Shock!

július 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Metallica, Architects, Mammoth WVH / Five Finger Death Punch, Ice Nine Kills - Varsó, 2024. július 5., 7.

Amikor 2022-ben meghirdették ezt a turnét, egy időben az új album hírével, egyszerre dobták be az összes dupla turnédátumot, egyszerre kezdték el árulni a jegyeket is mindegyikre. Akkor picit meg is rogyott a lábam, oké, a holland nyitóbulikra behúztam a zsugát, de váratlanul akkor ennél tovább nyújtózni épp „nem volt alkalmas", el is engedtem, hogy azon a dupla bulin túl még egyre legyen esélyem ebben a körben. Aztán kiderült, hiába ők a Metallica, ekkora stadionokat egyazon városban kétszer megtölteni azért nekik sem öt perc, ennek köszönhetően jó egy évvel később, 2023 nyarán még épp időben le tudtam csapni a lengyel koncertekre is. Innen újfent csak a várakozás maradt, de ezt is szokjuk sajnos, lassan már standard, hogy egy-egy nagyobb bulira közel egy évvel, vagy még többel hamarabb kénytelen befektetni az ember.

metallica_1

időpont:
2024. július 5., július 7.
helyszín:
Varsó, PGE Narodowy
Neked hogy tetszett?
( 9 Szavazat )

„Normál", egyestés programmal turnézni a Metallica esetében mindig egy átjárható programot jelent, nem titok, hogy huszonéve már előszeretettel variálgatnak menet közben is dalokat. Az ebben való tobzódást kissé nehezíti, ha duplaestés, ismétlések nélküli körúttal szaladnak neki a világnak, de ezzel együtt is kerültek elő meglepő dalok, nem várt cserék, egy idő után azonban letisztult az aktuálisan begyakorolt nóták nagyjából teljes repertoárja. Mindazonáltal ez egy kétéves turné, aminek első és második szakasza közt sok hónap telt el, évet is fordultunk, így a 2023-ban felszedett tapasztalat nem volt szentírás 2024-re. És nem is maradt az, legalábbis nem minden tekintetben. A tavalyi amszerdami nyitóbuli párosa már az elején megmutatta, hogy a programok összeállítása (ez ma is Lars privilégiuma) nem hasraütésre, véletlenszerűen történik. Ha csak egymás mellé tette a két este programját az ember, könnyen felismerhető volt, hogy van az egésznek egy stabil szerkezete, amelyre csereszabatosan lehet felaggatni a két este egyes tételeit, ugyanolyan logikai sorrendben, ugyanolyan korszakos, vagy hangulatú tételeket. Ez a megközelítés változatlan maradt, a két este párban járt felépítés tekintetében, tartalmilag azonban akadt azért változtatás is. Ezek legmarkánsabbika, hogy bejött a programba az Inamorata, az utolsó album monumentális ékköve, amely annyira nem tűnik koncertnótának, mint amennyire jól működik élőben, és amelyhez (mantráztam, hogy így legyen) volt elég bátorságuk, hogy programra tűzzék.

A 2022-ben végig csak dupla koncertekkel meghirdetett turné idénre azért pár rangos fesztiválkoncerttel is kibővült az európai szakaszra. Ezek a helyszínek azonban az egyszeri program miatt viszont bizonyos értelemben nem is tudták azt hozni, amit egy ilyen dupla esemény: sem a körszínpadban, sem ilyen kuriózumértékű dalokban nem részesülhettek, arról nem is beszélve, hogy a menetrend szerűen pénteki-vasárnapi fellépések a közéjük zsúfolt in-between programlehetőségekkel tényleg napokig tartó közösségi érzést, egy városokat legázoló, kollektív Metallica-megszállás élményét adják. Túlzó pátoszosságnak tűnik, pedig valahol egyáltalán nem az, Amszterdam után ezt most Varsóban még hatványozottabban is éreztem. A varsói nemzeti stadion eleve 58 ezer fő befogadóképességű, amihez hozzájönnek még a küzdőtérre jegyet váltók, ez pedig alsó hangon is 70 ezer főt jelent egyik és másik este is – ez egy kisváros, vagy egy Wacken fesztivál teljes közönsége kábé tokkal-vonóval. Varsó hiába közel Budapest méretű metropolisz, ha erre ráereszt az ember ennyi Metallica-rajongót (sőt, többet is, mivel jócskán akadtak olyanok, akik csak az egyik vagy csak a másik bulira váltottak jegyet), az bizony már szemmel láthatóvá válik napközben is. Péntek reggeltől vasárnap estig lényegében nem tudott az ember öt métert menni a belvárosban anélkül, hogy ne jött volna szembe legalább egy Metallica-póló, ami a nyári turistafergetegben rendkívül szívet melengető érzés volt.

