Shock!

május 20.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sepultura: Beneath The Remains

sepultura_1Novemberben a magyar közönségtől is elköszön a Sepultura, és a búcsúturnéval egy egészen páratlan, úttörő pályafutás végére kerül pont. A zenekar első metálcsapatként tört ki a harmadik világból, és a teljes kilátástalanságból került a műfaj elitklubjába, hogy aztán szédületes sikersorozatot követően, személyi feszültségek következtében szétrobbanjon a klasszikus felállás. Bár a mai zenekar nagyban eltér a régitől, abban alighanem a nagy négyes minden tagja egyetértene, hogy a Sepultura nemzetközi áttörését eredményező, harmincöt évvel ezelőtt megjelent Beneath The Remains életük egyik, ha nem egyenesen legfontosabb munkája.

megjelenés:
1989. április 7.

kiadó:
  Roadrunner

producer: Scott Burns & Sepultura

zenészek:
Max Cavalera - ének, gitár
Andreas Kisser - gitár
Paulo XistoPinto Jr. - basszusgitár
Igor Cavalera - dobok

játékidő: 41:48

1. Beneath The Remains
2. Inner Self
3. Stronger Than Hate
4. Mass Hypnosis
5. Sarcastic Existence
6. Slaves Of Pain
7. Lobotomy
8. Hungry
9. Primitive Future

Szerinted hány pont?
( 64 Szavazat )

A Belo Horizontében, még a '80-as évek első felében elstartolt Sepultura kezdetben inkább hozzáállást jelentett, mintsem zenét. Max Cavalera, Igor Cavalera, Paulo XistoPinto Jr. és Jairo Guedz ugyanakkor állhatatosságuknak köszönhetően még a szűkösnél is szűkösebb anyagi lehetőségek mellett, szegényes hangszeres tudással írt és rögzített korai anyagokkal is underground hírnévre tettek szert otthonunkban. Az 1985-ös Bestial Devastation EP és az 1986-os Morbid Visions album tökéletesen passzolt a korszellemhez a maga sötét, brutális egyszerűségében. Nem férhet azonban kétség hozzá, hogy a zenekar minden tekintetben óriásit ugrott előre az 1987 októberében megjelentetett Schizophrenia albummal. Az evolúciós lépés mérete körülbelül a Metallica Kill 'Em All és Ride The Lightning közötti ugrásához volt fogható.

Mindennek természetesen náluk is egy személyi változás jelentette a katalizátorát, amikor is Jairo helyére Andreas Kisser került. Kisser: „Nekem São Paulóban volt egy zenekarom, a Sepultura pedig Belo Horizontéből indult, vagyis nyolc-kilenc órányi autóútra laktunk egymástól. Még a suliban indítottam be a zenekart, és épp súlyosabb irányba indultunk a Kreator, a Destruction, a Hell Awaits-korszakos Slayer és társaik hatására. A zenésztársaim viszont nem akarták kézbe venni a sorsukat, más terveik voltak. Az egyikük például az apja vállalkozásában akart dolgozni. Mind gazdag srácok voltak, nem a zenében látták a jövőt. A sepulturás srácokkal akkor találkoztam, amikor egy másik csapat, a Mutilator társaságában São Paulóba jöttek koncertezni. Összeismerkedtem Maxszel és Igorral, és pár hónappal később meglátogattam őket Belo Horizontében. Lementem a próbaterembe és játszogattunk kicsit Igorral, Kreatort, Slayert, ilyesmiket... Egyből megvolt a közös nevező. Néhány héttel később Jairo kilépett, nekem pedig már nem volt zenekarom otthon. Így aztán egyesítettük az erőinket. Átköltöztem Belo Horizontébe, és nem sokkal később nekiláttunk a Schizophrenia felvételeinek."

