Shock!

február 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Myrkur: Spine

myrkur_cFelteszem csak úgy magamnak a kérdést, hogy Amalie Bruun, azaz Myrkur vajon hiteles előadóművésznek számít-e bizonyos körökben? Nem ismerhetem mindenki álláspontját, de feltételezem, hogy azon trve black metal-arcok szemében, akik még a mackósajtban is pandát vizionálnak, s még a tizenharmadik lemezükön is ugyanazt a könyörtelen őskáoszt tolják, a dán énekesnő sokak által elismert munkássága egyet jelenthet az árulással. Mert mi is történt itt dióhéjban összefoglalva? A semmiből felbukkant egy cuki, szőke hölgy, aki ördögien sötét muzsikára károgott a bemutatkozó lemezén, amelyet ráadásul illusztris feketefém-emberek segítségével (Dodheimsgard, Ulver, Mayhem, Nidingr) rakott össze nyolc évvel ezelőtt. Eddig minden oké.

megjelenés:
2023
kiadó:
Relapse
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

Aztán jött a mutatós klipekkel megtámogatott és sokak szerint hollywoodi giccsbe mártogatott Mareridt, a bizarr látványelemektől roskadozó koncertekkel, ami már annyira nem volt oké. Az efféle eretnek módszerekkel, egy picivel szélesebb közönségrétegekhez is eljuttatott produkciójával, a mára már anyai örömökhöz elérkezett szőkeség gyakorlatilag öngyilkosságot követett el saját hitelességét illetően. Állítják egyesek. Ráadásul mindezt egy tradicionális skandináv, folkzenés keretek közé rögzített lemez követett (Folkesange), ami ugyan speciális anyag volt, de ahhoz túl finom rezgésű, hogy össze lehessen mosni a kezdeti black metal korhadt fatörzsek alatt érlelt mocskával.

Ha úgy vesszük, az énekesnő feláldozta magát a népszerűség oltárán, ugyanakkor az ellenkező okfejtés is megállja a helyét: Amalie úgy maradt hű önmagához, hogy mindig azt csinálta, amit éppen szeretett, és amihez éppen kedve volt, hisz Conrad Lant (befeketített nevén: Cronos) óta tudjuk, hogy egy igazi művész számára a közönség elvárásai „csak" másodlagosak. Én úgy vélem, hogy aki a black metal természetközeli szellemiségében hisz, egyaránt képes elfogadni a műfajhoz tartozó sötétebb és könnyedebb zenei irányzatokat is. Persze azt is megértem, ha a zord feketeséghez szokott füleknek a Myrkur túlságosan lágy, azonban az egyedien misztikus hangulat a jelenlegi formájában is megkérdőjelezhetetlenül hatásos.

Persze már más lapra tartozik, hogy a közönség és a művész folyamatosan változó művészete hogyan találkozik össze egymással. Személy szerint annak örültem volna én is a legjobban, ha az izlandi nevet felvett énekesnő (Myrkur = Sötétség) most is egy, a Mareridthez hasonló, misztikusan sötét, kaotikus és egyedi atmoszférájú dalcsokrot szállít le, ahol az éteri, folkos melódiák és a lidérces-démoni, vérköpködős hangulati elemek kivételes elegyét hallhattuk. Utóbbiakat szinte teljes mértékben száműzte Amalie a Spine-ról, csupán egy-két dalban fedezhető fel némi „színesítő" károgás és blastbeat-cséplés, a gitárok azonban megőrizték autentikusan elmaszatolt hangszínüket, bár persze ezek sem bukkannak fel minden dalban. Ha rövidre akarnám fogni, a Spine nótáinak stílusát valahol a Mareridt ridegsége és a Folkesange tüneményessége közé lőtte most be Amalie. Annyira hülye persze nem vagyok, hogy bemagyarázzam magamnak: ami nem olyan, mint a „régen-minden-jobb-vót", az már nem is lehet jó. Így hát, ahogy az kivétel nélkül minden esetben lenni szokott, ezeknek a daloknak is adtam egy jó pár esélyt, s ahogy eddig, úgy most sem kellett csalódnom a minőségi szerzeményekben.