metallica_10

Hogy mekkora is ez a gépezet, azt városról-városra vándorló pop-up shopjuk is ékesen jelzi. Az ötlet szintén e turné hozadéka, és zseniális: gyakorlatilag minden duplakoncertes városban kibérelnek egy nagyobb üzlethelyiséget, amit nullára kipucolnak, és telezsúfolják Metallica-cuccokkal. Egy Metallica-pláza ez, öt napon át, délelőtt 10-től este 7-ig, ahol vinyl lemeztől pólókon, pulóvereken, kiegészítőkön, limitált cuccokon, méregdrága spéciségeken túl akciós dolgokig minden földi jó kapható, minden vásárláshoz fekete-sárga Metallica-szatyor dukál, és persze mindez nemcsak a jegyvásárlók, de bárki utcáról betévedő földi halandó számára is hozzáférhető. A modell több mint működőképes, a sokszor izmos árak ellenére is óriási kasza, amit jól jelez, hogy a sorban állás alsó hangon másfél óra, ha valaki be szeretne jutni. Mi ezt kétszer is kiálltuk (első nap lecsúsztunk ugyanis a helyszínre napi adagban limitált spéci event splatter vinylről), második nap még épp megcsíptük, minekutána nyitás előtt két órával már odazarándokoltunk. Valamit valamiért! Mindemellett a boltnál sárga színű, a stadionnál pedig fekete színű Metallica-sorsolókártyákat osztogattak, a rajtuk lévő QR-kód beszkennelésével egy külön Metallica-oldalra tudtál belépni, ahol regisztráció után SnakePit-belépőt vagy dedikált vinyl albumot lehet nyerni. A stadionnál persze kint, majd bent is jó pár további merchpultot állítottak fel, itt már jobbára csak pólókkal, pulcsival, viszont (marketing rulez) olyan tételekkel is, amelyen meg a pop-up shopban nem voltak elérhetőek. Például a koncertdátumos event pólók vagy egyes prémium termékek (mondjuk hímzett kabát, aranyért) csak itt voltak elérhetők.

Maga a stadion lenyűgöző. Korábban nem volt szerencsém még itt járni, tényleg grandiózus méretű, ám maga a produkció is az, ez a körszalag-színpad a gigászi, minimum 30-35 méteres tornyokkal, a henger alakúra hajlított ledfalakkal. Hiába láttam tavaly élőben, még mindig igéző látvány. Ahogy tavaly, jómagam ezúttal is célzottan ülőjegyet váltottam, továbbra is vallom, hogy ezt a show-t egészben érdemes látni, és számomra fontosabb ez annál, hogy állva valamivel közelebb legyek hozzájuk. (Az első sor a méregdrága experience jegyek és az oda járó korai beengedés miatt úgyis esélytelen). Ezzel együtt azt is tartom továbbra is, hogy ez is egyénspecifikus, rossz hely tehát nincs, csak másképpen jó. A fényképek, videófelvételek egyébként csalnak a lelátós helyek kapcsán, sokszor úgy néz ki ezeken, mintha óriási távolságból kéne hangyákat nézni, miniatűrben, a valóságban tök jól látni mindent – pont, ahogy például hasonló szituációban egy focimeccsen sem vész el ez a típusú élmény.

