1991 után csaknem három és fél évtizeddel, szeptemberben elején végre új albummal jelentkezett a Dark Angel. Az Extinction Level Event érkezését hosszas tologatások előzték meg, és ezek egy része maximálisan érthető volt, hiszen az egyik alapító, Jim Durkin gitáros 2023-ban, váratlanul elhunyt. Ugyanakkor más okok is közrejátszottak. A megjelenés ünnepi alkalma apropóján nyílt lehetőségünk beszélgetni egy jót a zenekar roppant lelkes fő dalszerzőjével, a doboszseni Gene Hoglannel.
Harmincnégy év után végre megjelent az új Dark Angel-nagylemez. Mennyire vagy izgatott egy 1-től 10-ig terjedő skálán?
4000! Haver, évek óta nem voltam besózva ennyire egyetlen lemezem kapcsán sem, pedig mindig lelkes vagyok, amikor kijön valami. Egy új album megjelenése mindig hoz magával egyfajta izgalmat, de ez most annyira személyes, annyira más, hogy nem is tudom mihez hasonlítani. Szóval nagyon-nagyon izgatottak vagyunk mindannyian. Folyton arról beszélek, mennyire várom, hogy az emberek végre meghallgassák a dalokat. Őszintén, nem is igazán érdekel, hogy milyenek lesznek a reakciók. Én imádom, és ez a lényeg. Szerintem ez egy baromi jó metálalbum lett, egy vad thrashlemez. Az volt a célunk, hogy egy ütős metálalbumot hozzunk össze, és ez sikerült is. Nagyon köszönöm a rajongók ennyi éven át tartó türelmét is!
Akartam is kérdezni, hogy mi tartott eddig, hiszen a banda stabilan aktív 2013 óta...
Az egész az én hibám! Azt mondják, én vagyok a legelfoglaltabb ember a metálszíntéren, és hajlamos is vagyok egyetérteni ezzel. Igyekszem megtenni, amit tudok, hogy minden projektemmel kapcsolatban teljesíthessem a kötelezettségeimet. De hogy teljesen fókuszálni tudjak valamire, néha ki kell tisztítanom az egész naptáramat. Tudok egyszerre sok mindent csinálni: egyik turnéról megyek a másikra, aztán stúdióba egy másik bandához, majd vissza turnéra, aztán egy nap a stúdióban megint másokkal, és így tovább. De amikor a Dark Angelről volt szó, azt mondtam: ezt nem fogom semmi mással párhuzamosan csinálni, százszázalékban ide akarok koncentrálni. De tudod, mit? A miértek nem számítanak. A lényeg, hogy most itt vagyunk, és úgy szól az album, ahogy reméltem: brutális, lehengerlő, és teljesen odavagyok érte. Remélem, hogy rengeteg ember mondja majd azt a hallatán, hogy megérte várni. Gondolj bele: itt vagyunk 2025-ben, és kijött egy vadonatúj lemezünk! Ha valaki 1992-ben vagy '93-ban azt mondja nekem, hogy egyszer még eljön ez a nap, hülyének néztem volna... Szóval most ünnepelek. Rajtatok áll, hogy tetszik vagy nem tetszik. Egyetlen dolgot kérek: adjatok neki egy esélyt, hallgassátok meg, és aztán döntsetek!
Anno, mikor a Sziget Fesztiválon nálunk jártál a Fear Factory dobosaként, volt szerencsém pár szót váltani veled. Akkor nem sok esélyt adtál egy új Dark Angel-korongnak.
Sokáig az új zenékre, új hangzásokra, újfajta kihívásokra fókuszáltam. Arra, hogy létrehozzak valami újat vagy fejlesszek a stílusomon, kitágítsam a saját zenei határaimat. De aztán elgondolkodtam rajta, hogy mennyire fontos nekem a Dark Angel. A Death To All projektnek is nagy szerepe volt ebben, hiszen nagyion élveztem, hogy újra a régi Death-dalokat játszhatom. Tetszett, hogy visszaléphetek a múltba, és újra elmerülhetek régi zenékben. Tudod, vannak fejezetek az életedben, amiket egyszerűen lezársz egy ponton. A Death is ilyen volt, de a Death To All lehetőséget adott, hogy visszatekintsek évekkel korábbra, és újra megnyissam ezt a fejezetet. És ez segített abban is, hogy sokkal nyitottabb legyek a Dark Angel újraindítása irányába is.
