Shock!

október 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sons Of Apollo, Kip Winger - Budapest, 2018. szeptember 17.

sons_of_apollo_k2018_01Érdekes kontrasztot eredményezett, hogy az eredetileg augusztusban esedékes Sons Of Apollo-koncertet csak a már lefixált Kip Winger-buli napjára sikerült újraszervezni. A maguk nemében külön-külön abszolút etalonnak számító zenészek aligha vezethettek volna elő olyan produkciókat ezen az estén, amelyek távolabb állnak egymástól. Miközben az egykori MTV-poszterarc egy szál gitárral, némi perka kíséretében, lemeztelenítve adta elő a régi slágereket, Mike Portnoy, Billy Sheehan, Ron Thal, Derek Sherinian és Jeff Scott Soto progmetal-szupergroupja pont ennek ellenkezőjét hozta, mindent a maximumon is bőven túlpörgetve. Koncertjük emiatt – számomra – nem is volt annyira tökéletes, mint lehetett volna, viszont ezzel együtt is elég egyértelmű, hogy a csapatban még komoly tartalékok rejlenek a jövőre nézve.

kip_winger_k2018_03

Kip Winger ezúttal – szokásától eltérően – nemcsak jellegzetes kékeszöld gitárját hozta magával, hanem egy Robby Rothschild nevű perkás-vokálos srácot is, akivel ketten vezették elő a klasszikus régi, illetve újabb dalok áthangszerelt változatait. A korai, fél hetes kezdésnek és a dugónak köszönhetően a nyitó Crosst még én is csak a Trackhez közeledve hallgattam – ezzel sajnos nincs mit csinálni, a közönség is fokozatosan gyűlt, hogy aztán a program végére elég szép számmal jöjjünk össze. Kip hangja a Cross alatt kicsit állítólag még rakoncátlankodott, de mire az Easy Come Easy Go és a Who's The One alatt végre átadhattam magam a műélvezetnek, már nyoma sem volt ilyesminek: noha a főhős 57 éves, minden úgy szakadt ki a torkából, ahogy kellett.

időpont:
2018. szeptember 17.
helyszín:
Budapest, Barba Negra Track
Neked hogy tetszett?
( 40 Szavazat )

Ezen túlmenően egyébként nem tudok túl sokat hozzátenni a 2008-as és a 2012-es Winger akusztikról írtakhoz: Kip minden porcikájából árad a zene, és amellett, hogy kábé az egész színtér egyik legkomolyabb muzsikusa, még hihetetlenül szimpatikus és jó kisugárzású ember is. A műsor nem nyúlt túlságosan hosszúra, de nem hagyott maga után kívánnivalót, benne a régi Winger-arénahimnuszokkal (az Easy Come..., a Can't Get Enuff, a Madalaine és a Seventeen mellé a régebben hanyagolt Hungry és a progosabb Rainbow In The Rose is befért), a Down Incognitóval a Pullról, az instru, keleties Free hömpölygésével, illetve a két régi nagy balladával, a Miles Awayjel és a Headed For A Heartbreakkel.

kip_winger_k2018_01

Előbbiben most a közönség soraiból felhívott, horvát Dino Jelusić vendégszerepelt, akivel állítólag nem volt lezsírozva semmi sem előre – mindez érdekes, mivel a srác amúgy nemcsak saját bandájában, az Animal Drive-ban énekel, hanem a Trans-Siberian Orchestrával is dolgozott már, és Winger is ismerte. Mindegy, a duett kiválóan sült el, főleg, hogy oldalt előkerült Jeff Scott Soto is, aki a telefonjával filmezte a történteket. Bár Kip integetett neki, hogy ő is jöjjön, sajnos nem állt kötélnek, pedig ezt azért alighanem mindenki megnézte volna... Maga Winger egyébként a Better Days Comin'-t egyedüliként képviselő Ever Wonderben énekelte a leghatalmasabbat. Szokása szerint semmit sem tolt túl, de amit játszott, az makulátlan volt. Szó szerint órákon át lennék bármikor képes hallgatni ebben a formában, ahogy zenél.

