Shock!

Hét évvel a legutóbbi sorlemez után, május 9-én megjelent a Wall Of Sleep új, The Kingdom címet viselő albuma. A zenekar minden eddigi munkájánál változatosabb, sokszínűbb anyag egyszerre jelent tisztelgést az olyan korai nagy elődök felé, mint a Black Sabbath vagy a Trouble, azonban a dalok ezúttal a bandától rendhagyó módon maibb, modernebb hangzással szólalnak meg. Füleki Sándor gitárossal beszélgettünk a lemezről és a június 8-ai, nagyszabású lemezbemutató koncertről.

Az új lemez kapcsán igazából az jutott először eszembe – bár egyébként ezzel nem volt gond régen sem –, hogy a hangzás terén elég markáns az előrelépés. Kocsiban döngettem meg először a lemezt, és felkaptam a fejemet, hogy nemzetközi összehasonlításban nézve is nagyon jól szól.

Egyöntetűen pozitív visszajelzésnek érkeznek mindenfelől a hangzásra, nagyon elégedettek vagyunk mi is. Az album egy, a korábbiakhoz képest modernebb ízlésű hangmérnökkel, sőt inkább produceri szemléletű zenei rendezővel készült el, Vári Gabival. Tudtam, hogy nagyon jó szakember, de valahogy mindig abban a tévhitben éltünk, hogy egyrészt valahogy „nem illünk össze", másrészt a Wall Of Sleep-büdzséhez drága. Megelégedtünk azzal a polccal, ahova mi helyeztük magunkat. Most viszont mertünk nagyot álmodni, nézzük meg mi sülhet ki ebből a kooperációból. A legelsőként rögzített Kingslayer nótát úgy adtuk neki oda, hogy teljesen szabad kezet kapott, semmiféle elképzelésünket nem akartuk erőltetni. Egyszerűen megkapta a sávokat, és ezt csinálta belőle. Amikor pedig először meghallottam a mixet, kicsit megijedtem...

Miért?

Mert azt mondtam: te jó isten, ez bitangul szól, de valahogy nem az eddigi Wall Of Sleep. Sokkal többet hozott ki a dalból, mint amit mi úgy szerényen elképzeltünk róla. Valahogy kibontott belőle egy olyan slágerességet, ami lehet, hogy potenciálként megvolt a Kingslayerben a kiváló refrének miatt, de kellett hozzá Vári szemlélete, füle, kicsit modernebb hozzáállása, hogy ez felszínre törjön. Innentől kezdve már nem volt kérdés, hogy jó döntés volt az ő kezébe adni. Teljesen egyetértek, ez mindenképpen egy magasabb szint a korábbi Wall Of Sleep-lemezekhez képest. Azok a stúdiók, hangmérnökök is remek munkát végeztek, akikkel a múltban dolgoztunk, de azt hiszem, hogy ők megőrizték azt az ízt a Wall Of Sleepben, ami a fejükben élt a zenekarról. Vári Gabi viszont arra az istenkáromlásra vetemedett, hogy elvetette a WOS-tradíciókat. Jól tette.

Olvastam, hogy egyébként mindenki külön dolgozott. Mennyire álltatok rá erre a munkamódszerre, mennyire fogod meg másképp a gitárt ilyenkor a dalszerzésre készülődve?

Réges-régen a Mood még nagyon intenzíven próbált, akár hetente kétszer, te jó ég! Így visszatekintve nem is tudom, hogyan engedhettük meg magunknak ezt a luxust! Abban az időben a dalok jórészt a próbákon születtek. A Wall Of Sleep munkamódszere egészen más: elkészítem tokkal-vonóval a demókat itthon, dobbal, basszusgitárral, gitárokkal. Komplett dalokat szállítok a srácoknak, és azok a szükséges, de általában minimális mértékben változnak egy-egy zenekari próbán. Persze mindenki kiveszi a részét a melóból, Bali megírja a szólóit satöbbi, BZ akár az egész dalnak egy más arcot ad az énektémáival... Ha nemcsak egy riffet viszek, hanem konkrétan egy egész víziót egy dalról, hogyan épül fel, hogy van vége, milyen a refrén, azzal könnyebben meg tudok értetni dolgokat a zenésztársaimmal, mintha csak egy témát mutatnék meg. Nagyon fontos, hogy az aktuális énekes is befolyásolja ezt a dalszerzési módszert. Amikor Holdampf Gabi volt az énekesünk, inkább a klasszikusabb doomolás volt jellemző. Cselényi Csabi csatlakozásával lehetett szélesíteni hard rockosabb elemekkel is a palettát. BZ pedig olyan szemléletet, olyan zeneiséget hozott magával, ami új távlatokat nyitott meg. A kreativitásával nagyon egymásra tudtunk hangolódni. Úgy jellemezném ezt, mint amikor mondjuk Dio csatlakozott a Black Sabbathhoz. Lehet, ez kicsit erős... Nagyon jól tudunk együtt dolgozni.

