Shock!

január 19.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Cradle Of Filth: Dusk And Her Embrace

cradle_1Tavaly ősszel újabb nagyszerű albummal jelentkezett a Cradle Of Filth. Az Existence Is Futile egy bejáratott, patinás, nagynevű zenekar sokadik alkotása, amelyet világméretű tábor várt, és senki sem lepődik meg a kiváló listás helyezéseken – ez azonban nem volt mindig így. Negyedszázaddal ezelőtt ezekben a hónapokban a metálszínteret fűtő egyik leghevesebb vita arról folyt, vajon miként kellene értékelni a brit csapat aktuális második nagylemezének megközelítését, illetve fogadtatását. A Dusk And Her Embrace minden korábbi black metal albumnál hatalmasabb anyagi sikereket hozott Dani Filthéknek, amiben persze a zenekar imázsa és produkciós megközelítése is perdöntő szerepet játszott. Az idő természetesen őket igazolta, a kettes lemez pedig a mai napig kora egyik emblematikus munkájának számít. Újabb régi restanciát pipálunk ki a Klasszikushock között.

megjelenés:
1996. augusztus 28.

kiadó:
Music For Nations
producer: Kit Woolven & Cradle Of Filth

zenészek:
Dani Filth  - ének
Stuart Anstis - gitár
Gian Pyres - gitár
Robin Graves - basszusgitár
Nicholas Barker - dobok
Damien Gregori - billentyűk
Sarah Jezebel Deva - háttérvokál

játékidő: 53:13

1. Humana Inspired To Nightmare
2. Heaven Torn Asunder
3. Funeral In Carpathia
4. A Gothic Romance (Red Roses For The Devil's Whore)
5. Malice Through The Looking Glass
6. Dusk And Her Embrace
7. The Graveyard By Moonlight
8. Beauty Slept In Sodom
9. Haunted Shores

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

A suffolki Cradle Of Filth 1994-es debütálása, a The Principle Of Evil Made Flesh – meg persze az ezt megelőző Total Fucking Darkness demó – időben jókor, a nagy black metal hullám felívelési időszakában jött ki. A kezdetektől fogva Dani „Filth" Davey frontember víziója által meghatározott csapat azonban a műfaj fellegvárának számító Norvégiához képest a perifériáról érkezett, és összességében is elmondható: a '90-es évek első felének Nagy-Britanniájában mindenről szólt a közbeszéd, csak a metálról nem. A későbbiekhez képest még kevésbé kiérlelt debüt ugyanakkor nem nélkülözte a tüzet, így összességében kedvező fogadtatásra talált a színtéren: a Cradle Of Filth bekerült az „ígéretes reménységek" kategóriába.

Nem kizárt, hogy valamivel tovább maradnak ebben a fiókban, és a későbbi óriási underground sikerek be sem következnek a maguk formájában, ha minden az eredeti tervek szerint alakul. Történt ugyanis, hogy a banda annak rendje és módja szerint megírta és felvette második nagylemezét, ám menet közben bizonyos elmaradt kifizetések miatt komoly vitába, majd pereskedésbe bonyolódtak kiadójukkal, a Cacophonous Recordsszal. Mindez a tagok között is komoly ellenségeskedést szült, így aztán Dani Nicholas Barker dobos kivételével mindenkit szélnek eresztett: Paul Allender és Paul Ryan gitárosok helyére Stuart Anstis és Gian Pyres, Jon Kennedy basszer posztjára pedig Robin Graves került, míg Benjamin Ryan billentyűst Damien Gregori váltotta.

cradle_7A megújult csapat 1996 tavaszán, a V Empire Or Dark Faerytales In Phallustein című EP-vel letudta szerződéses kötelezettségeit a Cacophonous felé, és átszerződtek a tőkeerősebb Music For Nationshöz. A Dusk And Her Embrace címet kapott, már rögzített második lemezt azonban nem használhatták a maga eredeti formájában. Dani: „Felvettük az albumot, aztán kénytelenek voltunk bíróság elé rángatni a kiadónkat, így jogi okokból időlegesen elveszítettük a felvételeket. Ezután pedig azon vettem észre magunkat, hogy a zenekar kettészakadt. A V Empire EP után az én frakcióm végül újra felvehette és végre megjelentethette a lemezt. Összességében valójában előnyünkre szolgált ez az egész, mert a csaknem két évnyi jogi csatározás és a folyamatos kavarás eredménye hallatszott is a végeredményen."