kip_winger_k2018_02

Bevallom, amikor megérkeztek az első hírek a Sons Of Apollóról, meglehetősen szkeptikusan álltam a dologhoz: az ilyen-olyan kísérletek, projektek után már a felállásból is nagyon egyértelműen úgy tűnt, hogy Mike Portnoy a saját pályáján akarja megverni a Dream Theatert, és tartottam tőle, hogy valami lélektelen, görcsös lemezt eredményez majd a nagy nekibuzdulás. Aztán megérkezett a Psychotic Symphony, és kénytelen voltam megadni magam: a zenekar valóban a saját pályáján akarta megverni a Dream Theatert, viszont minden különösebb nehézség nélkül sikerült is nekik a nagy attrakció. Ráadásul – elsősorban Bumblefoot és Jeff Scott Soto leigazolásának köszönhetően – még csak azt sem lehet rásütni a zenére, hogy valami 2000-es szabású, klisés unalomprog-cucc lenne. Szóval innentől kezdve hurrá, a Sons tényleg ideális Dream-pótléknak tűnik, ha már a másik banda olyan manapság, amilyen. Most már csak az kellene, hogy tartósan is együtt maradjanak, amire azért – kettes lemezről szóló nyilatkozatok ide vagy oda – nagyobb összegben nem mernék fogadni...

sons_of_apollo_k2018_02

Előzetesen egyébként a nézőszámra sem tippeltem volna szívesen úgy, hogy tétre megy, de a nagy nevek meg a kiválóan sikerült lemez szerencsére jó cégérnek bizonyult, a keverőig szépen megtelt a Track, mire nyolc óra körül színpadra lépett az ötösfogat. A műsor – nem túl meglepő módon – a God Of The Sunnal indult, ami nagyjából mindent össze is foglal a Sons Of Apollo lényegéről. Tényleg nem tudok mást mondani, egy ideális világban The Astonishingek helyett valami ilyesmit játszana a mai Dream Theater. Ez is progmetal, a keretek adottak, mégis jó példa arra, hogy önmagunkba szerelmes, céltalan és értelmetlen dagályosság nélkül is lehet tágítani a stílus horizontját...

sons_of_apollo_k2018_03

A csapat nem szólt lemezminőségben, Portnoyból például végig határozottan kevesebbet hallottam az ideálisnál, és néha a gitár is lehetett volna markánsabb mondjuk Derek Sherinian végig baromi hangos billentyűparkjának rovására. Viszont – és ez egy fontos viszont – nem nagyon kellett törődni ilyesmivel, a Sons Of Apollo ugyanis még a maga komplex, fajsúlyos zenéjét is kvázi slágerrockként adja el, vagyis gond nélkül elterelték a figyelmet a hiányosságokról. Persze nincs ebben semmi meglepő: ezek az arcok mind rutinos profik, mindegyikük arénákban szocializálódott, a legnagyobb tömegeket is könnyedén elszórakoztató veterán, ráadásul JSS személyében sikerült egy olyan szórakoztató, imádnivaló frontembert igazolniuk, akire tényleg lehetetlen nem odafigyelni. Ráadásul – ahogy említettem – Jeff abból a szempontból is remek választásnak bizonyult, hogy messze nem tipikus progrocker torok a maga feketezenei, AOR-os és popos gyökereivel, szóval nagyon sokat tesz hozzá a csapat önálló hangzásához is. (Még azzal együtt is, hogy egyébként összes eddigi találkozásunk közül most volt eddig a legkevésbé kiugró formában hangilag, pedig betegen is láttam már.)

