Júniusban minden a Metallicáról szól! Amellett, hogy az ismétlések nélküli, dupla buli igazi csemege a rajongóknak, a hosszú hétvégére mindenféle egyéb, a zenekarhoz kapcsolódó program is elérhető volt vagy elérhető még most is. Az Allee-nál feltehetőleg ebben a pillanatban is kígyózik a sor a legkülönfélébb cuccokat árusító pop up store-hoz, az Arénában kétnapos véradást tartottak, ahol a résztvevők segítségét speciális pólóval köszönte meg a zenekar, hét órán keresztül lehetett Metallica-koncerteket nézni az Aréna Pláza mozijában, és még Kirk Hammett is vendégeskedett egy könyvbemutatón a Magyar Zene Házában. De voltak tribute-bulik a Barbában, mindenféle afterparty városszerte, és augusztusig fut a Metallica-kiállítás a RAM Colosseumben.
Én is igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni ebből a pár napból, amelynek első állomása a zenekar, a Live Nation és a Magyar Vöröskereszt által szervezett véradás volt, méghozzá csütörtökön. Az előzetes regisztrációhoz kötött eseményre szerencsére „minden jegy elkelt", ami azt jelenti, hogy két nap alatt összesen 2000 rajongó adományozott 6000 adag vért az arra rászorulók megsegítésére. Minden idők legnagyobb, külső helyszínes magyar véradása volt ez, ahová olyanok is szép számmal eljöttek, akik eddig még sosem adtak vérüket. A mellettem épp lecsapolt srác az izgatottságtól kissé akadozva, folyamatosan beszélve mondta el az őt nyugtatgató nővérnek, hogy iszonyú erős tűfóbiája van, de most mégis rávette magát arra, hogy idejöjjön. A Metallica és a csak itt beszerezhető, különleges póló nyilván hatalmas vonzerő volt, de a lényeg az, hogy sokan vélekedtek hozzá hasonlóan, így végül alaposan feltöltöttük a hazai vérkészleteket. A szervezés is abszolút profi volt, gördülékenyen ment a regisztráció és az „adomány" begyűjtése is. Gyakorlatilag 40 perc alatt végeztem, szóval hatalmas köszönet és gratuláció a vöröskeresztes dolgozóknak. A végén pedig minden véradó abszolút megérdemelten zsebelte be nem csak a pólót, hanem még egy extra pengetőt, illetve a livenationös kulcstartót is.
Hogy pénteken se maradjak program nélkül, és garantált legyen a Metallica-mérgezés, 14:00-kor már az Aréna Plázában voltam, ahol egymás után, mindössze 15 perces szünetekkel vetítették le a zenekar három koncertfilmjét. Ezeket úgy válogatták, hogy mindhárom basszusgitárosra egy-egy mozi jutott. A sort természetesen a VHS-időket idéző, jobbára remegős, kézikamerás felvételekből összeollózott Cliff 'Em All nyitotta, amit az 1997-ben rögzített Cunning Stunts követett a Newsted-érából, majd zárásként jött a monumentális, mexikóvárosi felvétel, az Orgulló, Pasión y Gloria, már Rob Trujillóval. Utóbbinak csak az első lemezét vetítették le, de így is este kilenc körül járt az idő, mire a stáblista lement.
Érdekes volt végignézni, hogy anno egy-egy évtized alatt milyen hatalmasat változott a Metallica, népszerűségük pedig a dekádok alatt honnan hová jutott. Az is egyértelműen kiütközött, hogy a három video három gyökeresen eltérő zenekart mutat be, amik közül mind másért volt kivételesen jó, és pont ezért nyilván mindenkinek másik is a kedvence. És ez így van jól.
Mivel a monstre vetítést még a legmegátalkodottabbak sem tudták volna egyhelyben végigülni, a mozijegy érvényesítésekor mindenki karszalagot kapott, így bármikor ki lehetett jönni egy kis szünetre. Kapóra jött ez nekem, mivel 17:30-kor már Kirk Hammett könyvbemutatóján kellett lennem a Magyar Zene Házában, így a Cunning Stunts első harmada után el is indultam.