1996 elején már egyértelműen látszott, hogy a black metal az aktuális underground szenzáció, a norvég vonal vezérhajóinak nyomában gombamód szaporodott a követők hada. Utóbbiak javarésze tökéletesen elsajátította, miként kell felkenni a sminket, miként kell zavaros ideológiával átitatott nyilatkozatokat tenni, hangszeres tudásuknak, zenei elképzeléseiknek pedig pont megfelelt a pionírok korai munkáiról ellesett necro-hangzás. Ám eredetiségben, fantáziában természetesen meg sem közelítették a Mayhem, az Emperor, az Immortal, a Satyricon és társaik innovatív megközelítésű, őserejű munkáit. A Cradle Of Filth markánsan meg akarta magát különböztetni ettől a kópiavonaltól, sőt, maguktól az északi stílusalapítóktól is. Dani: „Mivel nem a kontinentális Európából származunk, az elejétől fogva eltértünk az ottani színtértől, és ahogy teltek az évek, még ehhez képest is egyre jobban eltávolodtunk tőle. Azt csináltuk, amit helyesnek éreztünk... A zenénk ebből fakadóan nagyon jellegzetesen brit. Eleve a Hammer Horror filmjein nőttem fel, is ugyanígy a suffolki boszorkánykultusz történelmébe is rendesen belemélyedtünk. Nagyon sok spirituális mítosz, kísértetsztori fűződik a szülőföldünkhöz, amit be is csatornáztunk a zenénkbe, ennek köszönhető ez a vámpíros érzésvilág."

Dani a Music For Nationsnél végre kiteljesedhetett, és a cég biztosította nagyobb költségvetésből megvalósíthatta elképzeléseit. Dani: „A Music For Nations sokkal nagyobb, mint a Cacophonous, a Vinyl Solution meg még néhány hasonlóan szűkmarkú kiadó együtt, viszont emellett is van hozzájuk képest egy alapvető különbség: tisztességesen intézik a pénzügyi dolgokat, és méltányosan bánnak a zenekaraikkal. Vagyis nem a méreten múlott, hogy őket választottuk, viszont amit elmondtam, abból az is leszűrhető, mitől sikeresebbek..." Már a producerválasztás is jól példázta a Cradle Of Filth sajátos törekvéseit, a Dusk And Her Embrace 2.0-s változatának zenei rendezője ugyanis a Thin Lizzy korábbi állandó munkatársa, Kit Woolven lett.

cradle_6

A döntés természetesen egyből nagy felhördülést váltott ki az underground színtéren, amikor híre ment, hiszen nyilvánvalónak tűnt: egy klasszikus rockproducerrel a zenekar aligha a legundergroundabb blackerek ízlésének megfelelő irányba mozdul majd. Dani természetesen nem akart szakítani a korábbi zenei irányvonallal, de felvállalta és kihasználta az új háttér kínálta lehetőségeket: „Nem mondanám, hogy maradéktalanul elégedett voltam a végeredménnyel, de tény, hogy már a lemez első verziója is jobb lett, mint számítottam rá. Viszont a basszusgitár hangzása például ütősebb is lehetett volna. Túl vaskosnak tartottam, és eredetileg valami csattanósabbat, feszesebbet képzeltem el, ami inkább ezzel tűnik ki a keverésből, nem pedig azzal, hogy ilyen hangos. Emellett a legmarkánsabb billentyűs témák egy részét maga alá temette a többi hangszer, miközben nekem egyértelmű volt, hogy a zenénk fő alkotórészei közé tartoznak. Kit Woolven azonban filmzenéket idéző minőséget hozott ki a felvételekből: igazán dús, alaposan kidolgozott hangzást kreált, amiért örökké hálásak leszünk neki, hiszen a végeredmény fordulópontot jelentett a pályánkon. Gyakorlatilag teljesen megváltoztattuk az irányt." Gian Pyres: „Gitárosként mindenképpen előrelépést jelentett az album az első változathoz képest, mert több réteg harmóniát tudtunk felvenni, ráadásul a kiadóval és a menedzsmenttel kapcsolatos helyzet miatt baromi dühösek voltunk a stúdiózás idején, és ez az agresszió hallatszik is a zenén."