Te folyamatosan játszottál különböző bandákban és jelentettél meg új lemezeket, de például az énekesetek, Ron Rinehart több mint húsz éve nem járt stúdióban. Mennyire volt könnyű újra felülni a biciklire? Simán ment minden?
Tudtam, hogy sok munkát kell majd tennünk a dologba, de készen álltam rá. Ron és én rengeteget dolgoztunk együtt. Amikor a zene és az énekdallamok elkészültek, illetve a szövegek is megvoltak, odaadtam neki mindent, hogy a saját képére formálhassa őket. Sokszor összejöttünk emiatt. Ez a zenei partnerség nagyon fontos volt, és közben kialakult egy remek rendszerünk is, amivel gördülékenyen tudunk dolgozni. Sokan közülünk valóban rég jártak stúdióban, de ennek az újonnan kialakult munkamódszernek köszönhetően minden simán ment. Most már tudjuk, hogyan dolgozhatunk együtt igazán jól. Ezért is vagyok annyira lelkes például Ron témái miatt is. Minden Dark Angel-rajongó tudja, hogy a zenekar mindig is fejlődött, albumról albumra. Soha nem másoltuk önmagunkat. És nemcsak a zene, hanem a vokálok is folyamatosan változtak, fejlődtek. Az Extinction Level Event pedig egy újabb lépcsőfok felfelé. Emlékszem, pár éve néztem pár YouTube-videót, ahol élőben játszunk. Néha meg szoktam ezt csinálni minden projektemnél, hogy lássam, rendben vagyok-e. Jól szólnak a dalok? Nem vagyok túl gyors? Vagy túl lassú? Szóval inkább magamat figyeltem, aztán elkezdtem észrevenni, hogy Ron mennyi apró árnyalatot vitt bele az évek során a hangjába. Ugyanez jutott eszembe, amikor meghallottam a Creeping Death feldolgozásunkat, amit ezer éve csináltunk. Valahol később hallottam újra, és azt mondtam, ez valami olyasmi, amit sem a Time Does Not Heal, sem a Leave Scars idején nem csinált. Emlékszem, mikor először hallottam Zetro Souzát a Tenetben: teljesen máshogy énekelt, mint az Exodusban, és baromi jó volt. Vagy nézd meg Chuck Billyt! Bármit is csinál, mindig baromi erőteljesen szól a hangja, és Ron is ilyen. Bármit ki tud hozni magából.
Minden dal friss vagy vannak régi ötletek is a lemezen?
Minden dal új, bár az egész folyamatot úgy tíz éve indítottuk be, szóval ne úgy képzeld, hogy minden riffet tavaly írtunk meg. Anno, az egyik koncertünk után Jim Durkin odajött hozzám, és mondta, hogy tudja, csak koncertekről volt szól, de van egy dala, amit nemrégiben írt, és nagyon Dark Angel-jellegű. Meghallgattam, és azonnal padlót fogtam tőle. Ez lett végül az új lemez címadó száma, az Extinction Level Event. És ez a szám annyira felpörgetett, hogy én is újra elkezdtem írni. Ekkoriban volt az is, hogy odaadtam Jimnek egy CD-t, amin 1991-92-es demók voltak. Akkoriban a Dark Angel épp írta a következő lemezét, ami Atrocity Exhibition munkacímen futott – úgy látszik, Gary Holt és én is olvastuk ugyanazt a könyvet! Szóval átadtam Jimnek ezt a CD-t a demókkal, ő meg erre pörgött rá teljesen. De rögtön mondtam neki, hogy ez a cucc több mint húsz évvel ezelőtti, most sokkal jobb dolgokat tudnánk írni. Szóval lépjünk előre, csináljunk valami újat! Amikor elkezdtem összerakni az új dalokat, Jim és én sokszor összejöttünk. Ez még a pandémia előtt volt. Már az elég nagy kihívás volt, hogy katalogizáljuk a riffeket, amiket együtt írtunk. Aztán amikor eljött az idő, hogy végre tényleg haladjunk, és én is kitakarítottam a naptáramat, Jim eltűnt. Nem lehetett elérni. De az ilyesmi nem volt szokatlan tőle: volt, hogy hónapokig nem hallottunk felőle. A zenei karrierje mellett volt egy nagyon jól fizető civil munkája is, ami rengeteg idejét elvitte. Gondoltam, addig is melózom egyedül az anyagon, aztán majd közösen még alakítgatunk rajta. De ez sajnos végül nem jött össze. Viszont egy dolgot nagyon szem előtt tartottam, hogy Jim hatása is érezhető legyen a lemezen. Negyven éve ismerem a stílusát, a gondolkodását, szóval elég jól tudom hozni azt a vonalat, amit ő képviselt. És persze ott volt Laura Christine is, akit még Jim választott ki az utódjának. Az ő stílusa is erősen benne van ebben az albumban. Arra gondoltam, mi lenne, ha úgy írnánk, mintha a Dark Angel sosem hagyott volna ki harminc évet. Vajon hol tartanánk most, ha végig jelentettünk volna meg albumokat 1991 után is? Így álltam hozzá a dalszerzéshez. És így szól ma, 2025-ben a Dark Angel.
