Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Először beszélt a Guns-reunion hátteréről Axl és Duff

Noha az év egyik legsikeresebb turnéját nyomják, eddig nem igazán ment bele a részletekbe azt illetően a Guns N' Roses, hogy mégis miként került annyi év után ismét egybe W. Axl Rose, Slash és Duff McKagan. Az énekes és a basszer most a brazil Globo TV-nek némiképp megvilágította a helyzetet.

0824gnr1

A közelgő dél-amerikai koncertek előtt a brazil Globo TV-nek adott alapos interjút W. Axl Rose és Duff McKagan. Ebben a Guns két oszlopa első ízben beszélt ténylegesen is arról, miként sikerült annyi év után ismét egybeterelni a zenekart. „Paul Tollettnek a Coachellától elég komoly része volt ebben", mondta Axl. „Ő vetette fel, hogy fel kellene lépnünk a fesztiválon, és úgy tűnt, komolyan is gondolja. Ekkor jeleztem a munkatársaimnak, hogy nézzenek utána, beszéljenek másokkal, és derítsék ki, mi is ez az egész. Aztán ahogy egyre reálisabbnak tűnt a dolog, írtam Fernando Lebeisnek a menedzsmentnél, és elkértem Slash számát. Fernando azt írta vissza: ha ez csak vicc, megöl. Utána pedig felhívtam Slasht. Épp turnén volt, így megbeszéltünk egy találkozót, de közben mindkettőnk időbeosztása változott, és a dolog végül nem jött össze. Így aztán októberre sikerült összehoznunk a dolgot: együtt vacsoráztunk a házamban. Nagyjából egy héttel később pedig elmentem Duff-fal is találkozni. Beszélgettünk és tervezgettünk."

Az énekes szerint ugyanakkor az elejétől kezdve nem csak a Coachellában gondolkodtak. „Eleinte a Coachelláról volt szó, de már közben, amint elkezdődtek az egyeztetések, felmerült, hogy mi más férhetne még bele ebbe az egészbe, és mi nem. Tavaly tavasszal kezdtük el a megbeszéléseket. Mindenkinek a kollégái mérlegelték a lehetőségeket, és tavaszra jutottunk el odáig, hogy már közösen vitattuk meg ezeket." „A próbákkal úgy voltunk, hogy haladjunk lépésenként", tette hozzá Duff. „Nem gondolkodtam sokat előre, simán csak élveztem, hogy azokkal az arcokkal zenélek, akikkel."

A legérdekesebb kérdés persze továbbra is az, hogy Izzy Stradlin és Steven Adler bekerülhet-e valamikor tartósabban is a képbe. „Steven párszor már ott volt velünk a turnén", mondta Axl. „Ezen túlmenően fogalmam sincs. Amikor elkezdődött ez az egész, Stevennek műteni kellett a hátát, szóval nem tudom. Ami pedig Izzyt illeti, nehéz ezt körülírni... Nem igazán tudom, mit mondjak Izzyről. Olyan ez, hogy beszélsz valakivel, utána úgy tekinted, egy dolog egy adott módon történik majd, de aztán másnap mégis másképp alakul. De nem fogok rosszakat mondani Izzyre. Ő így intézi a dolgait, legyen szó akármiről."

Axl az AC/DC-ről annyit mondott: a kaland számára addig tart, ameddig Angus Young akarja. „A Guns nagyon támogat ebben, nekem pedig nagyon bejön a dolog. Imádom, hogy Angus a főnököm. A Briannel készült korai dalokat énekelni pedig valami egészen más feladat, mint bármi más. Büszke vagyok rá, hogy énekelhetem ezeket a nótákat, és önmagában is nehéz feladatról van szó. A tíz amerikai koncert után pedig az lesz, amit Angus akar."

A Guns két Los Angeles-i fellépését mi is megnéztük augusztusban.

 

Hozzászólások 

 
+2 #10 shmonsta 2016-09-06 11:24
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - bjorn:
Slash a sajat konyveben nagyon betamadja, de mostanaban Axl mar nyilatkozta hogy fele sem igaz (szerintem a Sorry c. dal is errol szol). Igazabol nekem mar Slash a konyveben levo Slash-iimidzsepito sztroikbol is az jott le, hogy kb orulhetnek hogy a UYI turnen a Gunsban voltak. En tuti nem toleraltam volna ennyi szetcsuszott arcot magam korul 200+ koncerten keresztul.
Szerintem Slash egy a rockzene orbanviktora. Azt szajkozta/irta meg amit a nep hallani akart es ahogy a nep elkepzelte a sex, drugs and rock n' roll mitoszt.

Azért azt Slash is hangsúlyozza, hogy amit leír, az csak az ő nézőpontja. De nagyjából egyetértek azzal, amit írsz. Ez "a jó Slash és a gonosz Axl" duma az egyik legnagyobb tévedés a rockzenében. Marc Canter is elég egyértelműen beszélt már többször arról, hogy Slash finoman szólva sem bontotta ki az igazság minden részletét a '90-es évek közepén történtekről meg a szakításról.