A korszak black metal albumaival összehasonlítva, tulajdonképpen mai füllel is tökéletesen érthető, miért verte ki a biztosítékot egy rétegnél a Dusk And Her Embrace. Az album eredeti változata csak húsz évvel később látott hivatalosan napvilágot The Original Sin alcímmel: ezen más volt a számsorrend és a dallista is, például még nem szerepelt a Malice Through The Looking Glass, az eredeti nyitódal Nocturnal Supremacy pedig a V Empire EP-re került fel némiképp más formában. De összességében is lényegesen nyersebb, csiszolatlanabb rajta az összkép, mint a végleges verzión, amelyet hallhatóan tudatosan úgy kevertek, hogy bárki számára befogadható és érthető legyen – a hagyományosabb irányból érkező metálrajongóknak is. Ennek megfelelően, ha nem is polírozott, de az biztos, hogy egyértelműen körvonalazott és többé-kevésbé arányos a sound.

cradle_4

Utóbbival pedig meg is érkeztünk egy másik neuralgikus ponthoz, hiszen a Cradle teátrális billentyűs szőnyegekkel, filmzenés elemekkel, Sarah Jezebel Deva vokáljaival felhizlalt megszólalása valóban akár kommersznek is tűnhetett az észak-európai vonalhoz képest. De minden relatív: a Diabolical Fullmoon Mysticismhez vagy a Tol Cormpt Norz Norz Norzhoz képest tényleg lényegesen emészthetőbb az összkép, de a korabeli fővonalas fémzenékkel összevetve bőven extrém mezsgyén alkottak Daniék. Emellett érdemes megfigyelni, mennyire nyíltan és bátran merített mindenhonnan a Cradle már ekkoriban is: a Humana Inspired To Nightmare szimfo-hatású intrója után robbanó Heaven Torn Asunder riffelésében mindjárt felvonul minden heavy metaltól doomon át thrashig a végig csilingelő-pittyegő szintetizátorok mellett, hogy aztán a basszuskiállás, majd a begyorsulós rész harmóniái nyíltan megidézzék az Iron Maiden szellemiségét. Az álmodozós, zongorás középrész a női szövegmondós betéttel csak fokozza a hatást. És persze mindennek tetejébe ott van a sipító-visító-ordító-károgó-hörgő Dani, aki minden pillanatban jelenlévő, sűrű előadásával vérbeli egész pályás letámadást indít a hallgatóval szemben. Sok? Néha talán igen. Csakis rá jellemző megoldásokkal operál? Egyértelműen.

Mondhatjuk, hogy sokat változott azóta a Cradle, de alapjait tekintve összességében ma sem csinálnak nagyon mást, és aki azt állítja, hogy 1996-ban nem hatott frissen ez az elegy, bizony hazudik. A zenekar az egyértelműen kitapintható hatások mellett is teljesen sajátságos stílust alakított ki magának. Dani: „A Cradle Of Filth hangzása és stílusa jellegzetes, de nekünk is rengeteg hatásunk van. Nem igazán vagyok abban a helyzetben, hogy eldöntsem, eredetiek vagyunk-e vagy sem, hiszen minden zenekar kölcsönvesz ezt-azt más stílusokból vagy korszakokból. Rám például sok 19. századi író hatott: Byronon, Polidorin, Shelley-n nőttem fel, de sok Nietzschét, Crowley-t is olvastam. Aztán ott vannak a gót dolgok, a billentyűs muzsikák, a '80-as évek német speed metalja, meg persze a black metal is. Összességében azért úgy vélem, meglehetősen sajátos a muzsikánk. Nem feltétlenül akarunk különbözni mindenki mástól, de hiszem, hogy igen sokarcú zenét kínálunk a rajongóknak. És ehhez a sok nagyszerű vizuális elem is hozzátartozik, amellett, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a dalszerzésre meg a minőségi produkcióra, hiszen így jön ki igazán a zene atmoszférája. Márpedig nálunk az első perctől fogva minden az atmoszféráról szól. Végső soron a Cradle Of Filth számos különböző elem kombinációja, amelyek nagyon jól érvényesülnek együtt."

