Shock!

december 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

LeBrock: Fuse

lebrock_cA LeBrock név egy angol duót takar, konkrétan Michael Meadows gitáros/billentyűs/dalszerzőt és Shaun Phillips énekest, és bizonytalan vagyok azt illetően, mennyire elterjedt a hírük itthon azok körében, akik fogékonyak lennének rájuk. A saját ismeretségi körömből úgy sejtem, valamennyire biztosan, hiszen a synthwave-es vonal egyes leágazásai az utóbbi években fertőzéses alapon ragadták magukkal a dallamos rockzenék híveit. Márpedig ha alkot előadó a stílusban, amely méltán tarthat számot az AOR-rajongók érdeklődésére, hát a LeBrock az.

Az említett synthwave irányzat fő vonzerejét a '80-as évek egy igazából soha nem létezett, a korszak fő hangulati és vizuális stílusjegyeit túlhangsúlyozó változatának megteremtése jelenti. Az ennek során használt eszközök nagyban eltérnek az egyes előadóknál, de a vezető nevek közül egyértelműen a LeBrock a leghagyományosabban dallamrockosabb. Olyannyira, hogy a Fuse-t – a duó harmadik teljes nagylemezét – elsősorban tényleg azoknak ajánlanám, akik baromira szeretnének minőségi AOR-t hallgatni a régi klasszikusok hangulatában, méregerős új dalokkal, de a rockkiadók mai kínálatában csak nagyon ritkán találják meg a számításukat.

megjelenés:
2021
kiadó:
FiXT Neon
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Nem, nem beszélek összevissza: a LeBrock az elejétől fogva valami olyasmiben utazott, amiben vastagon benne volt a synthwave-es vonal habos-neonfényes-sejtelmes megszólalása, a dalaik azonban (és ezt most tényleg vedd szó szerint) száz százalékosan a dekadencia évtizedének rádiórockos iskoláját képviselik. Igen, a hangzásuk némiképp eltér egy úgymond hagyományos dallamos rockbandáétól, de ha valakit esetleg zavar az elektromos dob, attól őszintén megkérdezem: ugye nem gondoljuk komolyan, hogy a Frontiers futószalagon gyártott kiadványainak javán – written by Alessandro Del Vecchio, produced by Dennis Ward – igazi ritmusszekciót hallunk? Nyilván nem. Vagy ha igen, hát revideáld a nézeteidet... E téren tehát biztosan nem húznék ide demarkációs vonalat, főleg, hogy a számokat tekintve a Fuse-nál jobb melodikus rocklemezt vagy AOR-albumot (nevezd, ahogy tetszik) garantáltan nem nagyon fogunk hallani idén. Még akkor sem, ha a dalok javát korábban single-ként már megismerhettük.

Michael és Shaun már a jellegzetesen édeskés szintetizátoros szőnyegekkel ellátott, de azért kellően fajsúlyos riffeléssel is operáló, nagyívű dallamokkal telepakolt All Or Nothing nyitással felülteti a hallgatót a megfelelő vonatra. A nóta megszólalása tipikusan 21. századi módon hozza a '80-as évek fogásait (lásd, amit fentebb írtam az éra kliséinek túlhangsúlyozásáról), de ezzel együtt is szakasztott olyan hatást kelt, mintha csak egy 1987-es, mondjuk John Cusack és Elisabeth Shue főszereplésével készített, elővárosi környezetben játszódó film stáblistás betétdala lenne Stan Bushtól, John Parrtól, netán Robert Teppertől. A Heartstrings, ha lehet, csak fokozza ezt az érzést sodró tempójával és agyból kiirthatatlan dallamaival. E téren természetesen elsősorban Phillips bír elévülhetetlen érdemekkel, aki – minden túlzás nélkül – a '80-as évek nagy torkait idézi elképesztő melódiaérzékenységével, hajlékony előadásmódjával és melodramatikus szenvedélyességével. Nem mondom, hogy nem térképezhető fel a stílusa viszonylag gyorsan, de amit csinál, abban abszolút elsőrangú teljesítményt nyújt, ráadásul azonnal felismerhető. Ugyanígy Meadows is szépen megfogalmazott szólókkal, ízes díszítésekkel színesíti a dalokat, és a hangszerelés is végig elsőrangú.

A 43 perces lemez viszonylag homogén zeneileg és hangulatilag, de már két-három hallgatás után jól elkülönülnek az egyes dalok, vagyis egyben és külön-külön egyaránt remekül élvezhető. Ha kedvenceket kell kiemelnem, elsőként mindenképpen a Takes All Night hatalmas ívet leíró diszkó-AOR-ját emelném ki zseniális dallamaival, az emberre rátelepedő hangulatával – a „Through the thunder / and through the rain..." résznél tényleg 80s-fan legyen a talpán, aki nem kezd el tetőtől talpig libabőrözni. Ugyanígy óriási darab a kevésbé nyilvánvaló Hollow is, ahol a kezdő témázgatás kicsit az Agent Provocateur- és Inside Information-korszakos Foreignert idézi némiképp elektronikusabb formában, a szám pulzáló sodrása pedig ellenállhatatlan. Vagy a romantikus-melankolikus, fantasztikus énektémákkal ellátott Rush. Vagy az elvágyódós Bright Lights. De tulajdonképpen akármelyiket megemlíthetném.

