Shock!

október 30.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Audrey Horne: „Néha szükség van a megújulásra”

Norvégia mindig izgalmas zenekarokat termel ki, legyen szó bármilyen műfajról, popról, rockról, metalról. Az Audrey Horne név pár éve már nem csak David Lynch kultsorozata, a Twin Peaks rajongói számára mond valamit, hanem az intelligens és érzékeny rockzenék kedvelőinek is. Noha nemrég már negyedik lemezüket jelentették meg Youngblood címmel, nálunk egyelőre még mindig csak a beavatottak zenekaraként tartható számon a számtalan különböző stílust összevegyítő Audrey Horne, amin mi is szeretnénk egy kicsit javítani egy aktuális interjúval. Torkjell „Toschie" Rød énekes csörgött ránk egy beszélgetés erejéig.

Jól tudom, hogy az új lemezt „élőben" vették fel a stúdióban?

Többnyire igen. A basszusgitárt, a dobokat, a fő gitártémákat és az éneket is élőben rögzítettük. Aztán amikor ezzel végeztünk, az énektémákon még kellett javítani, és másodjára sokkal jobban is szólt az egész. A végén a szólótémákat is hozzáraktuk, noha azok egy részét is élőben vettük fel. Szóval nagyrészt valóban élő lemeznek lehet tekinteni az új albumot. (nevet)

Mindig érdekelt, hogy írjátok a dalokat: jammeltek a próbateremben, vagy fájlokat küldözgettek egymásnak?

Éppen ennél a lemeznél változtattunk a korábbi munkamódszeren: most jammelésből születtek a dalok. Aztán amikor már a stúdióban demózgattunk, akkor átírtunk dolgokat, megváltoztattuk őket, ha úgy láttuk jónak, végül pedig teljesen kidolgoztuk a témákat. A korai időszakban mindez úgy működött, hogy Thomas (Thomas Tofthagen gitáros) kitalált valamit, aztán átküldte nekem, amihez hozzáraktam a saját ötleteimet, és csak utána mentünk stúdióba. Ezúttal kicsit másképp dolgoztunk.

Új kiadótok is van az osztrák Napalm képében. Mi volt a gond az Indie Recordingsszal?

Semmi drámáról nem tudok beszámolni. Elég sok időt töltöttünk az előző kiadónknál, és remekül működött minden, de ideje volt, hogy váltsunk. Négy cégtől is kaptunk ajánlatot, és végül a Napalm mellett döntöttünk, mert ők álltak elő a legjobb ajánlattal. Promóció szempontjából sokkal megfelelőbbnek láttuk őket, ezért váltottunk.

Nagyot változott a zeneipar az utóbbi években. Mit gondolsz, az Audrey Horne számára egy kisebb vagy egy nagyobb kiadó lenne megfelelőbb?

Attól függ. Pont azért választottuk épp a Napalmot, mert kiváló ötleteik voltak azzal kapcsolatban, mit is kezdjenek velünk, hiszen náluk mások a prioritások. Persze egy igazán nagy kiadó is remek dolog, hiszen pénzzel is be tudnak szállni a zenekaraik dolgaiba, a lemezkészítésbe, a turnékba, a promócióba, és pont ez az, ami egy kisebb kiadónál másképp működik. Ezeknél a pénzt a kreativitás váltja fel annak érdekében, hogy nagyobb tömegeket érhessünk el. Viszont egy nagy kiadónál nem a zenekar és a zene az elsődleges. Mi remélhetőleg a Napalmnál megkapjuk majd azt a fajta figyelmet, amire szükségünk van. Egyébként meg a zeneipar hanyatlása miatt ma már a nagyobb kiadók is elég nagy pénzügyi gondban vannak. De mindkét félnél ugyanúgy léteznek pozitív és negatív aspektusok.

Számodra fontos még a fizikai CD birtoklása az mp3-ak helyett?

Igen, nagyon is. Ha CD-d van, van valamid, amit megfoghatsz. Teljesen más kapcsolatod lesz egy lemezzel, ha megveszed, fizetsz érte, hazaviszed és meghallgatod, közben pedig nézegeted a borítót és elolvasod a szövegeket. Ezt az élményt össze sem lehet hasonlítani azzal, ha csak egy nagy monitoron meredsz a fájlokra. Persze utóbbi módon is ugyanúgy meg lehet hallgatni egy albumot, és ugyanúgy lehet élvezni a zenét is, de valahogy mégsem ugyanaz a kettő. Számunkra még az is fontos, hogy bakeliten is megjelentessük a lemezünket, amit talán nem is kellene megtenni, mert nem fogunk annyit eladni belőle, hogy megérje, de akkor is KELL. Mert az úgy nem csak egy fájl lesz, amit egy másodperc alatt letörölhetsz. Én is vásárolok még CD-ket és bakeliteket is. Így fejezed ki a tiszteletedet a művész felé, aki idejét, kreativitását és pénzét ölte a munkájába. Ez ugyanaz, mintha egy festményt vennél meg. A festő is rengeteg időt és munkát öl abba, hogy megalkosson egy képet, és ha megveszed és a faladat díszíted vele, akkor ugyanúgy a művészt tiszteled meg a vásárlással.