cradle_3Ennek megfelelően a Dusk And Her Embrace fő vonzerejét elsősorban a lemez irgalmatlanul markáns, a hallgatóra rátelepedő hangulata adja. Ez néha akár túlzónak is tűnhet, de éppen azért nem hat mai fejjel sem olcsó ripacskodásnak, mert a zenével nem lehet vitázni. A nyolc és fél perces Funeral In Carpathia ennek megfelelően helyből az anyag – és számomra a banda – egyik legjobb dala éjsötét black metal riffelésével, Nick Barker blastbeatjeivel, Sarah több szólamban kísértő minimáldallamaival és a drámai, belassulós középrésszel. De ugyanígy nehéz lenne fogást találni az A Gothic Romance (Red Roses For The Devil's Whore)-on is. Utóbbi már címében is egyértelműen felvállalja, hogy a Cradle Of Filth nem feltétlenül Varg Vikernes törekvéseit tűzte zászlóra, a lassan, méltóságteljesen hömpölygő, vaskos szintetizátoros témákkal megkent darab azonban ellenállhatatlanul halad előre a csak négy és fél percnél érkező felpörgésig, ahol még egy perfekt old school thrashes riffet is elsütnek Dani tébolyult, hisztérikus bömbölésével. Az ismét nyolc és fél perces szám tökéletes ívet ír le a szélvészt idéző, monumentális fináléval, és óriási húzás, ahogy a legvégén ismét befut az a bizonyos gyilkos gitártéma.

A Malice Through The Looking Glass az album egyik központi tétele, akár slágernek is nevezhetnénk, és a többi dalhoz képest rövidebb, öt és fél perces játékideje is ebbe az irányba hat: vérbeli Cradle Of Filth, minden védjegy benne van, nem véletlenül kapaszkodott meg stabilan a koncertprogramban. A címadó azonban még ennél is jobb billentyűkhöz passzintott, sodró gitárjaival, Dani őrjöngésével és az ide-oda úsztatott, váltott férfi-női szövegmondós betétekkel. A lemez és a dalok általános sűrűségét tekintve ugyanakkor kiváló megoldás a The Graveyard By Moonlight vámpíros-filmzenés-gótikus instru átkötése: nem mondanám, hogy oldja a feszültséget, mert épp, hogy rádob egy lapáttal, de közben a fül és az agy is megpihenhet. Szükség is van némi rákészülésre, a Beauty Slept In Sodom és a Haunted Shores zárása ugyanis megint esszenciális Cradle, és sok odafigyelést igényel. Előbbi hátborzongató, elvarázsoltan méltóságteljes, doomos ízeket sem nélkülöző riffjeivel tarol nagyot, de itt is igen sok információt vonultatnak fel hat és fél percben. A zárás pedig némi intró után vérbeli csépelős-sikálós black metal egy igazi legenda, a venomos Cronos szavalásával megtámogatva, ahol Dani tényleg a végletekig kivetkőzik önmagából, és még utoljára elsöprő támadást indítanak. (A bónuszolt kiadásokon a Hell Awaits kiválóan sikerült feldolgozása is szerepel egy korabeli underground Slayer-tribute-ról, illetve az instrumentális Carmilla's Masque kapott még helyet rajta.)

cradle_10

A Dusk And Her Embrace-t kimondottan jól fogadta a kritika, ami ebben az esetben a mainstream rock- és metállapokat jelenti, mivel a black metalra szakosodott fanzine-ek egy része egyből vérszomjasan a torkuknak ugrott a szerintük túlpolírozott, kommersz lemez miatt. A banda elleni boszorkányüldözés csak még magasabb fokozatba kapcsolt, ahogy a következő hónapokban az album valóságos szenzációvá vált a felpezsdülő európai underground színtéren. Már a lemezt bemutató önálló turné is komoly nézőszámokat vonzott: ennek keretében a zenekar 1996. november 29-én Budapesten is fellépett a néhai Rocklandben, méghozzá a pályakezdő Opeth vendégeskedésével. A következő év elején pedig a Storm Of The Light's Bane albummal koncertező Dissection társult headlinereként, a The Jester Race-t turnéztató In Flames és az Enthrone Darkness Triumphant megjelenésére készülő Dimmu Borgir társaságában bonyolítottak le egy igen nagy felhördülést váltó európai turnét Gods Of Darkness címmel. Ekkorra mindenki számára egyértelmű volt, hogy olyan magasra jutottak a képzeletbeli ranglétrán, mint korábban egyetlen black metal banda sem. Dani: „Huszonhárom közös európai bulink volt az In Flamesszel, a Dissectionnel meg a Dimmu Borgirral. Nagy koncertek voltak, de azért nem hihetetlenül nagyok. Ha meg ma meghirdetnénk egy ilyen turnét, kábé egy perc alatt elfogyna rá az összes jegy... De 1993-ban amúgy volt olyan edinburgh-i fellépésünk az Emperorral közösen, ahová összesen négy fizető vendég jött le. Szerintem a klubtulaj nem nagyon hirdethette a dolgot, mert másnap, a következő állomáson kétszázan voltak, de ha ma elmesélem ezt valakinek, rendszerint el sem hiszi."