sons_of_apollo_k2018_04

A másik nagy csodafegyvernek amúgy élőben is Bumblefoot bizonyult, akit eddig csak egyszer láttam élőben, a Guns N' Roses emlékezetes, 2006-os arénás fellépésén. Fölényes tudása, virtuozitása, játékának hajmeresztő egyedisége akkor is mellbevágó volt – csak éppen baromira nem illett a csapatba. Itt ugyanakkor jelentős mértékben köré épülnek a dolgok, és Ron rendesen oda is tette magát, legyen szó akár egészen változatos és különleges ritmustémáiról, akár gyilkos szólóiról. Perverz élvezet volt figyelni és hallgatni, ahogy néha két kézzel egyszerre tolta a kétnyakú gitáron, és ráadásul még kiválóan hozta a magasabb vokálszólamokat is Soto mellett. Sheehan és Sherinian szintén kiemelt szerepet kapott, még Portnoy tűnt mindenki közül a leginkább visszafogottnak az önálló villantások terén. És természetesen nem kizárólag Soto felelt a show-ért, hiszen a végig bohóckodó Billy vagy Bumblefoot ugyanígy kivette a részét az akciózásból, meg persze Mike sem nagyon képes a háttérben maradni.

sons_of_apollo_k2018_05

A műsor nagyjából a program derekáig tökéletesen építkezett a nagyon fogós Signs Of The Time-mal, a Deep Purple 21. századi változatát leképező, kedvenc Divine Addictionnel, majd a Falling Into Infinity Just Let Me Breathe-jével. Utóbbi természetesen óriásit szólt, és nagyszerű volt ennyi év után ismét koncerten hallani (Shannon Hoon helyett Chris Cornell-lel a szövegben, nyilván). Hallatlanul élveztem a tekervényes Labyrinthet, a lemez egyik legizgalmasabb szerzeményét is, olyannyira, hogy még az első hangszeres blokkot is elég jól fogadtam utána, pedig Sheehan önálló szólói nem tartoznak éppen a kedvenceim közé. Bár azért jólesett utána a direktebb Lost In Oblivion, ezt nem tagadom... A JSS főszereplésével elővezetett Queen-tribute is tetszett, ízlésesen fűzték utána az Alive-ot is. Miután azonban Soto levonult inni egyet, és átadta a terepet a hangszereseknek, sajnos megtört a koncert íve. A Rózsaszín Párduc főtémájánál még tartottam a ritmust, de az Opus Maximus még gigantikusabbra hizlalt instru-orgiája egyértelműen túlzásnak bizonyult utána, főleg, hogy Sherinian utána még egy önálló szólóval is megfejelte. Itt már szabályosan rettegtem, mert sanszosnak tűnt, hogy ha mindennek tetejébe még egy Portnoy-dobszólót is végig kell hallgatnom, akkor a mentők fognak elvinni.

sons_of_apollo_k2018_07

Szerencsére ezt megúsztuk, de – noha nem mértem – így is legalább húsz perc ment el a buliból túlpörgetett, jobbára teljesen öncélú hangszerszexualizálással. Nagyon szeretem ezeket az arcokat, nyilván eszemben sincs megkérdőjelezni a képességeiket, és tudom, minek mentem oda, mire számítottam, bla-bla-bla. Ez viszont akkor is SOK volt így, ebben a formában. Jóval szerencsésebb lett volna elosztani a szóban forgó hangmennyiséget mondjuk három blokkra a buli különböző pontjain, és ahogy elnéztem, nem kizárólag én gondoltam ezt így, ugyanis ahogy telt az idő, úgy indultak meg egyre többen a pultok meg a vécé irányába. Sajnos olyan szinten tört meg a lendület, hogy számomra már a Derek szólójából – amúgy nagyon szépen – kibontott Lines In The Sand sem tudta visszahozni a kezdeti feelinget. Pedig utóbbi önmagában így is a komplett műsor legjobb dala volt, még azzal együtt is, hogy JSS-nek érezhetően nem feküdt annyira, mint a sajátok. (A refrénben is Ron nyomta James LaBrie dallamait, neki pedig a Doug Pinnick-féle sorok jutottak.)

