Shock!

május 23.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Atomic: „Dél-Amerikában mindenkinek megvan az első kazetta”

Megalakulásának negyvenéves jubileumát ünnepli 2023-ban a miskolci Atomic. A hazai thrashszíntér egyik veterán zenekara kisebb-nagyobb kihagyásokkal működött ugyan, de ma is aktívak, és mint karrierösszegző nagyinterjúnkból kiderül, hírnevük a világ Magyarországtól legtávolabb eső szegleteibe is eljutott. Négy évtized thrashről beszélgettünk Szilágyi Tamás énekes/gitárossal.

atomic_6

Negyven év. Azt tudtam, hogy a '80-as évek óta nyomjátok, de így kimondva, hogy az Atomic is negyvenéves már, mégiscsak megdöbbentő.

Igen, kicsit elszaladt az idő, '83 nem most volt, de a lényeg, hogy vagyunk. Azt nem tudom, hogy meddig megy a szekér, de ennek a negyvennek most nagyon örülünk. Ebben az évben ezt fogjuk ünnepelni végig, a koncerteken is, és lesz egy számunkra fontos nagy jubileumi buli is Miskolcon.

Mi volt a kezdő lépés annak idején? Ha ezt most visszaszámolom, az Atomic is nyilván sulizenekarnak indult.

Persze. Gyerekfejjel, általános iskolában jött ez az egész, akkor alapítottam, a bandát, és az akkori osztálytársaim voltak a tagok, a szólógitáros srác, meg a dobos gyerek. Iskolásokként kezdtünk el ezzel foglalkozni. A másik érdekessége, hogy később egy nagyon régi gyerekkori cimborám, barátom lett a basszusgitáros srác.

Ez már szinte több is, mind old school.

Jól mondod. Gondold el, Zoli, a gitáros meg Attila, a dobos az általános iskolából, Laci, a basszusgitáros már az óvodából cimborám volt... A középső csoportból talán. Arra még emlékszem, hogy ebédnél a tányér alján a hetes, vagy a nyolcas szám volt, szóval a hetes vagy a nyolcas csoport voltunk! (nevet) Meg arra is emlékszem, hogy az első hangszerem egy dobozgitár volt, és nagyon dühös lettem, mert nem úgy szólt, mint Hendrix gitárja! Érted ezt...? De miért nem? (nevet)

atomic_7

A legkorábbi idők, felteszem, még igazi lakótelepi, lelkesedésből elkövetett csapkodások voltak.

Tőlem indult minden, én voltam a zászlóvivő, és én húztam utána bele mindenkit ebbe a dologba. Szerettem volna egy saját bandát csinálni. Muszáj volt, hogy megmentsem magam... Akkor jöttek be hozzánk is ezek a nagy zenekarok, a Slayer, a Venom, a Metallica. Otthon nálunk Jimi Hendrix szólt, meg Deep Purple, szóval megvolt azért az alap. Innen indultam, aztán jöttek ezek a keményebb zenék. Akkor nem voltam különösebben exhibicionista, bár az épp most sem vagyok, igazából nem volt más a frontember szerepére, és azóta beleragadtam. De ez egy olyan út volt nekem, ami egy nagyon jó kiugrási lehetőségnek tűnt, az akkori életemből. Csajozni, bulizni, haverokkal lógni... Gyerekfejjel látod a német Hammerben, hogy mennyien csápolnak a koncerteken, és valami ilyesmi légkörbe akarsz belekóstolni, hogy milyen lehet. Aztán a valóság persze nem mindig fedte épp, amire az ember vágyott. (nevet) De az élmény megvolt. Szóval összeszedtem a csapatot az általános iskolában. Attila korábban zeneiskolás is volt annak idején, ő hozzám meg Zolikához képest szinte „túlképzett" is volt. Zolinak meg az édesapja gitáros volt annak idején, így neki is könnyebb dolga volt valamilyen szinten, így én voltam az, aki a legmélyebbről indultam. Aztán később a gyakorlat elérte a célját, amihez nyilván kellett némi tehetség, szorgalom, kitartás, a szokásos dolgok, és innen indult az egész. Akkor voltak az igazi nagybetűs rock'n'roll évek, ahogy azt mondani szokták. 16 éves voltam, amikor az első koncertünk volt, '86 novemberében. Négy akkori miskolci zenekar lépett fel, és full telt ház volt. Akkoriban bődületes tömegek jártak a koncertekre. Meg tudtuk élni a kinti újságokban látott közönségsikert, az egész feelinget, összetákoltuk a dolgokat, és úgy éreztük magunkat, mint egy Kreator vagy egy Metallica. Gyerekfejjel ez baromi nagy élmény volt. Minden olyan halál egyszerűnek tűnt, csak fel kell lépni, tök jó, még azzal sem foglalkoztunk, hogy pénz lehetne belőle. Akkoriban zseniális jó volt az egész közösségi élet, és ez megbabonázott. Volt hova tartozni. Az 1988-as időszak volt, amikor már Budapesten, a Landler Művházban Killan Gyuriékkal, az Undertakinggel játszottunk együtt. Mi voltunk az első Thrash Mosh Klub vendégei. Mi innen csináltuk az ország keleti végéből, ők ott Pesten, ez mindenkinek egy nagy dolog volt. Ez az érzés, ez a metál összetartozás, ez a hangulat mára valahol elveszett, de az biztos, hogy átalakult, ez picit szomorú is számomra. Ma is járnak az emberek koncertekre, de a fiatalok ma már kényelmesebbek.

Akkoriban le is voltunk zárva a vasfüggöny mögé, ami a lehetőségeket is beszűkítette, „egymáshoz fordultunk", így meggyőződésem, hogy ezért volt erősebb ez a szubkulturális közösség is akkoriban.