A lemez olyan mennyiségekben fogyott a boltokból, hogy a Cradle Of Filth black metal alakulatok számára jószerivel feltérképezetlen területre tévedt: az európai eladások 1997 elejére átlépték a százezres példányszámot, az év végére pedig ennek dupláját is meghaladták. A Dusk And Her Embrace ezzel kereskedelmileg a műfajban addig megjelent legsikeresebb album lett. A frontember természetesen ma sem rejti véka alá, hogy esetükben az elejétől fogva az áttörés volt a cél, nem pedig valamiféle underground kulthéroszi státusz: „Amikor az ember zenekart alapít, senki sem úgy képzeli el, hogy majd két nézőnek játszik, hanem egy nagy színpadot lát maga előtt. Mi is az első pillanattól fogva azon töprengtünk, miként juthatunk fel ezekre a nagy színpadokra, de cseppet sem volt könnyű. A Cradle a kezdetektől fogva meg akarta ragadni az emberek képzeletét. Nem fogok hazudni, három autóm is van, bár egyik sem Lamborghini. De a mai napig tiszta szívemből imádom, amit csinálunk. A házam is olyan, mint valami elbaszott viktoriánus kripta, vagy a British Museum egyik bizarr részlege 1888 körül."

cradle_8A legnagyobb felhördülést és legszélesebb reflektorfényt ugyanakkor egy pólóminta és az általa kavart botrányok hozták nekik ezekben a hónapokban. A Vestal Masturbation néven elhíresült, frontján egy kereszttel maszturbáló apácát, hátán a Jesus Is A Cunt feliratot ábrázoló póló első példányait még 1993 körül gyártották, először viszont csak 1996 végén került be a szélesebb köztudatba. Ekkor ugyanis a banda egyik rajongóját, Rob Kenyont egy 1839-es jogszabály alapján 150 font büntetésre ítélték a trikó nyilvános londoni viseléséért, és az eset a brit bulvársajtó érdeklődését is felkeltette. 1997 májusában a hollandiai Dynamo fesztiválra tartva Nick Barkert is őrizetbe vették a póló miatt Doverben: a dobost végül két óra után elengedték, a banda pedig eljutott Eindhovenbe, de az eset újabb extra publicitást biztosított nekik, meg persze heves vitákat váltott ki azt illetően, ildomos-e efféle ruhadarabokat gyártani és hordani. Dani: „Az egész minta és felirat teljesen véletlenszerűen jött. Épp az Emperorral készültünk turnézni, és gyorsan le kellett gyártani egy új pólót a koncertekre. A vestal masturbation kép és szöveg már megvolt, de kellett a hátoldalra is valami szöveg, és valaki, már nem is emlékszem, kicsoda, benyögte a Jesus is a cunt dumát. Egyből hatalmas röhögésben törtünk ki, mennyire anarchikus ez az egész, aztán megcsináltuk, és már akkor is azt gondoltuk: igen, ez szintlépést jelent."

Az évek során további rajongók egész sora került bajba a Vestal Masturbation minta miatt a világ legkülönbözőbb tájain. Új-Zélandon egyenesen be is tiltották a dizájnt, mindazonáltal nagyjából az ezredfordulóig így is mintegy 25 ezer darabot értékesítettek a pólóból. Ami egyébként a frontember szerint nem kifejezetten a keresztény hívőket volt hivatott bántani, még ha úgy is tűnt: „Nyilván idióta lennék, ha azt gondolnám, hogy nem volt sértő a dolog, és igen, kifejezetten veszélyes felvenni azt a pólót. Én magam sem mászkálnék benne ma már így, negyvenen túl. Egy időben hordtam, de sokan egyszerűen nem képesek felfogni, hogy az ilyesminek is megvan a maga helye és ideje. Ha mondjuk koncertre mész, teljesen rendben van, de ha valaki nem érti, hogy egy bevásárlóközpontban letartóztatják miatta, az rosszul méri fel a helyzetet. Végül is a picsa még mindig a káromkodások csúcsa, nem igaz? A cunt erősebb egy odavatett fucknál... De mégis az váltotta ki a heves reakciókat, hogy mi Jézussal kapcsolatban használtuk ezt a jelzőt, mert ez tényleg baromira anarchikus húzás. Nem sátánista, hanem bomlasztó. Pedig nem is igazán Jézus volt itt a célpont, hiszen sokkal inkább csak valami lázadót, figyelemfelkeltőt akartunk. Tényleg bárki lehetett volna a középpontban: Elvis, Hitler... Ha majd ott állok a mennyország kapujában, ott is azzal fogok védekezni: hé, bárki nevét odaírhattuk volna, örüljetek, hogy rátok esett a választásunk!"