metallica_13

A polákok egyébként legendásan mániákusok tudnak lenni, ennek itt volt még egy kézzel fogható bizonyítéka: a lengyel fanklub ugyanis hónapokon át szervezte (engedélyeztetés, gyártatás, megvalósítás satöbbi), hogy az első estére minden ülőhelyen legyen egy feltekert, kábé nagyobb kendő méretű citromsárga műanyag fólia, amit egyszerre lengetve remekül meg lehet idézni a stadionban a 72 Seasons album látványvilágát. Mi ezt előre nem tudtuk, helyben azonban próbálták előre promotálni a dolgot, ahol csak lehet, és a sztori működött is: az aznap másodikként fellépő Architects és a Metallica közötti átszerelés alatt végül az egész lelátó lelkes mexikói hullámzásba kezdett, ezeket a fóliákat lengetve, és minden olyan bitangul nézett ki, hogy utóbb még maga a Metallica is megoszotta az erről készült egyik felvételt a TikTok csatornáján.

Az előzenekarok lényegében ugyanazok voltak, mint tavaly Amszterdamban, első nap a Mammoth WVH és az Architects, második nap az Ice Nine Kills és itt már ténylegesen a Five Finger Death Punch (akkor Ivan Moody műtétje miatt helyettük Floor Jansen ugrott be szólóban). Az első nap kapcsán kábé megismételhetném, amit tavaly írtam: tök jó, hogy a Mammoth WVH Wolfgang Van Halen zenekara, de ez a fajta muzsika nem jött át, nem ült igazán egy ilyen közegben, ráadásul ezúttal kifejezetten szarul is szóltak, kongott, dohogott az egész, és ők sem tudták rendesen belakni ezt a gigászi színpadot. Az ilyesmi egyszerűen nem áll jól mindenkinek. Ez a zenekar klubba lenne inkább való, ott lenne jó egyszer látni, mert itt maximum az udvarias tapsot vitték haza, új rajongókat aligha. A soklemezes Architects utánuk már utánuk sokkal inkább működött, közönségszempontból is, az előre ekkor már besűrűsödött kemény mag az állóhelyen rendes villaerdővel meg tapssal jutalmazta is őket, holott metalcore-os világuk sem feltétlen van fedésben a Metallicával. Ők már inkább beilleszkedtek az estébe, szűk órányi idejük is volt, és bár mindennemű látványelemet mellőztek, vagy talán épp azért is, de jobban bemozogták a teret, érződött bennük lévő rutin is.

metallica_14

A másnap ezzel együtt izgalmasabb volt felvezetésben. Az Ice Nine Kills ide is a jó kis horrorkoncepcióval érkezett, fehéringes, szmokingos, elegáns zenészekkel és a köztük fel-alá portyázó statisztákkal, akik késes, baltás gyilkosként, darabolós zombiként grasszáltak fel alá, levezényelve néhány horrorfilmbe illő jelenetet. A lefejezett kolléga elgurult buksiját például utóbb még több dalon át focizgatták ide-oda zenészek és az egyéb őrült karakterek egyaránt, egy másik alkalommal az egyik mészáros figura, kifogyva az ellenből, egy ponton már nekilátott a SnakePitben hozzá közel álló nézők kamu-lehetelésének is, ami tényleg mókás volt. Mivel eleve nem háromtagú csapatról van szó, velük együtt elég jól sikerült be is lakniuk a színpadot, és tényleg görcsmentes lazasággal tolták. Ahogy tavaly is írtam: kompakt dalaik vannak, óriási torkú énekessel Spencer Charnas személyében, és a jelek szerint képesek rá, hogy azokat is megszólítsák, akik nem tartoznak a potenciális célközönségük közé. Tökéletesen ugyan ők sem szóltak, de nekik volt értelme itt lenni. A Five Finger Death Punchnak meg pláne, esetükben ténylegesen is érződött, hogy egy saját jogán is sztárzenekarnak mondható csapatról van szó. Körszínpados múlttal persze aligha bírnak, de a rutin, a görcsmentesség simán átvitte őket, és ezúttal én is maximálisan éreztem/megértettem, miért nem picsázták még ki Moody urat az évek alatt ellőtt sok problémás faszsága ellenére sem. Az egész bulit azzal alapozta meg, hogy hófehér nadrágban és piros hosszúujjú pólóban (azaz a lengyel nemzeti színekben) lépett színpadra, majd egy személyben szépen el is vitte a hátán a teljes show-t. A közönség, ami azért csak nem a saját közönsége, pedig evett a tenyeréből, elől komoly mozgás is volt, még a SnakePitben is. Bathory Zoliék inkább csak körbe-körbe sasszézva alájátszottak, hagyták, hogy frontemberük tegye a dolgát. A hangzás e ponton már sokat javult az Ice-hoz mérten is.

