Shock!

augusztus 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Korn, Deadly Apples - Budapest, 2022. június 21.

Bármilyen hihetetlen, fennállásának csaknem harminc éve alatt most jutott el először önálló koncerten Magyarországra a Korn. Az ismert okok miatt ez is csupán többszörös halasztás után jött össze, és az előzenekarként beharangozott Gojira nélkül, de Jonathan Davisék szerencsére itt voltak, a széles küzdőterűre, lefüggönyözött lelátósra konfigurált Arénában megjelent több mint hatezer néző őszinte örömére. És összességében azt kell mondanom: a bakersfieldi stílusalapítók nem pusztán jó, hanem egyenesen meglepően jó koncertet adtak ezen a fülledt kedd estén.

korn_k2022_01

időpont:
2022. június 21.
helyszín:
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
Neked hogy tetszett?
( 47 Szavazat )

A Deadly Apples előzetesen csak névről volt meg, de a hosszas szünet után pár éve reaktiválódott, a Korn haveri körébe tartozó montreali banda jó választásnak bizonyult a bemelegítő szerepre. Mindössze EP-ik és önálló dalaik vannak, a teljes első nagylemez évek óta készül, és csupán azért nem valószínűsítek alapból nagy jövőt nekik, mert egyfelől a muzsika inkább a '90-es évek és az ezredforduló idejébe mutat vissza, másrészt – nyilván az előzővel összefüggésben – öregek már ahhoz, hogy ifjú titánként lehessen eladni őket. Alex Martel frontember azonban kivételes figura, az a fajta, akiből ma már csak nagyon kevés mozog a koncertszínpadokon, és régen sem lehetett velük Dunát rekeszteni: a kiszámíthatatlan, lelőhetetlen rock'n'roll vadállatok sorát gyarapítja, akik a deszkákon átlényegülnek valami más tudatállapotba, és ezzel a produkciót is magasabb dimenzióba emelik.

Martel ennek megfelelően az első perctől fogva igazolta Freak beceneve létjogosultságát: a mikrofonállványok ötletszerű, lendületből történő ide-oda hajigálása még lentről sasolva is életveszélyesnek tűnt (rohangásztak is végig rendesen a technikusok ide-oda), de rögtön az elején lemászott az árokba, majd a műsor végén a keverőig kilavírozva nyomott el egy dalt, utána visszaközönségszörfölve a színpadig. Közben pedig végig ugrált, rohant, pörgött, ordított, tényleg nem kímélte magát. Az ének - sampler/billentyű – gitár – dob felállású, leginkább Nine Inch Nails- és Marilyn Manson-hatásokat tükröző csapat amúgy zeneileg sem rossz, de nem kérdés, hogy Martel miatt van esélyük komolyabb kiugrásra. Az átkötőkben amúgy visszafogott, csendes arcát mutató csávót egy életre megjegyzi, aki látta. Bár a zenei agynak számító, kütyükezelő Antoine Lamothe is elég rendesen pörgött a maga kis állványa mögött, csak hát ő röghöz kötve zenél. Nem lettem Deadly Apples-fanatikus, de a koncert alapján érdekel, mit villantanak majd a lemezen.

korn_k2022_02

Úgy alakult, hogy a Korn a fénykorban – sok más nagy bandához hasonlóan – nem jutott el Magyarországra, később pedig csak fesztiválokon bukkantak fel nálunk. Ráadásul hazugság lenne azt állítani, hogy jól indult az itthoni történetük: a 2005-ös szigetes fellépés amatőr leállása, menet közbeni szétesése legendás, a 2007-es VOLT-on pedig leginkább WTF-kategóriába tartozott a vándorcirkusszá bővült társulat produkciója a dalonként oxigént szívó Jonathan Davisszel. A fenti tapasztalatok alapján nem törtem a nyakamat, hogy ismét randizzunk, így a 2012-es és 2014-es szigetes fellépéseket kihagytam, de azért nem volt kérdés, hogy egy ilyen régi kedvencet látni kell, ha egyszer végre önállóan is elvetődnek hozzánk. Az öröm persze abból a szempontból nem lehetett teljes, hogy most éppen Fieldy rehabilitálódik otthon, a többiek viszont egy már-már meglepően nyugodt, pozitív hangulatot árasztó zenekar képét mutatták. Márpedig utóbbi a tagok legendásan terhelt múltja és jelene ismeretében egyáltalán nem magától értetődő.

