváló, és hiba volna megfeledkezni a hangszeres játékról, ahol főként az új hathúros, Hiyoshi Morgan érdemei kiemelkedőek. A gitárjáték ugyan mindig is a Rumors fő erősségei közé tartozott (lásd mondjuk Brad Gillis és Thaen Rasmussen Warball albumos szólóit, vagy pl. Vinnie Moore-t, aki a banda korai időszakában voltaképpen itt alapozta meg későbbi szólókarrierjét), de amit ez a számomra eddig tök ismeretlen félvér arc itt összepenget, az még ennek fényébe is kellemes meglepetésként ért. (Vendégként egyébként Brad Gillis ezúttal is felbukkant, akárcsak az ex-tag Mark McGhee és a Testamentes Eric Peterson.) A ritmusszekcióról szintén csak jókat lehet mondani, úgyhogy – bár ennek esélye konvergál a nullához – azt kérem Geofftól így a cybertéren keresztül, hogy egyik zenészét se rúgja vesén, szúrja hasba vagy bunkózza le egy jó darabig, ha lehetséges, ez ugyanis egy bivalyerős felállás, amit nagy hiba volna megbolygatni.

A korábban említett két dal ugyan szürkíti kissé az általános összképet, de szerencsére azért így is többségben vannak a nagy pillanatok. A gyors, pörgős speed-power Murderball, Axe To Grind és Rite Of Devastation egyértelműen a korai, klasszikus érát idézik meg, nekem azonban mégis két borultabb tétel a kedvencem. A lassan induló, elfojtott energiáktól feszülő első pár perc után egy dobkiállással igazi power metal szaggatásba torkolló Pearl Of Wisdom jelesül úgy zseni, ahogy van, és a gitártémáiban a '90 körüli Queensryche világát is megidéző, komplexebb-epikusabb felépítésű albumzáró tétel, a Deal With The Devil szintén nagyon nagy. Érdekes színfolt még a szinte doom tempójú és hangulatú, címéhez méltóan komor Black is – elsőre furcsának tűnt ez a darab, de aztán nagyon megszerettem.

A veterán zenekarnak egy nem egészen hibátlan, de mindenképpen erős albuma a jólesően old school borítóba csomagolt Razorback Killers, soha rosszabbat. Amerikai power metal vonalon (meg úgy általában is) egyelőre nálam az új Jag Panzer mindent visz az idei termésből, de ezt a lemezt is sűrűn fogom még hallgatni mostanában, az tuti. Erős a gyanúm, hogy nem csak a Metalfesten fogom megnézni őket, hanem a május 19-i bécsi bulira ugyancsak benevezek.

 

Hozzászólások 

 
#4 Scarecrow 2018-08-20 09:44
Az Electric lemezük baromira nem jött be, ezért ezt is kihagytam sokáig, mondván ugyanolyan szint. Meg a f*szt, ez a lemez odacsap durván, Allen itt egy isten, nem úgy mint az említett albumon. ( szerintem itt beleadott apait anyait). Lazán Ripper szintet hoz néhol, ennyire pozitívan rég csalódtam.
Idézet
 
 
+1 #3 Valentin Szilvia 2011-04-03 10:52
Idézet - kamikaze:
Május 19-én Marty Friedman koncert is lesz, vagy a Vicious fontosabb? Szerintem az ex-Cacophony, Megadeth gitáros jelentősebb személyiség a műfajban, mint Geoff Thorpe és csapata, de természetesen jó volna mindkettőt megnézni.


Marty Friedmant ki nem hagynánk! Természetes, hogy ott leszünk.
Idézet
 
 
+1 #2 kamikaze 2011-04-03 10:30
Május 19-én Marty Friedman koncert is lesz, vagy a Vicious fontosabb? Szerintem az ex-Cacophony, Megadeth gitáros jelentősebb személyiség a műfajban, mint Geoff Thorpe és csapata, de természetesen jó volna mindkettőt megnézni.
Idézet
 
 
+2 #1 Equinox 2011-04-01 16:33
Remek lemez, nekem a címadó a kedvencem. Lenyomta a Jag Panzert a műfajon belül, de 2 nagyszerű lemezről van szó
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.