Mindössze két okból nem adok maximális pontszámot: az egyik a lemez már említett homogén jellege, a másik az a már szintén említett tényező, hogy a dalok nagyjából felét eddig is ismertük. Ettől függetlenül: ha szereted a dallamos vonalat, és esetleg nem ismered a LeBrockot, mindenképp tegyél velük egy próbát, mert lehet, hogy meg fogsz lepődni...

 

Hozzászólások 

 
#8 sdc13 2021-10-20 07:04
"hiszen a synthwave-es vonal egyes leágazásai az utóbbi években fertőzéses alapon ragadták magukkal a dallamos rockzenék híveit."
Ez valóban jó megfigyelés, ugyanakkor vannak olyan dallamos zene rajongók, akiket a sythwave taszít, hiszen sok olyan dallamos, erősen a 80-as éveket idéző llemez jelent meg az utóbbi években, amelyek kiválóak lettek, és nem kellett hozzá a synthwave, még akkor sem, ha a szintik hangsúlyosak ott is. (Dan Reed Network,The Night Flight Orchestra, H.E.A.T. vagy akár a Levara is). Ennél a lemeznél nehéz nem elismerni, hogy a sythwave felől jön, de hálistennek (mondiom én) jóval túl is mutat rajta. Tehát a kiváló dalok mellett plusz dícséret a sythwave és AOR/fdallamos rock szintetizálásée rt (ha-ha), ez itt most tényleg nagyon jól sikerült.
Idézet
 
 
#7 Draveczki-Ury Ádám 2021-08-23 03:22
Idézet - ma:
Érdekes, hogy azért alapvetően hasonló stílusú dolgok, hogy jönnek be különböző zenekaroktól. Pár éve minden kritika (itt a Shockon is) meglehetősen lehúzta a Reckless Love InVader albumát. Pedig ettől semmivel sem rosszabb, sőt még rockosabb is.

Sokkal gyengébbek és giccsesebbek a dalok ott szerintem.
Idézet
 
 
#6 ma 2021-08-20 08:46
Érdekes, hogy azért alapvetően hasonló stílusú dolgok, hogy jönnek be különböző zenekaroktól. Pár éve minden kritika (itt a Shockon is) meglehetősen lehúzta a Reckless Love InVader albumát. Pedig ettől semmivel sem rosszabb, sőt még rockosabb is.
Idézet
 
 
#5 Meszlényi Bálint 2021-08-15 12:16
De jó kis cucc! Köszi az ajánlást!
Idézet
 
 
#4 queensryche999 2021-08-13 18:10
Idézet - Zozo:
Jó kis album de dalok és énekes szempontjából a Levara albuma veri, és a hangzás nagyon hasonló.


Nyilván ízlés és valószínűleg eltérő szempontok kérdése is, nálam kettejük összevetésben a LeBrock jön ki "győztesen".

Érdekes volt figyelni a synthwave-80s színtér-mozgalom alakulását-fejlődését-virágzását az elmúlt 10 évben. Tekintettel a 80-as évek iránti nosztalgiámra (több aspektusból is), viszonylag hamar (~2010) elkezdtem ilyen jellegű tartalmakat követni és láttam, ahogy egyre jobban bejön a fősodorba elsősorban a filmeken és a nagyobb közönségelérésű előadók hangzásának-dalainak "nyolcvanassá" tételén keresztül. Olyannyira, hogy mára szerintem kissé túl is csordult a dolog.

Tudomásul véve, hogy csúszásban vagytok, hiszen brutális dömping van, mint mindig: valamikor a jövőben szerintem érdeklődésre tarthatna számot egy kvázi összefoglaló-általános bemutató az irányzat elmúlt 10-15 éves történetének főbb sarokpontjait érintve. Természetesen a teljesség igénye nélkül, ez tiszta sor. (Ha már született ilyen jellegű poszt, akkor tárgytalan.)
Idézet
 
 
#3 Draveczki-Ury Ádám 2021-08-13 12:51
Idézet - Zozo:
Jó kis album de dalok és énekes szempontjából a Levara albuma veri, és a hangzás nagyon hasonló.
Kár hogy nem írtatok róla, nagyon jól sikerült, igaz azóta már fel is oszlottak :)

Írok róla nemsokára, tényleg nagyon jó, csak mindennel állandó csúszásban vagyunk.
Idézet
 
 
#2 Zozo 2021-08-12 04:37
Jó kis album de dalok és énekes szempontjából a Levara albuma veri, és a hangzás nagyon hasonló.
Kár hogy nem írtatok róla, nagyon jól sikerült, igaz azóta már fel is oszlottak :)
Idézet
 
 
#1 Torzonborz 2021-08-11 13:04
Hűűű... ez nagyon érdekel.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.