Shock!

január 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Killer Be Killed: Reluctant Hero

killerbekilled_cNoha az akkori kritikát jegyző Révész kollégának nem igazán jött be, nekem megjelenése idején is nagyon tetszett a Killer Be Killed első albuma, és azóta sem változott róla a véleményem: jó dalokkal teli, lendületes, húzós, hangulatos anyagot rakott össze Troy Sanders, Greg Puciato, Max Cavalera és Dave Elitch, amely kiemelkedett a mezőnyből. Elitch azóta ugye eltűnt, helyét már az akkori koncertekre is a Converge-ből ismert Ben Koller vette át, most pedig itt a kettes lemez, amit kisebb hírverés mellett rakott össze a négyesfogat, mint elődjét. A végeredmény azonban ugyanolyan meggyőző, mint legutóbb, sőt, talán még annál is erősebb. Számomra konkrétan 2020 egyik csúcsalbuma.

A hasonszőrű projektek többségével ellentétben a Killer Be Killed már az első album idején is valódi zenekarnak tűnt, ahol egymáshoz képest kiegyensúlyozott formában kapott teret a tagok zenei világa. Vagyis éppúgy tévút a csapatot sokadik Max-projektnek, mint Mastodon Jr.-nak bélyegezni, de közben azért nyilván eltéveszthetetlen, kiket hallunk. Persze tény, hogy ezzel együtt is a Mastodon világához állnak a legközelebb a résztvevők bandái közül, de annál azért direktebb, kevésbé progos, kevésbé füstös a végeredmény. Emellett a három énekes témáit is más megközelítéssel passzintják össze, mint ott, és lényegesen nagyobb is a kontraszt Puciato mindenre képes torka, Sanders összekeverhetetlen stílusa meg Max bömbölése között, mint a Mastodonban daloló három hangnál.

megjelenés:
2020
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

Nekem az tetszik a legjobban a Killer Be Killedben, hogy nem kell rajta magyarázni semmit, ugyanakkor mégis van tényleges tartalma. Ha kötődsz a '90-es évek és a 21. század extrém metáljához, abszolút könnyen foghatónak találod majd a zenét, mert kimondottan dalcentrikus, hallgatóbarát a megközelítés, viszont eközben sem hiányzik a belőle a kellő mélység, ami egyszerre jelent érzelmi súlyt és intellektuális töltetet. Tehát teljes mértékig benne van a muzsikában a zsigeri agresszió, de mondjuk Max egyes vállalkozásainak kétbites tufasága itt abszolút nem jellemző. A számok emellett még magas szintű zeneiségük ellenére is mentesek mindenféle túlbonyolítástól. Így aztán létrejön egy roppant kellemes egyensúly a brutálisan megfogalmazott, izomból pengetett groove/thrash/crossover/satöbbi gitártémák, a torokszaggató ordítások, illetve az atmoszférikusabb, dallamosabb, befordultabb megoldások között.

A kezdő Deconstructing Self-Destructionben a zenei alapokat tekintve mintha csak a legjobb korszakát élő, Dark Ages-érás Soulfly jammelne a Mastodonnal, de közben rendelkezik a nóta egy határozottan rockos húzással is. Az énekhangok pedig tényleg a lehető legtökéletesebben érvényesülnek egymás mellett, az üvöltések és a tiszta dallamok egyaránt elsőrangúak. Hasonlóan szépeket tudok mondani a Dream Gone Bad igazi metálslágeréről vagy a szintén óriási refrénnel ellátott Dead Limbsről is. De ezek mellé azért adagoltak más típusú témákat is. Egészen briliáns például a Filthy Vagabond thrash/punk-aprításból kikerekített, de meglassultabb, dallamos témákat is villantó, perfekt felépítésű egyvelege, ám ugyanígy hatalmasat alakítanak a From A Crowded Wound hét perc fölötti, nyomasztóan súlyos, mégis felemelő eposzában. Az utána következő, hasonlóan borult, ám pofátlanul fülbemászó The Great Purge-dzsel, illetve a záró, zseniálisan építkező, heroikus dallamokkal telepakolt címadóval együtt ezek a dalok hozzák az anyag talán legmélyebb pillanatait. Utóbbiban sokadszorra is tetőtől talpig libabőrös vagyok attól, ami a harmadik perc után következik, katartikus és gyönyörű finálé az egész (és nem kevés klasszikus Paradise Lost is rejlik benne feelingre, bár ez aligha szándékos). Viszont eközben az Animus alig több mint egyperces, csépelős hardcore/thrash-zúzdája is remekül áll nekik. És hogy ne csak a három frontarcot méltassam, Ben Koller is roppant ízes, fineszes dobtémákkal pakolta tele az anyagot.