sons_of_apollo_k2018_06

A ráadásban a biztonság kedvéért kaptunk pluszban még egy Bumblefoot-szólót, ha valakinek nem lett volna elég eddig az egyéni villantásokból, de a zárás azért szerencsére konvencionálisabbra sikeredett. A Van Halen-féle And The Cradle Will Rock...-ot JSS a közönség sorai között sétálva nyomta, és az ilyesmit azért mindig muszáj értékelni. Tényleg zseniális ez a fickó, az ember egyszerűen nem tud nem mosolyogni, ha ránéz. A legvégére pedig a Coming Home maradt, nagy együtténekléssel, ahogy kell, sőt, Jeff még a színpad legszélére is kijött, és mikrofon nélkül sem maradt szégyenben.

sons_of_apollo_k2018_08

Elég sok mindenkivel beszéltem a koncert után, így tudom: alighanem kisebbségben maradok azzal, amit fentebb leírtam. Volt, aki a '98-as, első budapesti Dream Theater-koncert katarzisát élte újra, mások szerint pedig szimplán hülye vagyok, és semmi öncélú nem volt a szólómaratonban. Meg különben is, gondolom, majd akkor dumáljak, ha én jobbat tudok. Nos, természetesen nem tudok jobbat, és összességében tetszett is a Sons Of Apollo fellépése, de ismét csak azzal tudok előjönni: a kevesebb néha több. Mivel azonban ez az öt arc láthatóan nagyon együtt van a színpadon, és baromira élvezik is, amit csinálnak, szerencsére jó esélyt látok rá: amikor legközelebb, kétlemeznyi saját nótával a tarsolyukban érkeznek hozzánk, már ennyin sem fogok tudni fanyalogni. Így legyen!

sons_of_apollo_k2018_09

 

Hozzászólások 

 
#16 Keptön Csumbó 2018-09-25 11:30
Idézet - Mc_Fly:
A fentieket olvasva azért kicsit bánom, hogy ez most kimaradt.. nagyon gyúrtam az aug. 19-re, fél éve vágtam a centit, aztán faszán átkerült a dátum a házassági évfordulónkra. Választhattam, hogy hallgassam évekig, hogy más napon kellett ünnepelni, vagy elviszem ide, amit ő nem fog élvezni, annyira legalábbis biztos nem, mint egy közös érdeklődés köré szervezett programot. Ráadásul egy ócska donpepés pizzával nyertem rá jegyet, így attól is szabadulhattam: D Mondanám, hogy nézegetem a külföldi turnéállomásoka t, de ez számomra Winger miatt lett volna igazán király, Münchenbe azért nem fogok utazni csak értük, inkább maradjanak együtt és jöjjenek megint, csak ne szept. 17-én:) (Amúgy nem is értem, hogy sikerült ennyire hanyagolni a környező országokat.. pl. Europe, Billy Idol, stb. évekig került minket, de Pozsonyban, Bécsben rendszeresen játszottak, itt most valahogy az ellenkezője valósult meg)


A papucs enyhe kifejezés...ez annyira szánalmas, hogy a hideg ráz tőle...remélem neked is leesik, és akkor volt értelme leírnod..
Idézet
 
 
#15 bogar 2018-09-24 12:38
Egyetértek Ádámmal, nekem is egy kicsit sok volt a hokizás. Simán kiegyeztem volt másfél órával is.
Ettől függetlenül nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyire élvezik az együtt zenélést ezek az arcok. Számtalan összekacsintás, poén volt köztük.
Illetve Soto-t is jó volt látni egy normális méretű színpadon, ahol nem 200 embernek nyomja. Szerintem ő is érzi, hogy nagy potenciál van ebben a zenekarban és ezért mozgósít extra energiákat.
Jöhetnek még.
Idézet
 
 
#14 Canta Loup 2018-09-22 10:20
Gratula azoknak akik élvezni tudták ezt a lélektelen haknit.Hol van ez egy Threshold-hoz vagy egy Fates warning-hoz??
Idézet
 