korn_k2022_03

Különösen szembetűnő volt mindez, mivel a csapat amúgy az ezen a szinten mozgó zenekarok többségéhez képest meglehetősen puritánra vette a bulit. Nem volt gigaledfal minden számhoz külön odapasszintott vetítéssel, csak egy szépen megdizájnolt háttérvászon meg okos, ízléses, de nem túlpörgetett fényjáték, hátul egy illően magas emelvény Ray Luzier dobcuccának, aztán hadd szóljon – végig a dalokra, a zenére helyezték a hangsúlyt. És már a Here To Stay nyitásnál érezni lehetett, hogy ez itt most bizony nagyon működni is fog. Szerintem lehettek volna hangosabbak is, főleg, hogy a Deadly Apples fülsiketítő erővel dörgött, ehhez képest Head és Munky gitárjai kicsit szint alatt morogtak a Suicidal Tendenciesből beugrott Roberto „Ra" Díaz basszusgitárjával és Luzier dobjaival összevetve, de úgy is nézhető ez, hogy legalább nem valami aránytalan, pincemély kását kaptunk. Mindenesetre bőven élvezhetőnek bizonyult a dolog így is.

korn_k2022_04

Noha a friss Requiem lemez is jól sikerült, ilyen alapos diszkográfiával a tarsolyában, rutinos szórakoztatóként természetesen a Korn is tudja, hogy egy nyári ereszdelahajam-bulin elsősorban best ofot vár a közönség. Így aztán mindössze két dalt kaptak elő az idei anyagról, és az első Start The Healinget is csak azután, hogy az említett Here To Stay után a Got The Life-fal és a Falling Away From Me-vel igen rendesen megalapozták neki a hangulatot. Utóbbival egyébként nem akadt sok gondjuk, mert a kiéheztetett közönség az első pillanattól fogva Jonathan tenyeréből evett, óriási kórus kísérte a refréneket, kiállásokat. Nem mondom, hogy ritkán hallani ilyesmit – én a magam részéről az utóbbi hónapok minden egyes buliján fokozottan jó és felszabadult hangulatot tapasztaltam, nyilván mindenki igyekszik elengedni magát az elmúlt két év után, főleg, hogy borúra így is bőven akad ok. De azért arra mindig, még több évtizedes koncertrutinnal is újdonságként tud rácsodálkozni az ember, mennyire nagyszerű, amikor a megjelent ezrek egy emberként üvöltik teli torokból a régi nagy klasszikusokat...

korn_k2022_05

Persze az sem mindegy, milyen minőségben szólnak ezek a régi nagy klasszikusok, és a koncert egészét tekintve nem tudok mást mondani, egyértelműen fölényesen jó formában voltak. A legszűkebb keresztmetszet ebből a szempontból persze Davis, aki azonban 51 éves kora dacára sokkal jobban és erőteljesebben tolta mind a tiszta dallamokat, mind az ugató-hisztériás üvöltéseket, mint tizeniksz évekkel ezelőtt, pedig finoman szólva is akadtak előzetes kétségeim. Klasszikus értelemben vett énekhangja persze nincs sok, de az egzaltált énekes már első ránézésre is kategóriákkal jobb helyen van most mentálisan, mint 2005-ben vagy főleg 2007-ben: nem slisszolt ki minden dal közben az oxigénpalackért, hogy még azzal együtt is háttérüvöltözőre szoruljon az elfogadható végeredményhez, és nyoma sem volt rajta enerváltságnak, kedvetlenségnek. Furcsa vagy sem, egy jókedvű, kiegyensúlyozott embert láttunk a színpadon, aki sokat látott profiként vezényelte le a bulit. Épp annyit beszélt, amennyit kellett, és pont akkor szólt, amikor szükség volt rá.