metallica_4

És hát ugye a mighty Metallica. A kiírt fél kilences start ellenére mindkét este jó negyed óra csúszással kezdtek (sose tudjuk meg, mi okból), ami ahhoz nem sok, hogy agyfaszt kapjon a nagyérdemű, ahhoz viszont pont elég, hogy még nagyobb üdvrivalgás jöjjön, amikor felhangzik az It's A Long Way To The Top, az all time pre-intro nótájuk. A The Ecstasy Of Gold pedig minden alkalommal instant libabőr, ha tehetném, szívem szerint ezen a ponton azonnal vissza is zavarnám őket még pár percre, csak azért, hogy ezt a felvezetést még egyszer átélhessük. Ezen a ponton már az egész stadion hallatta a hangját, ami kábé hetvenezer ember esetében tényleg erőt képvisel.

A program váza, ahogy fentebb írtam is, nem igazán módosult, a vázra aggatott darabok cserélgetése közt azonban kifogtunk Varsóval egy olyan dupla szettet, ahol számomra kifejezettem izgalmasan turkáltak bele a hátizsákba. A kezdő dalokat ebben az évben lényegében végig bebetonozták (Creeping Death / Whiplash), ez itt sem változott, ezután jött két újabb rusztikus darab a múltból (Harvester Of Sorrow / For Whom The Bell Tolls), harmadiknak is egy régi súlyosságot toltak rá (Leper Messiah / Ride The Lightning). Ez követte egy kis Load / Reload-korszakos lazulás, ahol lényegében a King Nothing / Until It Sleeps párost mozgatták rendre, így nálunk is (e standard alól is csak München jelentett kivételt idén). Utána két dal erejéig beleugrottunk az új albumba, ami érezhetően alaposan berögzült már a nagyérdeműnél is (72 Seasons és If Darkness Had A Son vs. Lux Æterna / Too Far Gone?). Ezt követte az első líra (Fade To Black / Welcome Home), innentől viszont egy pillanatra borulni látszott az „azonos-váz metódus", első este itt egy újabb friss dal következett a Shadows Follow-val, míg második nap a Wherver I May Roam. A Cliff zsenijének is tulajdonított két instrumentális dalóriás (Orion / The Call Of Ktulu) visszarántotta a menetrendet a szokott mederbe, amit újabb lírikus tétel követett.

