Magyar nyelven is igen jól dokumentált a Sabbath története, hiszen amellett, hogy már 2000-ben megjelent Szakács Gábor tollából egy Black Sabbath, Ozzy Osbourne és a Fekete Mágia című átfogó, írott anyag, az elmúlt években szép lassan előbb Ozzy, majd Tony Iommi és Ronnie James Dio hivatalos életrajza is honi kiadást kapott. Hozzájuk csatlakozott most Terry „Geezer" Butler, akinek Into the Void címmel megjelent monográfiáját pont a legendás basszer 75. születésnapjához igazítva dobta piacra a Helikon kiadó.
Geezer, akit a heavy metal basszusgitározás ősatyjaként is szokás emlegetni, társszerző nélkül, saját maga rendezte kötetbe emlékeit, a végeredmény pedig ennek ellenére kifejezetten olvasmányos és összeszedett. A korábban megjelent önéletrajzok ismeretében nyilván sok újat nem mutat, de akkor is érdemes végigszaladni rajta, ha a többi bandatag történetét már végigolvastad, hiszen mindig jó újra felidézni a legendás sztorikat meg a Sabbath kacskaringós életpályáját. Nyilván szóba kerül Geezer gyerekkora is, ami alapján képet kapunk arról, honnan jöttek a Sabbath tagjai. A családi gyökerek meg a birminghami háttér pedig természetesen igen komoly szerepet játszott nemcsak abban, hogy a négyes minden korábbi bandánál súlyosabb muzsikában gondolkodott kezdettől fogva, de abban is, hogy ezek a vert helyzetből indult figurák sosem adták fel, és tűzön-vízen át megvalósították álmaikat, sokszor a legmélyebb gödör aljáról is visszakapaszkodva.
|
megjelenés: 2024
oldalszám: 284 fordította: Bus András |
|
kiadó: Helikon
|
|
Neked hogy tetszik?
|
A könyv egyik előnye egyben a legnagyobb hátránya is: lévén mindössze 280 oldal, akár egy délután alatt végezni lehet vele, és így a nem fanatikus rajongók számára sem válik unalmassá, másrészt viszont épp a helyhiány miatt, néhol meglehetősen felületes és egyértelműen túl gyors. Míg Geezer gyerekkora viszonylag nagy hangsúlyt kap a könyvben, hiszen csak a 80. oldalnál jutunk el a Black Sabbathig, addig a Live Evilig bezárólag született klasszikus lemezekre összesen százharminc oldal jut. Minden másra (Born Again, kooperáció Ozzyval, Dehumanizer, Cross Purposes, Reunion, szólólemezek, Heaven And Hell zenekar, 13 satöbbi) meg mindössze hatvan. Pedig az ember Geezer magyar fordításon is átütő, néhol kifejezetten önironikus, fanyar stílusának köszönhetően nagyon szívesen elidőzne még itt-ott.
Annak ellenére, hogy a felemlegetett sztorik nagy része már ismerős lesz, előkerülnek olyan események (Geezerről lévén szó, sokszor transzcendentális tartalommal) is, amikkel most találkozhat először az olvasó, meg persze nem egy olyan is, ami Geezer olvasatában nem egészen úgy volt, ahogy arra az egykori kollégák emlékeznek. Tipikus példája ennek Ronnie James Dio emblematikussá vált ördögvillája, melynek kialakulásához Geezer szerint köze sem volt Ronnie olasz nagymamájának, hanem az énekes egész egyszerűen tőle kérte azt „kölcsön," mikor belépése után hirtelen nem tudott mit visszamutogatni a közönség békejelet dobáló tagjainak. Aztán kétségkívül érdekes, Geezer miért nem hallgatta meg mai napig sem a Live Evil koncertlemezt, ahogy árnyalja a róla a köztudatban kialakult képet az is, mikor leírja, sokszor mennyire ok nélkül és ostobán kereste a bajt a legkülönfélébb helyzetekben. De van szó üzletről, családról, zenészkollégákról és az Aston Villáról, a legnagyobb hangsúlyt meg persze a Sabbath zenéje és a klasszikus felállás tagjainak egymással való rendkívül összetett, izgalmas, ellenmondásos, sokszor szélsőségekig elmenő, dinamikusan alakuló viszonya kapja.
