Jövő héten ismét Budapesten lép fel a hard rock egyik pionírja, a brit Uriah Heep. Mick Boxék ezúttal a Barba Negrában játszanak majd június 10-én.



Június 18-tól újra a hazai mozikba kerül az ezredforduló kultfilmje, az 1999-es Harcosok klubja. David Fincher látomásszerű rendezése Edward Norton és Brad Pitt zseniális alakításával, digitálisan felújítva, feliratos és szinkronizált verzióban is látható lesz a mozivásznakon. Nyereményjátékunkban három páros belépőt sorsolunk ki a filmre.
Alig egy hónap múlva ér Budapestre a Toto világ körüli turnéja. A június 26-ára készülők VIP csomaggal is kiegészíthetik a belépőjüket, akár a jegyvásárlás után is. A csomag tulajdonosai már a beállás alatt a helyszínen időzhetnek, majd ezt követően a zenekar tagjaival is személyesen találkozhatnak, és közös fotót is készíthetnek. Ajándékként pedig többek között egy dedikált dobbőrrel és egy litográfiával is gazdagodnak. A budapesti VIP jegyek ezen az oldalon vásárolhatók meg.
Jubileumi évet kezdett meg idén a VHK: éppen 40 évvel ezelőtt, 1975-ben indult mindent elsöprő energiával útjára a zenekar, melynek dalai mára generációk éltető zenéjévé váltak. A jubileum alkalmából a Grandpierre Atilla vezette együttes számos koncertet ad – Budapesten június 5-én játszanak a Barba Negra Track színpadán, ahol fellép a Sexepil, valamint a VHK koncert alatt láthatjuk az Ébrenálmodók Rituális Színház bemutatóját is.
Brit Floyd - A legnagyobb Pink Floyd show 2015-ben visszatér Európába vadonatúj, Space & Time elnevezésű világkörüli turnéjával, a valaha volt leglátványosabb előadással és színpadi produkcióval. Most először ez a szenzációs program Budapesten is látható lesz november 8-án a Papp László Budapest Sportarénában!
A doom metal egyik legnagyobb klasszikusa, a Saint Vitus három évvel ezelőtt már fellépett az A38 Hajón. Mégsem lehet azt mondani, hogy visszatérnek Budapestre, ugyanis a zenekar ezúttal eredeti énekesével, Scott Reagersszel érkezik hozzánk.
Június 7-én Budapesten lép színpadra a Pantera egykori dobosa, Vinnie Paul által alapított, groove metalos Hellyeah. A zenekar a tavalyi Fezen fesztiválos fellépését követően ezúttal kifejezetten klubkoncerten szeretné bemutatni erejét, ezért a buli zárt helyszínen, a Barba Negra Music Clubban kerül megrendezésre.
Makó Dávid markáns orgánumát bizonyára jó páran hallották már a HAW vagy a Stereochrist zenekarok révén, viszont egészen biztos, hogy tavalyi szólólemeze, a Those Miles We Walked Alone elismertsége után, a jövőben egyre többen fogják majd a The Devil's Trade kapcsán is beazonosítani őt.
A klasszikus heavy metal újra a reneszánszát éli, világszerte fiatal zenekarok sokasága ápolja és egyben ad új lendületet a műfajnak, nem feledve a klasszikus bandák hagyatékát. Május 31-én a Dürer Kertben két ilyen kiváló, új hullámos csapat repíti vissza a magyar közönséget a heavy metal hőskorába.
Múltidéző műsorral érkezik Budapestre május 13-án a Sonata Arctica és a Freedom Call. A finn power metal zenekar 15 évvel ezelőtt megjelent debütáló albumuk, az Ecliptica újra felvett változatát mutatja be élőben, a németek pedig a 666 héttel ezelőtt megjelent Eternity lemezük dalaival várják majd a Barba Negra Track szabadtéri színpadán a látogatókat. A múltidézők előtt egy fiatal svéd zenekar, a Twilight Force is bemutatkozik.
A csehországi ősbemutató után pár nappal érkezik Budapestre egy új, különleges rockbalett-előadás, mely elsőrangú szimfonikus rockdalokat ötvöz az orosz balett legszebb hagyományaival a színpadon. A Derek Sheriniant és Tony Franklint is a soraiban tudó Heavy Relax zenekar a Budapesti Kongresszusi Központban mutatja majd be Heart Of Storm című új lemezét, méghozzá egy tehetséges orosz koreográfus, Stas Tsoy balett társulatának előadásában. A látványos fény- és hangtechnikával kiegészülő előadásra reklámáron vásárolhatunk belépőt.
Már negyven éve annak, hogy a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóiból verbuválódott Edda első fellépéseit tartotta az egyetem kollégiumában. Rendszerváltáson, tagcseréken, évtizedek koncertsorozatán, néha tragédián és nem utolsó sorban generációkon átívelő slágerek tucatjain vezetett az Edda Művek útja, hogy Magyarország egyik legnagyobb rockzenekara legyen. 2015. április 11-én a Papp László Budapest Sportarénában tartják jubileumukat, egy kivételes pályafutás csúcspontját.
Noha az októberi magyar buli óta Herman Frank gitáros és Stefan Schwarzmann dobos is távozott az Accept soraiból, a banda jövőjéért különösebben nem érdemes aggódni: még nem tudni, kikkel, de a klasszikus germán heavy metalosok május 26-án ismét Budapesten játszanak.