sepultura_3

A From The Past Comes The Storms, a To The Wall, az Escape To The Void vagy az instrumentális Inquisition Symphony fényévekre álltak a Morbid Visions jó értelemben véve primitív szárnypróbálgatásaitól. Ezzel természetesen a zenekar tagjai is egyből tisztában voltak, miképp azzal is, hogy a folytatás még erősebb lesz. Max: „A Schizophrenia kényelmetlen helyzetben készült. Jairo nem sokkal korábban lépett ki a zenekarból, miközben azelőtt mindig vele írtam a dalokat, Andreas pedig hozta magával a saját megközelítését, a maga hatásait. Vagyis a lemez fele nélküle, a másik fele viszont már vele állt össze, és azt a nélküle összerakott részt többnyire egyedül írtam, mert Jairót ebben a szakaszban már nem nagyon mozgatták a zenekar ügyei. A folytatásnál viszont már együtt álltunk neki a daloknak, így aztán komplexebbek lettek."

Az angolszász sajtóban a brit Kerrang! újságírója, Don Kaye írt először a zenekarról, amivel több szakmabeli érdeklődését is felkeltette. Közéjük tartozott a Roadrunner kiadó amerikai részlegének fiatal, frissen leszerződtetett A&R-osa, Monte Conner is, akit egyből lenyűgözött a helyi Cogumelo lemezcégnél kiadott Schizophrenia vadsága és kreativitása: „Don rendszeres rovatot vezetett a Kerrang!-ben Deathvine címmel, benne csupa nagyszerű bandával, akiket senki sem ismert. Itt szerepelt egyszer egy összeállítás brazil csapatokkal, az élen a Sepulturával. Ez kicsivel a Morbid Visions megjelenése előtt történt, vagyis mondhatjuk, hogy az első perctől fogva figyelemmel követtük a tevékenységüket, de akkor még senki sem láthatta előre, mi lehet belőlük. Vagyis hallottam korábban a Bestial Devastationt meg a Morbid Visionst is, de a Schizophrenia hallatán éreztem először, mennyire komoly potenciál rejlik bennük. Annyira tetszett a lemez, hogy egyből le akartam szerződtetni őket. Akkoriban King Diamond zenekara számított a kiadó legnagyobb előadójának, akik nem sokkal korábban jelentették meg az Abigailt. Én pedig mindössze ötödik munkatársként csatlakoztam a cég amerikai részlegéhez, ráadásul néhány nappal később az egyik kolléga elment, szóval megkaptam a lehetőséget a közös munkára egy sor csapattal, akiket még fősulis rádiós DJ-ként ismertem meg. Kicsit engem is teszteltek azzal, kiket szerződtetek."

sepultura_2

Conner így aztán különböző csatornákon keresztül felvette a kapcsolatot a Brazíliában intenzíven koncertező zenekarral. A folyamat meglehetősen döcögősen indult. A még mindig nevetségesen fiatal, a húszat sem betöltött tagokból álló banda természetesen kapva kapott a lehetőségen, de mai fejjel szinte mulatságos, mennyire tizenkilencre húzott velük lapot a Roadrunner is. Conner: „Csak Brazíliában koncerteztek, és őszintén szólva meg sem fordult a fejemben, hogy felüljek egy gépre és megnézzem őket... Négy hónapja dolgoztam a cégnél, lövésem sem volt róla, mit csinálok. Szóval alapvetően vakon állapodtunk meg. Kezdetben roppant nehezen ment velük a kommunikáció, mert egyedül Max beszélt közülük valamennyire angolul. Konkrétan a szerződéskötési folyamat során is végig egy Lino nevű barátjukon keresztül egyeztettünk: Linónál összejöttek, és úgy telefonáltunk, hogy tételesen végigvettünk vele is mindent, amit nem értettek pontosan. Mivel Maxnek dolgozott egy barátja a PanAmnél, így kapott tőle egy ingyenjegyet, és végre személyesen is találkoztunk. A legjobb öltönyében érkezett, semmiképpen sem akart rossz benyomást kelteni... Ez 1988 februárjában történt, és mindössze három napot töltött New Yorkban: egy papírral érkezett, rajta a riói Nas Nuvens stúdió áraival, mert ott tervezték rögzíteni a következő albumot. Márciusban szerződtettük le őket. Közben a Roadrunnernél is mindenki idegesen állt a dologhoz, hiszen soha nem szerződtettünk még le brazil zenekart. Így aztán elvittem a szerződéseket a New York-i brazil konzulátusra, ahol kiállítottak egy tanúsítványt, hogy tényleges jogi dokumentumokról beszélünk. A teljes zenekarral már csak a lemez felvételei után, az első amerikai turnéjuk New York-i buliján találkoztam először. Még mindig elég darabosan beszéltek angolul, szóval kicsit nehezen dumáltunk, de barátságos srácok voltak. Látszott rajtuk, mennyire éhesek, és ordított róluk, mennyire izgatottak az amerikai turné miatt."