Ezek szerint most is gitározol a lemezen.
Igen, most sem csak dobolok. Sőt, a gitározás mellett még basszusozom is az albumon. A Leave Scarson jelentek meg az első riffjeim, de a Time Does Not Healnél is gyakran mondták a többiek, hogy játsszam is fel azokat a gitártémákat, amiket én írtam.
Ha már a Time Does Not Heal szóba került, nekem ez a kedvencem tőletek. Akkoriban sokkal progresszívebb, dallamosabb lett a zenétek, és változást jelentett az is, hogy arra az anyagra kifejezetten hosszú dalokat írtatok. Ez természetes fejlődés eredménye volt vagy egy tudatos döntésé?
Nem volt tudatos, egyszerűen akkoriban ott tartottunk. A dalok hosszúságával kapcsolatban meg csak annyit, hogy sosem tudtam, hogyan kell magamat megvágni. Ha írtam egy riffet, az ment a dalba, pont. Mindannyian olyan zenéken nőttünk fel, mint a Mercyful Fate vagy a Rush, szóval, ha egy dal nyolc-kilenc perces volt, meg sem fordult a fejünkben, hogy ez gond lenne. Ezúttal viszont az egyik dolog, amit az írás során mérlegeltem, az volt, hogy legyenek-e hosszú számok. Aztán arra jöttem rá, hogy most nem érdekel az ilyesmi. Olyan lemezt akartam készíteni, ami egyből pofán csapja az embert. A Woke Up To Blood című számnak van mondjuk egy menő intrója – ez az egyetlen az albumon, de minden más dal rögtön a lényegre tér.
Van pár érdekes dalcím a lemezen. Miről szól például a Sea Of Heads vagy az E Pluribus Nemo?
A Sea Of Heads a headbangelő tömegről szól. Tulajdonképpen a közösségünket és a rajongókat ünnepli, a metálzenei stílust. Szuper a refrén, és a Laura által írt riffek is ütnek rendesen. A E Pluribus Nemo cím jelentése latinul: „sokból semmi". Az Egyesült Államokban a pénzünkön van egy latin idézet: e pluribus unum, azaz „sokból egy". Én pedig ennek az ellenkezőjét akartam, és azt akartam kifejezni vele, csak én vagyok. Én vállalom a feladatot, én viselem a felelősséget, majd én megteszem, amit kell. Az Apex Predator is valami hasonlóról szól: elég a halogatásból, ideje csúcsragadozónak lenni. Ha senki sem segít, majd én segítek magamon. Ez az üzenet mindig is ott volt a szövegeinkben. Sosem féltünk egy kis magabiztosságot sugározni a dalokban. Ez az, amiért negyven évig képes voltam túlélni és sikeres lenni ebben a kihívásokkal teli iparágban. Az egyetlen személy, akire hallgatok, én magam vagyok.
Milyen a feleségeddel, Laura Christine-nel együtt muzsikálni, turnézni?