cradle_5

A zenekar körüli hírverés és óriási kultusz éles vitákat generált azt illetően is, vajon black metalnak tekinthető-e a Cradle Of Filth, vagy éppen ellenkezőleg, a Backstreet Boysszal esnek egy tekintetbe. Bármilyen nevetségesnek is tűnik ez leírva, cseppet sem túlzok, érdemes felütni a korszak hazai Metal Hammereinek levelezési rovatait is, hogy az ember agya automatikusan sorvadni kezdjen a témában megjelent oda-vissza üzenetváltogatások láttán. A black metalos purista körök természetesen a vérüket követelték a brit metállapokban megjelent bulvárosabb cikkek miatt is, Dani azonban már a korabeli interjúkban is lesöpörte az efféle bírálatokat: „Bosszant, amikor megkapjuk egyesektől, hogy mi ebben és ebben a magazinban szerepelünk, ez pedig nem black metal. Mert komolyan, ezek az emberek mégis mi a faszt képzelnek magukról, kik ők, hogy megmondhatják, mi black metal és mi nem az? Az egész norvég vonal kiégette magát, amikor rájött, hogy nincs semmi egyéb mondanivalójuk. Ettől még persze rengeteg kurva jó zene születik ott manapság is, az Arcturus és társaik..."

Azért persze burkoltan a frontember is elismerte, hogy néha talán túlzásokba estek, de semmiért sem kért bocsánatot: „A dolgok sűrűjében állva rendszerint nagyon nehéz egy lépést hátrálni, és kielemezni, mi történik. Az emberek egy apró csoportja hangosan hirdeti, hogy eladtuk magunkat, csak mert a zene komoly oldala mellett nálunk van egy szórakoztató, élvezetes rész is. Egy rakás hülyeséget is csinálunk, például ivóversenyben veszünk részt a Dog Eat Doggal. De most komolyan, ha még a piát is állja az adott magazin, ugyan miért kellene nemet mondanunk egy ilyen felkérésre? Ezekkel lehet igazán felvillantani, hogy van egy másik oldalad is, mi pedig nem félünk ettől. Éppen ezért használjuk a saját nevünket, és nem emlegetünk senkit a zenekarból mondjuk Lord Goatfuckként vagy valami hasonló hülye művésznéven... Mindig akad, aki féltékeny, vagy nem ért egyet valamelyik húzásoddal, de az embernek előre kell néznie. Ha hátralépnék, és kielemezném az összes megnyilvánulásunkat, én is meglátnám a sok hülyeséget, de nem csinálok ilyesmit. Előre tekintek. A lényeg, hogy szeretjük, amit csinálunk, és hogy őszinte legyek, kurvára nem érdekel, hogy a rajongóinkon kívül ki mit gondol a zenekarról. A rajongók a legfontosabbak, hiszen miattuk tudunk működni."

cradle_11A csapatnak természetesen az igencsak csúcsra járatott merch-vonal miatt is sok támadást kellett állnia ekkoriban. Dani: „Nem nevezném létfontosságúnak a sikerünkben a merchandisingot, de kétségtelenül ez is közrejátszott a zenekar eredményeiben. Volt érdeklődés a termékeinkre, de ez fordítva is működik. Szerintem mindig is roppant fontos volt a műfajban a külcsín, mi pedig megpróbálunk intelligens szövegeket alkotni jó zenével, jó produkcióval, és mindezt tényleg elsőrangú csomagolásba is helyezzük, mert egyszerűen így lesz kerek a csomag. Engem személy szerint mindig bosszantott, ha vettem egy lemezt, ami tökre tetszett is, de a borító láttán mégis valami szegényes vagy másodrendű utánzatnak tűnt az egész. A szép körítés vizuális stimulációt jelent: akinek tetszik a borító, nagyobb eséllyel veszi meg a lemezt, ez pedig magától értetődően a sikerhez is hozzájárul."

