Shock!

november 30.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Lucid: The Lucid

thelucidde_cÉrdekes lenne tudni, hogy miután megint kipakolták a Megadethből, vajon tényleg hirtelen, hetek alatt rakta-e össze a The Lucid első lemezét David Ellefson, vagy már a fiókban porosodó dalokhoz/félkész felvételekhez kerített gyorsan társakat. Én magam mindenképpen az utóbbira tippelek, bár komoly kiadói háttér és főleg turnézási lehetőségek híján nagyjából úgyis halálra ítéltetett ez az egész alakulat. Gyanítom, hogy ezzel Junior is tisztában van, és elsősorban csak életjelet akart adni magáról a kellemetlen kis incidens után, hogy demonstrálja: itt van, nem akar elbújni, továbbra is zenél. Mindenesetre a név szerintem rettenetes, a borító viszont bejön, és a zene sem rossz.

Akármire is akar jutni Ellefson a The Luciddal, ez elvileg persze igazi zenekar, ahol Vinnie Dombroski énekes, Drew Fortier gitáros és Mike Heller dobos (lásd még Fear Factory) a basszer társai. David eleve új zenei utakat emlegetett a felvezető nyilatkozatokban, így senkit sem érhet meglepetésként, hogy a zene nem igazán a Megadeth vonalán mozog, bár persze erősen relatív, mit és mihez képest tekinthetünk újnak. Az itt hallható kilenc dal stílusát tekintve például biztosan nem a jövőbe mutat, bár tény, hogy maga a főszereplő korábban még nem játszott efféle muzsikát – hogy mást ne mondjak, az első szakítás után összerakott saját csapata, az F5 is súlyosabban, harapósabban adta elő magát. A The Lucid azzal és a Megával szemben inkább amolyan modern kori hard rock muzsika sok poszt-grunge-os ízzel, és ugyan akadnak benne metálos megoldások is, ezek inkább csak színesítik az összképet.

megjelenés:
2021
kiadó:
SpoilerHead Records
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Pofásan indul a lemez a Maggot Winddel, a banda legfémesebb dalával: az album egészét jellemző, kissé ködös, altermetálos hangulat már ezt is áthatja, de még egy Trouble-ízű riff is felbukkan benne, szóval rokonszenves nyitás. Utána azonban sokkal jobban előtérbe másznak az említett seattle-i hatások, és szinte mindegyik dalnál vérvörösen villog az ember fejében az Alice In Chains felirat. Ez elsősorban Dombroski énekstílusának és dallamvilágának köszönhető, amelyre hallhatóan óriási hatást gyakorolt a néhai Layne Staley, de a zene sem nélkülözi az áthallásokat. Az egyik legjobban sikerült darab, a Pigs And Sons például riffelését, tempóját, szólóját tekintve is totálisan AIC, de ugyanígy a Deaths Of Despairből, a Spoiler Headből vagy a Parade Of Spit lassú lemezzárásából sem nehéz kihallani a párhuzamokat. A Damnedben pedig ugyanilyen mértékben kísért két leplezetlen Alice-követő, a Stone Temple Pilots és a Godsmack szellemisége is.

Ha nagyon akarnék, elkezdhetnék kötekedni a The Luciddal, de igazság szerint egyáltalán nem kellemetlen hallgatni az albumot: szépen megszólaló, professzionálisan megírt és feljátszott dalokról beszélünk, így aztán jól el is szólnak a háttérben, ha éppen rátör az emberre ez a hangulat. Viszont az egyik oldalról meglehetősen homogén ez az egész műsor, nem mindegyik szám játszik az említett Maggot Wind és Pigs And Sons ligájában, másfelől pedig különösebben egyéni karaktert sem villant a banda. A származtatott jelleg persze nem gond, ha rendben vannak a dalok, ahhoz azonban egyértelműen kevésnek tűnik ez a lemez, hogy Ellefson saját kiadóval, tétlenségre kárhoztatva is meg tudjon kapaszkodni ezzel a formációval a színtéren.

Persze, ahogy írtam, aligha ez lehetett itt a cél, sokkal inkább életjel – segélykiáltás? – a The Lucid albuma, és annak végül is rendben is van. Mivel a dalokat szépen összerakták, én pedig zsigerileg vonzódom az efféle Alice-szel beinjektált rockhoz, nekem egy hetest megér a produkció. És bár a Megadeth szempontjából értem, miért tűnt brutális időzített bombának a rejszolós videócska, Davidnek így is sok szerencsét kívánok – mindenki csinált már hülyeségeket, ezek következményeivel pedig a kommentszekciók rögtönítélő bíróságainak mindent jobban tudó, saját élettel nem rendelkező söpredéke nélkül is épp elég nehéz együtt létezni.

 

Hozzászólások 

 
-3 #4 saszi 2022-01-14 21:31
nekem nagyon bejön a lemez
Idézet
 
 
-3 #3 Joff 2022-01-14 10:46
Nincs itt semmi meglepetés, ugyanazt csinálja, amit vele csináltak anno. Hogy ez mennyire okos ennyi év elteltével, az más kérdés.
Idézet
 
 
-3 #2 kiss gabor 2022-01-14 10:28
Mustaine egyik legnagyobb fajdalma ugyebar a Metallica temakor. Most tovabb fohet a feje, mert itt egy ujabb parhuzam, mert ha ugy nezzuk, akkor a Megadeth ex-basszerosa eppen most adta ki a maga kis Echobrain lemezet.
Idézet
 
 
-3 #1 the_bluevoodoo 2022-01-14 09:30
Idézet:
Érdekes lenne tudni, hogy miután megint kipakolták a Megadethből, vajon tényleg hirtelen, hetek alatt rakta-e össze a The Lucid első lemezét David Ellefson, vagy már a fiókban porosodó dalokhoz/félkész felvételekhez kerített gyorsan társakat.


Az anyag már kész volt, mikor kidobta Mustaine, Lasse Lammert 2020-ban rakott már ki képeket, ahol Los Angelesben stúdióztak Ellefsonnal és Hellerrel. Gyanús, hogy ha nincs a járvány, akkor már abban az évben megjelent volna.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.