 
#13 loup 2018-09-21 13:14
visszatérve a koncerthez :)
nekem az a csúcs amikor Portnoy-Sherinian párossal lenyomnak egy-két számot a Fallingról. Ez ugye már másodszor esett meg koncerten itthon.
Persze a Psychotic Symphony is nagyon tetszik. ;)
Ez a hónap szenzációs volt! Pain of Salvation - Threshold - két dal a Falling into Infinity-ről!!!! :) soha rosszabbat!
Idézet
 
 
#12 cifrakdaniel 2018-09-21 11:13
Idézet - Bajnai Caligula:
Idézet - Codename333:
kérdezd meg tőle iylenkor hol volt a versailles-i csata.....

És ez pontosan mit jelent?

Ki fogja mondai azt, hogy "verjszájon". Ezt.
Idézet
 
 
#11 Bajnai Caligula 2018-09-21 10:36
Idézet - Codename333:
kérdezd meg tőle iylenkor hol volt a versailles-i csata.....

És ez pontosan mit jelent?
Idézet
 
 
#10 Duracell Nyuszi 2018-09-21 10:03
Ha már Sons of Apollo és Dream Theater. Van itt egy prog rock zenekar a háttérben már jó régen, amelyről még említést sem láttam a Shock oldalán, pedig kiemelkedik zenei minőségben a tömegből, muzikálisan jóval túlnőtte pl. az említett DT-t. Ráadásul egyedi és jó énekhangot sikerült találni a felső kategóriás zenészek mellé. Az Andromeda-ra gondolok.

Most fognak kiadni egy koncert blue-ray-t.
https://www.youtube.com/watch?v=13uDgrKFNHk

Az egyik kedvenc (számomra) daluk:
https://www.youtube.com/watch?v=Kj-_dlWRYl0
Fogyasztható, mégis van tartalma. És építkezik, ami ma kezd kikopni a divatból.
Idézet
 
 
#9 Codename333 2018-09-20 21:39
Idézet - Mc_Fly:
A fentieket olvasva azért kicsit bánom, hogy ez most kimaradt.. nagyon gyúrtam az aug. 19-re, fél éve vágtam a centit, aztán faszán átkerült a dátum a házassági évfordulónkra. Választhattam, hogy hallgassam évekig, hogy más napon kellett ünnepelni, vagy elviszem ide, amit ő nem fog élvezni, annyira legalábbis biztos nem, mint egy közös érdeklődés köré szervezett programot. Ráadásul egy ócska donpepés pizzával nyertem rá jegyet, így attól is szabadulhattam: D Mondanám, hogy nézegetem a külföldi turnéállomásoka t, de ez számomra Winger miatt lett volna igazán király, Münchenbe azért nem fogok utazni csak értük, inkább maradjanak együtt és jöjjenek megint, csak ne szept. 17-én:) (Amúgy nem is értem, hogy sikerült ennyire hanyagolni a környező országokat.. pl. Europe, Billy Idol, stb. évekig került minket, de Pozsonyban, Bécsben rendszeresen játszottak, itt most valahogy az ellenkezője valósult meg)



Nem vagyunk egyformák de amikor asszony mondta h lelép ha elmegyek mastodonra mert valamit ünnepelnünk kellett volan romantikázva csak annyit mondtam tegye a kulcsot a lábtörlő alá mert későn jövök,valóra válik egy álmom bebaszok mint a disznó bill kelliher setlistje is megvolt és lehet elhagyom a kulcsom.....Mondanom sem kell sehová sem ment....ne hagyd meg....kérdezd meg tőle iylenkor hol volt a versailles-i csata.....
Idézet
 
 
#8 EBalázs 2018-09-20 15:39
Ebbe a koncertbe belekötni tényleg csak nagyon komoly energiabefektés sel lehet , de felesleges . Nagyon nem vártam hogy vége legyen , mintha a 70-es évek klasszikusait láthattam volna egy csoda folytán , Emerson-tól a Jimmy Page-ig .. Soto pedig a legnagyobb király , és egy nagyon szimpatikus rock arc.
Idézet
 
