Shock!

augusztus 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Evile: Hell Unleashed

evile_cMegértem, hogy a mai szüntelen médiazajban, információ-túltengésben, követhetetlen lemezmegjelenés-tengerben muszáj valami olyat mondani, amitől odafigyelnek az emberre, de néhányan azért elég erősen túllőnek a célon. Az Evile akár visszatérőnek is nevezhető lemezét felvezető promószövegek olvastán például erősen vakartam a fejemet. Most komolyan, mi a francért mond valaki olyat az új albumáról, hogy az elmúlt legalább húsz év legjobb thrashlemeze? Ez még egy kiemelkedő cucc esetén is visszásan hatna, így azonban, hogy teljesen nyilvánvalóan nem állja meg a helyét az állítás, egyenesen nevetséges. Ráadásul a hallgatóból sem pozitív várakozásokat, hanem szkeptikus „Igen? Na, akkor győzzetek meg, de ne legyen ám benne hiba!" reakciót vált ki. Innen pedig elég nehéz nyerni.

megjelenés:
2021
kiadó:
Napalm
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Az Evile ennyi év után tehát igyekezett követ hajítani az állóvízbe, de sajnos azt kell mondanom: inkább csak a nyilatkozatok szintjén sikerült a nagy attrakció, mert maga az új anyag távolról sem megkerülhetetlen teljesítmény. Igazság szerint régen is indokolatlannak tartottam, ahogy a brit metálsajtó oda meg vissza volt tőlük, bár a legkevésbé sem lepett meg a dolog: az angol rockmédiában évtizedek óta él a remény, hogy most, most, MOST!!! talán végre megtalálták a következő nagy szigetországi zenekart, így aztán menetrendszerűen túlhájpolnak egy csomó középszerű vagy annál mindössze kicsit jobb csapatot is. Itt szerintem az utóbbi esetről van szó a kettő közül: az Evile elejétől fogva egy korrekt, másodvonalas thrashalakulat volt az átlagnál jobb szólógitárossal, de kimerültek ennyiben. Ez pedig máig sem változott.

Persze túl könnyű dolguk azért nem volt most, hiszen jó sok minden történt a színtéren a legutóbbi album, a nyolc éve kijött Skull óta. Azóta komoly változások mentek végbe a brit thrashereknél is: az alapember Ben Carter dobos és az utolsó időszakból ismert Joel Graham basszer mellé két éve visszatért a másik alapító, Ol Drake gitáros, aki innentől énekel is, Adam Smith gitáros pedig új arc a fedélzeten. Maga a stílus alapvetően nem változott radikálisan, de már csak a mikrofon előtti csere miatt is új korszakot nyit a bandánál a Hell Unleashed. Csak sajnos nem jó értelemben: énekileg egyértelműen visszalépés az anyag, Ol Drake ugyanis nemcsak más hangkarakterű, de sajnos gyengébb énekes is tesójánál, Matt Drake-nél. Mélyebb, harákolósabb, agresszívebb, ám igen limitált hangterjedelmű torok, a szöveg ritmizálása pedig már a nyitó Paralysedben is természetellenesen hat tőle. Utóbbira idővel persze rááll a fül, de ezen a téren biztosan lehetett volna jobb eredményt is elérni...

Maga a kilenc dal pedig korrekt, de semmi olyan nincs bennük, ami nemhogy az elmúlt legalább húsz év, de akár 2021 legjobb thrashlemezévé tenné a Hell Unleashedet. Az Evile tagjai thrashen nőttek fel, a vérükben meg a kezükben vannak a műfaj fogásai, szépen és megbízhatóan felmondják a paneleket, de sosem sikerült túlnőniük ezen a szinten, és most sem érzem őket többnek becsületes iparosoknál. A hatásaik is ordítóak a mai napig a Slayertől kezdve a Metallicán át az Exodusig. Persze azért minden dalban akadnak tetszetős megoldások: a Gore watersesen villámkezű speed/thrash riffelését, a Disorder vagy a Control From Above ízes szólóbetéteit, a The Thing (1982) tempóit, netán a Zombie Apocalypse Metallicából mutált, doomosan megcsavart riffjét egyaránt kiemelhetem. De összességében nem hagy mély nyomokat maga után a lemez azon túlmenően, hogy Ol Drake továbbra is remekül penget (ugyanígy Carternek is akadnak szép megoldásai), a számokat meg végül is elég kellemes hallgatni. Komplett dalként pedig sokadjára is a záró címadó tűnik a legkerekebbnek, nem csoda, hogy elsőként mindjárt ezzel akarták alátámasztani a hülye sajtónyilatkozatot.

