Az After All egy belga zenekar, akik már bő negyed évszázada léteznek (és akiket nem szabad összekeverni egykori kedvenc hazai csapatommal, az A.C.I.D. lemez után jobb létre szenderült, miskolci after@all-lal). Bár a Waves Of Annihilation már a kilencedik nagylemezük, a szinte teljes ismeretlenségből a mai napig sem sikerült kitörniük. 2005-ben anno én is beleakadtam valahol a The Vermin Breed albumukba, azóta viszont elkerült a banda, és tavaly is csak totál véletlenül jött szembe velem a Waves Of Annihilation, ami még júniusban jött ki. Sem frissnek, sem pedig igazán kihagyhatatlannak nem nevezhető tehát a belgák aktuális dalcsokra, a magam részéről azonban úgy gondolom, érdemes írni róla. Egyrészről azért, mert bár a két gitáros, Dries Van Damme (nem vicc!) és Christophe Depree vezette alakulat old school thrash metal játszik, ezt jelentős mennyiségű speed metalt is a vegyületbe keverve teszik, másrészről pedig azért, mert a Waves Of Annihilation ugyan nem lett a thrash univerzumát a sarkaiból kifordító mestermű, de a stílus kereten belül kifejezetten erősre sikeredett.
Ennek tán legfőbb oka a 2010-ben csatlakozott énekes, Sammy Peleman, akinek hangjában ott vannak a legszebb Agent Steel-hagyományok, de a magas sikolyok mellett kifejezetten fogós énekdallamokra, meg némi torokkaparászó üvöltözésre is képes. A többnyire gyors tételek is elsősorban neki köszönhetően válnak karakteressé, így markánsan el is különülnek egymástól, azaz nem folyik össze egyetlen tömény masszává a lemezanyag, mely hiba a műfaj harmadvonalában elég gyakran előfordul.
A vokálok mellett a lemezen hallható gitározásra is felkapja az ember a fejét, a zenekar 1990-es indulásától állandó gitárduó ugyanis tényleg remek riffeket hozott össze. Ezek ugyan leginkább tipikus thrash-megoldások, de ha nem feltétlenül keresel minden egyes korongon valamiféle kiugró újdonságot, illetve szereted a szikár és horzsoló gitártémákat, a legjobb helyen jársz. Egyes számokat nincs is értelme kiragadni a lemezről, az ellentmondást nem tűrő nyítótéma Rejection Overruled, a durvább vokalizálást is bedobó, egyes részeiben azonban kifejezetten visszafogott Ristore To Sanity ugyanúgy működik, mint a refrénjében totál paradoxos Lost In The Crowd vagy a záró Agent Steel-orgia Destructive Force.
Továbbra sem világmegváltó csapat ugyan az After All, ha azonban hozzám hasonlóan bármikor vevő vagy egy jóféle klasszikthrash-korongra, ezt is feltétlenül hallgasd meg!
Hozzászólások
Csekkolásra fel!