Ami furcsa, hogy a borítón látható fotót leszámítva a kötet egyetlen fényképet sem tartalmaz, pedig Geezer kifejezetten kiemeli a könyvben például azt, hogy a mai napig megvannak neki a Paranoid első szövegvázlatát tartalmazó papírfecnik, illetve a legelsőt leszámítva valamennyi basszusgitárja is, amin élőben valaha játszott. Ezekről mindenképpen érdemes lett volna pár képet beilleszteni, de abban is biztos vagyok, hogy a saját elmondása szerint is mániákusan gyűjtögető figuránál tonnányi fotót, köztük igazi kincseket rejthet a padlás.
Nem hiánypótló vagy hibátlan kiadvány az Into The Void tehát, aki viszont szereti a Black Sabbathot, annak azért így is érdekes lesz, hiszen kicsit más nézőpontból mutat be egyes eseményeket, mint ahogy azt Ozzy vagy Iommi tette. De ha valaki most akar visszaásni a '70-es évekbe, és átélni a heavy metal talán legnagyobb hatású zenekarának aranykorát, neki is kimondottan jó választás lehet.
Hozzászólások
Olyan van amin az a két basszusgitár, az első és az utolsó látható, amiken koncerten eljátszotta a Paranoidot.
Családi képek, Aston Villa meccs kezdőrúgás Tom Hanks társaságában, Birminghami Hall of Fame csillag, de a legjobb az első amerikai koncertjük "plakátja" az alapján aznap nem lehettek sokan.
Ez a sok hülyeség hogy jön ide, okoska? És meséld el mikor baszódott el minden itthon zenei közízlésben? A Neoton még jó volt 85ben? Vagy a Bakter Bradörz meg az Animal Cannibals a 90esekben?
Miért lenne? Ott a fordító neve.
Nincsen, ez tőle független kiadvány.
A könyvről: Dudich Ákosnak van köze hozzá? A cikk nem írja.
Ne haragudj, de nekem tényleg nagyon nehéz mindig, amikor valakivel arról kell(ene) vitázni 2024-ben, hogy a hip-hop és számtalan leágazása zene-e vagy sem. Már magát a felvetést sem értem igazából.
A többit illetően csak ismételni tudom magam: a FEZEN-en mindig voltak fővonalas popelőadók is. Komolyan izgalmas lenne kideríteni egyszer, honnan ered az a tévképzet, hogy ez valaha is másként lett volna.
Zene az, amit a közönség annak tekint. Nagyapám meg azon volt meglepődve annakidején két Mozart lemez hallgatása között, amikor nagybátyám rászabadult a lemezjátszóra, hogy mi tetszik a gyereknek ebben az éktelen üvöltözésben (lásd még: Beatles). Pedig az öreg akkor kb. 40 éves volt, talán fiatalabb mint te most.
Én sem igazán értem a mai kortárs popzenét, de most ez a népszerű, ezt hallgatják, ezt érzik magukhoz közel a fiatalok. A FEZEN-nek és semmilyen más piaci alapon működő fesztiválnak szerintem nem kötelessége edukálni a közönségét - főleg nem annak mentén, hogy te vagy én mit tekintünk jó vagy igényes zenének. Aki ezt a Pogány Induló nevű illetőt (illetőket? - ennyire vagyok képben...) szereti, biztos le tudja vezetni, hogy mitől hatalmas és fantasztikus amit csinál, miért igényes a produkció.
Aki olvassa a kommentjeimet, az tudja hogy nem vagyok beszűkült látókörű kannásboros metálos, de az mitől zene, hogy valaki kiáll egyszál mikrofonnal egy nagyszínpadra, és ABCD rímképletekben üvöltözik? És mi különbözteti meg egy random falunapos produkciótól? Nem szerintem suttyó, amikor láttam a nevét a műsorban és rákerestem, egy telex interjúra találtam, amiben gyakorlatilag végig azt hangsúlyozta, hogy az. Tényleg erre a szintre kell süllyedni, hogy fennmaradhasson ez a rendezvény? Az is beszédes, hogy csak nekem jutott eszembe megkérdezni, hogy egyáltalán írtok-e róla, 10 évvel ezelőtt kitört volna kommentekben a lázadás, ha elmarad a FEZEN beszámoló, mert olyan fellépők voltak, ahhoz képest elég látványos a színvonalbeli zuhanás, azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a fehérvári ZENEI napoknak lassan új név kell, ha folytatódik ez a tendencia.