Szerintem értem: az ösztönösebb énekesek helyett jött egy iskolázottabb, tudatosabb hang.

Így van, de ezzel természetesen nem akarom minősíteni az elődöket, mert náluk másfajta kreativitásról volt szó, és velük is kiváló albumokat csináltunk.

Tehát akkor BZ alakította ilyen szempontból a te szemléletedet is? Mondhatjuk, hogy a te eszköztárad is szélesebbé vált általa?

Nem szoktam véka alá rejteni, hogy nem vagyok képzett zenész, így mind a zeneszerzésben, mind a szólókban elég szűkös az eszköztáram. Mindenesetre BZ csatlakozása tágította a lehetőségeket, valahogy szabadabban, bővebben hasznosítom újra saját magamat...

Érdekes amúgy, hogy ezt a Dio-féle Black Sabbathot mondod, mert bár láttam, hogy Uzseka Norbi azt mondta a hammeres interjúban, hogy kevesebb a Black Sabbath a lemezen, de nekem például a Letters From The Sea dalnak már a címe is kettős képzettársítást adott a Letters From Earth meg a Children Of The Sea révén. De zeneileg is ezt a vonalat érzem benne.

A Letters From The Sea-t én rendszeresen Letters From Earthként emlegetem! (nevet) Ami ugye egy Dehumanizer albumos dal... Amikor készül egy nótavázlat, mindig adok neki munkacímet, például mert valamelyik lemeznek a hatásai nagyon erősek benne. Ezek a munkacímek gyakran BZ-t is inspirálják. Ennél a nótánál egyébként volt egy koncepcióm egy őrült hajóskapitányról – nem apámról, aki szintén hajóskapitány volt... –, és meg is írtam BZ-nek, hogy valami ilyesmi szöveget gondolnék rá.

Van egyébként kedvenc dalod a lemezről?

Például ez a Letters From Earth! (nevet) Szóval a Letters From The Sea-t nagyon kedvelem, de még ennél is jobban kedvelem azt a dalt, amit nem is én hoztam a lemezre. Ez jelesül a címadó, a The Kingdom, BZ szerzeménye. BZ is – hasonlóan hozzám – úgy írja a nótáit, rak össze témákat vagy ötleteket, hogy az nemcsak váz, hanem majdnem kész dal, amiből látod, mi után mi következik, hogyan jönnek a verzék, a refrének. Ez is ilyen volt, nekem csak bele kellett préselnem itt-ott egy kis szigorúságot.

Ha el kell helyezni ezt a lemezt a diszkográfiában, mit mondanál azon kívül, hogy a legjobb, szétmelóztátok a seggeteket, és a keményebb részek még keményebbek, a dallamosak még dallamosabbak lettek?

Produkciós szempontból mindenképpen a többi felett áll. Dalokban pedig azért tartom a legerősebb albumunknak, mert a súlyosságot úgy sikerült megőriznünk, hogy a jó értelemben vett slágerességet is bele tudtuk csempészni ezekkel a már-már fülbemászó refrénekkel. Ha mindenképpen el kell helyeznem ezt a lemezt, akkor nemhogy a Top 3-ban van benne, hanem ez a top.

Az előbb csak félig vicceltem egyébként, mert nekem is ez tetszik a legjobban eddig az összes albumotok közül. Viszont, hogy egyből el is rontsam a hangulatot: nem nyírja ki ezt a nagyon jó lemezt, hogy ennyire hosszú rátartással jelent meg? Vagy annyira rétegtábornak szóltok, hogy igazából mindegy, és így is megvárnak, kitartanak mellettetek?

