Shock!

július 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bruce Springsteen & The E Street Band - Madrid, 2024. június 12.

Néha eltűnődöm azon, vajon mi fogott meg ennyire annak idején Bruce Springsteen zenéjében, hiszen nála amerikaibb, sőt, AMERIKAIBB és emberközelibb előadó kevés létezett a ′80-as években. Talán tényleg azért történt az egész, mert minden ízében csillagossávos lobogósnak tűnt, és akkoriban (még a rendszerváltás előtt) bármit imádtunk, ami az óceánon túlról érkezett. A hatalmas Bruce Springsteen-poszter mellett később egy szép nagy dollárnyomat is volt a falamon, mindent imádtam, ami az ígéretek földjéről származott.

bruce_springsteen_k2024_01

Talk about a dream, try to make it real
You wake up in the night with a fear so real
You spend your life waiting for a moment that just don't come
Well, don't waste your time waiting

Nyilván az égvilágon semmit sem tudtunk arról, valójában milyen lehet arra az élet, ami meg az ide átkúszó hangalámondásos filmekből kiderült, bőven elég volt a rajongáshoz. Szóval így nem volt cseppet sem meglepő, hogy a Dancing In The Dark klip azonnal rabul ejtett, és onnantól kezdve több évtizeden át nyúló rajongással figyeljem Bruce Springsteen életét.

Well, now young faces grow sad and old
And hearts of fire grow cold
We swore blood brothers against the wind
I'm ready to grow young again

időpont:
2024. június 12.
helyszín:
Madrid, Estadio Cívitas Metropolitano
Neked hogy tetszett?
( 5 Szavazat )

A körülményekhez képest most igyekszem nem pátoszba, és mindenek felett álló rajongásba fullasztani a beszámolót, hiszen tavaly már kiáradtak belőlem az érzelmek. Az sem nagy titok: már akkor eldöntöttem, ha jön, újra megyek. Aztán majdnem mégsem lett semmi, bár ősszel megvettem a jegyet (meg előző nap Rammsteinre is Barcelonába), de aztán más szelek fújtak nagy hirtelen, így a két Rammstein-jegyből finanszíroztam a madridi utat és a szállást. Springsteent nem tudtam elengedni, főleg, hogy kiemelt állójeggyel vártam, hogy minél közelebb kerülhessek a színpadhoz (és erről majd lábjegyzetben (*) a legvégén inkább, ne rontsuk el, amit nem muszáj). Hozzáteszem, némi rizikófaktor megvolt így is az utazásban, hiszen nem sokkal előtte töröltek három koncertet, de hát kellett neki(k) hősködni a hideg, esős ír/angol helyszíneken a háromórás szettjeivel meg az ingletépésekkel. Meg is lett a böjtje. Szóval nem mondom, hogy nem izgultam egészen addig, amíg Bruce Springsteen színpadra nem lépett a madridi stadionban.

I'm waiting, waiting on a sunny day
Gonna chase the clouds away
Yeah I'm waiting on a sunny day

Az időjárás tökéletesnek tűnt, a nap pont megfelelő erővel sütött, de nem égetett. A szállástól 17 perc gyalog helyezkedett el a stadion, így jó korán a helyszínre értem, elhelyezkedtem, és vártam, nem keveset. Közben Pamela Springsteen és a hivatalos turnéfotósuk, Rob DeMartin is lelkesen fényképezte a nézőket, így megerősödött a remény, hogy tényleg minden újra a megszokott mederben zajlik majd. (Miközben írom ezt, az éppen most (!!!) zajló barcelonai koncertről már nézek felvételeket erre-arra, tényleg szürreális még mindig az internet néha.) Kábé negyed tíz után kezdődött a koncert, talán arra vártak, hogy picit kezdjen sötétedni, és a színpadi fények hatásosabbak legyenek, ki tudja. Mindenesetre az a bő negyedóra kis gyomorgörcsöt okozott sokunknál (nehogy mégis lemondják az utolsó utáni pillanatban). Aztán felsétáltak szépen a zenészek, a vokalisták, és végre megérkezett a Főhős, fehér ingben, mellényben, nyakkendőben, megadta a módját, és láthatóan megfelelően vastagon védte magát az esetleges hűvösebb szellőktől. Nagyon helyesen.