Pogány Induló az MVM Dome-ban adott tavasszal sikeres önálló koncertet. Hol kellett volna felléptetni, valami tehetségkutatós színpadon vagy egy vécében? Netán egyáltalán nem kellett volna helyet adni neki, mert szerinted suttyó? Ha valami nem falunapos szint, akkor pont ezek a fiatal hip hop előadók nem azok. Persze bedughatja mindenki a fejét a homokba, mert neki nem tetszik valami, de ettől még látni kell, hogy ez a vonal jelenti ma a főáramot, a korszellemet a magyar popzenében, ezek az előadók töltik meg a legnagyobb helyeket a leggyorsabban. (Igen, tudom a választ: "a TikTok-generáció így meg úgy, és bezzeg az én időmben még Bikinit meg Pokolgépet hallgatott mindenki, de jó is volt az, bezzeg ma minden szar!!!!" :D)
A FEZEN-nel kapcsolatban meg valamiért ugyanaz a tévhit él a rockrajongók fejében, mint egy időben a Szigettel meg kisebb mértékben a néhai VOLT-tal is: hogy ezek rock/metálfesztiválo k, amik aztán "elkurvultak" (bármit is jelentsen ez) és elárulták a Szent Ügyet. Miközben baromira nem volt rock/metálfesztivál soha egyik sem, és soha nem is állítottak ilyet magukról. Tény, hogy felléptek rajtuk súlyosabb zenekarok is mindig, néha a nagyszínpadokon is, de hát ettől még nem lesz egy rendezvény automatikusan Hellfest meg Download.
Húha, ennyi marhaságra nehéz érdemben reagálni, de úgy érzem hogy muszáj, mert valamit nagyon félreértettél. Az, hogy valami felkapott, az tény, aminek semmi köze ahhoz, hogy nekem vagy bárki másnak mennyire tetszik, suttyó alatt pedig például a Pogány Indulóra gondoltam, akit a Fezen fesztivál szervezői a nagyszínpadra tettek, ezzel elérve egy olyan mélypontot, ahonnan már nincs visszaút, és lássuk be, a falunapokon általában ez a kétfajta produkció tekinthető meg.Idézet - Krepppppppppp:
Az általad említett előadó számomra ismeretlen, de azt kizártnak tartom, hogy egóban és kínossagban megközelítse a nagyságos művészurat.
Az Ozzy utáni folytatásról azt írja Geezer, hogy akkoriban éppen egy komoly magánéleti válságon ment keresztül, úgyhogy hazautazott Angliába, és nem is nagyon érdekelte a zenekar. A Heaven And Hell lemezt gyakorlatilag nélküle írták meg. Egy adott ponton Iommi felhívta, hogy eleget volt már távol, jöjjön vissza. Lejátszották neki a majdnem kész anyagot, és azt mondta, hogy ez tetszik neki, ebben szívesen részt vesz. Feljátszotta a basszus-sávokat, meg megírták közösen a Neon Knights-ot, és indult a turné.
A Born Again-ről azt írta, hogy ő nem szerette volna Sabbath néven kiadni, csak a kiadó ragaszkodott hozzá. Gillan szerinte a lemezen jól énekelt, de a régi számokat koncerten borzalmasan adta elő.
A nélküle készült lemezek közül Geezer a Seventh Start borzalmasnak tartja, a Tony Martinos albumokat pedig "csak" jelentéktelenne k. Ez alól természetesen kivétel a Cross Purposes, mert azon ő is játszik. (Úgyhogy itt azért megjelenik a "minden szentnek maga felé hajlik a keze" régi igazsága.) Határozottan lehet érezni a szövegből, hogy meg van sértődve, amiért ezek a lemezek Black Sabbath néven jelentek meg. (Pedig ő maga volt az, aki a Born Again után eladta Iomminak a részesedését a zenekari jogokból.)
Miért, mentek volna nyugdíjba 30-35 évesen?
A Sabbath az Iommi elsődlegesen, fingom nincs hogy jön ez a korai Panterához, legalább olyan jó lemezek születtek Ozzy után is, mint a hőskorszakban, csak az aktuális zenei trendek már nem kedveztek nekik illetve a fos menedzsment miatt nem voltak annyira sikeresek, mint amilyet a zene miatt megérdemeltek volna.
Igazából azért kár, hogy az ozzys újraegyesülésre rengeteg év elment, amikor még remek lemezeket csinálhatott volna a Sabbath, akár más énekesekkel is.