Laura igazi csapatjátékos, mindig is az volt. Rengeteg fantasztikus energiát hozott a zenekarba, főleg az élő fellépésekhez adott hozzá sokat már rögtön a csatlakozása után is. Nézz meg minket egy tíz évvel ezelőtti koncertfelvételen: csak álltunk egy helyben. Laura viszont teljesen megőrül a színpadon, és ez a többiekre is átragadt. Nagyszerű személyiség, csodálatos lélek. És hogy férj és feleség vagyunk? Ennek semmi köze ahhoz, hogy a zenekarban játszik. Jim Durkin döntése volt, hogy Laura a zenekarban legyen. Odament a többiekhez, és azt mondta, szeretné, ha Laura helyettesítené, ha nem tud elvállalni egy turnét vagy koncertet. Jim őt tartotta az egyik kedvenc gitárosának, a többiek pedig beleegyeztek a döntésébe. Szerencsére nagyon jó a kapcsolat Laura és a srácok között, mindenki imád mindenkit a zenekarban, és ezt nem is fél kimutatni senki. Laura olyan energiát hozott a zenekarba, ami hosszú ideig fog még minket hajtani. És még egy praktikus dolog: mindig is ő figyelt oda arra, hogy megfelelően kajáljak. Évek óta beszélek róla, hogy az úton baromi nehéz normálisan étkezni. Ő viszont tudatosan terelget minket ebbe az irányba. Klassz, hogy velünk van, de a zenekar minden tagjának feleségét imádom. Szóval az lenne a legjobb, ha mindannyian velünk turnézhatnának.
Ki adta neked anno az Atomic Clock becenevet?
Az Chris Valagao volt a Zimmer's Hole-ból. Egyszer épp Devin Townsenddel jammeltünk, Chris pedig arrafelé mászkált. Mivel nagyon pontosan játszottam, hirtelen bedobta ezt a jelzőt. Így ragadt rám. Nekem meg tetszett, mert sokkal menőbb, mint mondjuk a Gene, a dobgép vagy a „Mean Gene, a gyilkológép". Minden dobosnak óraműpontossággal kell dobolnia, és marha nagy elismerés, ha én vagyok a legpontosabb. De azért elárulom, hogy mikor elkezdtem dobolni, nem voltam ám valami jó. Rettenetes volt a ritmusérzékem, a tempóm, és ezt hallhatjátok is a korai lemezeken.
Már csak azt áruld el, mit terveztek a lemez megjelenése utánra!
Az tuti, hogy 2026-ban rengeteget akarunk koncertezni. Vissza akarunk menni Európába is. Remélhetőleg valami fasza csapattal tudunk majd átjönni hozzátok, és minden állomáson csapunk majd egy igazi thrash metal örömünnepet. Szóval mindenki figyelje a dátumokat!
Az interjú eredetileg a HammerWorld magazinban jelent meg.
Hozzászólások
Sokan leírták mire gondolok, alapvetően tényleg az a bajom, hogy direkt nem teszik elérhetővé.
Lekalózkodni nem akarom, fizikai lemez meg nem érdekel.
Így bezárult a kör.(nincs lehetőségem legálisan meghallgatni)
2025-ben kötelező, hogy elérhető legyen online is. Egyszerűen ez az elvárt, és pontosan tudom, hogy ezért nem kapnak pénzt.(nagy összeget)
De így plusz hallgatójuk sem lesz -> nem vesznek több merchet és koncertre sem fognak többen járni.(kvázi kiesik a bevétel, ez a streaming szolgáltatás egy jó befektetés)
Marketing muszáj, ha egy banda terjeszkedni akar és lásd sikerül a Coronernek, az Exhordernek, olyanokhoz eljut az új lemezek, akik sosem hallottak róluk.(és igen, ez nagyrészt a széles elérhetőség miatt történik -> több írás róla, több bejegyzés a különböző platformokon)
De egyébként jól összeszedtük miért fontos ez manapság és azért bosszantó, mert a 10 legnagyobb hatású thrash banda között ők is ott vannak...
Nem értem mit kínlódtok ezen a témán, simán ingyen letöltök bármit reklám nélkül és azon hallgatom, amin akarom, kb azt se tudom mi az a Spoti...
1) Én a fizetést forintban mérem. Nem lesz kevesebb forintom egy reklám végighallgatásá tól, a többi lufihámozás.
2) Ezt értem, de nem erről szólt a kolléga kifakadása, hanem, hogy ő dafke nem hallgatja meg, azért mert nem tetszik neki a hozzáállásuk, hogy csak fizikai hanghordozón elérhető a zenéjük, ami szerintem nonszensz.
A reklámok amelyeket te kénytelen vagy meghallgatni, pénzt érnek. Ki van az matekozva, hogy az a sok süket reklám, amit te "ingyen" meghallgatsz a reklámozónak mennyi pénzt hoz. Én falramászom a reklámoktól, én is fizetek a spotinak havi X pénzt, és nincs reklám, tudok albumokat hallgatni, alternatív verziós bónusz trackeket meg tudom jelölni, hogy nem érdekelnek, és ne mutogassa őket stb stb. Szóval amiért én pénzzel fizetek, azért te szintén fizetsz - a reklámok megtűrésével.