Everybody needs a place to rest
Everybody wants to have a home
Don't make no difference what nobody says
Ain't nobody like to be alone

bruce_springsteen_k2024_02

A nagyjából ötvenötezres tömeg masszaként viselkedett, teljesen mindegy volt, a világnak ki melyik tájáról érkezett. Körülöttem nyomokban volt talán néhány spanyol, rengeteg ír, ausztrálok, egy idősebb pár egyenesen New Jersey-ből, és egy huszonéves brazil kölyök (akinek a barátja első unokatestvére Andreas Kisser, ennyire nem lehet kicsi a világ). Mindegy, milyen programmal érkezett volna Springsteen, mindenki énekelt mindent, ugráltak, mosolyogtak, tapsoltak. És amikor azt hinnéd, hogy egy év elteltével, 74 évesen egy kicsit végre visszavesz a tempóból, nos, nem. A huszonhat dalos bécsi szettet kibővítette harminc dalra, és persze örül mindenki, hogy időben több az egész, meg a választék is bővül, valahogy mégis ott bujkált az a gondolat (talán nem csak bennem), hogy bő másfél óra is elég lenne, csak bírja szuflával, ne fárassza ki magát túlságosan. Mindamellett ne sajtoljon ki minden energiát a zenészeiből, akik szintén korabeli bácsikák már mind – legalábbis a maradék E Street Band tagság. Az ilyen hosszú színpadi jelenlét fizikailag is nagyon megterhelő lehet, különösen egy intenzív, hosszú hónapokig tartó turnén.

Oh honey, tramps like us
Baby, we were born to run
Come on with me, tramps like us
Baby, we were born to run

Dallista szempontjából mindig akad csemege, most például az volt a Frankie Fell In Love, amit tíz éve most szedtek elő először és itt debütált újra. Épphogy tán tízszer játszották összesen élőben, így valóban friss pillanatokat adott, és a közönségénekeltetős indítása miatt közelebb kerülhetett a rajongókhoz. Bár nagyjából hasonló volt a műsor, mint a tavalyi, mindig akad valami meglepetés vagy csere, két totálisan egyforma Bruce Springsteen-előadást sosem kapsz. Számomra különleges öröm (persze a nagy kedvenceken kívül), hogy idén előkerült a Seeds is, amit a Live 1975-85 gyűjteményes koncertboxról ismerek, és imádom ezt a kicsit átrajzolt, modernizált lüktetését a fúvós szekcióval. A merengős régi-új If I Was A Priest szinte könnyeket csalt a szemembe, a masszív libabőrt és újra elérzékenyülést okozó My Hometown, The River kettőse a csúcspontok közé tartozott, ahol Bruce a gitárt letéve, egy szál mikrofonnal állt szemben a sok tízezres tömeggel, pazar perceket formálva. Visszanézve a felvételeket is azonnal visszajön a libabőr érzése. Azért pedig egy picit haragszom, hogy a régi érából egy őskedvencemet, a Candy's Roomot a következő madridi koncerten játszották.

