Shock!

A Jekatyerinburgból elszármazott, de évek óta Orlandóban berendezkedett Slaughter To Prevail szinte észrevétlenül nőtt valószínűtlenül nagyra a legutóbbi, 2021-es Kostolom lemez óta. Elég árulkodó, hogy miközben ez még csak a harmadik albumuk, a Magyarországot is érintő aktuális turnén már egyszerre játszik majd előttük nyitóbandaként a Dying Fetus és a Suicide Silence... A csapat tehát most már egyértelműen a modern, brutál vonal felsőházának kapuján kopogtat, és van is esélyük a bebocsáttatásra. A Grizzlyben igazából minden együtt is van ehhez, bár nyilván a zene mellett náluk is sok összetevős ez az egész.

Az első és legfontosabb, hogy a csapat és az album ízig-vérig 2025-ös formatervezés. Magát a zenét nem nevezném feltétlenül úttörőnek (abban az értelemben biztosan nem, mint mondjuk a Lorna Shore-t), ugyanakkor kétségtelen, hogy a tálalásában roppant ügyesek. Emellett, bár még nem láttam őket élőben, bizonyára arcletépősen nyomják (anélkül ma már nem nagyon megy), illetve ügyesen kiaknáznak mindent, ami mostanság működőképes, a maszkos hangszeresektől kezdve a vendégszereplősdin át egészen az eltérő kulturális és zenei gyökerek kidomborításáig. Utóbbi ebben az esetben nemcsak a fűszerként alkalmazott oroszos-szlávos dallamokat, húzásokat jelenti, hanem imázsbeli dolgokat is a Ladán meg a melegítőn át a ketrecharcos vonalig – vagyis csupa olyasmit, amitől kicsit mások lesznek, mint a többiek, és egyből be tudod azonosítani őket. Alekszandr Sikolaj, azaz Alex Terrible egyes nyilatkozatai, illetve vélt vagy valós korábbi politikai kötődései szintén nem kevés extra publicitást hoztak nekik.

A Grizzly elsőre is brutális töménységű album. Ugyanakkor butaság lenne tagadni, hogy mostanra határozottan kreatív lett a csapat, és az ütős, erőteljes, ám egydimenziós zúzda mellett igyekeznek minél jobban kidomborítani a sajátos, csak rájuk jellemző elemeket. Emellett ráadásul úgy tud egységes maradni a cucc, hogy közben dalonként is működik, ami ugye szintén megkerülhetetlen a mai lejátszási listás, single-ökre optimalizált zenehallgatásban. Némi vegyesfelvágott-jelleg persze itt is akad – a vérengző Banditos nyitás mariachis blokkja például nem kellemetlen, sőt, bár az orosz háttér miatt ezt annyira pont nem várnád. A dallamos középrész viszont már itt is nagyon üt, a színesítésként némi terminátorszintivel ellátott, arcletépő Russian Grizzly In America pedig nyilvánvalóan ars poeticának íródott. Minden meg is van benne ahhoz, hogy ugyanúgy névjeggyé váljon a következő időszakban, mint a tufa módon szaggató Lift That Shit, a kalapálós-breakdownos Conflict és Kid Of Darkness. Utóbbi kettőt már tavaly bemutatták, és a másodikban a tipikus indusztriál-deathcore-extrém-satöbbi húzások mellett finoman és alig észrevehetően szláv dallamok is felcsendülnek némi orosz duma mellett.

Helyben is vagyunk, hiszen a legérdekesebb, legkreatívabb dalok – nem meglepő módon – azok, amelyekben kidomborítják az orosz gyökereket. Az agresszív, indusztriális hatásokkal is megkent, dallamos refrénű Babayka az első ezek közül a sorban, és ugyan a közmegegyezéses alapállás szerint a rock meg a metál lerúgja magáról a szláv nyelveket, ez a nagyívű, kissé templomi énekeket idéző refrén még sokáig kering a fejben, miután lepörgött a dal. Ugyanígy remekül működnek a zakatolós Koschei siratószerű melódiái és a Rodina megadallamosra vett orosz verzéi is. Utóbbiakat aztán ízekre szaggatja a brutál refrén, ugyanakkor a heroikus szólófutamoknak is köszönhetően mégis egészen grandiózus a végeredmény. A legjobb nóta viszont nálam egyértelműen a Behelit, ami ennyire direktben nem szlávos, ám a maga kimért tempóival, nagyzenekari hatású díszítéseivel, minden túlzás nélkül brutálisan erős dallamaival, több sávon áradó énektémáival már elsőre is kiüt.

Ami a vendégszerepléseket illeti, a Ronnie Radkével megerősített Imdead dallamos refrénjével és trapes betétjével kap saját karaktert – ez eléggé rendben van. Az meg már az én bajom, hogy a Babymetalt cseppet sem kedvelem, így az őket csatasorba állító, nem meglepő módon abszolút babymetalos Song 3 határozottan idegesít. Annak viszont komoly üzenetértéke van, hogy a banda a lemez végére is felpakolta a még 2022-ben, néhány hónappal az orosz-ukrán háború kitörése után kihozott, masszívan háború- meg diktatúraellenes 1984 dalt. Mivel Rettegett Alex barátunk ma is rendszeresen jár haza, és arrafelé ennél jóval kevesebbért is ki lehet kötni valamelyik büntetőtáborban a tajgán, ő azonban továbbra is szabadon körbeturnézza a világot, mindez persze felvethet bizonyos kérdéseket. De ezek eléggé messzire vezetnek, a válaszokat meg úgysem fogjuk soha megtudni, szóval bővebben nincs is igazán értelme belemenni. A csávó ellentmondásos figura, és nyilvánvalóan tudatosan az – ez bizonyára így is marad majd, hiszen mint fentebb is írtam, cseppet sem tesz nekik rosszat ez az extra felhajtás.

A Slaughter To Prevail a felszínen elég rendesen rágyúrt erre a karfiolfülű-kiskesztyűs, mackónadrágos-ladás imázsra, de az izom mellett bőven akad ebben a lemezben agy, és ami még fontosabb, lélek is. Nem mondom, hogy minden elemével maximálisan azonosulok, de ami jó róla, az nagyon jó.

A Slaughter To Prevail 2026. február 4-én Budapesten koncertezik a The Grizzly Winter Tour keretében, a Dying Fetus és a Suicide Silence vendégeskedésével. Részletek itt.