metallica_8

Itt tényleg kaptunk spécit, első este a Nothing Else „csak" libabőrös, de várható volt, ahogy az is, hogy már tavaly kimozgatták a ráadások közül, második nap azonban a No Leaf Cloverrel alaposan megleptek. Ez idén mindössze egyszer hangzott el, így tényleg újat húztak más helyszínekhez képest, és még azzal együtt sem bántam, hogy a The Unforgivent szorította ki. Zseni ez a dal, óriási Hetfield-énektémákkal, ami élőben is hatalmas hangulatot képes hozni. A Sad But True vs. Inamorata páros helyreállította a korábbi kibillenést új dalok tekintetében, előbbi régi bútordarab, de ma is gyilkos, utóbbi pedig tényleg az új album koronaékszere, óriás élmény volt élőben hallani. Bizonyos értelemben nekem ez is adta a bulik egyik csúcspontját. Innentől első nap beindult a koncert végi mészárlás, ami tényleg durva volt, főleg 60+-os korukat tekintve, a záró Fight Fire With Fire / Fuel / Seek And Destroy / Master Of Puppets kvartett kifejezetten gyilkosra sikeredett. A második nap a Blackened jelentette az unikumot, amit nem véstek kőbe, a Moth Into Flame egyedüliként képviselte a Hardwired lemezt (a címadót vártam pedig nagyon), a One elmaradhatatlan himnusza a tüzijátékkal és lángnyelvekkel bőségesen megkent intro után újabb libabőr, és persze az Enter Sandman, amit itt is az egész stadion tüdőből üvöltött végig, és nem is csak a refrénjét. Ez a dal mindig egyfajta örömünnepbe torkollik: hiába elcsépelt, egyszerűen képtelenség elkoptatni, szemmel láthatóan a legnépszerűbb himnuszuk ma is.

A programhoz annyit illendő még hozzáfűzni, hogy a tavaly végig tizenhat dallal futott bulik az idei müncheni nyitás után bulinként tizenötre szűkültek, amire talán az lehet a magyarázata, hogy azon a bulin a jó kis 15-16 fokos hőmérséklet mellett ők maguk is szó szerint szarrá áztak, ennek utóhatásait pedig cipelték is magukkal. (A szombati Ross Halfin-féle in-between esményről még szólok majd, előzetesen annyit, hogy ott Kirk szájából személyesen hallhattuk, hogy ő maga két hétig beteg volt München után, miközben a turné persze ment tovább, mert „you know, show must go on"). Egyfelől respekt, másfelől meg aztán valahogy úgymaradt ez a szűkítés, erre pedig még az Inamorata-méretű mammutok sem adnak indokot, lévén az is ott figyelt már a tizenhat dalos müncheni programban. Ez a szűkítés amúgy az első nap egy dal mínuszt jelentett, a második napból pedig az addig mindig játszott egy szem valamilyen feldolgozás kopott így ki. A bulik amúgy ezzel együtt is darabonként felkúsztak a kétórás időtartamig, összességében tehát így sincs miért nyivákolnunk.

metallica_9

A küzdőtér szélére körbe telepített, az óriástornyok tetején és alján is fent lévő robotlámpák elképesztő, gyönyörűen koordinált fényorgiában fürösztötték az egész stadiont, amihez a milliónyi felefonlámpa/vaku kábé interaktív showeleként adott még további pluszt is. Hibának itt nem volt helye. Pár, a daloktól független show-elemmel is gazdagodtak tavaly óta. Visszahozták például Kirk és Rob kettős kis jammelős mókáját, aminek keretében elhangzott nálunk is anno a Tankcsapdától A legjobb méreg, itt ráadásul duplán kellett dolgozniuk, mert mindkét estére más-más „valamivel" készültek. Az első napiról nem sikerült kiderítenem, mi volt, de akkora ovációt nem hozott a lengyelek között sem, de a második napon belelőttek az elevenükbe valami sramli-sanzon cuccal, erre már rágerjedtek a helyiek is, volt is nagy taps meg óbégatás mindenfelől. Jópofa dolog ez, bár ez itt nekünk sokat nem tett hozzá nyilván. Ennél jópofább az a geg, amikor Robot egy nagy korong alakú „tálcán" állva átvonatoztatják dal közben a SnakePit közönségén keresztül (nyilván technikusok viszik, nem a rajongók kezén lavírozik, mint a Rammstein gumicsónakja például).