A Sepultura majdani harmadik albumának munkálataihoz a kiadó egy szintén feltörekvő, szolgálatait olcsón megszámító producer/hangmérnököt szerződtetett le a floridai Scott Burns személyében, aki 1988 tavaszán a Death Leprosy lemezével került a cég látókörébe. Éhes ifjú szakemberként Burns kapva kapott a lehetőségen, amiért egyetlen korábban megkeresett kollégája sem lelkesedett: „Ismertem a Schizophreniát az obituarys srácok révén, és az igazat megvallva, boldog voltam, hogy kapok melót, voltaképpen bárminek örültem volna. Akkoriban senkit sem érdekelt a zenekar a szakmából: túlságosan death metalosnak találták a hangzásukat, és persze karácsonykor, Brazíliában aprópénzért dolgozni sem tűnt annyira kecsegtető lehetőségnek. Én viszont még főiskolára jártam, szóval leszartam ezeket a dolgokat. Tökre örültem, hogy kicsit végre leléphetek otthonról... Kaptam összesen ötszáz dollárt a Roadrunnertől az utazásra meg a kajára, és hajrá. Mivel hallottam, hogy a zenekarnak nincs túl sok felszerelése, vittem magammal dobbőröket, erősítőket meg egy csomó cuccot is. A vámosok meg persze jól le akartak nyúlni: több ezer dollárt kértek, hogy mindent bevihessek az országba... Két órán át alkudoztunk a csávóval, hogy aztán végül háromszáz dolcsiért cserébe beengedjen. Vagyis nagyjából semmim sem maradt..."

sepultura_4

A zenekart Burnshöz hasonlóan feltüzelte a lehetőség, hiszen óriási lehetőséget kaptak, előttük egyetlen brazil metálcsapat sem jutott nemzetközi szerződéshez. Gyorsan egy hullámhosszra is kerültek. Max: „Izgalmas volt életünkben először igazi producerrel dolgozni, főleg, hogy Scott Burns a durva zenékre szakosodott, így aztán sok mindent tanultunk tőle. Segített nekem a szövegekkel, az énekkel, sőt, a megfelelő időbeosztással is, bár maga a lemezfelvétel elég fárasztó volt: mivel csak akkor volt szabad a stúdió, ezért éjjel kényszerültünk melózni." És természetesen az anyagi lehetőségek sem nyúltak a végtelenségig. Conner: „Olyan nyolcezer dollárt irányoztak elő a lemez költségvetéseként, de hamar rájöttünk, hogy ez nagyon kevés lesz egy olyan albumhoz, amitől elvárjuk, hogy felvegye a versenyt a színtéren hozzáférhető aktuális lemezekkel, főleg amerikai producerrel. Így aztán rávettem a Roadrunner tulajdonosát, Cees Wesselst, hogy engedélyezzen 13 ezer dollárt, ami akkoriban komoly összegnek számított a kiadónál. Eredetileg nyolc dalban gondolkodtunk, de a zenekar az utolsó pillanatban megkeresett, hogy van egy erős kilencedik nótájuk is, szóval megint kuncsorognom kellett Ceesnél egy újabb ezresért... De szerencsére beleegyezett, így került végül a lemez végére tökéletes zárószámként a Primitive Future."