Külön becsülendő módon annak ellenére sem túlpolírozott a végeredmény, hogy ezúttal sokkal szelídebb és áttekinthetőbb a hangszerelés. Hallatszik: tudatosan törekedtek rá, hogy a dalok megőrizzék azt a fajta fátyolos-sejtelmes benyomást, ami annyira jellemző az északi muzsikákra, legyen szó folkról vagy sötétebb fémzenékről. Hatásokat tekintve is talán a Dead Can Dance, Loreena McKennitt, Kate Bush, illetve a Clannad inspirálhatta leginkább a művésznőt, ahogy ez a ködös-homályos, távolból visszhangzó vokáljaival simogató címadóból és a hideg, árnyékos erdei ösvényeket felidézően sötét My Blood Is Goldból is leszűrhető. A Mareridt megfoghatatlan szellemiségét az álomszerű kórusokkal (plusz károgással) csodaszéppé varázsolt, dán nyelven előadott Valkyriernes Sanggal idézik meg egy pillanat erejéig, azonban a popzenés momentumokat is bőven tartalmazó Mothlike, illetve az alternatív rockos és emellett népi hangszereket is felvonultató Like Humans azért elég erősen ellenpontozzák az ilyesmi „kilengéseket". Persze a maguk módján ezek is nagyon jók. Előbbi vezérmotívuma óriási, nem csoda, hogy ez lett végül a klipnóta, melyben olyan finoman keveredik a pop és a black metal, hogy arra ritkán van példa. Egyébként ha túlságosan letisztultnak érzed a Spine kompozícióit, ajánlom még a szintén ebben az évben, a Dán Királyi Színház műsorára tűzött Ragnarok-színmű egy fokkal súlyosabb és fémesebb soundtrackjét is, ami messze nem az a tipikus, szimfonikus jellegű zene, és szintén Myrkur nevéhez köthető. Folk, ambient, doom és hangulatos északi fém keveredik itt aranyosan összeturmixolva.

A szürkületbe mártott Blazing Sky ismét olyan típusú sláger, amilyet még soha nem hallottunk korábban, és leginkább a hasonlóan homályos erdőkben sétálgató sorstárs, Chelsea Wolfe dolgait idézi (akivel egyébként szokott is néha közösködni Bruun asszony), bár az amerikai énekesnőnek még nem nagyon voltak ennyire közérthető szándékai, ő inkább megmaradt az avantgarde vonalon. De Myrkurnak valamiért jobban is állnak a popos megmozdulások. A Devil In The Detail előtt például ismét le kell borulnom, mert ha csupán dalszerzésileg figyelgetem, akkor itt is csillagos ötös.

Elsőre valamiért nem érintett meg annyira mélyen ez a könnyebben befogadható, viking temetéssel kezdődő (Bálfaerd) és kellemes altatódallal (Menneskebarn) befejezett idei történet úgy, mint a zeneileg izgalmasabb előző korong, de a türelem és a sokadik elmélyülés megint csak előhozta a mágiát és jelenleg ott tartok, hogy egyik tételben sem vagyok képes hibát találni, ahogy az egyedi atmoszférát sem tudom megkérdőjelezni. Az sem lenne túlzó, ha ide is bevésnék egy tízest, annyira tökéletes lett a Spine minden momentuma, de a kilences talán jobban illik most ide. Már csak azért is, mert az Amalie kilenc hónapig tartó áldott állapota alatt megszületett anyag 33 perces, s ha ezt még a számmisztika szimbolikája szerint is összeadjuk, abból 6 lesz, a hatot pedig ha jelképesen megfordítjuk, akkor az kilenc. A kilenc pedig... na ugye.

Tetszik, hogy van egy szépen fejlődő íve Myrkur zenei pályájának. Az M még veszélyes, fagyos állóvíz volt egy pokolian sötét barlang mélyén, a Mareridt a hegyi sziklák között utat törő, megállíthatatlan hegyi patak, a Spine pedig a bővízű, lecsendesedett folyó, ami már megfontoltan hömpölyög az óceán gigászi tömege felé.

 

Hozzászólások 

 
#5 magisterlunam 2023-11-29 21:29
A legkiforrottabb albuma.Részemről semmi gond a popos hatásokkal.Baromi jó a hangszerelés és az énektémák.Nincs ezzel gond semmi.Egyszerűen jó érzés hallgatni..és azért az északi atmoszféra még mindig árad belőle..
Idézet
 
 
#4 Cseke Feri 2023-11-28 16:30
Idézet - Asidotus:
Úgy látszik, a boldogság a művészet ellensége


Igen, ez nagy igazság, de a Spine szerintem (még) nem ez az eset. :) Kiegyensúlyozot tabb, mint a korábbiak, ez tény, de még mindig ott van az a bizonyos plusz és a potenciál is, amit egyre jobban tudok értékelni manapság. Nem is beszélve az ötletes hangulati elemekről, amikkel tele van ez a lemez.
Idézet
 
 
#3 Asidotus 2023-11-28 04:48
Meghallgattam már jópárszor, és nem rossz, meg vannak benne jó témák, de valahogy nem fogott meg úgy, mint a Mareridt meg különösen a Folkesange.
Úgy látszik, a boldogság a művészet ellensége
Idézet
 
 
#2 Tulus 2023-11-27 10:51
Nos, én maradok az első három lemeznél.

Az első kettő zseniális volt, a harmadik szintén nagyon jó, de ez már nekem túl negédes, túlságosan más....
Idézet
 
 
#1 Carrast 2023-11-27 08:37
A családommal nagyon szeretjük a myrkurt, a folkesange meg különösen sokat pörögött, az 5 éves lányom imádja és énekelgeti róla a dalokat. Ügyes a csajszi.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.