 
#7 csillus 2018-09-20 10:47
Idézet - Mc_Fly:
A fentieket olvasva azért kicsit bánom, hogy ez most kimaradt.. nagyon gyúrtam az aug. 19-re, fél éve vágtam a centit, aztán faszán átkerült a dátum a házassági évfordulónkra. Választhattam, hogy hallgassam évekig, hogy más napon kellett ünnepelni, vagy elviszem ide, amit ő nem fog élvezni, annyira legalábbis biztos nem, mint egy közös érdeklődés köré szervezett programot. Ráadásul egy ócska donpepés pizzával nyertem rá jegyet, így attól is szabadulhattam: D Mondanám, hogy nézegetem a külföldi turnéállomásoka t, de ez számomra Winger miatt lett volna igazán király, Münchenbe azért nem fogok utazni csak értük, inkább maradjanak együtt és jöjjenek megint, csak ne szept. 17-én:) (Amúgy nem is értem, hogy sikerült ennyire hanyagolni a környező országokat.. pl. Europe, Billy Idol, stb. évekig került minket, de Pozsonyban, Bécsben rendszeresen játszottak, itt most valahogy az ellenkezője valósult meg)


Papucs!
Idézet
 
 
#6 Mc_Fly 2018-09-20 10:36
A fentieket olvasva azért kicsit bánom, hogy ez most kimaradt.. nagyon gyúrtam az aug. 19-re, fél éve vágtam a centit, aztán faszán átkerült a dátum a házassági évfordulónkra. Választhattam, hogy hallgassam évekig, hogy más napon kellett ünnepelni, vagy elviszem ide, amit ő nem fog élvezni, annyira legalábbis biztos nem, mint egy közös érdeklődés köré szervezett programot. Ráadásul egy ócska donpepés pizzával nyertem rá jegyet, így attól is szabadulhattam: D Mondanám, hogy nézegetem a külföldi turnéállomásoka t, de ez számomra Winger miatt lett volna igazán király, Münchenbe azért nem fogok utazni csak értük, inkább maradjanak együtt és jöjjenek megint, csak ne szept. 17-én:) (Amúgy nem is értem, hogy sikerült ennyire hanyagolni a környező országokat.. pl. Europe, Billy Idol, stb. évekig került minket, de Pozsonyban, Bécsben rendszeresen játszottak, itt most valahogy az ellenkezője valósult meg)
Idézet
 
 
#5 Duracell Nyuszi 2018-09-19 20:59
Kiadhatnának már egy jó minőségű koncert blue-rayt. :P

Ami a DT-t illeti...

Belenéztem a Budokan 2017-be. YouTube. A keverés valami gyalázat. Néha mintha két éneksáv szólna. Így még rosszabb.

LaBrie tud énekelni, ha akar, és odafigyel. Lásd Ayreon koncert. De ált. nem figyel, nincs benne alázat. Ezért lesz hamis, vállalhatatlan ordítás.

Talán kellene nekik még 1 énekes. Akár egy nő a magas részekre. Az megmentené a produkciót...
Idézet
 
