Shock!

augusztus 24.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Audrey Horne: Audrey Horne

Szeretem (az) Audrey Horne-t. Ezzel az indítással nem a hirtelen feltámadt leszbikus hajlamaimat kiáltom világgá, csupán erre pár éve létező, a Twin Peaksből menekített nevű norvég zenekarra kattantam rá végérvényesen (már az előző lemezzel, ha pontosan szeretném a kórtörténetet felvázolni). Anno a sorozat is masszív függést okozott, nincs ez másképp a zenekarral sem.

megjelenés:
2010
kiadó:
Indie Recordings
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

A totálisan fantáziátlanul saját nevüket címként viselő új lemezen a korábbi Alice In Chains / Faith No More / Tool párhuzamból jócskán visszavettek, sokkal inkább a hetvenes évek hard rockos hangulatára erősítettek rá, iszonyatos vastag (illetve talán még hangsúlyosabb) billentyűs témákkal. Más egy kicsit az új Audrey Horne, mint az előző két lemez, talán első hallgatásra nem is üt akkorát, bár az elején a Charon és a Circus kettőse egészen biztosan beleragad a füledbe, Toschie baromi jókat énekel már megint. A Charon konkrétan egy modern hard rock himnusz is lehetne, iszonyatosan fogós, ha nem készül hozzá klip, a nyakukra küldöm Cooper ügynököt. Utána jön a Circus, ami alapkedvenc lett azonnal, totál beteg, szürreális hangulatú dal, főleg a billentyűk miatt, ennek is fergeteges a húzása, mondhatjuk, hogy nagyon ódrihórnos az egész. A Down Like Suicide a címéből is sejthető módon a szuicid, kesergős hangulatú szerzemény, egyszerűségében feelinges gitárszólóval, ám bármekkora ólomsúlyokat is pakol rád, attól még üvöltően tízpontos dal.

Innentől kezdve aztán még jobban a hetvenes években érezhetjük magunkat, a Blaze Of Ashes patinás riffjei akár a hippikorszak legvégén is születhettek volna, a Sail Away-jel ismét a líraibb vonalat erősítik, és most tényleg erősítésről van szó, mert annak ellenére, hogy riasztóan geil módon csöpög az egész, egyszerűen nem lehet nem szeretni, még a kiszámítható szólót sem. Kilóra megvettek már megint.

Ha kényszerítenek, akár azt is készséggel aláírom, hogy a lemezt végighallgatva becsúszott pár olyan dal, ami a „futottak még" kategóriába tehető, főleg a cd második felében, de még ezeket is az átlagnál jobban meg tudtam kedvelni, ezt a stíluskeveredést nekem találták ki, talán ennyi a nagy titok. A Pitch Black Mourningban még tetten lehet érni a Toolt, és a Firehose elszállós hangulata is egyfajta pszichedelikusabb világba kalauzol, tényleg belesüppeszt valami puha vörös bársonyba ez a pár perc, még akkor is, ha a végét zaklatottra vették. A mormogós Hammonddal kezdődő Darkdrive utal talán legjobban az előző két lemezre, majd a záró Godspeed lírája újfent a lélek sötét bugyrait karcolja - megkapó búcsúzás.

A harmadik AH alkotás nem lett olyan kontrasztosan körülírható, mint az első két lemez, valahogy merengősebb, kevésbé direkt, ám ha ráérzel az ízére, kizárt, hogy ne okozzon tartós függést. Ha röviden akarnám jellemezni, annyit mondanék, ez a kétezres évek rockzenéje. Ennyi. Egyelőre toronymagasan az év albuma nálam – oké, még március van és nem kevés várva-várt lemez fog idén kijönni – ám kétlem, hogy az első ötben ne lenne benne év végén. Én meg most szépen csendben azt mormolgatom, hogy legyen itthon végre akkora rajongótábora a zenekarnak, hogy érdemes legyen elhozni őket. Audrey Horne koncertet akarok, na!

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 Equinox 2013-02-11 14:44
Ha koncertet akarsz, mert én is, Csehország a válasz, Masters of Rock. Ez a dallamos Brutal Assault, szóval megéri elmenni. Idén nyáron mind2-t össze akarom hozni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.