Érdekesség, hogy az anyag basszustémáit a stúdióban kevésbé rutinos és precíz Paulo helyett Kisser játszotta fel. Burns a felvételeket követően a floridai Morrisound stúdióban állt neki a lemez keverési munkálatainak, Max időnkénti segítsége mellett. Ebben a fázisban több neves és feltörekvő muzsikust bevontak a munkálatokba, hogy kicsit segítsenek terelgetni a még mindig nyelvi nehézségekkel küzdő Sepulturát. Így került a képbe például Kelly Shaefer az Atheistből, aki teljes egészében megírta a Stronger Than Hate című dal szövegét, és a szám háttérvokáljaiba is beszállt az Obituary frontembere, John Tardy, illetve az Incubus tagjai mellett. Shaefer: „Max akkoriban még mindig csak tanult angolul, így aztán szükségük volt némi szövegírási segítségre. A kiadó vont be a munkálatokba, hogy segítsek neki a hangsúlyokban meg a kiejtésben. Úgy gondolták, az a legegyszerűbb megoldás, ha írok pár szöveget, ők meg válogatnak közülük. Utána pedig felrepültem hozzájuk Tampába, ahol tovább dolgoztunk rajta Maxszel, és némi háttérvokált is felvettünk a nótához."

sepultura_6Monte Conner nagyjából ebben a fázisban szembesült vele először, hogy valami tényleg komoly dologba sikerült beletenyerelnie: „Terjeszthetném, hogy miután meghallottam a Schizophreniát, egyből tudtam: a világ leendő egyik legnagyobb metálbandájával állok szemben. Csak éppen nem lenne igaz. A legzseniálisabb A&R-os sem jósolhatta volna meg a Schizophrenia alapján a Chaos A.D.-t meg a Rootsot. Ugyanakkor jó megérzéseim voltak velük kapcsolatban, és úgy okoskodtam: ha eladunk az Államokban úgy 30 ezret a következő lemezükből, már nagyon jók vagyunk. Aztán befutottak Scott Burns első, még nyers keverésű felvételei, és akkor már azt mondtam: oké, lehet, hogy megcsináltuk a szerencsénket. Mert azokban már sokkal komolyabb potenciál rejlett."

A Beneath The Remains címet kapott harmadik lemezhez a zenekar Michael Whelan egyik festményét, a Lovecraft's Nightmare-t választotta borítóként, ezt azonban a Roadrunner vezetése felülírta, és végül az alkotó Nightmare In Red című képe került a frontra. A Sepultura már elsőre sem fogadta jól a döntést, akkor pedig főleg felháborodtak, amikor megtudták: a Slowly We Rot albummal velük nagyjából egyszerre debütáló Obituary viszont megkapta a kép jogait majdani második nagylemezéhez, a Cause Of Death-hez. Csak tovább tetézte a dolgokat, hogy a kiadó a Sepultura logóját is nehezen olvashatónak találta, így aztán terveztettek nekik egy másikat. Conner: „A Roadrunner ügyvezetője, Doug Keogh döntött végül a másik borító mellett, de nem egyeztetett róla a zenekarral. Maxék kibaszott dühösek voltak, és A&R-osként engem hibáztattak, főleg, miután később az Obituarynek viszont megvettük a másik képet. Iszonyatosan haragudtak, hiába magyaráztam el nekik többször is, hogy nem rajtam múlt."