 
#4 Attila Urbán 2018-09-19 10:12
Tökéletes szuper koncert volt!
Idézet
 
 
#3 Kondi István 2018-09-19 09:26
Én csak annyit fűznék ehhez hozzá, hogy 3 éve Prágában elnéztünk a Sounds Good fesztiválra, ahol a Black Star Riders és a Dream Theater lépett fel. De mivel számomra a DT legjobb felállása a LaBrie-Petrucci-Myung-Portnoy-Sherinian ötös volt, egyszerűen nem voltam kíváncsi Rudess videójátékok zenéit idéző IPades prüntyögéseire, se Mangini üres és unalmas játékára (mondom ezt úgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy ki ő, tudom milyen rekordokat tart, csak számomra ez a tudása az utolsó három lemezen valahogy nem jön át), ezért Scott Gorhamék 75 perces műsora után eljöttünk. Bevallom, akkor egy kicsit bántam ezt a döntést, (már csak a best of műsor miatt is), viszont Apollo fiainak a koncertje után rájöttem, hogy nem is dönthettem volna jobban annó. Nálam egyszerűen ez a formáció össze sem hasonlítható a mostani DT-vel. Nagyságrendekke l jobban tetszik ez a csapat, ez a fajta prog metál, na meg a dalok. Sok csúcspont volt, én a Lines In The Sand-et emelném ki többek között, már Derek introjánál rázott a hideg. Ami a zenészeket illeti, nálam Bumblefoot vitte a prímet. Százszor jobban illik ide szerintem, mint a Guns-ba. Továbbá futok bele 10/10-es lemezbe, de a Psychotic Symphony számomra ilyen. Zárásnak csak annyit, hogy ez a buli biztosan ott lesz számomra a Top 3-ban az 'Év Koncertje' szekció alatt :D :) Remélem tényleg együtt maradnak tartósan!!! Ha jönnének megint, én már venném is a jegyet :)
Idézet
 
 
#2 a.magyar 2018-09-19 08:55
Fantasztikus koncert volt,erre az évre szerintem űberelhetetlen! Két dologra voltam kíváncsi élőben,Ron Thalra,és Sotora-a többiektől tudtam,mit várhatok-mind a kettő fenomenális volt,Soto nem csak szuper énekes,hanem tényleg imádnivaló figura,olyan,mi nt egy kisgyerek,akit levisznek a játszótérre,és úgy felpörög,hogy az összes játékon egyszerre akar játszani!!!:-)))Lesz ennek folytatása szerintem,itt nagy összhang,jó hangulat,örömze nélés van,és a közönségtől maximális lelkesedés az irányukba!
Idézet
 
 
#1 ukjoci 2018-09-19 07:26
Érdekes, a hangszeres orgiázás nekem sem tűnt most soknak, de erre azt mondom, ízlések és pofonok. :)
Nekem nagyon egyben volt az egész, a 2óra rettenetesen gyorsan lepörgött - sajnos.
Látva tavaly a DT - az amúgy szerintem igen jóra sikeredett I&W 25 koncerten - és ilyen-olyan módon, de megtekintve a 2017-ben a Budokandban készült I&W 25 koncertet, ég és föld most a két társaság, nem a Dream javára... kedvenc zenekarom a DT, az elmúlt 13 évben rajtuk "nőttem" fel, lett érett zenei ízlésem, de az akkor is már nagy kedvenc Portnoy munkái és koncertjei továbbra is sokkal több izgalmat tartogatnak, mint az anyacsapaté.
A 2017-es Budokanos felvételen az az unottság, művi jókedv, Rudess bohóckodási az iPad-el meg a billentyű ide-oda döntögetésével... Mangini unalmas, nyolvanadszor előadott szólói, amiben 7 év után is még a keresztbe-kasul dobolással akar levenni a lábamról... hát köszönöm, nem kell nagyon. LaBrie-ről nem is beszélve, aki rettenetesen bénán hozza azokat a részeket a felvételen, amit nem tud kiénekelni már.
Ezzel szemben Soto... úristen. Meg az egész. Ez a pörgés, feltöltöttség, az általad is említett majdnem mindent rockhimnuszként való előadás-megélés... én viszonylag elöl álltam, így a hangzás sem volt ott az igazi, de megérte, mert fullra átjött az enerigatöltet. Én egyedül voltam a koncerten ráadásul majdnem úgy volt, hogy bár tavasz óta megvan a jegy, de mégsem tudok menni egy megbetegedés miatt, de végül addigra sikerült legyőznöm a takonykórt és elmenni... hát kár lett volna kihagyni! Idén a Pain of Salvation-el együtt messze a legnagyobb koncertélményem , de azt kell mondjam, össz életemben megjárt koncertek között is a TOP5-be biztosan odafér jelenleg, de még lehet a TOP3-ba is...
Köszi a kritikát, jó volt olvasni, újra átélni! ;-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.