Azt szoktuk mondani, hogy ez a zenekar még akkor is tetszhalott állapotban volt, amikor viszonylag aktívabban működött. Egy kicsit magunk ellen dolgoztunk mindig is: nem ismertük fel időben, mennyire fontos a közösségi média, nem feküdtünk rá a koncertezésre, mondván, úgyis csak huszonheten lesznek, és így tovább. Ezek a hosszú kihagyások nagyon is tönkretehetnek egy zenekart. Tehát konkrétan újra kell építeni mindig ezt az egészet, különösen ennyi idő után. Mintha újra és újra egy feloszló-újjáalakuló zenekaról lenne szó, pedig folyamatosan működünk. Sötéten fog hangzani, de olyan, mintha újra és újra meg kellene tanulnunk a dalainkat, hiszen olyan ritkán játszunk. Mintha feldolgozás-zenekar lennénk, akik a saját feldolgozásaikat játsszák! (nevet) Most az utóbbi fél év viszont olyan szinten sikeredett sűrűre, hogy a nem létező hajam is beleőszül.

Nem lehetne valahogy gyakoribbá tenni ezeket a megjelenéseket, megszólalásokat, vagy nem is akarjátok?

Szeretnénk természetesen, és mindig elhangzik, hogy most akkor majd aktívabb lesz a zenekar. De vannak szűk keresztmetszetek. BZ Bécsben él, Szása Sopronban, mindenkinek van elég baja, munkája, családja... Úgyhogy logisztikailag is nagyon nehéz levezényelni mondjuk egy-egy próbát vagy koncertet. Általában racionális döntési szempontok alapján igyekszünk csak nagyobb bulikat vállalni. És a nagyobb bulik azt jelentik, hogy marad Pest, illetve Sopron, ahol van egy rendszeres partink minden ősszel a Hangárban, ezeken kívül néhány fesztivál. Utóbbiakra meg vagy sikerül bejutni, vagy sem. De semmiféle sértettség nincsen bennünk, ha valahova nem hívnak bennünket, hiszen – legalábbis eddig – nem volt miért hívni. Ha a zenekar mondjuk hét éve lapul és nem csinál semmit, ne csodálkozzon a lehetőségeinek beszűkülése miatt. Ott egy csomó másik banda, akik viszont pörögnek az arcukon, aktívak, mindent megtesznek, közösségi média, új dal satöbbi... Most az új albummal sikerült nagyobb érdeklődést kiváltani a zenekar irányába. És ugye jövőre huszonöt évesek leszünk, ezt jó lenne valami kis jubileumi kiadvánnyal megünnepelni, akár egy EP-vel, négy-öt új dallal, pár régivel... Ezzel az EP-vel, meg egy jubileumi koncerttel már a felszínen maradhatunk. Már most azon kell gondolkodni, hogy mi fog történni jövőre. Nem szabad hátradőlni. Megjelent a lemez, talán többen is felkapták a fejüket, hogy jé, ezek még léteznek, de ez az érdeklődés hamar alábbhagy, ha nem dolgozunk folyamatosan.

Mennyire könnyíti meg a jelenlegi helyzet ezt a folyamatos munkát? Most itt elsősorban a rockzene helyzetéről, klubhelyzetről, ilyesmikről beszélek. Te a '90-es évek elején azért még átélted, amikor létezett Magyarországon underground klubélet, voltak helyek, most ahhoz képest eléggé máshol tartunk már...

Erre mondtam, hogy próbálunk nagyon racionálisak lenni ezekkel a döntésekkel. Megnézzük, hová érdemes elmennünk, ahol várható közönség és zenekar lelkesedését is fent lehet tartani, hogy ne legyen csalódás. Azzal valahogy meg kell birkózni, ha már csak ötvenen vannak egy koncerten. Huszonévekkel ezelőtt még akár több százan jöttek a bulikra, ma néhány tucat nézőről beszélünk. És minden-minden fizetőért meg kell küzdeni. Most is annyi meló van a lemezbemutatóban, hogy elmondani sem tudom. Tetszik, nem tetszik, ma már sokkal többet kell beletennie a zenésznek egy koncertbe annál, hogy csak elgitározza a dalokat.