Így van, ahogy mondod, de ez lehetne ma még erősebb is, lévén ma még nagyobbak a lehetőségek is. Ha bután akarom megfogalmazni, most már mindenki tudhat mindenről, elérhető minden mindenhol, könnyebb lenne közösséget építeni is.

A túl sok lehetőség és a túl sok inger azért az ellenkező irányba is hat.

Ja, valami ilyesmi... Ma, ha bejelöli egy koncertre háromszáz ember, hogy ott lesz, jó, ha elmegy belőle ötven, bár ez fordítva is igaz. De a lényeg a közösségi érzés, az mindent felülírt annak idején. Nem jelölgettük egymást, mindenki tudta, hogy este melyik kocsmában találkozunk és utána indult a buli. Persze vágom, minden generációnak megvan a maga kocsmája. Ettől olyan szép ez a világ!

'86 környékére értetek össze annyira, hogy színpadra is állhasson a zenekar? Ekkor már három éve toltátok a garázsmetált.

1986. november 21-én volt az első nyilvános koncertünk. Még egy videófelvételem is van róla, tervben is van, hogy a jubileum jegyében ezt valamilyen formában megmutathassuk majd. Talán a régi demókkal összefűzve, egy díszdobozos kiadvány formájában, a Metal Ör Die kiadóval ez szóba jött már többször. Ezelőtt a koncert előtt csak ilyen házibulis fellépések voltak, '86-ra viszont már technika meg tudás szintjén is elért oda a dolog, hogy valójában is színpadra lehessen állítani. Legalábbis mi ezt gondoltuk!

atomic_1

Ekkor már egyértelműen a thrashes vonalon mozogtatok?

Akkortájt már minden thrash volt! (nevet) Egy házibuli hevében a dohányzóasztalt felkötöttem a szobámban a plafonra pár kötéllel, és ott lógott. Emlékszem, szegény édesanyám nem szólt egy szót sem, csak annyit mondott, hogy porszívózás közben be fogod verni a fejed. Aztán tényleg beütött a Kill 'Em All, a Welcome To Hell, a Show No Mercy... Volt Miskolcon egy lemezbolt, akik hoztak be nyugati lemezeket, oda járt minden miskolci zenész is.

Az első demóig mennyi idő telt el?

Az a helyzet, hogy mi folyamatosan demóztunk. Hivatalosan az első az 1987-es volt, az Atomkorszak. Ez volt, amit már demóként vettünk fel, de amúgy próbatermi felvételek addig is készültek. A Metal Ör Die kiadó egy '85-ös meg '86-os felvételt ki is hozott pár éve kazettán. Ezek is kézről kézre jártak a cimborákon keresztül, de valójában a 86-os koncert után készült el az Atomkorszak demó, és az volt az első hivatalos. Aztán jött sorban a többi, az Életre ítélve, aztán a Végbement terv. Először magyar nyelvű szövegekkel, aztán '90 körül átváltottunk angolra. Akkor már eléggé benne voltunk ebben, jobban láttuk mit is kéne, hogyan is kéne. Kezdtek kristályosodni a dalok is, és külföld felé is próbáltunk nézni.

Az egész angolra váltás azért volt, mert voltak grandiózus tervek külföld felé?

A gyerekkori örömzenélésből a dolog később kezdett már kinyílni, úgy gondoltuk, hogy jól megy, amit csinálunk. Mások is mondták, hogy jól megy, és kicsit többet gondoltunk, többet gondoltam bele annál, hogy ez csak hobbi legyen. Folyamatosan dolgoztam rajta, gyakoroltam, iszonyat mennyiségű munka ment bele. Annak idején még Lénárd Laciék is Cselővel jöttek le Miskolcra a koncertekre, még a korai Metallica Hungarica-időkben. Szinte minden bulit én szerveztem itt, és rengeteg akkori zenekarnak segítettem föllépni. Szóval összeállt a kép, adta magát, hogy próbáljuk meg kicsikét szélesebb körben megismertetni. És ha külföld, akkor kell az angol szöveg. És természetes, hogy ha valami lehetőség adódik, azt az ember megragadja, mi is megragadtuk. Ebből lett aztán külföldi lemezszerződés például. Na nem rögtön, kellett hozzá egy pár hatalmas szívás, de hát rend a lelke mindennek!

De előtte még egy angol nyelvű demó is készült, a Who Hasn't Been Back. Ez volt az a lépcsőfok, amivel valójában is sikerült fentebb lépni.

Azt mondanám, hogy igen, de ezt mi akkor és ott nem éreztük. Az azonban érződött rajta nagyon, hogy nem ide való ez az anyag, mint ahogy a banda sem. Ezt egyébként mások mondták... Aztán valójában 1991-ben vettük fel, és lényegében még abban az évben ki is jött, csak a biográfiákban valamiért már 1992-höz sorolják mindig. Nem volt más irány arra, hogy előrébb jussunk, szóval ez egy természetes dolognak tűnt. Akkortájt magyarul már nem nagyon volt hogyan tovább lépjünk. Az angol demó kapcsán Nagy Feróval volt egy jó sztorink anno. Amikor felvettük, elvittük hozzá, még ment a híres Garázs című műsora a rádióban. Felvittük az anyagot hozzá, mondtuk, hogy mi vagyunk az Atomic zenekar Miskolcról, adtunk egy kazettát a kezébe, és mondtam neki, hogy Feró, ha lehet, pörgesd már meg a Garázsban picit. És betette! És nyomta rá a dumát is, hogy figyelj, itt ez az Atomic, és ilyen, meg olyan. Azt hadd ne mondjam miket mondott. (nevet) De nagyon szeretett bennünket!

atomic_3

Feró akkoriban úttörő volt ezzel a műsorral, és nagyon támogatta is a műfajt, és nem csak az öreg rockokat, de az underground metálbandákat is.