1) Azzal is fizetsz, hogy reklámokat hallgatsz, legfennebb azt hiszed, hogy nem.
2) Egy zenekarnak elemi érdeke, hogy legálisan minél szélesebb körben elérhető legyen a zenéjük. Egy lemezt megvenni úgy, hogy előtte soha nem hallottad, elég nagy elköteleződés -- én az évtizedek óta kedvencnek számító lemezeimnek is legfennebb 10%-át ha megveszem CD-n -- streamen viszont ajánlások alapján sokmindennek adok egy esélyt, ami érdekesnek tűnik Aki nincs streamen, az 2025-ben szerintem érdemben nem létezik -- legfennebb azok számára, akik már eddig is ismerték, de új rajongókat biztosan nem lehet úgy szerezni, ha az ember csak elavult hanghordozókon teszi elérhetővé a zenéjét.
Lehet, hogy te havi 12 fontot fizetsz érte, de nem kötelező azt sem. Én például nem fizetek érte semmit, cserébe 20 percenként reklám van. Tehát gyakorolatilag ingyen hallgatom és ez bárki számára opció, a legtöbben élnek is vele.
Azt felróni a zenekarnak, hogy csak megvásárolni lehet a lemezüket, és hogy emiatt NEM TETSZIK A HOZZÁÁLLÁSUK, és NA AZT MÁR NEM, az mégis milyen hozzáállást feltételez, főleg hogy még nagy kedvencként is emlegetjük a régi lemezeket?
Én például egy magyar forintot sem adnék ezért a lemezért, szerintem szörnyű, de korántsem azért, mert nincs fent szpotin.
Ott sántít a logikád, hogy a streaming egyáltalán nincs ám ingyen, én például havi £12 fontot fizetek érte. Persze ez messze nem egy vagyon (3 Starbucks kávé ára), de azért ne állítsuk már
úgy be, mintha ingyen lenne. Ez egy. Kettő pedig, hogy az a zenekar, amely dacból elavult formátumokhoz ragaszkodik, az önmaga alatt vágja a fát. Az emberek minimum 95%-át nem érdekli a formátum, azt használják, ami a legelterjedtebb . A maradék 5%-ot megcélozni pedig messze nem elég a sikerhez egy ilyen rétegműfajban.
Geci zenekar nem adja ingyen a zenét! Már csak dacból sem hallgatom meg, nem tetszik a hozzáállásuk, pedig óriási rajongó vagyok!
Miért nem töltötted le? Bármit le lehet ingyen, jó minőségben és nem kell nyafizni.
Így már csak dacból sem hallgattam meg, nem tetszett a hozzáállásuk és sok jó véleményt sem olvastam róla, kár érte mert a Darkness Descends nagy kedvenc...
De ha jönnek koncerttel Pestre esetleg, akkor megnézem őket, már csak a régi számok miatt is.
Egyébként korrekt interjú, köszönjük!
De hol vannak most a komplex, kiszámíthatatla n dalszerkesztése k, a váratlan ritmikai váltások, amelyek régen ezt a műfajt annyira izgalmassá és egyedivé tették? Úgy tűnik, ezek most mind hiányoznak. A 40+ éves thrasherek generációját pedig már nem lehet megetetni ezzel a felszínes, reklámszagú szöveggel. Annyi hasonló ígéretet hallottunk már az elmúlt évtizedekben, hogy az ember ösztönösen gyanakodni kezd, amikor túl nagy a marketinghangza var, de kevés mögötte a valódi tartalom.
Végső soron az a biztos, amit hallunk is, és amihez valódi viszonyítási alapunk van. Onnantól pedig már más kérdés, hogy mennyire lehet azonosulni az adott lemezzel, mennyire képes bevésődni, vagy egyáltalán hagy-e valamiféle nyomot a hallgatóban. A jelenlegi anyag esetében sajnos úgy érzem, ez egy feledésbe merülő lemez lesz.
Arra leszek igazán kíváncsi, mikor jönnek rá erre ők maguk is, és vajon milyen magyarázattal fognak majd előállni, amikor szembesülnek azzal, hogy ez a kiadvány nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Nem azt mondom, hogy vállalhatatlano k, de ennél azért jóval többre számítottam közel 35 év után :(
Sajnos az énektémák se valami változatosak....
Ha lesz egyáltalán új album, remélem az sokkal jobb lesz!