Ezek után a lemez frontborítójáról is mesélhetnél...

Mi vagyunk rajta, amolyan Marvel-féle képregényes stílusban. Szerettük volna képileg is ábrázolni, hogy mennyi energiát, színt és rock'n'rollt vittünk a zenébe. Hard rockot hallgatva nőttünk fel, miközben mindannyian olvastuk a képregényeket, láttuk az utcán a graffitiket meg minden ilyesmit, és valahogy ezeket akartuk ötvözni. Nem akartunk olyasmit csinálni, amit korábban, de a zenénk sem olyan, mint a korábbi lemezeken. Fontosnak tartom, hogy ha valamit hosszú évekig csinálsz, akkor néha szükség van a megújulásra, friss dolgokat kell kitalálni, és nem csak mindig ugyanazt előhozni újra és újra.

Mik a kedvenc képregényeid?

Van egy kedvenc művészem, Chris Ware, aki csodálatos képregényeket rajzolt. Amúgy a közismert képregényeket szerettem, a Supermant, a Batmant, de ezeken kívül mindig bejöttek a furcsább, kisebb kiadós, független képregények is. De szeretem a Simpsonst és a Family Guyt is, meg minden ilyesmit, ami vicces, de egyben intelligens.

Visszatérve a zenéhez: az első két lemezeteken az Alice In Chains, a Faith No More és a Tool hatását érezni, a harmadikon már jóval több a '70-es évek hard rockja, az új lemez pedig abszolút az utóbbi vonalat követi, néhol megspékelve némi klasszikus heavy metallal. Milyen hatásokból merítettetek az utóbbi években?

A '70-es, '80-as évek klasszikus hard rockja volt az, amit az utóbbi évben jobban magunkba szívtunk, de igazából valahogy a kezdetek óta körülvett minket ez a világ, hiszen mi magunk is ilyesmiken nőttünk fel. Olyan bandákat hallgattunk, mint a Deep Purple, a Mötley Crüe, a Rainbow és a többi. Mindig bennünk volt ez a világ. Amikor elkezdtünk zenét írni, ennél komorabb és misztikusabb dologban gondolkodtunk, aztán ahogy egyre többet játszottunk együtt, valahogy egyre mélyebbre ástunk, és ezek a régi zenék inspiráltak a legjobban. Teljesen természetes módon alakult minden. De egyetértek veled, hogy a Le Fol és a harmadik lemezünk között érezhető a különbség. Elég sok idő is telt el azóta, és sokat is változtunk az elmúlt években. De úgy érzem, hogy az első lemeztől kezdve folyamatos fejlődést lehet megfigyelni.

Érzésem szerint hiába hallani a hatásokat, pár másodperc után rögtön be lehet azonosítani, hogy Audrey Horne szól. Megvan a saját hangotok.

Köszönöm szépen, jólesik, hogy így gondolod, és én is így érzem. Van egyfajta sajátos hangzásvilágunk, amit fel lehet ismerni, ha hallod, ami remek dolog.

Az első két lemezzel norvég Grammyt nyertetek. Számítottatok erre annak idején, vagy teljesen váratlanul ért a megtiszteltetés?

Nem, egyáltalán nem számoltunk ezzel. Kis banda voltunk, és nem is az a fajta, amelyik ilyesféle elismerést kaphat, így rettenetesen meglepett minket a dolog, persze pozitív értelemben.

Ha egy dallal kellene meggyőznőd valakit, aki soha életében nem hallott még Audrey Horne-t, mit választanál és miért?

(gondolkodik) Az új lemezről a Show And Tellt, ami tipikus Audrey Horne szám: minden jellemzően mi vagyunk benne, a gitármunka, a fogós dallamok, és az is, hogy könnyen megjegyezhető.

A legtöbb zenekarnak megvan a kihagyhatatlan nagy slágere. Ez lehetne a ti Enter Sandmanetek?

Nem, az inkább a Threshold a Le Folról, amit nagyon-nagyon sokat játszottunk már. (nevet)

És még mindig jólesik játszani?

Igen, még mindig. De az is tény, hogy azért korántsem játszottuk még annyit, mint a Metallica az Enter Sandmant. Ha nekünk is annyiszor kellett volna koncerteken elővenni a Thresholdot, talán már nem örülnék neki annyira, fogalmam sincs... (nevet)

Változott valamit a személyiségetek a zenekar indulása óta, illetve mások lettek-e a céljaitok?

Nem igazán. Talán csak annyi, hogy a zenekar indulásakor néhányan elég bevállalós partiarcok voltak közülünk, ami mára azért csillapodott. De ettől eltekintve nem változott semmi. Ugyanúgy jó lemezeket akarunk készíteni, szeretjük a koncerteket, és a lehető legtöbb emberhez akarunk eljutni.

Az Audrey Horne előtt volt zenekarod?