A feszültség tehát a tetőfokára hágott az 1989. április 7-ei megjelenés idejére, ám az elkészült album mindenkit lenyűgözött a kiadónál. A Roadrunner olyannyira elégedett volt a Beneath The Remainsszel, hogy végül a tervezettnél lényegesen komolyabb marketingkampánnyal tolták meg a metálsajtóban. Maga a zenekar is roppant elégedett volt az elkészült anyaggal. Max: „A Schizophreniához képest a Beneath The Remains hozott némi változást: dühösebb, mérgesebb, erőszakosabb lett. Elég sokat turnéztunk menet közben, sok mindent láttunk, sok elbaszott dolgot, így Brazíliába hazaérve sokféle érzés dolgozott bennünk. Ezért is lett mindenképpen agresszívebb ez az album. Persze mindig akadnak, akik azzal jönnek, hogy az első lemez nem ilyen volt, de ők egyfelől nincsenek túl sokan, másrészt nem értik, hogy minden zenekarnak muszáj fejlődnie. Mi pedig fejlődünk, de közben nem feledkezünk meg a gyökereinkről sem. Senki sem nevezheti kommersznek a zenénket, mert attól, hogy most már nem százszázalékos, gonosz death metalt játszunk, még mindig roppant agresszív. De több témát járunk körbe a dalokban, és megpróbálunk valami eredetivel előállni a Hellhammer, a Venom vagy a Slayer lemásolása helyett."

sepultura_5

Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a Beneath The Remains a Schizophrenia tökélyre fejlesztett, még érettebb, még jobb dalokkal teli folytatása volt. Conner szerint ekkorra nagyjából letisztult a munkamegosztás a zenekarban, és a zene gerincét Max és Andreas kettőse adta: „Andreas igazi technikai guru volt. Messze ő számított közülük a legképzettebb zenésznek és a legtehetségesebbnek, szóval komoly zeneiséget, érettséget hozott a zenekarba. Épp ezért jelentett minden téren, dalszerzésileg és produkciós tekintetben is akkora ugrást a Schizophrenia a Morbid Visionshöz képest. A Max és Andreas közötti együttműködés nélkül a Sepultura sosem nőhetett volna akkorára: ebben a partnerségben rejlett a zenekar mágiája. Ezzel most természetesen nem szeretném kisebbíteni Igor érdemeit, aki már az egészen korai időkben is egészen lenyűgözően erőteljes dobos volt, de Max és Andreas kombinációja adta a Sepultura titkos receptjének lényegét. Max megfestette a fantasztikus képet, Andreas pedig kiszínezte, kidíszítette, hozzáadta azokat az apróságokat, amitől a végeredmény tényleg különleges és kimagasló lett. Vagyis mindketten kellettek hozzá. A legtöbb riff Maxtől érkezett, vagy legalábbis nagyon sok, Andreas pedig tökéletesítette, kiegészítette ezeket. Kicsit hasonló volt az alaphelyzet, mint mondjuk Robert Plant és Jimmy Page, netán Mick Jagger és Keith Richards esetében, csak míg a legtöbb zenekarban az énekes és a gitáros hihetetlen kettőse adja a dolgok velejét, itt kettejük közös munkájából jött a lényeg."

A mai fejjel is roppant erőteljesen megdörrenő Beneath The Remains intenzitását már megjelenése idején is előszeretettel hasonlítgatták a metállapokban a Reign In Bloodhoz. Én a magam részéről sosem éreztem különösebben találónak ezeket a párhuzamokat, mert a két album hangulata és megközelítése is más. Ugyanakkor kétségtelen: a lemez pusztító intenzitása, sötét, gonosz, lélegzetvételnyi szünetet sem hagyó durvulata voltaképpen csak a Slayerhez vagy a korai Dark Angelhez volt fogható a thrashszíntéren. A zenekarnak azonban épp olyan markáns, saját stílusa volt, mint az említetteknek. Már a nyitó címadó szám akusztikus intrója is kellemetlen, tenyérizzasztó feszültséget teremt, hogy aztán berobbanjon a szélsebes riffelés, és végigrongyoljanak a hallgatón a névjegyként is funkcionáló szerzeményben. Tökéletesen megfogalmazott, elsöprő thrashtámadás a dal, némi ős-death metalos kikacsintással – ugyanakkor még ezzel együtt is elképesztően fogós, Andreas éteri szólóblokkja és a még agresszívabb belassulás pedig csak fokozza a hatást. Mestermunka.