De jó, hogy vannak rajtam kívül is olyanok, akik nem az "Axl egy köcsög" mantrát mormolják. Egy kis józan belátással és a többiek all time nyilatkozataina k elolvasásával el lehet jutni oda, hogy nem annyira egyoldalú ez a történet, mint ahogy Slash általában láttatni szeretné. Amikor társaságban előkerül a téma, akkor általában nem tudják megfogalmazni az emberek, hogy miért is "köcsög", mert igazából annyit tudnak, hogy Slash rosszakat mondott róla. Esetleg még a késéseket tudják felhozni, de arról már fogalmuk sincs, hogy milyen régóta nem volt már ilyen.
Idézet
 
 
+2 #9 Draveczki-Ury Ádám 2016-09-06 09:09
Idézet - bjorn:
Slash a sajat konyveben nagyon betamadja, de mostanaban Axl mar nyilatkozta hogy fele sem igaz (szerintem a Sorry c. dal is errol szol). Igazabol nekem mar Slash a konyveben levo Slash-iimidzsepito sztroikbol is az jott le, hogy kb orulhetnek hogy a UYI turnen a Gunsban voltak. En tuti nem toleraltam volna ennyi szetcsuszott arcot magam korul 200+ koncerten keresztul.
Szerintem Slash egy a rockzene orbanviktora. Azt szajkozta/irta meg amit a nep hallani akart es ahogy a nep elkepzelte a sex, drugs and rock n' roll mitoszt.

Azért azt Slash is hangsúlyozza, hogy amit leír, az csak az ő nézőpontja. De nagyjából egyetértek azzal, amit írsz. Ez "a jó Slash és a gonosz Axl" duma az egyik legnagyobb tévedés a rockzenében. Marc Canter is elég egyértelműen beszélt már többször arról, hogy Slash finoman szólva sem bontotta ki az igazság minden részletét a '90-es évek közepén történtekről meg a szakításról.
Idézet
 
 
+1 #8 frontiers 2016-09-05 19:20
Idézet - bjorn:
Idézet - Ary:
Idézet - bjorn:
Idézet - frontiers:
Rohadtul érdekelne, mi történt ezzel az emberrel, de komolyan. Axl köszönő viszonyban sincs akár a 10 évvel korábbi önmagához képest. Sok mindent el tudok képzelni -leállt a cuccról, terapeutát váltott/vett fel-,de azt a legkevésbé, hogy csak a zsé miatt ennyire meg tud változni egy ember. Eszméletlen, mekkora pozitív fejlődésen ment át. Erről kéne filmet csinálni, ótvar nagy seggfejből így lettem legenda!


Az a helyzet, hogy szerintem mivel nem ismered az arcot nem gondolonam hogy tudod mekkora seggfej volt/van.
Abba viszont erdemes belegondolni, hogy o sosem szolalt meg csak a masik oldal (Slash, es a regi alkalmazottak) eleg komoly gyulolethadjara tot inditottak ellene.
Merthogy ok a klafa drogozo/ivo rocksztarok Axl meg egy jozan kocsog...


Érdemes elolvasni Duff könyvét, és kiderül majd ki mennyire volt józan és drogos és persze seggfej. ;)


Olvastam Duff konyvet. Az o konyvebol pont nem az jon le hogy mekkora seggfej volt Axl hanem az hogy egyaltalan hogy sikerult neki elviselni enny szetcsuszott arcot maga korul. Slash a sajat konyveben nagyon betamadja, de mostanaban Axl mar nyilatkozta hogy fele sem igaz (szerintem a Sorry c. dal is errol szol). Igazabol nekem mar Slash a konyveben levo Slash-iimidzsepito sztroikbol is az jott le, hogy kb orulhetnek hogy a UYI turnen a Gunsban voltak. En tuti nem toleraltam volna ennyi szetcsuszott arcot magam korul 200+ koncerten keresztul.
Szerintem Slash egy a rockzene orbanviktora. Azt szajkozta/irta meg amit a nep hallani akart es ahogy a nep elkepzelte a sex, drugs and rock n' roll mitoszt.

És amikor ő ekézte Slash-t a nyilatkozataiva l, vagy a híres milánói story a pesti koncert előtt? Nem kell őt ettől még szetté avatni, én a személyiségére írtam, hogy mennyire megváltozott és tartom is, de ettől még ő ugyanannyira rudas volt a korábbi balhékban!
Idézet
 
 
+1 #7 Laslo 2016-09-05 18:38
Azért a korábban történteket figyelembe véve túl szimplának tűnik ez a "simán felhívtam Slash-t" sztori...
Idézet
 
 
+2 #6 bjorn 2016-09-05 18:19
Idézet - Ary:
Idézet - bjorn:
Idézet - frontiers:
Rohadtul érdekelne, mi történt ezzel az emberrel, de komolyan. Axl köszönő viszonyban sincs akár a 10 évvel korábbi önmagához képest. Sok mindent el tudok képzelni -leállt a cuccról, terapeutát váltott/vett fel-,de azt a legkevésbé, hogy csak a zsé miatt ennyire meg tud változni egy ember. Eszméletlen, mekkora pozitív fejlődésen ment át. Erről kéne filmet csinálni, ótvar nagy seggfejből így lettem legenda!