The Collection címre hallgat az a monumentális kiadvány, amely Kirk Hammett gitárgyűjteményét mutatja be. A minden szempontból grandiózus album fotóit Ross Halfin készítette, Kirk pedig pénteki napjából másfél órát áldozott arra, hogy a rajongóknak sztorizzon róla. A beszélgetés végig angolul folyt, a számos zenekar magyar nyelvű monográfiája kapcsán ismert Dudich Ákos pedig ezúttal nem fordított, csupán vezette azt. A magasabb szintű angoltudás tehát szükséges volt, ha valaki nem csak legeltetni akarta a szemét a napszemüveges Kirkön. Mr. Hammett egyébként kifejezetten hálás interjúalanynak bizonyult, hiszen nagyon kedvesen és szimpatikusan, illetve hosszan beszélt mindenféléről.
És bár természetesen a gitárok jelentették a fő témát, messze nem csak száraz szakmázás volt a dolog, így az is nagyon jól szórakozhatott, akit sokkal jobban érdekel Kirk személyisége, mint a gitárjai. Hősünk ugyanis kifejezetten sokat beszélt magánéletéről, beleértve ADHD- és OCD-diagnózisát, illetve neurodiverzitásának megélését, valamint szörfözési szokásait is. Meg persze szóba került a Metallica is sokszor, így Kirk elmesélte, hogyan érezte magát, mikor először muzsikált Jamesszel és Larsszal, illetve vallott arról, mennyire igyekszik ma már elfelejteni a St. Angert. Emellett pedig rajongói kérdésre elárulta, hogy a Ride The Lightning szólója ez egyik kedvence mind közül, és megígérte, hogy a szombati műsorban benne lesz. Úgy legyen!
A Pokolgépet már teljesen magától kezdte el méltatni, felelevenítve, hogy mikor Rob megmutatta, azonnal megtetszett neki a Totális metál sátáni jellege. És bár fogalma sincs, miről szól a szöveg, a bömbölő ének hallatán úgy képzelte, hogy démonok dörömbölnek a Pokol kapuján.
Összességében azért így is gitároké volt a főszerep: Hammett ugyan maga sem tudja pontosan, de asszisztense számításai szerint 450 körüli hangszereinek darabszáma, amik közül 30 az, amit napi rendszerességgel használ is. Ezek közül három legnagyobb kedvencét, az általa szinte szerelmes áhítattal körülrajongott, mindig maga mellett tartott, első tulajdonosáról, Peter Greenről elnevezett Greenyt (1959 Gibson Les Paul), a koncertekről ismerős ESP Mummyt és legelső Flying V-jét magával is hozta. Marha érdekes volt, ahogy elmesélte, hogyan vagdosta ki Boris Karloff 1932-es filmplakátjának egyes részleteit, hogy azokat a gitártesten elhelyezgetve alakítsa ki a The Mummy végső dizájnját.
A legnagyobb viszont nem ez volt, hanem ahogy a végén hosszasan ecsetelte, mennyire utálja a koncerteken elszabadított labdákat. Történt ugyanis, hogy a Death Magnetic turnéján egyszer véletlenül az egyik ilyennel együtt egy kislányt is alaposan felrúgott, majd másnap szörnyülködve látta róla a felvételeket a YouTube-on.
Mikor aztán Dudich Ákos ez követően megkérdezte, hogy „Do You feel like jamming for us?", már kapta is fel Greenyt. És ekkor jött az igazi meglepetés, megjelent ugyanis Rob Trujillo, aki előbb szólóban tolt egy keveset az Anesthesiából, majd közösen idézték fel Kirkkel a Devil's Lettuce című jamjüket. Ez a mozzanat zárta az estét, majd a két roppant szimpatikus főhőst egy szempillantás alatt hátra is vitték. Ugyan dedikálásra, közös fotóra nem volt lehetőség, a megjelent kb. 300 főnek tuti hatalmas élményt jelentett ilyen közelről látni és hallgatni egy Metallica-tagot.
A beszélgetés végeztekor nagyjából hét óra lehetett, így még simán visszamentem a moziba, hogy megnézzem a mexikói koncert utolsó kb. másfél óráját. Ha pedig volt olyan elvetemült, aki mind a hét órát végigülte, az előtt emelem kalapom, igen komoly teljesítményt mondhat ugyanis magáénak.
A csütörtöki koncertről szóló beszámolónk itt olvasható.
Hozzászólások