Shock!

április 15.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Black Leaves: 2001

Fiatal zenekar, akikről eddig csak olvastam (egyébként meg magamban folyton összekeverem őket a Black Feverrel), és be kell vallani a legtöbb demó-, illetve koncertismertető nem volt éppen a leghízelgőbb a csapatra nézve. De ne ítélkezzünk előre.

Jelen demó két felvételt tartalmaz, melyet 2001. novemberében a Denevér stúdióban rögzítettek. A második dal érdekessége, hogy Baudelaire "Az utazás" c. verse alapján írták a szöveget. A Solutide Song egy abszolút autentikus magyar asszonykórus által előadott népdallal indít, ebből bontakozik ki a zenekar által felvállalt doom/gothic/heavy/folkos stílusú zene. Hörgéssel, illetve női énekkel. De, hogy ne csak a dal elején tudjuk honnan származik a zenekar, olykor a gitárosok is népdalt pengetnek, a riffelések azonban elég alapszintűek még.

Mit ne mondjak, eléggé eklektikus összhatásában a szám, ami persze nem baj, sőt. Ám valahogy azt érzem, hogy nem értek össze a részletek, töredezett a dalszerkezet, innen oda váltanak, majd vissza, nem igazán egységes a nóta. Erre jó lenne odafigyelni a jövőben, hogy gördülékeny legyen minden, ha már mindenképpen a hosszúságra és változatosságra törekednek. Valamint a dob is elég statikus, sokkal színesebb, izgalmasabb dobjátékot kívánna a zene. A második dalra is nagyjából ugyanezeket tudnám elmondani. Egy kicsivel lazábban kellene játszani az összes hangszeresnek. Stúdióban is. Meg rá kellene feküdni még jobban a dallamos gitártémákra, abban már csírázik valami.

Noha a csapat mindenképpen kiadót szeretne találni, én úgy érzem kell még ide néhány év, mire egy igazán elismerésre méltó nagylemezt ki tudnak adni. Addig is sok gyakorlást és koncertezést kívánok a csapatnak.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.