Mivel a Cradle Of Filth – valamint a velük párhuzamosan felfutó, hasonló sikereket arató Dimmu Borgir – áttörése nyomán még inkább megsokasodtak a műfajban az arctalan követők, Dani egy idő után már nem is feltétlenül használta magukkal kapcsolatban az ízekre cincált, rosszabbnál rosszabb kópiacsapatok által elkoptatott black metal megjelölést. Mint egy korabeli interjúban megfogalmazta: „Ha jellemeznem kellene a stílusunkat, azt mondanám: kibaszottul csúcsminőségű, sötét heavy metal. Szívesebben mondok heavy metalt black metal helyett, az utóbbi úgyis eléggé divat most már... Roppant hízelgő egyébként, hányan másolják a stílusunkat az utóbbi években, de hát ez azzal is jár, hogy elég gyorsan túlzsúfolt lett a színtér, akárcsak korábban a death metal vagy még régebben, a '80-as években a thrash metal is. Egyszer csak túl sok lett az egymástól megkülönböztethetetlen új csapat... Aztán a vezéregyéniségek megmaradtak, a többiek meg kihaltak mellőlük. A black metalra is ugyanez vár. Ha túl sok csapat próbálja meg újrateremteni ugyanazt a hangzásvilágot, az egész ellaposodik, aztán kihal és elsüllyed a színtér."

Viták ide vagy oda, a Cradle Of Filth harmadik nagylemeze, az új billentyűssel, Lecterrel felvett Cruelty And The Beast már úgy jelent meg 1998 tavaszán, hogy a zenekar a fősodratú metállapokban is címlapbandának számított. Az elődjénél egy fokkal nyersebb, koszosabb hangzású album ismét hatalmas sikert aratott, és ugyan a felállás nem maradt stabil, Dani és alakulata a következő időszakban megállíthatatlannak bizonyult. A '98-as album nálam nem kel versenyre a Duskkal, az Anstis helyére visszatért Paul Allenderrel és a doboknál Adrian Erlandssonnal készített, 2000-es Midiant azonban a legjobb albumuknak tartom, és ismét feljebb lökte őket egy szinttel. Olyannyira, hogy ezután egyenesen a Sonyhoz szerződhettek. Az itt kiadott, 2003-as Damnation And A Day nálam már nem működött ennyire, ott eléggé elvesztek a részletekben, és alárendelték a dalokat a jellegzetes lidérces, filmzeneszerű hullámvasút-hangulatnak, de a banda ekkorra gyakorlatilag végleg bebiztosította státuszát a színtér élvonalában. A nagykiadó reményeivel ellentétben a csarnokok és arénák közötti szintugrást már nem sikerült abszolválniuk, viszont azóta is stabilan tartják magukat, és ugyan menet közben becsúszott pár formátlanabb lemez is, az utóbbi néhány anyaggal megint roppant erős szériát futnak.

cradle_9

Ahhoz persze nem férhet kétség, hogy ha egy lemezt kell kiemelni a Cradle Of Filth magnum opuszaként, már csak a színtérre gyakorolt hatása miatt is csak a Dusk And Her Embrace lehet az. A napjainkig világszerte mintegy félmillió példányban elkelt kettes album a '90-es évek derekán elstartolt, majd az évtized második felére kiteljesedő fémzenei felívelés egyik emblematikus darabja – és bármennyire is köpködte a maga idejében a színtér csőlátásúbb fele, egyértelmű, hogy a black metal műfaj táborát is óriási mértékben szélesítette. A Dimmu Borgir említett Enthrone Darkness Triumphantjével együtt a metálszíntéren belül is a Dusk And Her Embrace bontotta le a szögesdrótokat a stílusirányzat körül a norvég mozgalomban történt tragikus és destruktív események után. Zeneileg pedig ma már a múlt homályába vesznek a viták, és ahhoz sem férhet kétség: ez egy baromi erős anyag, amely maximálisan kiállta az idők próbáját. Ahogy Dani mondja: „A mai napig rengeteg rajongónknak a Dusk And Her Embrace a kedvence tőlünk. Minket pedig egy új világba katapultált."