sepultura_7

A másodikként robbanó Inner Self szintén mindent egyesít magában, amitől csak a Sepultura kiemelkedett a korabeli mezőnyből. A szögegyenes zakatolásra és Max szövegmondós énekére épülő téma bizonyos téren olyan szimpla, mint az egyszeregy, nyers, zsigeri ereje azonban mellbevágó, itt is mindig a lehető legjobb pillanatokban dobnak hatalmasat az energiaszinten a begyorsulásokkal. Ráadásul irgalmatlanul ragadós is a végeredmény, abszolút megérdemelten vált a korszak egyik top favorit metáldalává. A gyorsabb, pumpáló tempókra ráhúzott, Igor gyilkos dobolásával és a refrénben üvöltős csordavokálokkal megkoronázott Stronger Than Hate szintén csúcspont, az igazat megvallva nem is nagyon értem, miért tűnt el menet közben a banda koncertrepertoárjából. A vérforraló ritmusok egyenesen boszorkányosak benne.

Ha eddig minden a pusztító intenzitásról szólt, a Mass Hypnosis felvillantja a csapat másik arcélét is. Persze ez is nyaktörő sebességű és kíméletlen, ám már a döngölős részekre kanyarított, disszonáns gitárdíszítések is egészen más ízt kölcsönöznek neki, a kifejtős, klasszikus Metallicára hajazó megamelodikus szólóblokk pedig végleg más irányba viszi a számot. Andreas valósággal remekel itt, de dalként is mindig ez volt az első számú kedvencem a lemezről, a korai Sepu egyik abszolút csúcsalkotása a téma. Ezt követően azonban már tényleg jottányi szünetet sem hagynak. A gyilkos Sarcastic Existence, a sebességet némiképp visszarántó, csipegetős Slaves Of Pain és a nyomasztóan brutális Lobotomy kitapossa a hallgató belét, hogy aztán bevigyék a kegyelemdöfést a kissé archaikusabbra szabott Hungryval, majd a lemez végén még jobban felpörgessék a tempót a Primitive Future-rel. Az egyszerű, de hatásos szövegek csak tovább mélyítik az album nyomasztó hangulatát, pedig Max egyébként nem feltétlenül a legnyilvánvalóbb forrásból merített hozzájuk: „Furcsa vagy sem, a Beneath The Remains szövegeinek jelentős részét a U2 War lemeze ihlette. Azelőtt főleg a Black Sabbath meg a Motörhead volt rám hatással, de aztán elkezdtem U2-t hallgatni, és Bono óriási szövegeket írt. Később az Arise dal under a pale grey sky sorát is a U2 New Year's Day dalából emeltem át, ahol ugye under a blood red sky szerepelt."

sepultura_8

A Sepultura már a thrash első, sőt, második hullámának tetőzése után robbant be a nemzetközi köztudatba, és igazából az ekkortájt felfutó death metal láz kezdetét kapták telibe. Zenéjük durva, éjfekete élének és gyökereiknek köszönhetően ehhez a vonalhoz is szervesen kapcsolódtak. Vagyis az időzítés is megfelelőnek bizonyult, így a metálszíntér szabályos eufóriával fogadta a megjelent albumot. A Leprosyra, majd a pár hónap eltéréssel kiadott, említett Slowly We Rotra és Altars Of Madnessre ráharapó közönségréteg éppúgy rákattant a Beneath The Remainsre, mint az ekkorra dallamosabb, lassabb irányba forduló Metallica, Slayer vagy Megadeth közönsége. Kár lenne tagadni, hogy brazil származásuk is kölcsönzött nekik némi extra érdekességet és kis extra figyelmet, ugyanakkor első nemzetközi turnéjukon természetesen semmi sem mentette volna meg őket, ha nem teljesítenek kiemelkedően. A banda azonban – miközben még mindig csak Kisser töltötte be közülük a húszat – szabályosan lemosta a színpadról a főzenekar Sodomot élete első európai turnéján, az év őszén, holott Tom Angelripperék épp népszerűségük tetőpontján álltak az aktuális Agent Orange lemezzel.