Van erre valami recept?

Nem tudom. Mondjuk tizenöt év késéssel jöttünk rá, hogy a közösségi médiát használni kell, létezik Facebook, Instagram, TikTok... Nem elég csak zenélni, nem elég dalokat írni.

Ilyen múlttal vannak még konkrét eredmények terén távlati céljaitok azon kívül, hogy elkészült a lemez és tök jó lett?

Egy ilyen rövid távnak tekinthető jövőre a huszonöt éves jubileumi évünk: ez egy értelmes cél. Annál tovább nem tudok egyelőre tekinteni. Fesztiválok, koncertek, és valamivel mindig fenntartani az érdeklődést: lehet ez akár egy új dal, vagy egyéb érdekesség, amikor kezd elhalványulni a nyomunk. A Spotify-hallgatottságunk például nagyon megugrott: a havi száz-kétszáz hallgató felugrott hétezer-ötszázra. De egy lemez addig érdekes, amíg meg nem jelenik. Ezek a számok is elkezdenek majd valószínűleg csökkenni, de azért próbáljuk mindig valamivel jelezni, hogy a zenekar létezik. Nagyon sokat segített egyébként a rakéták beindításában, hogy nyert a kiadó a Wall Of Sleep-kiadványra NKA-támogatást. Azt hiszem, vagy nyolc pályázatot adtam be az évek során, és soha, semmilyen támogatásunk nem volt. Ez is olajat jelentett a tűzre, mert elkezdtük komolyabban venni a felkészülést meg ezt az egész projektet.

Nem dőltök hátra a mostani hétvégén sem. Mit kell tudni a koncertről?

Említettem korábban, hogy irgalmatlan sok munka van a felkészülésben: milyen legyen a merch, a vetítés, a színpad, a fény. A reklám is elég agresszív, még az is eszembe jutott, hogy akár kontraproduktív is lehet, annyira jön velem szembe a Facebookon. Engem például már idegesít a saját hirdetésünk! (nevet) Tehát kurva sok minden van. A Barba Negra nekünk eleve egy más szint, megtiszteltetés ott játszanunk, és mindent megteszünk, hogy jó buli kerekedjen.

Ott lesz a Magma Rise is, így adja magát Az A Bizonyos Kérdés is...

Voltak ilyen elképzelések, hiszen, ha már ott vagyunk Gáborral meg Kolossal, akkor miért ne? Úgyis mindenki ezt várja... Én szerettem volna valamilyen formában megcsinálni, néhány Mood-dalt eljátszani. Sajna Holdampf Gabesz nem volt nyitott erre... Felmerült például, hogy húszéves a Sun Faced Apostles lemez, arról is meg lehetett volna emlékezni Gábor színpadra lépésével, de az is szóba került, hogy hívjuk meg Csabit is, Preidl Barnát is, és akkor lehet egy speciálisabb dolgot csinálni. De a végén abban maradtunk, hogy mindenki játssza a saját műsorát és nem lesz brotherhood meg raise the flag...

Van még valami esetleg, amiről nem beszéltünk, de fontosnak tartanád megjegyezni?

Van booklet. (mosolyog) Amiről mindenképpen beszélnék, az a szeretet és támogatás, ami az album létrejöttét segítette. Nekem a magánéletem is úgy alakult, olyan támogató hátországom van, hogy extra kerozint kaptam akár a nótaírásokhoz, segítséget egy teljes szemléletváltáshoz. A kiadónk, a H-Music részéről a bizalom és hit, ami egy gyakorlatilag tetszhalott zenekarba öntött életet újra. Köhler Ági, aki a grafikai dizájnért, borítóért, arculattervezésért satöbbi felelt, sokkal többet tett bele, mint pusztán elvégzett egy munkát. Néha úgy érzem, hogy akkora támogató szeretet övezte ezt a projektet, hogy magunk sem hittünk ennyire ebben az egész történetben, mint ami végül lett belőle.

A Wall Of Sleep lemezbemutató koncertje a Barba Negra Blue Stage-en lesz június 8-án, a Magma Rise, az At Night I Fly és a Devil Seed társaságában. Részletek itt.