Shock!

június 13.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hammerfall: Infected

Habár nem tartozom azok közé, akik szerint egy Hammerfall album élből csak ciki lehet, de tény, hogy a 2002-es Crimson Thunder óta mellettem is lazán mentek el a zenekar lemezei. Nem mondom, hogy nem volt azért pár klassz nóta mindegyiken, de azt az egységes színvonalat sajnos már nem sikerült tartaniuk, ami az első négy korongot jellemezte. Ráadásul mindeközben a csapat bele is sápadt a saját maga által talán túlzottan is szűkre szabott zubbonyba, és bizony az izgalmasabb, lüktetőbb lemezekkel előálló tradicionális metalos pályatársakkal (például Ram, Wolf, Jag Panzer stb.) szemben is eseménytelenebbnek tűnt a kései munkásságuk.

Mindezek fényében kíváncsivá tettek a modernizálásról szóló friss hírek, majd a földközelibb megközelítést sugalló új promófotók és a „biohazardos" első frontborító-tervezet. Nos, a lemezt oda-vissza jócskán végigpörgetve azt kell mondanom, kilenc év után ha nem is tökéletesnek, de végre mindenképpen érdekesnek, izgalmasnak találom az aktuális Hammerfall művet.

megjelenés:
2011
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Aki a képregényes, Hector vitézes világgal szakító borítókép láttán, netán a CD-t nyitó, lassan beinduló Patient Zero hideg hangulatú effektes-narrátoros intrója hallatán hátrahőkölne, az azért ne vágja ki rögtön a CD-t az ablakon, hanem adjon még esélyt a dolognak, akár többször is. Nagyjából ugyanis ezek a gyökerektől leginkább elrugaszkodott motívumai az albumnak, amikkel együtt sem más ez, mint egy korrekt heavy metal nótacsokor – csak éppen most tényleg a 21. század követelményeihez igazodó produkcióval tálalva. Valami olyasfajta vérátömlesztést kapott a csapat James Michael producertől, amire például a Helloween esetében került sor a The Dark Ride és Roy Z viszonylatában. Igazi heavy metal ez, továbbra is az, csak éppen jóval organikusabban, nyersebben szól az egész, nincsen semmi túlpolírozva, és néhány helyen bizony lejjebb is hangolódtak a gitárok, groove-osabbak az alapok és természetesebb hatásúak a régebben bombasztosra hizlalt kórusok. Mindezt viszont ízléssel és ésszel adagolják – akiben kicsi nyitottság is leledzik, annak nem hinném, hogy megfekszi a gyomrát a végeredmény. Modernizálás ide vagy oda, voltaképpen épp a metal lényegéhez került mindezzel közelebb a banda, és szerintem a kis fazonigazítással nagyon jót tettek saját maguknak.

Dalok tekintetében a tempós, old school szövegű Bang Your Head, a szintén pörgős Dia De Los Muertos és a refrénjében erősen korai Mötley Crüe-ízű (szinte látom is gitárjára görnyedő Mick Marsot) Let's Get It On a legnagyobbak, meg még a progos/hard rockos ízeket is pedzegető, kifejtős-epikus zárótétel, a Redemption, ami egyike a valaha lemezre vett legjobb Hammerfall nótáknak. Van azért pár kevésbé erőteljes mozzanat is, mint például a már említett Patient Zero, vagy a szürkébb, jellegtelenebb refrénnel ellátott One More Time, azonban az összbenyomás mindenképpen pozitív. Külön szívmelengető perceket okoz a Pokolgép legjobb albumáról (Adj új erőt) feldolgozott Hol van a szó? ballada, ami itt angol szöveggel, Send Me A Sign cím alatt szerepel. Igazából nagy belenyúlás nem is történt az alapokba, de Joacim simább, hajlékonyabb hangja miatt mégis másfajta ízt, karaktert kapott a dal. (A beígért magyar nyelvű verziót ellenben lehet, hogy nem kellene erőltetni...)

Tartok tőle, hogy a különféle fórumokon a lemezt köpködő, sőt, numetalozó (ami nettó hülyeség) die hard fanok hangja túl hangos lesz ahhoz, hogy a csapat hosszabb távon is kitartson az új irány mellett, de azért legyünk optimisták, hátha. Ha meg nem így alakul, ennek az albumnak akkor is megbecsült helye lesz a gyűjteményemben. Ha a jó öreg heavy metalt egy igazán mai körítéssel tálaló, nem kevés erős nótát felvonultató korongra vágysz, akkor az Infecteddel nem fogsz mellényúlni, ebben biztos vagyok. Számomra az első félév egyik legkellemesebb meglepetése.

 

Hozzászólások 

 
#1 Martin 2022-10-29 10:28
A Glory to the brave-es megemlékezéstől jöttem át ehhez a cikkhez és úgy nagyjából minden szavával egyetértek.
Személy szerint nekem ez a legkedvencebb Hammerfall lemezen, James Michael meg egy zseni. (Ez a hangzás szerintem a csúcs volt a maga idejében és nekem azóta is csak az A7X Hail to the King-je tudta überelni heavy metal lemezen.)
Vannak rajta tényleg kevésbé jól sikerült pillanatok, bár a Patient Zero szerintem pont az egyik legjobb. Az egy igazi ütős koncertnóta. (Élőben hasított is amikor még játszották.)
Nekem a One more time-mal sincs különösebb bajom, a refrén ugyan tényleg bugyuta a Rammstein riff alatta viszont tök jó. :D
Vicces belegondolni egyébként hogy szegények az első két lemezük után végre csináltak egy olyan albumot amibe tényleg beletették minden kreativitásukat errefel az egész rajongótábor megutálja őket, utána csinálnak egy sima futottak még rutinmunkát (mert a revolution több nem volt ennél) és megint imádja őket mindenki.
Mondja azt valaki erre hogy nem beszűkült látókörű a metal közösség...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.