korn_k2022_06

Igazságtalanság lenne nem megemlíteni, hogy Jonathannek persze a vele vállvetve küzdők tekintetében is sokkal könnyebb dolga van most, mint az említett bulikon. Ray Luzier személyében eleve – igen, vállalom – a rockszíntér egyik legzseniálisabb dobosa hajtja a gépezetet, a többieknek innentől „csak" fel kell venniük a fordulatszámot, és máris adott egy gyilkos megszólalású zenekar. Luziert tényleg nem tudom eleget dicsérni: nemcsak állati technikás és erőteljes, hanem jellegzetes játékos is, és ezek tetejébe már-már pofátlanság, mennyire látványos, szórakoztató fazon is a dobverőhajigálásokkal, nagy pózokkal, széles mozdulatokkal. Feelingre minden túlzás nélkül a műfaj fénykorában szocializálódott nagy rocksztárfazon dobosok ugrottak be róla, Tommy Lee, Tommy Aldridge, Brian Tichy, a még szétesése előtti James Kottak, vagy amikor felállva csépelte a cuccot, a '80-as évek Lars Ulrichja. Néha hosszú percekig csak őt figyeltem, annyira lebilincselő teljesítményt produkált. Head és Munky ehhez képest inkább csak visszafogottan lecövekeltek kétoldalt, de őket is vitte a lendület, a szélesen vigyorgó, fel-alá mászkáló, mélynövésű Díaz láttán pedig nekem igazából annyira nem hiányzott Fieldy sem. A helyén volt minden, na.

korn_k2022_07

Az első három közönségkedvenc alaposan felkorbácsolta a légkört, így ezek után természetesen az utánuk elővezetett két újabb darab – a Start The Healing után a Cold következett – sem ültette le a fiesztát. Aztán jött Jonathan a skótdudával, és a Shoots And Ladders arról a bizonyos korszakalkotó mesterműről, a végén a menetrendszerű One-idézettel, óriási népünnepéllyel odalent. (Mondanom sem kell, itt pont nem Lars ugrott be Luzier kétlábdobjairól...) Kimondottan okos és méltó húzás volt ezek után teljesen más vágányra ugrani az idén húszéves Untouchables lemez egyik gyöngyszemével, a No One's There-rel – mekkora lemez, mekkora szám! –, hogy aztán a leülősebb, elmélkedősebb pillanatok után megint a végsőkig korbácsolják a hangulatot a Y'All Want A Single-lel. Ahol természetesen a megjelentek gyermeki örömmel adták át magukat a fuck that-fuck that üvöltözésnek... Mint ebből is látható, magát a szettlistát is remek érzékkel szabták testre, mindig akkor lassítottak, amikor kellett, hogy aztán a lovak közé hajítsák a gyeplőt egy-egy überslágerrel.

korn_k2022_08

Az egyik csúcspontot nálam még ezek közül is a rendes műsoridő vége felé megérkezett Coming Undone jelentette a döbbenetesen laza eleganciával doboló Luzier teljesítményével – kis We Will Rock You-val felpimpelve –, hogy aztán a Freak On A Leash után levonuljanak, és a ráadásban tényleg kifacsarják mindenkiből az utolsó tartalékokat is. It's On!, Trash és Did My Time kis mixben, Twist és A.D.I.D.A.S. a Life Is Peachyről, majd fináléként a hidegrázós Clown, némi kis dobbemutató, végül pedig a generációs himnusz Blind, areyoooouuuureeeeeeadyyyyyvel, mindennel. Igen, tudom, hogy ezt a riffet valójában Dino Cazares írta, de amikor megdörren, nem törődsz ezzel, és ettől függetlenül is új éra kezdetét jelezte a műfajban.