Így van. Utána már ő keresett, kaptunk egy hívást, hogy el sem hitte, hogy azok mi vagyunk a kazettán. Gyerekek, azt hittem, hogy át akartok baszni, és valami Megadethet adtatok ide, hát ez olyan srácok, hogy valami őrület! Utána jártunk is fel hozzá, több interjúnk, meg beszélgetésünk is volt a rádióban. Valójában ő fedezett fel minket, ezt ő maga mondta... Persze ennek mi kurvára örültünk, hogy tolja a Feró a bandát. Mentünk is, amikor kellett, Dénes barátommal, a szólógitáros sráccal, télen, esőben, hóban, be is ázott a magas szárú Puma. Úgy ültünk bent a Magyar Rádióban, egy szál zokniban, a cipő meg száradt a radiátoron. (nevet)

Akkoriban milyen erőt képviselt a zenekar? Egy koncertre hány embert hoztatok be?

Volt pár ember a koncerteken, akadt olyan is, hogy kitették a telt ház táblát. Nem panaszkodunk, ma sem rossz, csak most teljesen más generáció jár a bulikra. De akkoriban full teltházak voltak mindig. Székesfehérváron, Nagykanizsán is akár, nem kifejezetten miattunk, vagy csak miattunk. Ha két-három zenekar összeállt, mint egy mini fesztiválon, akkoriban tömeg volt mindenhol.

Ekkor már a rendszerváltás után járunk, nem volt már monopolhelyzetben lévő Hanglemezgyár, voltak viszont mindenféle kisebb-nagyobb kiadók, nagy multik éppúgy, mint kisebb magáncégek. Még Feró is adott ki dolgokat Nagyferó Produkció néven. Gondolom ti is próbáltatok helyezkedni.

Ugyanúgy lefutottuk ezeket a köröket, mint bárki más, a magunk harcait megvívtuk. Volt egy sztorink, akkortájt a Magyar Hanglemezgyár részéről volt egy Feró által tető alá hozott írásos szándéknyilatkozat, hogy majd az Atomic zenekarnak megjelenik hivatalosan albuma, de aztán ez végül nem jött össze. Feró koordinálta volna, nagyon jó srác volt, beszéltünk is rendszeresen, aztán egyszer visszaszólt, hogy, srácok egyszerűen nem megy. Ott ültünk nála később Dénessel a saját lakásán, és mondta, hogy nem megy, bazmeg, kiadták Gergely Robit, meg mit tudom én, kiét még, de a tiétek így már nem fog kijönni. Utána kezdtünk még inkább külföld felé fordulni, teljesen nyilvánvaló volt, hogy itthonra ez már le van futva.

Emiatt volt elkeseredettség bennetek?

Persze, az emberben mindig van egy pici rossz szájíz, de az élet nem úgy működik, hogy minden sikerül, ezt meg kellett tanulni. Bár vannak, akinek minden összejön, már akkor is, ha csak elfingják magukat, de ezek nem mi vagyunk. Tök jó volt, hogy próbált segíteni, nem rajta múlt, de nem ment. De nem keseredtünk el, mert akkor nem lett volna semmi a zenekarból a mai napig. Benne volt a pakliban. Felvettünk egy vadonatúj lemezt, azt is angol nyelven, és azzal újra nekifutottunk. El nem tudod képzelni, hogy hány száz levelet írtunk, hány száz kazettát másoltunk, Franciaországon át Belgiumig mindenfelé küldtük. Annak idején egy amerikai kiadótól jött is egy ajánlatunk a Hasn't demóra, ott volt egy kis tárgyalás, de az is kútba esett. Aztán az említett album, a Slashing Victory, ami mára méltó helyére került, ez lett az első albumunk. Egy svájci kiadótól kaptunk végül egy ajánlatot, onnantól mozdult meg jobban a dolog. A srác nagyon korrekt volt, egyébként ő ugyanazt a kérdést tette fel, amit te is kábé: hogy idehaza népszerűek vagyunk, jönnek a koncertekre, de akkor hogyhogy nem lett soha lemez, hogyhogy nem történik semmi. Na, erre varrjál gombot! Aztán elmondtuk neki, hogy ez egy másik világ... De őt ez nem zavarta, hitt a zenekarban, és ez volt a lényeg!

atomic_4A Who Hasn't demó hivatkozási pont a ti történelmetekben. Az már rendes stúdióban készült, vagy még mindig próbatermi felvételekről beszélünk?

Előtte is voltak már stúdióban készült demók, a Végbement Terv, meg '91-ben az Everything For The Nothing már így készült, tulajdonképp '88-tól felfelé már csak stúdió demók voltak. A Hasn't azért kiemelkedő, mert ez volt az, ami már tényleg kurva jól sikerült, tiszta nyugat volt. Kibaszott jók voltak a dalok, baromi jó volt a sound, azzal valahogy megelőztünk magunkat is. Nagyon hittünk benne, és szerintem ez hallható is rajta.

Hol vettétek fel egyébként?

Miskolcon, ahol később a nagylemezt is. Ez egy olyan stúdió volt, úgy képzeld el, hogy például gitároztam, és a stúdiós srác édesanyja közben bejött, és megrakta a kályhát. (nevet) Érted a lényeget, gondolom! (nevet) Innen indulj már el, tudod. Nyomtam a szólót, az anyuka meg bejött, hogy Gyuri, teszek még a tűzre, jó? (nevet) Egy eszméletlen pici házistúdióra gondolj, egy családi ház fészerében. De imádtam!

Ahhoz képest mégis ki lehetett csiholni belőle egy tényleg jó hangzású demót.

Én mindig ezt vallottam, hogy kábé mindegy, hol készül, a lényeg, hogy ki csinálja, és hogy tudd, te magad mit akarsz.

Volt, aki fogta azért a kezeteket a stúdiózásoknál, vagy akkorra már volt annyi tapasztalat, hogy erre nem volt szükség?

