Shock!

Mark Lanegan, a Screaming Trees állandó, illetve a Mad Season és a Queens Of The Stone Age beugró énekese, meg egy rakat szólólemez szerzője 2022-ben, 57 éves korában hunyt el, életének első három évtizedére koncentráló önéletrajzát pedig két évvel halála előtt, 2020-ban vetette papírra. És a helyzet az, hogy ugyan átrágtam magam már többtucatnyi zenészmemoáron, az Énekelj visszafelé és könnyezz! simán az egyik legjobb, amit valaha olvastam. Ahogy az előszót jegyző Peter Hook rámutat, azért, mert kibaszott őszinte az egész: Lanegan „a színtiszta igazat, és csakis az igazat" mondja el könyvében. Amíg a The Dirtben, vagy Ozzy és Slash életrajzában az igen komoly mélypontok és tragédiák ellenére ott volt az életigenlő, napfényes kikacsintás, a minden jó, ha vége jó hangulat, addig Mark kapásból az első oldalakon leránt az életének otthont adó, mélysötét, kilátástalan posványba és nem is enged levegőhöz jutni, amíg végig nem rágtad magad mind a 350 oldalon.

Az ifjú Lanegannek mondjuk esélye sem nagyon volt bántalmazó anyja és a szülői szerepre teljességgel alkalmatlan, az egészbe bele is szaró apja mellett, de az igazsághoz hozzátartozik: ő maga is mindent megtett azért, hogy minél mélyebbre kormányozza magát a pöcegödörben. Könyve pedig maximális érzékletességgel, húsba maróan írja le a folyamatot, ahogy a baseballmániás fiatal srác mindössze néhány év alatt eljut odáig, hogy ismert rockénekesként egy bokorban lakik, és utcai dílerként próbálja összeszedni a következő lövésre valót, vagy striciként, fegyverrel a kézben rabolja ki az aktuális barátnője által bepalizott kuncsaftokat. Bonnie és Clyde-romantikát viszont egy pillanatig ne várj!

A sztori mindenféle köntörfalazás nélkül mutat be egy agresszív, gátlástalan, piti bűnözőt, egy igazi söpredéket, Lanegan pedig meg sem próbálja elvenni az élét mindazon bűnöknek, amit az őt körülvevő barátai, szoros- és alkalmi ismerősei vagy épp vadidegenek sérelmére elkövetett. És mindeközben mélyen gyűlölt mindent és mindenkit: szülővárosát, családját, zenésztársait, a Screaming Treest, a kiadó embereit, de még első szólólemezét is. Legfőképpen azonban saját magát. Egyedül a heroint nem. Ahogy a fentiekből sejtheted, ha szíved csücske volt a zenekar, netán maga Lanegan, óvatosan közelíts a kötet felé, mert óhatatlanul a sárba fog tiporni minden naiv elképzelést és eszményképet, amit magadban féltve dédelgettél.

Nem könnyű olvasmány az Énekelj visszafelé. Nagyon nem az. Sokszor kifejezetten lehoz az életről, és nemcsak azért, mert Lanegan leépülését asszisztálhatod végig benne, hanem mert több, a színtérről ismert egyéb figura – Kurt Cobain, Mike Starr, Layne Staley, Courtney Love – nyomorságából is kaphatsz némi ízelítőt. Az akkor már egy rövid ideje tiszta életet élő szerző könyvét is egyikük, talán legközelebbi barátja, Layne Staley halálával zárja.

Zenéről, szövegekről, kreatív alkotómunkáról csak marginálisan esik szó a kötetben, Mark Lanegan sötétségbe nyakig merülő korai évei, lelki vívódásai és függőségének naturalista bemutatása, meg az örömtelen, alkalmi szex viszont minden cicomától és púdertől mentesen ömlik az olvasó nyakába. A szerző pedig egyszerűen, de mégis napnál világosabban foglalja össze életét, már a könyv legelején, mikor a 69. oldalon megjegyzi: „Általában véve boldogtalan voltam."

Tudjuk, Mark, nagy kár érted!