Vállalom, hogy egyesek talán azt mondják, túlzásba estem a pontszámmal, de én most úgy érzem, nálam ez a lemez csont nélküli. Lehet, hogy spanyolviasz nincs rajta, viszont üresjáratot sem hallok, csak és kizárólag mesterien megformált nótákat: szó szerint minden dal a bőröm alá kúszott az elmúlt hetekben, akár naponta többször is le tudom pörgetni az összeset. 2020 egyik legerősebb albuma a Reluctant Hero, amely a szó legpozitívabb értelemben véve szórakoztató, ugyanakkor kellően tartalmas is mellette: tele van érzelmekkel, de emellett egyszerre tölt fel energiával és gondolatokkal is. Ugyan miért is adnék rá kevesebbet? (Amúgy is megérdemlik a kompenzációt a múltkori túlszigorért.) Ez bizony akárhonnan is nézzük, óriási zene. Mindenkinek ajánlom.

 

Hozzászólások 

 
#9 Habbal 2020-12-04 11:47
Én azért a legutóbbi 2 Sepultura-nál továbbra is hiányolom azt a 10-est. Náluk sosem kompenzáltok? :D
Idézet
 
 
#8 Kormorán 2020-12-03 10:06
Idézet - norbertbprnr:
Fel. Önismétlésnek tartották a dolgaikat és abbahagyták.


Idézet - Kormorán:
Egyébként meg mi van a Dillinger Escape Plannel? Azok feloszlottak, vagy mi történt?

Köszönöm az infót.
Idézet
 
 
#7 norbertbprnr 2020-12-02 21:20
Fel. Önismétlésnek tartották a dolgaikat és abbahagyták.


Idézet - Kormorán:
Egyébként meg mi van a Dillinger Escape Plannel? Azok feloszlottak, vagy mi történt?
Idézet
 
 
#6 Karitatív Mongúz 2020-12-02 12:45
Az előző lemezhez képest szerintem itt igaz az a közhely, hogy a dallamos részek még dallamosabbak, a kemények még keményebbek lettek. Csak emellett nagyon állat dalokkal. Jogos a 10 pont.
Idézet
 
 
#5 szpeter03 2020-12-02 12:19
Én egyelőre az előző albumot erősebbnek érzem, de hát sokszor van így az ember új lemezekkel, amikor az előd már a bőr alá ivódott. Most egy kicsit élesebbek számomra a váltások, kevésbé szervesen vegyülnek a zeneibb és Max tuskóbb témái. Ismerkedés folyamatban :)
Idézet
 
 
#4 návtsi ardud 2020-12-02 10:47
Egyetértek Ádámmal, ez egy 10 pontos lemez, csont nélkül!
Idézet
 
 
#3 Kormorán 2020-12-02 10:37
Szerintem a 10/10 erős túlzás, sőt - bár főleg DUÁ cikkeit szeretem a Shockon - most Révész úr korábbi véleményével kell egyetértsek, mert itt is áll: a dalok olyan mérhetetlenül egybefolynak, hogy azt hittem az első szám tart már tizenpár perce.
Értem én, hogy szakmai körökben a Mastodont körbelengi valami - általam - értelmezhetetle n nimbusz, de ezt megörökli minden, amihez pl Sanders csak hozzér?!

Egyébként meg mi van a Dillinger Escape Plannel? Azok feloszlottak, vagy mi történt?
Idézet
 
 
#2 Draveczki-Ury Ádám 2020-12-02 08:49
Idézet - Dan:
Hm de rég láttunk tőled 10/10et, meg fogom hallgatni :)

Azért nem olyan régen: http://www.shockmagazin.hu/cd-kritika/fates-warning-long-day-good-night

:)
Idézet
 
 
#1 Dan 2020-12-02 08:35
Hm de rég láttunk tőled 10/10et, meg fogom hallgatni :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.