Az a helyzet, hogy szerintem mivel nem ismered az arcot nem gondolonam hogy tudod mekkora seggfej volt/van.
Abba viszont erdemes belegondolni, hogy o sosem szolalt meg csak a masik oldal (Slash, es a regi alkalmazottak) eleg komoly gyulolethadjara tot inditottak ellene.
Merthogy ok a klafa drogozo/ivo rocksztarok Axl meg egy jozan kocsog...


Érdemes elolvasni Duff könyvét, és kiderül majd ki mennyire volt józan és drogos és persze seggfej. ;)


Olvastam Duff konyvet. Az o konyvebol pont nem az jon le hogy mekkora seggfej volt Axl hanem az hogy egyaltalan hogy sikerult neki elviselni enny szetcsuszott arcot maga korul. Slash a sajat konyveben nagyon betamadja, de mostanaban Axl mar nyilatkozta hogy fele sem igaz (szerintem a Sorry c. dal is errol szol). Igazabol nekem mar Slash a konyveben levo Slash-iimidzsepito sztroikbol is az jott le, hogy kb orulhetnek hogy a UYI turnen a Gunsban voltak. En tuti nem toleraltam volna ennyi szetcsuszott arcot magam korul 200+ koncerten keresztul.
Szerintem Slash egy a rockzene orbanviktora. Azt szajkozta/irta meg amit a nep hallani akart es ahogy a nep elkepzelte a sex, drugs and rock n' roll mitoszt.
Idézet
 
 
+6 #5 Ary 2016-09-05 15:49
Idézet - bjorn:
Idézet - frontiers:
Rohadtul érdekelne, mi történt ezzel az emberrel, de komolyan. Axl köszönő viszonyban sincs akár a 10 évvel korábbi önmagához képest. Sok mindent el tudok képzelni -leállt a cuccról, terapeutát váltott/vett fel-,de azt a legkevésbé, hogy csak a zsé miatt ennyire meg tud változni egy ember. Eszméletlen, mekkora pozitív fejlődésen ment át. Erről kéne filmet csinálni, ótvar nagy seggfejből így lettem legenda!


Az a helyzet, hogy szerintem mivel nem ismered az arcot nem gondolonam hogy tudod mekkora seggfej volt/van.
Abba viszont erdemes belegondolni, hogy o sosem szolalt meg csak a masik oldal (Slash, es a regi alkalmazottak) eleg komoly gyulolethadjara tot inditottak ellene.
Merthogy ok a klafa drogozo/ivo rocksztarok Axl meg egy jozan kocsog...


Érdemes elolvasni Duff könyvét, és kiderül majd ki mennyire volt józan és drogos és persze seggfej. ;)
Idézet
 
 
+2 #4 bjorn 2016-09-05 14:29
Idézet - frontiers:
Rohadtul érdekelne, mi történt ezzel az emberrel, de komolyan. Axl köszönő viszonyban sincs akár a 10 évvel korábbi önmagához képest. Sok mindent el tudok képzelni -leállt a cuccról, terapeutát váltott/vett fel-,de azt a legkevésbé, hogy csak a zsé miatt ennyire meg tud változni egy ember. Eszméletlen, mekkora pozitív fejlődésen ment át. Erről kéne filmet csinálni, ótvar nagy seggfejből így lettem legenda!


Az a helyzet, hogy szerintem mivel nem ismered az arcot nem gondolonam hogy tudod mekkora seggfej volt/van.
Abba viszont erdemes belegondolni, hogy o sosem szolalt meg csak a masik oldal (Slash, es a regi alkalmazottak) eleg komoly gyulolethadjara tot inditottak ellene.
Merthogy ok a klafa drogozo/ivo rocksztarok Axl meg egy jozan kocsog...
Idézet
 
 
+23 #3 frontiers 2016-09-05 11:07
Rohadtul érdekelne, mi történt ezzel az emberrel, de komolyan. Axl köszönő viszonyban sincs akár a 10 évvel korábbi önmagához képest. Sok mindent el tudok képzelni -leállt a cuccról, terapeutát váltott/vett fel-,de azt a legkevésbé, hogy csak a zsé miatt ennyire meg tud változni egy ember. Eszméletlen, mekkora pozitív fejlődésen ment át. Erről kéne filmet csinálni, ótvar nagy seggfejből így lettem legenda!
Idézet
 
 
+12 #2 danielundead 2016-09-05 09:29
Úgy veszem észre, hogy egyes kult rock- és metalzenészekne k 50 fele jön meg a józan esze. Talán ekkor szembesülnek a saját halandóságukkal . Aztán persze lehet, hogy rosszul látom, elvégre is '87 környékén még zacsiban sem voltam... fiatal vagyok én ehhez :(
Idézet
 
 
+11 #1 2016-09-05 08:57
"Utána pedig felhívtam."
Azt hiszem, az ilyen pillanatokat hívják rock-történelminek.

Izzy és Steven.. úgy fest nem Axl-n múlott.

Végre Kerekedik a story.Gyönyörű:)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.