 

Hozzászólások 

 
#7 Gabo von Buddah 2022-01-14 12:43
Micsoda véletlen. Nekem a tavalyi év vége teljes Cradle nosztalgiában telt. Január 1-én elmentem egy hegyi túrára, a Dusk szólt közben végig és azon gondolkodtam, hogy milyen lenne róla egy Klasszikushock cikk, erre itt is van. Nagyon jó volt olvasni.
Fiatalon nekem a Cruelty volt a no1, de ma már be kell látni, hogy ez jóval erősebb. Eszméletlen hangulata van.
Talán jellemző arra a korra, de mindig úgy éreztem, hogy a Cradle ezen korszaka kicsit "alul" van dokumentálva, ahhoz képest, hogy mekkora mesterműveket alkottak (ami mondjuk kétségtelenül hozzáadott a mágiához). Aki hasonlóan érez, annak melegen ajánlom az ausztrál Scars and Guitars podcastet, ahol több akkori taggal beszélgetnek, a 'Dusk/Cruelty/From the Cradle...' időszakra koncentrálva (Stuart Anstisszal egy több, mint 4 órás adás készült). Nagyon érdekes dolgok hangzanak el.
Azt imádom a Cradle ezen korszakában, hogy a már-már megalomán témahalmozás nem kelti a kreativitás/dalszerzői véna hiányának érzetét (mint sok más banda korai albumainál). Csak jönnek a jobbnál jobb, prémium témák egymás után, amitől van egy abszolút jó értelemben vett 'over the top' jellege a zenének. Iron Maiden-es gitárdallamok, Anathema jellegű gothic/doom riffek, thrash darálás, black metal sikálás, punk zuzás, filmzenés betétek és sokszor még a szám felénél sem járunk.
A külsőségek és a körítés ma már nagyon cringe, de a zenébe nem lehet belekötni.
Jah...és szerintem a metal történelem egyik legjobb borítója ennek az albumnak van.
Idézet
 
 
#6 P.R. 2022-01-13 11:02
Idézet - Montsegur:
Egyrészt rispekt azért, amit elértek és amit letettek az asztalra. Másrészt riszpekt annak is, aki ezt a visítozást hosszú távon el bírja viselni...


Simán....akár egész nap! :)))
Idézet
 
 
#5 Montsegur 2022-01-13 10:22
Egyrészt rispekt azért, amit elértek és amit letettek az asztalra. Másrészt riszpekt annak is, aki ezt a visítozást hosszú távon el bírja viselni...
Idézet
 
 
#4 Teknos 2022-01-13 09:57
Óriási album! Annak idején, mikor először meghallottam, rögtön beszippantott. Számomra ez, és a Cruelty a COF csúcsalkotása, bár még a Vempire is rendben van. Nálam ebben a 2 albumban ki is merült a black metal...
Idézet
 
 
#3 Equinox 2022-01-11 18:57
Én csak mostanában álltam rá a Cradle-re, valószínűeg ez a legjobbjuk. Van vagy 5-6 dolog a Cradle-ban, ami markáns ezek körül mind nagyon tetszik kivéve Dani visítását, az nem. De a szinti alapú sötét gótikus romantika nagyon működik, a női vokál is, Dani hörgése is. A szövegek is jók. De ha nem visítana, még jobb lenne. :)
Idézet
 
 
#2 NOLA 2022-01-11 14:48
Úúú, de régóta várom ezt a klasszikushockb a :-)
Szintén tinédzser korom egyik "aláfestő" zenéje. A borítótól kezdve az utolsó hangig tökéletesen hozza egy vámpíros/gótikus film hangulatát.
Számomra a Dusk is beletartozik azok közé a klasszikus, stílusoktól független, vagy inkább stílusteremtő albumok közé, amik a 90-es évekre voltak jellemzőek, pl.: Amorphis - Elegy, Arcturus - La Masquerade Infernale, Covenant - Nexus Polaris.
Kicsit sajnálom, hogy Sarah Jezebel Deva nem volt hangsúlyosabban megemlítve a cikkben. Szerintem nagyon sokban hozzájárult az album kisérteties hangulatához az áriázós vokáljaival, vagy akár csak a suttogásokkal, beszéd foszlányokkal amikből jó sokat hallani a lemezen..., szerencsére, mivel én nagyon bírom ezeket.:-)
A lényeg a lényeg, ez is egy olyan mestermű, ami ha beszzippantja az embert, akkor nem ereszti a sírig..., ami holdfényben táncol :-)
Idézet
 
 
#1 P.R. 2022-01-11 11:59
csupán 2 apró gondom van az albummal.
1. Kissé tompa a hangzása
2. A kiforratlan gitár szólók
Ezeket leszámítva 10 pontos lemez. Egyébként nálam holtversenyben lenne a Cruelty-vel, de mivel ennek iszonyú nagy hangulata van....ez a győztes.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.