Nem segített soha senki. Ez egy nagyon fontos momentum, minket mindenki úgy leszart mindig, mint annak a rendje. Egyedül Feró volt, aki segített, de oda is már a kész felvételt vittük, amit ugye mi vettünk fel. A stúdiós srác elvállalta a munkát, de attól lett olyan, amit mi tettünk, meg én tettem bele. Úgy gondoltunk, hogy ezt így meg így kéne, tudod, kölyökfejjel, és szerencsére jól sült el. Nem volt olyan, hogy valaki azt mondja, most ide kéne egy ilyen erősítőfejet hozni, vagy másik húrkészletet föltenni, vagy e helyett a szar gitár helyett egy jobbat keríteni. Mondjuk úgysem volt pénzünk se húrra, se jobb gitárra. (nevet) Ez volt a lehetőség, ebből kellett a legjobbat kihozni. Mert akartuk csinálni. Attól függetlenül, hogy akkor sokkal többen jártak még a koncertekre, akkor is nehéz volt azért. De mindenkinek fontos volt, a lemezt magunknak vettük fel, idézőjelben. Magunknak akartunk megfelelni is. Aztán ahogy szétküldtük, sok helyről jött vissza pozitív jelzés, azzal együtt is, hogy kiadni nem adták ki. De minden felvétel és demó csak jobbá és jobbá tett minket.

A svájci vonalon mi volt más, hogy ott össze is jött a kiadás?

Hogy a bürokrácia és a szerencse mennyire nem jár együtt: a lemez anyaga, amiről beszélünk, már 1992-ben elkészült, és két teljes évig házaltuk vele itthon. Két évig! És egyszerűen nem tudtunk tovább lépni. Csak jött a sok süket duma, minden faszfej osztotta az észt. Utána jött csak ez a svájci vonal. Kicsit másképp gondolkodott a srác. Egy festőművész-dekoratőr, ilyen dizájner gyerek volt, az egész egy barátságból indult, nem is volt terv, hogy ő most kiadó lesz. Elküldtük neki az anyagot, még a demókat is előtte, tetszett neki, írta, hogy Svájcban él, meg csinál borítókat is, és hogy nekünk is megcsinálja, ha gondoljuk. Meg is csinálta, mi meg mondtuk, hogy amúgy is szeretnénk nyitni kifelé, ebben tudna e esetleg segíteni? Ő amúgy a demóért is pénzt akart küldeni anno. Mennyiért adjátok a kazettát? Á, neked ingyen. Valahogy emberi gesztus volt. Ez a srácnak akkora gesztus volt, hogy innen alakult ki egy barátság. Levelezgettünk, közben nem igazán akart alakulni itthon a dolog. Mentünk az Akeláékkal két kört az országban, harmincvalahány koncert, meg megint huszonvalahány, akkor már rendes turnék voltak, és ő is látta, hogy se előre, se hátra, úgyhogy végül ő mondta, hogy megpróbálom nektek ezt elintézni. Így jött, hogy rajta keresztül meg tudtuk ezt odakint csinálni. Na de miután megjelent a cd, jött a sok jóindulatú, irigy duma. Valahogy nem megy itt, ez az örüljünk mások sikerének dolog! De túléltük! Az akkori gitártanárom, akihez még gyerekként jártam egy párszor, egy idősebb fazon volt. Jókat dumáltunk, laza volt az öreg és mondott egy pár dolgot, egyszer valami olyasmit, hogy akkor leszel jó zenész, fiam, ha a hátad mögött fikáznak. Na, ekkorra megértettem.

Ő maga adta ki, vagy talált valakit, aki kiadta?

Neki voltak ilyen ambíciói, lényegében alapított egy kiadót, és kihozta a lemezt.

atomic_9Ha jól ismerem a sztorit, ez a lemez aztán normálisabb terjesztést is kapott, Amerikától kezdve sok helyre eljutott.

Ez rajta keresztül futott, abba már nem tudtunk beleszólni, hogy hogyan és merre sáfárkodik az anyaggal. Küldte ide is, oda is, jutott mindenhová a kapcsolatain keresztül. Mi így tudtuk. Nem akarok nagy hülyeséget mondani, de az ő egyik jó ismerőse, vagy a Sonynak vagy valamelyik nagy cégnek dolgozott, szóval neki is volt egy visszacsavar segítségként onnan, hogy ezt hogyan is kell csinálni. Mi úgy kaptunk lemezszerződést is, hogy valamelyik nagy kiadó szerződése lett átpofozva. Lehet, hogy valójában a Sonyval szerződtünk, csak más volt odaírva! (nevet) Itthon meg nyilván mi terjesztettük, kaptunk egy adagot, és megvolt a lehetőségünk, hogy intézzük a dolgot. Lemezboltokba vittük, Feró ebben is segített, koncertekre is vittük. Más kérdés, hogy utána nem mindig bírtuk rendesen visszakövetni, hogy itt mennyi fogyott, ott mennyi, ott már nem tudják, hol van, mindegy, milyen papírt írtunk... De a lényeg, hogy eljutott, akihez kellett. Idén játszottunk az ExtremeNoise fesztiválon, ahol egy chilei zenekar is fellépett, a Suppression. Egy öltözőben voltunk, és a gitáros gyerek mondja Dénesnek, hogy az Atomic akkora kult ott náluk Dél-Amerikában, hogy mindenkinek megvan az első Atomic-kazetta! (nevet) Oké, azt tudtam, hogy sok helyen kultstátuszban vagyunk mára, a japánoktól kezdve, ahol az underground mindig is erős volt, meg a németeknél is van egy ilyen keményvonalas réteg, akiknél jók vagyunk. De itt a srác személyesen mondta, hogy az Atomic kábé mindenkinek megvan Chilében. (nevet) Egyébként egy másik chilei zenekar, a Parkcrest fel is dolgozta az egyik számunkat, a Slashing Dreamst, és kurva jól tolják, fent van a YouTube-on. Még be is kiabálják közben, hogy Atomic! Legalább, mintha mi lennénk a Slayer! (nevet)

Miből finanszíroztátok a lemezanyagot? Meg a demókat, vagy egyáltalán közben a zenekar létezését?