korn_k2022_09

Akadtak a Kornnak arrogánsan irritáló, szétesett és gyengélkedő periódusai, 2022-re azonban eljutottunk odáig, hogy megint nem lehet beléjük kötni. Már nem ugranak a torkodnak, hogy mindenáron leszaggassák a fejedet, ehelyett minőségi népszórakoztatást nyújtanak, saját – tagadhatatlanul korosodó – közönségük pedig remekül veszi az adást, és a miniszoknyás-körömcipős outfitbe öltözött anyukák is önfeledten, széles mosollyal éneklik a lelátókon, hogy all day i dream about sex. Nekem ez így kerek, imádtam az egészet úgy, ahogy volt.

korn_k2022_10

(Kattints a fotókra: jobb egérgomb / Képek megnyitása új lapon menüpontra és nagyobb méretben nézhetők)

 

Hozzászólások 

 
#3 Dead again 2022-06-24 13:24
Nincs mit hozzátenni ehhez. 1000 pontos koncert volt. Még mindig teljesen fel vagyok dobódva.
Idézet
 
 
#2 hillwheeler 2022-06-23 21:23
Magam sem mesélhettem volna el jobban ezt az élményt!
Ugyanígy érzek én is. Sokszor láttam a Kornt az elmúlt két dekádban, többek közt azt a két szerencsétlenül alakuló fesztivál bulit is. Annyira szeretem őket, hogy azt akkor betudtam az akkori bizonytalanságo k hatásainak. Örültem, hogy láttam őket még ha méltatlan helyzetbe is hozták magukat. Örültem, hogy egyáltalán nem hullottak darabjaikra!
Amit kedd este láttam azt csak legszebb álmaimban vártam!
Baszottul király volt Minden és Mindenki, a Közönség is! Köszi Nektek!
Idézet
 
 
#1 Etele 2022-06-23 09:01
A Deadly Apples-ről életemben nem hallottam, viszont ahogy kiléptek a színpadra egyből meggyőztek. Arra kellett csak figyelni az első sorban állva, hogy Alex ne vágjon arcon egy palackkal vagy a mikrofon állvánnyal... A Korn meg csak szimplán jött, látott és győzött. Bármikor újra megnézném ezt a szettet, akár ma este is. Amellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni, hogy a kapunyitás előtt 20 perccel még nem tudják a biztonságiak, hogy melyik kapuk lesznek nyitva a háromból, illetve az is nonszensz, hogy a koncert után egyből már nem szolgálnak ki semmilyen itallal. Szerencsére nem ezek miatt fogok emlékezni erre az estére, hanem JD-ék fantasztikus előadása miatt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

  • Préda
    Az első rész gyerekként egyenesen lenyűg...
  • Préda
    "Valóban nem a wokeness miatt hulladék a...
  • Machine Head: The Burning Red
    Nálam ugyanaz a helyzet ennél a lemeznél...
  • Préda
    13-14 évesen láttam először havernál cs...
  • Préda
    Zseniális volt, nem láttunk hasonlót se...
  • Préda
    Valóban nem a wokeness miatt hulladék a...
  • Préda
    Szerintem az alapján, amit én a Prédába...
  • Préda
    Szerintem is teljesen oké a Nimródos, n...
  • Préda
    Nem tudom, a Prey rendelkezik-e azzal a ...
  • Préda
    Nem tudom, mi az az Army of the Dead, d...
  • Préda
    A kérdés az volt, hogy femináci-e a fil...
  • Préda
    Dehogy jogos. Az elsőben nem voltak mes...
  • Préda
    Nem azt állítottam, hogy tényleges alap...

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.