Az egyéni mókázások meg azt is felfedték számomra, hogy alapvetően is jó a hangulatuk, nem csak munka és színjáték mindez. Legjobb példa erre az a pillanat, amikor első nap a Fade után Lars (ahogy rendszerint) pimaszkodott picit a SnakePitben közel álló fanokkal: nyújtogatta a dobverőt, hogy kell, kell valakinek? Meg testbeszéddel incselkedett, hogy na, beugorjak közétek? Aztán mindez addig ment, hogy végül nemcsak a dobverőt kapta megy egy szerencsés, de őkelme valóban bedőlt egy kis crowd surfingre is a pitbe! Nem is tudom, ki lepődhetett meg jobban, amikor dobott egy hátast a kezekre, a pitben állók, vagy a technikus, aki már rohant is oda halálra váltan, hogy mihamarabb kihalássza!

metallica_3

Az egyéni teljesítményeket sem érheti szó, Hetfield ugyanolyan kirobbanó formában van, mint ahogy tavaly láttuk, Kirk jó kedélyéről a két buli közt, szombat este személyesen is meggyőződhettem, Rob meg még az árokba is lekószált egy ponton mindkét este, hogy a taposókordonra állva, félig a nagyérdeműhöz dörgölőzve játsszon, miközben azok ugye magukon kívül próbálták minél több vállveregetésben meg ölelgetésben részesíteni. Az utolsó daloknál a tornyokból lepottyanó gigászi sárga-fekete csíkos M72 strandlabdák is marha jól néztek ki, ahogy a kezeken pattogtak ide-oda, az egyik végül még a lelátókra is feljutott, miközben próbált szökni a végzete elől. Ezeket már nem nyelte el olyan könnyen a publikum, mint korábban, lévén a show méreteivel együtt többségük szó szerint ember nagyságú, amit sem megfogni, sem leereszteni nem egyszerű egy tömeg közepén. Első este az egyik ezek közül a színpadra is visszajutott, kis híján „letarolva" a gyanútlanul vigyorgó Kirköt, a pont arra grasszáló Rob igazította aztán vissza a közönséghez a renitenst egy jól irányzott rúgással.

Tökéletesen működő, ultraprofin felépített, trillió dolláros show ez, ahol ezeknek a pillanatoknak is meglehet akár a „kötelező" jellegük, hiszen csak imázsnövelő mondjuk egy közönséghez közeli fotó, ugyanakkor – lásd Lars váratlan akcióját – messze nem csupán ez lehet ebben. És ha már Lars, ahogy tavaly, úgy itt is tök becsületesen végigpüfölt mindent, a One hatos lábdobos részeit is, nincs miért ekézni. Vele annyi volt csak a fura, hogy látszólag hirtelen nagyon sokat öregedett. Olyasmi ez, ami Hetfieldnél is megfigyelhető volt a 2019 körüli bulikon: az addig tök strammul öregedő csávót egyszer csak „utolérte" a kora. Aztán persze kisimítgatták, és most jól fest, főleg ahhoz képest, hány éves, remélhetőleg ez Lars esetében is így lesz majd. Hetfieldnél akkor a magánéleti zűrök és az alkohol kezében lehetett a nyúzókés, Lars esetében úgy hiszem, talán apja, Torben nemrégiben történt elvesztése lehet az a démon, ami így megrángatta belülről. Tudott, hogy az öreg neki és a zenekarnak is örök támasza és támogatója volt, egészen a kezdetektől.

metallica_5

A két koncertnap közé ezúttal is beszerveztek hivatalos in-between eseményeket is, a Metallica oldaláról letölthető volt még egy guide jelleggel működő Metalli-térkép is, ami az egyes helyszínekre navigált el, a pop-up bolthoz, a Multikino mozikomplexumban egész nap zajló filmvetítésekhez (gyakorlatilag délelőttől egész estig mozitermekben adták az összes eddig koncert- és egyéb Metallica-filmet), a város más pontján tribute banda is adott koncertet, és ezúttal is tartottak pódiumbeszélgetést Ross Halfinnel, amin a világ talán leghíresebb rockfotósa szemezgetett a Metallica mellett eltöltött, több évtizednyi időtartam alatt készült tengernyi remek fotóból, mindenféle anekdotákkal megtoldva azokat. Erre persze most is árgus szemekkel figyeltünk, mikor lehet ráugrani, a készültség pedig nem is véletlen. Anno a tavalyi nyitóbulin ez egy tök új dolog volt, nem lehetett tudni, hogy ennél többet is kapunk: ott váratlanul Kirk és Rob is megjelentek, és beszálltak a sztorizásba.