Amikor még suliba jársz, tanuló vagy, meg anyudéknál laksz otthon, tudod, még huszonévesen is, lóvé az kurvára nincsen. Deni a miskolci egyetemre járt, hol itt lakott, hol ott lakott. Senkinek sem szórták föntről... Aztán nagymamám mentette meg a dolgot, ő adott kölcsön pénzt, amit félrerakott a temetésére, abból csináltunk stúdiófelvételt. De az első nyugati gitáromra a Flying-V-re is igaz. Meg emlékszem, gyerekfejjel, amikor koncerteztünk, hozta nekem a nudlit a koncertre! Igaz, hogy megittam fél liter vodkát meg egy láda sört előtte! (nevet)

Lehet, épp azért?

Lehet! (nevet) A nagyi... Ő nagyon brutál volt, mindig lehetett rá számítani. Aztán az ember persze próbál törleszteni, nem csak anyagi értelemben, tudod. Szóval a stúdióra így lett pénz az albumnál, és azt én később vissza is adtam neki. Ezek nagyon nagy dolgok ám. Hozzáteszem, a többiek szülei is próbáltak mindig segíteni, amiben tudtak. Egy stúdiófelvétel akkor is nagyon nagy lóvé volt, ahogy ma is. Volt még egy jó sztorink stúdió kapcsán, amikor ezt a lemezt vettük fel. Kinéztünk Pesten egy hiper-szuper stúdiót, fel is jöttünk, és olyan stúdiót én még életemben nem láttam. Bementünk, valami belvárosi részen volt, ilyen lakóövezetben. A dobokat akartuk épp felvenni, Attila odavert a cuccnak, de úgy rendesen, az első szám után, jöttek is a szomszédok, hogy hát ezt ne! (nevet) Szegény srác, aki ott volt, mondta, hogy fiúk, hát ez nem fog menni... Voltak itt már mindenféle zenekarok, de nem ilyenek... (nevet) Utána hívtam fel a miskolci barátomat, hogy figyelj, kéne a hely holnapra, mert vennénk fel a lemezt, csak épp most dobtak ki a stúdióból. Mehetünk? Persze, jött a válasz Gyulától. Úgyhogy lementünk vissza Miskolcra, nekiláttunk felvenni a lemezt, anyuka meg jött ugye a kályhát begyújtani! (nevet) Soha nem fogom elfelejteni azokat a napokat! Itt lettünk igazán zenekar!

Akkoriban koncertezni is kijutottatok, Németországba többek között.

Voltunk, jó pár helyen megfordultunk, nem csak Németországban, csak önerőből nem tudtuk tovább futtatni a szekeret, itthon meg semmiféle menedzsment, vagy booking iroda nem volt, akkor sem, és azóta sincs. Talán ez is az oka, hogy nem működnek a dolgok, professzionális szinten ide haza.

Ennyi év után ezek mégis inkább jó emlékként maradnak meg, semmint szomorúként, nem?

Abszolút, mit a vodka. Figyelj, mi soha nem szoktunk sírni ilyeneken. Ami megtörtént, az megtörtént. Mondanék én mást is, ha úgy lett volna, de nem úgy volt. Ez a mi sikersztorink... Tudod, nagyon bírom a szarkazmust és az iróniát, én magam is eléggé ilyen vagyok. De ettől még nincs semmi, ami elvenné a kedvemet a zenéléstől, pedig ennyi év alatt, hidd el, történt pár dolog, ami megtehette volna. Kicsit olyan vagyok, mint egy rugó, amit minél jobban letaposnak, annál jobban feszül szét.

atomic_5A Slashing Victory végül 1994-ben jelent meg, az akkorra átalakult zenei közeg viszont nem igazán kedvezett a metal csapatoknak, pláne ha régisulis thrash metalt játszottak. Ami addig nehezen működött, az még nehezebb lett.

Azzal nem lett volna semmi baj, hogy bejött a grunge, csak hát attól miért nem szerették azt, amit addig is? Mi még épp elkaptuk az elejét a Slashing lemezzel, de már nem tudott annyira eljutni mindenkihez, aztán amikor ráfordultunk a második albumra, az már picit iparibb megközelítésű lett, akkoriban már nagyon imádtam ezeket a Fear Factory-, Ministry-jellegű dolgokat. Aztán a grunge megölt mindent. Állt is vagy húsz évet, mire végül megjelent. Pedig az a lemez pont ugyanúgy bejöhetett volna, ahogy a grunge bejött az embereknek. Ezt a vonalat sokan szerették, Amerikában különösen ment és működött. De megint eltévedtünk vagy tízezer kilométert. Ez hogy történt? (nevet)

Ez mikor történt pontosan?

1996-ról beszélek. A Slasingh Victory után még igazából megvoltunk, volt egy fasza lemezünk, még ha nem is úgy sült el minden, ahogyan szerettük volna. De Magyarországra minden tíz-húsz év késéssel gyűrűzik be igazán, mint ahogy a példa mutatja! Megcsináltuk még a Separate Racest, de akkor már azt éreztük, hogy rossz időben, rossz helyen vagyunk. Bár nekünk ettől függetlenül is nagyon tetszett a lemez. Ez azért kárpótolt!

Mitől fogyott ki az addig végtelennek tűnő belső erő?