Nálam ez maximum hét pont, az elmúlt legalább húsz év legjobb thrashlemeze cím kiosztásával meg inkább várok még.

 

Hozzászólások 

 
#8 James Smith 2021-06-13 20:22
Szerintem nagyon szórakoztató lemez. Az ének tényleg emlékzetet a régi Meshuggah-féle dörömbölésre. Nálam ez 8 pont.
Idézet
 
 
#7 miso 2021-06-13 11:35
Idézet - kornel:
Csak a Dew köröket vert erre a bandára,az Inwards-öt hallva meg nem szisszent fel az ember a promószövegen.Pláne,hogy az inkább csak poén lehetett.Míg itt a srácot vmi komoly flash érhette lemezkészítés közben.


Az Inwards extra album, szétkapott, és még utána is csináltak jó zenéket.
Idézet
 
 
#6 Igor Igorovics 2021-06-12 22:14
Idézet - kornel:
Csak a Dew köröket vert erre a bandára,az Inwards-öt hallva meg nem szisszent fel az ember a promószövegen.Pláne,hogy az inkább csak poén lehetett.Míg itt a srácot vmi komoly flash érhette lemezkészítés közben.

Olyannyira, hogy a japán kiadásra még a War Ensemble feldolgozását is feltették. Bár akkoriban azért én is túlzásnak éreztem ezt a promószöveget.
Idézet
 
 
#5 kornel 2021-06-12 13:35
Csak a Dew köröket vert erre a bandára,az Inwards-öt hallva meg nem szisszent fel az ember a promószövegen.Pláne,hogy az inkább csak poén lehetett.Míg itt a srácot vmi komoly flash érhette lemezkészítés közben.
Idézet
 
 
#4 kiss gabor 2021-06-12 10:50
Ádám, jol megfogalmaztad, hogy az effajta promoszovegek milyen hatást váltanak ki az emberbol. Nálam az ilyen dumák eleve 6 pontra predesztinálnak egy lemezt. Mint anno a Dew-Scented a "Who the fuck is Slayer?" szoveggel. Mellesleg, hol a fuck-ban is van az a banda azota? Eltuntek a fuck-ba, mert a fuck se volt kivancsi rajuk.
Idézet
 
 
#3 Montsegur 2021-06-12 10:30
A nyolcvanas évek végén nekem a thrash volt az alfa és az omega, de szerintem addig és azóta már mindent megírtak és eljátszottak, amit a műfaj - valljuk be, elég szűk - keretei lehetővé tettek. Nem lesz már itt elmúlt húsz év legjobb thrashlemeze... (Remélem, tévedek.) Lesznek jó lemezek, jó zenekarok, de újabb Reign In Blood, Ride/Master, Rust... az már nem.
Idézet
 
 
#2 bjorn 2021-06-12 09:52
Szerintem elég jó, de a 7essel egyetértek. Néhány dal, meg főleg az ének, szerintem teljesen Meshuggah Contradictions Collapse. Mivel ez nem mindennapi hasonlóság szívesebben hallgatom mint a legtöbb mai thrash lemezt. A gond az hogy nem sokra emlékszem mikor lejár...
Idézet
 
 
#1 miso 2021-06-12 08:30
Közepes anyag, nem látom be, hogy miért hallgatnám meg újra, mikor elővehetek God Hates Us All, Tempo Of The Damned féle lemezeket, vagy az első The Hauntedet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.