Working on the highway, laying down the blacktop
Working on the highway, all day long I don't stop
Working on the highway, blasting through the bedrock
Working on the highway, working on the highway

A feldolgozásokat szívesen elengedtem volna, nem hiányozna sem a Nightshift, sem a Rockin' All Over the World (még akkor sem, ha ez is a mostani turné debütje volt itt 2016 óta), és tudom, hogy az már a feszültség levezetése meg az össznépi örömködés az este vége felé. Még a Twist And Shout helyett is bármi mást szívesen fogadnék. Ha például a mostanra hatdalosra hízott ráadásblokkban csak három-négy dal kapna helyet, de ütősebb és odafigyeltebb formában, mindenki jobban járna. Például a mindenki által imádott Dancing In The Darknál annyira más hangnemben járt Bruce, hogy élvezhetetlenné tette az egészet. Persze a The Boss a főnök, nincs mese, és ha ő viszi a történetet, a zenészeknek kutya kötelességük utána menni. Még akkor is, ha Max Weinberg már lefordulna a dobszékről, és az egyre slankabb és remekebb formát mutató, zeneileg és vokálilag is óriási segítség Steven Van Zandt is LEHET, hogy már fárad, de hát azt nem lehet mutatni. Ő a második számú sztár a zenekarban, utána szorosan jön a fiatal, szinte kölyöknek tűnő Jake Clemons, aki szépen belenőtt a Clarence által maga után hagyott óriási cipőbe. Hatalmas üdvrivalgás és szeretet fogadja bármilyen megmozdulását, ezen nincs mit szépíteni.

I'm working on a dream
Though sometimes it feels so far away
I'm working on a dream
And I know it will be mine someday

Bruce hangja az elején ingadozott, olykor máshol járt, mint ahol kellett volna, máskor pedig a korához és a körülményekhez képest pazarnak tűnt (The River). A műsor vége felé a szokásos szertartásszerű ingszaggatás elmaradt, csak a mellényétől szabadult meg. Jól is tette, nem kell feleslegesen hősködni, hiába érzi fejben azt, hogy még mindig 35 éves. Nagy bánatomra most nem sétált ki a lenti kifutó legszélére, így elmaradt az esély, hogy csak kinyújtom a karom és megérintem. De saccra két méterre tőlem megfürdött a kezekben, és az égnek meredő telefonok erdejében meg a feltartott feliratos székpárnák között azért láttam közelről is pár pillanatig. Mivel a szélén álltam, ahonnan egész okésan ráláttam a színpadra, nemcsak a kivetítőről figyeltem a színpadi eseményeket, hanem tényleg emberi léptékű figurákat láttam, így a bennem élő tizenéves kiscsaj is lenyugodott végre. Rajongói zárójel ezzel be is zárva. És abszolút kisbetűs széljegyzetként még annyi, hogy bizonyos mozdulatokban, néha előbújó régi hangszínekben megvan még AZ a régi Springsteen, de bevallom, már egy idősödő (bár még mindig rendkívül karizmatikus) karmestert láttam a színpadon és nem a régi idolt.

bruce_springsteen_k2024_03

Still, at the end of every hard-earned day
People find some reason to believe

(*) Az alábbi pedig a személyes, „miért is volt nem túl kerek az élmény mégsem"-lábjegyzet:

Hallottál valaha arról, hogy roll call? Mert én nem. Tehát a roll call, avagy a Számozott Kezek. Mikor korán odaértem, boldogan láttam, hogy jé, van egy rakás hely, még az első sorban, ahogy azt megálmodtam. Csakhogy amikor oda akartam menni, rám mordultak az ott lévők, hogy VAN SZÁMOD? Néztem tök hülyén, hogy mim? Csillogó szemekkel mesélték a Rendszer szabályait, korombeliek, sőt, sokan jóval idősebbek. A "roll call" Bruce Springsteen-koncerteken egyfajta hagyomány, amelyet a rajongók találtak ki és alkalmazzák évek óta, hogy minél jobb helyet kapjanak a kiemelt állóhelyeken. A lényege, hogy a „rajongók" előre megjelennek a koncert helyszínén, kijelölnek egy helyszínt, és sorban állnak a sorszámért. Pár óránként vissza kell térni, hogy meg tudd tartani a sorszámodat. És mivel a biztonságiak is tudnak erről, a számozottakat engedik be előre, így bebetonozva a saját helyüket, és nem engednek maguk közé „mezei kiemelt állóhelyes rajongókat". A roll call során a rajongók gyakran szerveződnek csoportokba, és időszakosan ellenőrzik egymást, hogy biztosítsák a helyválasztás során az igazságosságot és a rendet. Értitek: igazságosság és rend, amit a rajongók egymásnak biztosítanak. Agyrém, tényleg. Nem kicsit önszerveződő szektás ízű mindez, ami riasztó és visszataszító. Legszívesebben betiltanám ezt az öngerjesztős baromságot. Például, akik előttem álltak, tavaly ötször megcsinálták ugyanezt, meg sem mertem kérdezni, hogy most mind a három koncerten is elsősoroznak-e sorszámmal, de sanszosan igen. Redditen olvastam is: többnyire ugyanazok az arcok vannak mindig az első sorokban, ott is „creepynek" minősítik ezt, és egyet tudok érteni. Mást gondolna egy külső szemlélő, de a Rammstein-rajongók SOKKAL barátságosabbak, sőt. Sokan (én is) pontosan ugyanannyit fizettünk a jegyért, mint bárki más ott, és ár-érték arányban lehet, nekem jobban fájt ez az egész, mint akik mindhárom koncerten ott voltak, vagy kontinenseken átrepültek és még napokig ott tudtak dekkolni a Sorszám miatt.

You sit and wonder just who's gonna stop the rain
Who'll ease the sadness? Who's gonna quiet your pain?

A másik a gyerekkártya. A képeket, YouTube-os felvételeket nézve aranyos(nak tűnik), ahogy az első sorokban egy kisgyereket ölelget Bruce, csak hát. Amikor azt látom, hogy ugyanaz a kisgyerek a madridi másik két koncerten is ölelgetve lett, és tudom, hogy ez miképp sikerült, más szájízt ad az egésznek. Konkrétan az apuka pont mögöttem állt, és bármikor, amikor Bruce elindult oldalt a színpadról, egy másodperc alatt a nyakába vette a gyereket, és tankként nyomta magát előre (gyerekkel vagyok, gyerekkel vagyok!). Nem nagyon érdekelte, kit nyom össze (mondjuk engem is), az első soros Számozottak meg gyűlölködve néztek rám, és nem engedték, hogy kettőjük közé a kezem odarakjam (pedig még be is fértem volna oda), és valamennyire meg tudjak támaszkodni a hátamra érkező nyomás miatt. Plusz a gyerek anyja a biztonság kedvéért ordibálva hívta fel a figyelmemet arra, hogy hát ott a gyerek, engedjem már előre. Miért is? Agresszívek voltak, pofátlanok. És felteszem a kérdést, tulajdonképpen miről és kiről is szól ez az egész? A szülőkről, akik pontosan tudják, hogy a gyerek miatt más figyelmet kapnak, vagy a gyerekről, aki bizonyára évtizedek óta várja már ezt az eseményt és rajong. Oh, wait... Nyilván nem minden helyzet ilyen, és előfordul, amikor tényleg jó fej szitu tud lenni egy gyerek-sztár kapcsolódás, de ez nagyon nem olyan volt.

So hold me close, honey, say you're forever mine
And tell me you'll be my lonely valentine

Ez van, ha valaki sokkal nagyobbra nőtt, mint amekkorával a világ elbír. Nem tudom, Springsteen mennyire érzi még kényelmesnek ezt a szerepet, vagy már annyira megszokta, hogy nem is tudja elképzelni másképp. Mindenesetre számomra kapott az egész valami kellemetlen szájízt, ami miatt nem vált olyan élménnyé ez az esemény, mint amit vártam.

(A képek mobiltelefonnal készültek, bocs.)

 

Hozzászólások 

 
#8 cifrakdaniel 2024-06-26 13:43
Idézet - Zolika:
Rock call - aztán ki adja a sorszámot? A "rajongók" maguknak? Ilyen nincs...legfeljebb korai érkezés...