Az erő a lendület valójában soha nem fogyott el. De van az a helyzet az életben, amikor rajtad kívül álló okok gátolják a dolgaidat, akkor érdemes mérlegre tenni, hogy inkább félretedd, és várj vele, amíg változik a helyzet. Na, ez az volt.

A zenei változás ösztönösen jött a kettes lemezre, vagy volt benne direkt törekvés is, hogy idomuljatok a korszellemhez?

Szerettünk volna változtatni, volt bennünk egy ösztönös igény is erre. A kettes lemeznél az volt, hogy kicsit kísérletezzünk, ez is tök jól szól, próbáljuk már ki. Volt egy kedves barátom, aki tolta ezeket az ipari zajos aláfestő samplereket. Így lett benne üllő, kalapács meg hordó is például. Ráadásul ott éltünk a Kohászati Művek, meg a Gépgyár árnyékában, szóval akkor hadd szóljon ez az ipari zene! És tök jó is lett volna, csak itt laktunk Miskolcon, nem New Yorkban, vagy Los Angelesben.

A svájci kapcsolat sem tudott ebben már segíteni?

Sajnos még ő sem tudott átköltöztetni minket a tengerentúlra. Az tényleg jó lett volna, akkor talán most másról beszélgetünk. Feró akkoriban még nevetve mondta is, hogy bazmeg, hamarabb lett CD-tek, mint nekem a Ricsével! Aztán kicsit leálltunk, hogy újra feltöltődve folytassuk ott, ahol abba hagytuk.

Húsz év telt el, azaz jó sok idő maradt feltöltődni!

(nevet) Hát, idő az volt, igen.

Mi volt a gyújtópont, ami újra beindította a zenekart?

Ez jó kérdés, ezt nem is kérdezték még meg így. Tudod, valami olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor Darth Vadert beszippantotta az Erő sötét oldala és nem tudott ellenállni a kísértésnek! De viccet félretéve... Eltelt ez a sok év, közben mindenkinek beértek a dolgai az életben, vagy nem... (nevet) Lenyugodtak a kedélyek, és úgy éreztük, hogy most jött el a pillanat, hogy újra beindítsuk a bandát. Talán most jobban állnak a csillagok egy kicsit. Az volt a gyújtópont, hogy mind a négyen megvagyunk, és még mindig azok vagyunk, akik voltunk. De ennyi év alatt nagyon sokszor megkaptam beszélgetések során, hogy mi van az Atomic-kal? Mikor csináltok már új lemezt? A legnagyobb „basztató" épp Stauderer Jani volt, a Metal Ör Die kiadós arc. Csinált velem interjút, amikor még messze nem volt ilyen a baráti viszony, aztán a Lepillantóküllő nevű hardcore banda, egy szívügy projekt kapcsán kezdtünk el együtt dolgozni később. Szóba jött párszor még az Atomic, de akkorra már körvonalazódtak a dolgok. Aztán az egykori Undertaking-basszer Jakab Viktor könyve kapcsán is felmerült, hogy össze kéne rántani a zenekart, de ami évtizedekig nem működött, az nem megy az egyik napról a másikra.

Nekik például ez nem is sikerült, azóta sem, pedig én nagyon bíztam egy Undertaking újjáalakulásban is.

Érdekes dolog ez. Én voltam egyébként kint a régi időkben Kanadában más zenei ügyek miatt, és akkor Killan Gyurit is meglátogattam, ő ugye ott él. Viktor is emlegette, de ez nem olyan egyszerű. Biztos megvolt az oka annak, hogy így alakult.

atomic_10Nektek viszont sikerült a régi zenekart összerántani, a lemezes korszakból.

Teljes mértékig. De itt mindenki aktív maradt azért a köztes időkben is. Dénes a Zord zenekarral három lemezt is csinált, amiben Attilával, a dobossal együtt dolgozott jó ideje már, Gyurcsán Szabi, a bőgős srác is sok projektben közreműködött. A Takács Zolcsi meg velem volt a Küllőben, a Czemendében és más zenekarokban is zenélt, mielőtt átvette a régi dobos Attila helyét, mivel ő más egyéb dolgai miatt, már nem tudott részt venni hosszútávon a produkcióban! Eleinte még csinálta az Ati, de aztán meghozta a döntést. De a legfontosabb, hogy mi négyen barátok vagyunk, ebben a felállásban is, ez egy családi dolog. Az itt nem működik, hogy valaki beesik a zenekarba. Inkább csak az kellett, hogy az erő legyen velünk, hogy azt a fajta nívót képviseljük az Atomic részéről, amit annak idején is. Onnan már adta magát, hogy csináljunk egy új lemezt is. Aminek nagyon jó lett a fogadtatása, még az exodusos Rick Hunolt is tolt egy „awesome"-ot, privát üzenetben, a Devil Race nótára! Tudod, ezek az apró, kicsi, de kurva nagy dolgok számítanak, és sokszor ezek adnak erőt az életben!

A Separate Races kiadása inspirálta az újbóli összeállást, vagy az összeállás hozta magával, hogy akkor legyen kiadva a dobozban marad album is, ha már újra van zenekar?

Majdnem párhuzamosan, de először állt össze a zenekar. 2016-ban már újra elkezdtünk mozgolódni, ennek kapcsán a Metal Ör Die-nál is szóba került, hogy indul a zenekar, és lenne esetleg egy hármas album is. Ha jól emlékszem, onnan jött a javaslat, hogy előtte a Separate Racest bedobhatnánk, egyfajta figyelemfelkeltésként. Szóval picit marketing is volt ez, ha lehet így fogalmazni. De én is szerettem volna akkor már, hogy legyen meg a sor.

A Hate Transplantnál próbáltátok most keverni a két album világát, én mégis úgy érzem, inkább egy letisztultabb zenei világ dominál, és a thrash van előtérben.