Ennek persze azonnal híre ment, onnantól kezdve pedig az összes ilyen eseményre exponenciálisan megnőtt az érdeklődők száma, úgy is, hogy egyáltalán nem volt biztos bárki részvétele Halfinen kívül. A lengyel eseményt most egy száz, maximum százötven fős moziteremben rendezték, és talán egy-két óráig, ha lehetett jegyet venni rá, mielőtt megtelt, de másodjára is azt kell mondjam, minden pénzt megért. Egyrészt Ross kifogyhatatlannak bizonyul a sztorikból (meg a fotókból is), másfelől most már nemcsak az eseményt alátámasztó Black & White Metallica fotóskönyvből szemezgettek, de friss turnés képeket, mókás fotókat, sosem látott dolgokat is előhúztak, amikhez mind kapcsolódott valami fanatikusoknak érdekes infó vagy sztori. És ezúttal is érkezett meglepetés vendég, most Kirk toppant be úgy negyedórával kezdés után, és töltött ott velünk bő fél órát, felidézve például az első Halfinnel közös kültéri fotózást 1984-ből, de előrántottak nyolcvanas évekből származó lengyel képeket is, de terítékre került még a '87-es Garage Days borítójának születése, annak körülményei is. A régi lengyel képeknél még a közönség segítségét is kérték az egyes helyszínek azonosításához, innentől később nem egyszer vált még interaktívvá az esemény, ahol kézfeltartással még Kirktől is személyesen tudott kérdezni, akinek volt az adott képhez témába vágó kérdése. Na, és persze a fekete album turnéjáról még némi Larsszal pimaszkodó fénykép-sorozat is felbukkant, amihez megint csak jóféle sztorik társultak. Ez a szombat esti szeánsz végül ténylegesen is megkoronázta ezt a hétvégét.

metallica_12

Ennyi volt tehát a Metallica Varsóban, és ezen a turnén, úgy fest, számunkra is, lévén e sorok írásakor már csak a madridi bulipáros van vissza, és elköszönnek Európától. Csak remélni tudom, hogy fesztiválbulikra, hasonló eseményekre azért a következő évben / években is felbukkannak majd az öreg kontinensen, mielőtt netán lesz újabb önálló turné. (Netán esetleg évek múltán egy új albummal...?) Az ő tempójuk már nem lesz ennél feszítettebb, így mindenkinek csak azt tudom javasolni: ha jönnek, és ki tudja sakkozni, vegyen jegyet, menjen utánuk, mert lassan a 62-63. évüket betöltve már csak egy lépés, hogy átugorják a 65-öt, aztán a 70-et, és örökké nem megy majd ez a verkli.

Fotó: Brett Murray / Jeff Yeager, Metallica.com

 

Hozzászólások 

 
#9 BB 2024-07-12 19:19
Idézet - Lucskainé:
Ennek a nagy vásári mulatságnak nincsen köze az eredeti metal szellemiséghez.


Milyen jó, hogy vannak még hithű megmondóbajnoko k, akik pontosan tudják, milyen az eredeti metal szellemiség...
Idézet
 
 
#8 Dolliroll Marika 2024-07-11 14:22
Idézet - id. Krupolák Lajos:
Idézet - Lucskainé:
Ennek a nagy vásári mulatságnak nincsen köze az eredeti metal szellemiséghez.


A Metallica együttesnek a "Nothing else matters" című dal óta nincs köze a fémzenéhez, hamarosan a hajukat is levágatták, egyértelművé téve, hogy a lázadást maguk mögött hagyták a fiúk. Hangversenyeik ugyan továbbra is sikeresek, de a lendület és a kreativitás már elveszett, a helyükben visszavonulnék és élvezném a hátralevő napokat.