Igen, volt pár csapatom. Amolyan amerikai alternatív stílusú zenekarok, sokkal zajosabb pop-rock zenékkel. Heavy metalt sosem játszottam, inkább amolyan hard rockkal kevert alter dolgokat.

Fiatalon kik voltak a kedvenc énekeseid?

Paul Stanley a KISS-ből és David Lee Roth a Van Halenből. De később, amikor már zenekarozni kezdtem, Eddie Vedder inspirált a legjobban a Pearl Jamből, meg persze Layne Staley az Alice In Chainsből, és Mike Patton a Faith No More-ból. De sok kiváló énekest tudnék még felsorolni.

Ha lenne lehetőséged visszamenni az időbe, milyen koncertet néznél meg szívesen?

Egy régi Van Halent David Lee Roth-szal. Bármelyik korai lemez turnéján nagyon szívesen ott lennék.

Mint régi nagy Twin Peaks rajongó, muszáj megkérdeznem, hogy miért pont ez lett a zenekar neve?

Volt már korábban egy zenekarom, ami női nevet viselt, a Sylvia Wane. Aztán amikor már a mostani csapattal agyaltunk a zenekarnéven, valaki kitalálta, hogy én már énekeltem olyan bandában, amelyik női nevet viselt, és miért ne találhatnánk ki mi is valami ilyesmit. Aztán valamelyikünk, aki látta a Twin Peakst, azzal jött elő, hogy van az a karakter a sorozatban, és mennyire jól hangzik az Audrey Horne név.

Minden lemezről kiválasztottam egy számomra kedvenc dalt, amiről szeretném, ha mesélnél valamit, ami eszedbe jut. Az első lemezről a Sweet Taste Of Revenge-re lennék kíváncsi.

A stúdióban raktuk össze azt a dalt, és emlékszem, hogy rengeteget szenvedtünk az énektémákkal. Már az égvilágon mindent kipróbáltam, énekeltem, üvöltöttem, suttogtam, meg amit el lehet képzelni, és már ott tartottam, hogy feladom az egészet, amikor elkezdtem énekelni azt, ami végül a lemezen is hallható. És talán ez az a szám, amit a leghosszabb ideje nem játszottunk már élőben...

A Le Folról az In The Endről mesélj.

Azt Thomas írta, és pont egy olyan dal, amit mindannyian nagyon szeretünk, mégis szintén hihetetlenül régóta nem vettük már elő a koncerteken. Az elején párszor műsorra tűztük, de valahogy sosem szólt úgy, ahogy kellett volna, valahogy színtelenné vált élőben. De egyébként nagyon szeretem ezt a számot.

A harmadik választottam a Circus.

Amikor ezt a dalt írtuk, illetve még csak demóztunk, egy ismerősöm azt mondta, hogy a fő dallam egy Eminem számra hasonlít. (énekli) Én meg mondtam, hogy ez így van, mert ez tényleg az: elloptuk Eminemtől, anélkül, hogy tudna róla! (nevet)

Az új lemezről jelen pillanatban a The End Is Here a kedvencem...

Igen, ez az a dal, amiben a legtöbb energia van szerintem. Amikor még írtuk, még fogalmunk nem volt róla, hogy az elején hogy hozzuk össze élőben, valahogy mindig elszúrtuk. Amikor kibontakozik, már jól szólt, de az eleje valahogy mindig zavaros lett, nem egy ritmusban jártunk, káosszá vált, csak a végére bontakozunk ki rendesen. De mostanra már alaposan begyakoroltuk.

Szomorú vagyok, hogy a mostani turnéval hozzánk nem jöttök...

Igen, mi sem örültünk neki, de muszáj kiugranunk ilyen módon a Long Distance Calling turnéból, és későbbre halasztani egy részét, amikor Icedale-nek (Arve Isdal gitáros) is jó. Valamikor ősszel, a fesztiválok után lesz még egy európai kör, most éppen ezen dolgozunk.

Mi életed legkedvesebb három lemeze?

Ez kemény kérdés, de a Long Live Rock And Roll a Rainbow-tól biztosan ide tartozik, mindig is ez lesz a kedvenc lemezem. Aztán Bob Mouldtól bármelyik lemez, mondjuk a pár éves District Line, ami nagyon jó. A KISS-től is szinte bármit említhetnék, de valamelyik korait mondanám leginkább, mondjuk a Dressed To Killt.

Mi az élet értelme?

42, amit valami könyvben olvastam. De szerintem inkább az, hogy jó ember legyél, teljes életet élj, és légy boldog. Olyan dolgokkal foglalkozz, amivel szeretnél, ne csak azzal, amivel muszáj.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+4 #1 Equinox 2013-03-04 13:51
Köszönöm szépen, mint a magazin egyik legnagyobb AH (banda és szereplő) rajongója :) Időközben jelentem, túl vagyok a Le Fol kb 10x-es, alapos, hetekig mindennapos meghallgatásán, már ott is nagyon jók voltak, de a 2 újabb még mindig jobban tetszik. Nem sokkal viszont. Jön majd a "Nem haj banda" is hamarosan!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.