A kettes lemeznél tényleg az volt a cél, hogy picit mást akartunk csinálni, haladni, fejlődni. De nem zavar igazából, ha valaki nem tud azzal különösebben mit kezdeni, hogy akkor nem annyira a thrashvonalat követtük. Valójában húsz év után nincs tétje, tudod? Nem vesztettünk el ötezer rajongót... A Hate Transplant most egy visszatérés, egy kis fúzió a két lemez között. Nem akartam visszamenni az első albumhoz, olyat úgysem tudtam volna csinálni. Ez egy ösztönös döntés volt, ahová léptünk. Meg az is volt a cél, hogy az első és a második egyfajta keresztmetszete legyen, amolyan crossover anyag. Alkotó zenészfejjel ezt a két albumot szerettem volna összehúzni, hogy ne legyen már olyan nagy a szakadék. Itthon tényleg nincs tétje, ha meg külföldre kiviszem, ott hihetetlen nyitottak az emberek. Ha az egyik lemez thrash, a másik black metal, semmit nem számít. Mondok egy kisarkított példát: érdekel bárkit is, hogy a Pantera első lemezei glam metalok voltak? Ez olyan, mintha akkor, amikor a Cowboys From Hell-lel betörtek, azzal jöttek volna az emberek, hogy de hát nektek voltak ezek a glam metal lemezeitek! A Kreator is csinált furább lemezeket a Renewaltól kezdve. És? Nekünk volt egy ipari metál albumunk, meg egy thrashlemezünk. De ettől ez még ugyanaz a zenekar. És most itt a Hate Transplant. Nekünk tetszik, hiszünk benne! 2022. november 19-én jött ki, újságírónyelven, meg naptárilag tehát tavalyi, de nekem dátumtól dátumig tart ez, az év majd november 19-én jár le, szóval nagyon friss még.

A Hate Transplantre csak új dalok kerültek, vagy exhumáltatok régebbi dalokat, esetleg ötleteket is?

Ezen csak újak vannak, tizenkét vadiúj nóta. Nincs feljavítás, nincs utánpótlás, nem szoktunk ötletért visszanyúlni a fiókba. Pontosan azért, hogy tényleg friss legyen.

Az undergroundban létezni tulajdonképpen egyfajta művészi szabadságot is ad, nem kell megfelelni senkinek.

(nevet) Igen! Ebből a szempontból tökéletesen megfelel. Külföldön pedig még ennyire sincs gond ezzel. Visszaköszön az albumon a rengeteg munka, az, amitől elvileg működik a dolog. Mi nagyon boldogok vagyunk, és jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez már tiszta örömzene, minden koncert jutalomjáték!

atomic_2

Szokták mondani, hogy ha ilyen hosszú időre megáll egy zenekar, szinte a nulláról kell újraépíteni az egészet.

Igen, nem lett volna hátrány, ha kicsi nagyobb hátszéllel indulunk újra. De így sem rossz. Van egy király kiadónk a Metal Ör Die Records révén, amit igazán nem cserélnék el semmire. Na jó, talán egy Ferrarira... Tudod mindegy, anno milyen státuszban voltunk, a mai fiatalok abszolút nem ismerik az Atomic zenekart. Tisztelet a kivételnek, persze. Volt olyan, Baján játszottunk, hogy jött egy kábé 18 éves srác, mondta, édesapám üdvözöl benneteket. Az apja járt annak idején Atomicra, érted. Ma már ő nem jött, a gyerek viszont igen. De Szegeden is volt egy srác, aki meg tizenöt kilométert biciklizett egy faluból, hogy bejöjjön, és megnézze az Atomicot. Egyébként én magam is meg szoktam lepődni, olyan emberekkel találkozom most, hogy újra járunk mindenfelé. Ezért is érdemes csinálni. A jó múltkorában jöttünk egy koncertről, és a hooliganses Csipával meg Tibivel futottam össze egy benzinkúton. „Nézd már, itt van Atomic Tomi! Szevasz!" Nem találkoztunk már vagy harminc éve, pedig még együtt indultunk anno, ők a Ramsesszel, mi az Atomickal. Kicsit dumáltunk... Ilyen is van!

Korábban említetted, hogy a lehetséges tervek közt van egy gyűjteményes kiadvány is.

Ha most kifut az új lemez, a koncertek, akkor ráfekszünk a következő albumra, azt is csinálgatjuk már közben egyébként. Jövő év február-március körül talán egy előzetes EP is kalapban lehet. Aztán ha kicsit áll majd a dolog, akkorra merült fel elvi szinten egy ilyen gyűjtői kiadvány lehetősége. Az összes demó, amit csináltunk, benne lenne, mind külön, önálló darabként, kazettán, az eredeti borítókkal. Sőt, még lehet, hogy egy DVD kiadvány is. Rengeteg archív anyagom van, koncertfelvételek, próbatermi felvételek. De ezek mind tervek csak, és mind rengeteg munka még. Mert amíg van újdonság, amit tudunk tolni, azzal foglalkozunk. De addig is szerezzétek be a Hate Transplant című új lemezünket, ami három verzióban is elérhető a Metal Ör Die Recordsnál! Van egy sima normál CD, és két extra díszdobozos verzió, Blood Box és Brain Box néven, igazi egyedi kivitelezésben, tele minden szuper, különleges, dedikált, cuccokkal a bandától! Talán még ez utóbbiak elérhetők... Ne maradj le róla!

Az első lemez újrakiadására van reális esély?

Olyannyira van, hogy ha minden jól megy, már a jubileumi októberi bulin kint lesz, és persze ebből is készül pár különleges verzió, korlátozott számban. A vinyl változat egyébként megjelent 2018-ban, ráadásul az eredeti borítóval. Eredetileg az lett volna a borítója a lemeznek, a srác, aki megfestette, meg is küldte nekünk egy dián, csak aztán, mire kijutottunk Svájcba, összetörte az eredeti képet, mert kicsit sokat szívott a friss levegőből. Valójában neki végül nem tetszett, aztán festett egy másikat, és végül azzal jelent meg '94-ben.

atomic_11

Igazából sosem értettem azt a borítót. Sőt, valójában még most sem értem.