A legtöbb esetben igen. És nyilván nem áll ott minden kapunál, hogy sorszámot adjon, aztán szépen ott egymás közt leosztják ezeket.
Ennek akkor van értelme, ha a promóter gründolja. Ilyet 4x láttam eddig, pedig rengeteg koncertre járok (AC/DC Varsó '15, Guns Gdansk, Chorzów, Maneskin Budapesten(bár itt a zenekar részéről szervezték)). Olyan szempontból jó, ha egyedül is van az ember el tud menni mosdóba stb. Plusz ezeknél időben szépen sorbaállítottak a biztonságiak az embereket és ennek megfelelően engedték be őket. Nem volt az a tolongás ami alapból menni szokott. Az hogy ez az önszervező trend megy, annak így semmi értelme. A beengedésnél is szarnak rá. És mindig az a marék ember ragaszkodik hozzá, aki elkezdte az elején és 10 alatti szám van rajtuk. Mondanám, hogy ezeket simán le kell küzdeni, de olyan kis agresszívak szoktak lenni, még nekem sem megy mindig pedig nem vagyok kis ember.
Idézet
 
 
#7 Gábor 2024-06-24 11:48
[quote name="frontiers"...hogy arról szól a koncert, hogy nem látsz át a telefonerdőn, vagy, hogy öltönyös görények pózolnak.....

A telefonos témával egyetértek viszont az "öltönyös görények" témából mintha sütne az ,hogy meg szeretnéd mondani ,ki mehet koncertre meg ki nem, az elég visszás. Egyébként neked sincs megtiltva ,hogy felvegyél öltönyt.
Idézet
 
 
#6 frontiers 2024-06-24 08:33
Én ilyenkor mindig arra gondolok, hogy egy 80-as évekbél ősrocker, aki Jovira, Metallicára vagy G'N'R-re, vagy bármire is járt a 80as években, mennyire érezné magát konfortosan egy olyan közegben, ahol ez igy lemehet, vagy, hogy arról szól a koncert, hogy nem látsz át a telefonerdőn, vagy, hogy öltönyös görények pózolnak...
Idézet
 
 
#5 nemmondommeg 2024-06-23 22:08
Sajnos egyre többször látom, hogy alkalmazzák a számozós rendszert, pl. a Maidennél is mindig így van az utóbbi években... Szerencsére nem mindig érdekli az őröket, hogy sorszámozás van.
Idézet
 
 
#4 Zolika 2024-06-22 20:03
Rock call - aztán ki adja a sorszámot? A "rajongók" maguknak? Ilyen nincs...legfeljebb korai érkezés...
Idézet
 
 
#3 Eugen 2024-06-21 22:03
Más koncerteken is van roll call, ha ez a neve, pl. Depeche Mode. :-(
Idézet
 
 
#2 Martin 2024-06-21 19:27
Minden tiszteletem hogy nyugodt tudtál maradni ilyen körülmények közt és tudtad élvezni a műsort.
Engem már az elején a barmok úgy felbasztak volna hogy ha nem verem meg őket, biztos az egész koncerten szidom őket akármilyen jó is a műsor. Az apukáról detto ugyanez.
Hihetetlen hogy micsoda fasszopók élnek a földön.
És amúgy az öregnek sem gyanús hogy mindig ugyanazt a gyereket tolják az arcába? Biztos valami haverja a Fater.
Idézet
 
 
#1 Montsegur 2024-06-21 18:44
Teljesen megértem a rossz szájízt, nyomasztó, amiket a végén írtál. Roll call, eszem-f*szom megáll... És ha valaki közli, hogy nem tartja be, akkor jön a verekedés?

Ez az egyik bajom a tömeggel: sok ember közt sok a hülye is... Kezdek egyre jobban kiábrándulni a stadionkoncerte kből, ahol én lehetek a videoklipeken és fényképeken jól mutató tömeg egyik névtelen porszeme. Persze akinek ez kell, vegye, vigye, nem szólok bele.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.