Shock!

február 27.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hatebreed, As I Lay Dying - Budapest, 2007. június 26.

Az első nyitózenekar Emberst sajnos lekéstem, pedig állítólag jók voltak, úgyhogy sajnálom. Ami az As I Lay Dyingot illeti, a San Diego-i srácok eléggé rajta vannak a metalcore hullámon, Amerikában simán hozzák a 100 ezres példányszámot albumonként, pusztán a nívót tekintve nehezen is lehetne belekötni a lemezeikbe, de igazából sosem gyakoroltak rám különösebb hatást.
időpont:
2007. június 26.
helyszín:
Budapest, A38
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
Ugyanígy az élő találkozás alapján sem tartom őket többnek korrekt iparosoknál, de bemelegítésnek pont kellemes volt ez a profi módon megcsinált középkategóriás metalcore, az irányzat minden kliséjével együtt. Kétlábdobos alapokra épülő riffek, hácés lendület, maidenes harmóniák, tekerős szólók és üvöltő ének dallamos refrénekkel – itt volt minden, ami nélkülözhetetlen ebben az utóbbi években alaposan túljátszott stílusban.

A dalaik egyébként nem rosszak, de semmiképpen sem tartoznak a God Forbid, Unearth féle ligába, noha összességében kimondottan jól zenélnek, pont úgy, ahogyan az egy amerikai zenekartól elvárható. Sajnos kicsit tompábban szóltak, mint amit megszoktam a hajón, de azért bőven élvezhető volt ez a sound is. Tim Lambesis énekes kinézetileg leginkább a ’98 körüli Anselmóra emlékeztet, de részegségi szintje szerencsére nem konvergált Philéhez, és remekül hozta a torokkínzó üvöltéseket, míg a dallamos témákban inkább a gitárosok jeleskedtek. A legjobban ugyanakkor a géppuskalábú dobos, Jordan Mancino tetszett, aki megállás nélkül pörgette körbe-körbe hosszú szőke sörényét. A közönség soraiban egyébként számos barátjuk akadt, rengetegen nyomták a refréneket, ment az ugrálás, a biztató hejjegés. Érthető módon főleg a fiatalabbak pörögtek be rájuk, amit jó volt látni, a sztédzsdájvingoló 14 éves emósok és kiscsajok azonban valahogy furcsán festettek. Na mindegy, biztos én vagyok már túl öreg…

Kíváncsi lennék, hányan ismerték fel a közönségből, hogy a Hatebreed a Van Halen I’ll Wait-jét használta intróként, de mindenesetre jópofa húzás volt. Ami azonban innentől kezdve következett, az aztán minden volt, csak olyan könnyed és dallamos nem, mint ez a klasszikus pop metal ballada… A 2003-as kultis koncertet sajnos kihagyni kényszerültem, így eddig csak a Sportszigeten láttam őket, és az a buli is hengerelt, de egy szabadtéri egygitáros fesztiválfellépés intenzitását még csak össze sem lehet hasonlítani azzal, amit itt a hajón levágtak. Aki ismeri a csapatot – márpedig ma már szerintem nagyjából mindenki tisztában van vele, mi fán terem a Hatebreed – , az tudja, hogy változatosnak vagy túl szofisztikáltnak semmiképpen sem csúfolhatjuk a zenéjüket, de ez a koncert is csak azt bizonyította, hogy ebben a stílusban ők ma a legjobbak a világon. Itt nincsenek mézédes gitártémák, dallamos refrének vagy megkavart ritmusképletek, csak kíméletlen düh és agresszió vérparaszt stílusban elővezetve. Bármikor elismerem, hogy nem tartoznak a földkerekség legizgalmasabb csapatai közé, tényleg lehet ennél agyasabban, technikásabban is játszani, de erőteljesebben, durvábban és töményebben aligha. Ha azt mondom, hogy a világ egyik legintenzívebb koncertbandájával állunk szemben, még igazából akkor is csak léggömböket eregetek, mert ezt tényleg meg kell tapasztalni élőben, lehetőleg egy olyan agyig telt klubban, mint az A38 volt ezen az estén.

Jamey Jasta és társai a To The Thresholddal indították a programot, az utána következő mintegy 50 percben pedig végigszemezgették a Hatebreed életmű legjavát. Külcsín és belbecs tökéletes összhangban vannak itt: súlyos, szigorú tekintetű, sittes fejű kopasz arcok veszik körül a középen pörgő, gyerekfejű méregzsákot, aki megállás nélkül mozog ide-oda: egyszerűen tökéletes frontember. Azt láthatóan nem szereti, amikor egy-két buzgó stagediver ki akarja kapni a kezéből a mikrofont, de azt hiszem, ez érthető is… A két szélen Sean Martin és az Ozzy pólós Frank Novinec hangszerei valami döbbenetes erővel hozták a Fradi B-közép riffeket, komolyan nem tudom, mikor szembesültem élőben utoljára ennyire sűrű és agyszaggató gitársounddal. Akárki akármit mond, ez a banda valamit nagyon tud, mert ezek a 2-3 perces gyűlöletbombák iszonyat módon meg tudnak dörrenni, legyen szó akár egy A Call For Bloodról, egy Perseverance-ről, egy Doomsayerről – ezalatt még Téglás Zoli is megjelent a színpad szélén – , egy This Is Now-ról vagy egy Beholder Of Justice-ról. A legutóbbi Supremacy lemezt eddig kevesebbet hallgattam elődeinél, de most ez is változni fog: a Defeatist vagy a Destroy Everything egyértelműen az abszolút csúcspontok közé tartoztak. Ültek a rövid Raining Blood és Into The Void részletek is, bár a közönség egy jelentős hányadának nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, miket is hall éppen. Jamey hangja mondjuk érezhetően elfáradt a műsor második felére, de ezen nincs is mit csodálkozni, mert nem kímélte a torkát. A ráadás az elmaradhatatlan I Will Be Heard után nem is lehetett más, mint a Live For This.

A tiszta játékidő nem nyúlt túl bő 50 percen, de ez pont elég is volt: egyszerűen annyira kegyetlen és sűrű a banda, hogy ennél több színpadról leáradó adrenalin akár meg is árthatna a nézőknek. Sőt, igazából ha 25 perc után abbahagyták volna, már akkor sem feltétlenül fanyalognék, olyan döbbenetes energiák szabadultak fel, miközben játszottak. A Hatebreed tufa, bunkó és köszönés helyett inkább jó alaposan kioszt meg seggberugdos mindenkit, akit csak ér, de annyi bizonyos, hogy élőben kevés párjuk akad. Mindennapi stresszbe belefáradt arcoknak terápiás jelleggel kötelezővé tenném a koncertjeiket.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.