Hiába, na, már a "No life 'ill leather" demóval eladták magukat, és már a Kill is egyenesen diszkó zene volt...
Te egy begyöpösödött, a kőkorszakban ragadt valaki vagy. Még jó, hogy nem lázadoznak 60 évesen is. Édes Istenem...
Írom ezt úgy, hogy 1989 óta hallgatom őket.
Idézet
 
 
#7 nikfisz 2024-07-10 17:47
Nagypapik még mindíg nyomják a tressmetált!!!K emények....
Idézet
 
 
#6 Hangdalar 2024-07-10 14:57
Bár Magyarországra is eljönnének. Bár az várható volt, hogy a dupla előadásos turné hozzánk nem férne be, átlag magyarnak egy estére is egy évet kellene spórolni, nem hogy mind a kettőre. De remélem egy "szimpla" turnéval még eljutnak hozzánk is, sosem láttam még őket élőben, valamiért kimaradt a 18-as buli.
Idézet
 
 
#5 Szilvás Gergely 2024-07-10 14:10
Danke, ma is tanultam valamit, ezt a jam dolgot nem vágtam (avagy nem figyeltem). Így már menőbb, bár igazából kis semmi volt csak. :)

Idézet - Toti:
" Az első napiról nem sikerült kiderítenem, mi volt" - Az egy direkt arra az alkalomra írt dal/jam volt, Back in Warsaw címmel. A többi idei első bulin is volt egy-egy dedikált jam (a daltól azért még messze vannak szerintem).
Kicsit rossz érzés látni, hogy a pár éve még 18 dalos setlist előbb 16, majd 15 dalra csökkent, ha csak rátekintünk, akkor elgondolkozik az ember, hogy de jó lett volna még további 1-2-3 dalt hallani, pláne AZT, de a koncerten azért nem ezen gondolkozik az ember, hanem csak simán élvezi. És tényleg simán megvan két óra egy-egy koncert (eleve ritka a rövid Metallica-nóta).
Idézet
 
 
#4 Toti 2024-07-10 13:53
" Az első napiról nem sikerült kiderítenem, mi volt" - Az egy direkt arra az alkalomra írt dal/jam volt, Back in Warsaw címmel. A többi idei első bulin is volt egy-egy dedikált jam (a daltól azért még messze vannak szerintem).
Kicsit rossz érzés látni, hogy a pár éve még 18 dalos setlist előbb 16, majd 15 dalra csökkent, ha csak rátekintünk, akkor elgondolkozik az ember, hogy de jó lett volna még további 1-2-3 dalt hallani, pláne AZT, de a koncerten azért nem ezen gondolkozik az ember, hanem csak simán élvezi. És tényleg simán megvan két óra egy-egy koncert (eleve ritka a rövid Metallica-nóta).
Idézet
 
 
#3 id. Krupolák Lajos 2024-07-10 13:47
Idézet - Lucskainé:
Ennek a nagy vásári mulatságnak nincsen köze az eredeti metal szellemiséghez.


A Metallica együttesnek a "Nothing else matters" című dal óta nincs köze a fémzenéhez, hamarosan a hajukat is levágatták, egyértelművé téve, hogy a lázadást maguk mögött hagyták a fiúk. Hangversenyeik ugyan továbbra is sikeresek, de a lendület és a kreativitás már elveszett, a helyükben visszavonulnék és élvezném a hátralevő napokat.
Idézet
 
 
#2 bogar 2024-07-10 10:59
Már nem mozgat meg úgy a Metallica, mint 20-30 éve, de ezt a beszámolót olvasva egy kicsit irigykedtem.
Azt hiszem, hogy kimaxolták ezt a két napot a kisérőprogramok kal és az exkluzív cuccokkal!
Le a kalappal elöttük, hogy energiát fektetnek ebbe.
Pluszban simán összepróbálhatn ának egy 100 perces programot és azzal turnézhatnának 2-3 évig, amit egy csomó hasonló státuszú zenekar és előadó is csinál.
Idézet
 
 
#1 Lucskainé 2024-07-10 10:12
Ennek a nagy vásári mulatságnak nincsen köze az eredeti metal szellemiséghez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.