Hát, annak is van sztorija, de az most tök mindegy! (nevet) A lényeg, hogy amikor a vinylkiadás szóba került, akkor előástam ezt a régi képet hozzá. Egyébként, amikor anno a kiadásról megegyeztünk, én akkor is vinylt szerettem volna, nem CD-t. Akkor az még nagyon új volt. Szóval én vinylt szerettem volna, ami olyan old school, mint az akkori bakelitek, színes, és kihúzod a belső borítót, tudod, fotó, szöveg, ilyet akartunk. Ezt végül 2018-ban csináltuk meg a Hunug Recordsszal. Na, ugyanezt szeretnénk majd CD-n, az eredeti borítóval, szövegekkel, satöbbi. Nem te vagy az első, aki kérdezi egyébként, koncerteken is kérdezgetik. Aminek nagyon örülünk!

Mennyire tudtok ma mozogni, mennyi koncertlehetőség adódik manapság egy Atomic zenekarnak?

Jövünk-megyünk, ahogy lehetőségek adódnak, nem igazán kapkodunk, nem sietünk sehova. Minden pillanatot megbecsülünk, és örülünk annak, ami van! De mostanában már saját koncerteket nyomunk szerencsére, meg az innistrados barátainkkal közösen szoktunk menni. Ők Sopronból tolják a thrash metalt, az ország két szeglete fogott össze thrash ügyben. Szoktunk is ezen röhögni, hogy bárhová is megyünk, valakinek kibaszott messze van, lehet, hogy mindenkinek! (nevet) Ők is játszanak egy órát, mi is, cserélgetjük, ki van előbb, nincs főzenekar. Illetve helyi fiatalokat szoktunk vendégzenekarnak hívni. De ha önálló a buli, tudunk akár másfél, két órát is játszani.

Ez turné tulajdonképp az Innistraddal?

Igen, ez most állandó turné, folyamatosan ezt zúzzuk, most szeptembertől újra indulnak a dolgok. Náluk az Invázió Fesztiválon is fellépünk, lesz Kecskemét, újra megyünk Szegedre is, nincs most előttem a teljes menetrend, de betonozunk folyamatosan.

Mik a következő lépések? A lemez szűk egyéves, mi várható a jövőben?

Ezt aprítjuk még, amíg bírjuk, csináljuk. Ez nem arról szól, hogy megunom, és abbahagyom, soha nem is erről szólt! Nekünk nincs mit megunni, abbahagyni! ilyen egyszerű. Ez az életünk, eddig is az volt!

Lehet, a négyes lemez címének Atomic Forevernek kellene lennie...

(nevet) Forever! Tele vagyunk tervekkel. Enélkül nem megy... A zenekar ugye idén negyvenéves. Ezzel kapcsolatban készült egy visszatekintős, old school fotókkal teli videóklip Headbangelek címmel, ez amolyan beharangozója az Atomic 40-nek, már látható is a neten a többi Atomicos klipes dallal együtt! Az új albumról még két friss klip várható, az egyik októberre van tervezve, ha minden rendben megy, a Winci's Imaginary Cover Arts szárnyai alatt, a másik december körülre a Rózsa produktummal. Aztán Miskolcon lesz a jubileumi koncert, október 21-én a Corner Stage-ben, oda készülünk egy-két meglepetéssel. Erdélybe is megyünk majd, sőt tervben van más külföldi vonal is, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Rajtunk nem múlik semmi! Mindenkit várunk a kocertekre, kövesd a zenekart a Facebookon és iratkozz fel a YouTube csatornánkra!

Aktuális zenekari fotók: Novák Norbert

 

Hozzászólások 

 
#6 Equinox 2023-09-13 17:43
Idézet - Atomic:
Idézet - Equinox:
Annak a svájci festőnek aki az Undertone-t alapította, jó lenne a tudni a nevét, ha már ennyit segített az Atomicnak.


Szia Equinox! Nincs elfelejtve és soha nem is fogjuk elfelejteni őt! Ez az ő kérése volt, hogy szeretne a háttérben maradni, a kiadó se véletlenül lett Undertone. Egyébként Soli, így szerepel a bookletekben.

Ja értem, világos :) Pénteken koncert, remélem találkozunk :)
Idézet
 
 
#5 Atomic 2023-09-13 12:50
Idézet - Equinox:
Annak a svájci festőnek aki az Undertone-t alapította, jó lenne a tudni a nevét, ha már ennyit segített az Atomicnak.


Szia Equinox! Nincs elfelejtve és soha nem is fogjuk elfelejteni őt! Ez az ő kérése volt, hogy szeretne a háttérben maradni, a kiadó se véletlenül lett Undertone. Egyébként Soli, így szerepel a bookletekben.
Idézet
 
 
#4 Tulus 2023-09-11 10:36
sajnos a The Bedlam, és a Barbed Wire se aktív :(
Idézet
 
 
#3 bogar 2023-09-11 09:37
Idézet - Tulus:
Nahát, frankó kis interjú volt :)

Egy Tormentor, Atomic, Remorse, Beyond "big four" turné jó lenne, ha megtörténne.


The Bedlam, Barbed Wire, etc.....
Idézet
 
 
#2 Equinox 2023-09-10 13:05
Annak a svájci festőnek aki az Undertone-t alapította, jó lenne a tudni a nevét, ha már ennyit segített az Atomicnak.
Idézet
 
 
#1 Tulus 2023-09-10 12:11
Nahát, frankó kis interjú volt :)

Egy Tormentor, Atomic, Remorse, Beyond "big four" turné jó lenne, ha megtörténne.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.