Az MTV eközben a Headbanger's Ballban elkezdte játszani az Inner Self videóját. A röhejesen olcsón készült, faék egyszerűségű videónak köszönhetően a dal nyers ereje újabb rétegekhez juttatta el a csapat hírét. Max: „Az Inner Self videójára nyolcezer dollárunk volt, vagyis nagyjából semmi. Ennyiből házilag lehet klipet készíteni... A végeredmény kicsit úgy is nézett ki, de épp ez adta az érdekességét. Eléggé meg is lepődtem, amikor megtudtam, hogy az MTV elkezdte játszani, hiszen általában professzionális klipeket várnak a zenekaroktól. Mi ehhez képest mindössze három kamerával forgattunk, és tényleg nagyon olcsó volt az egész produkció. De ehhez képest egész jól sikerült, még ha nem is lehetett King Diamond százezer dolláros klipjeihez mérni."

sepultura_9

A Sepultura 1989. október 31-én adta első észak-amerikai koncertjét a New York-i Ritzben, egy speciális kiadói esten, King Diamond és a Sacred Reich társaságában. A fellépés elsősorban abból a szempontból bizonyult sorsdöntőnek, hogy itt ismerkedtek meg az arizonaiak menedzserével, Gloria Bujnowskival, akit némi puhítás után megnyertek saját terelgetőjüknek is: „Monte Connerék párszor már korábban is megkerestek, hogy segítsek néhány menedzser nélküli roadrunneres csapatnak, de a Sepulturával először elhajtottam. Aztán Maxék belecsaptak a koncertbe, és marha jól nyomták, de valamiért – fogalmam sincs, miért – mégis az volt az első gondolatom, hogy ezeket a srácokat teljesen kifosztják majd... Így aztán megmozgattam néhány követ, hogy kicsit könnyítsek a turnééletükön, és legalább törölközőjük meg színpadi vizük legyen, tehát csupa olyasmi, ami nélkül alapesetben egyetlen zenekar sem indul útnak. Náluk ehhez képest mindenkinek csupán egyetlen pengetője volt! Max később írt nekem egy levelet, amit a mai napig őrzök, és felkért, hogy legyek a menedzserük. Telefonálgatni kezdtünk, és végül megállapodtam velük, hogy egy évig ingyen melózom nekik, hogy megnézzük, működnek-e a dolgok."

Mire a zenekar belecsapott karrierje első komoly amerikai turnéjába az Obituary és a Sadus társaságában, a Beneath The Remains minden várakozást felülmúló sikert aratott. Soha senki sem jósolhatta volna meg, de a lemez telibe kapta a korabeli közhangulatot, és egy év leforgása alatt több mint 300 ezer példányban kelt el világszerte. Ezzel az Annihilator vele fej-fej mellett kiadott Alice In Hell debütjével együtt a Roadrunner addigi legnagyobb példányszámban elkelt albumának bizonyult – erre pedig tényleg legmerészebb álmaiban sem gondolhatott volna soha senki. A Sepultura iránt olyan érdeklődés mutatkozott, hogy a Roadrunner a Schizophreniát is újra megjelentette némileg feljavított hangzással, az őskövület Troops Of Doom újravett verziójával. Bizonyos sajátos nehézségek persze így sem szűntek meg. Igor: „Mivel még kiskorúnak számítottam, nagyon furcsa élmény volt az Államokban koncertezni. A klubok többségébe be sem léphettem volna, vagyis sokszor szabályosan be kellett lógnom, hogy lejátszhassam a bulikat... A kisbuszban maradtam, beslisszoltam, lejátszottuk a koncertet, aztán irány vissza a kocsiba... Brazíliában semmi hasonló megkötés nem létezett, kiskölykök, tinédzserek is lazán jártak le a klubokba. De ettől függetlenül persze hatalmas eredmény volt, hogy kijutottunk Brazíliából és a világ más részein is elkezdhettünk turnézni. Az első nemzetközi turnénk, a Sodommal közös európai körút örök élménynek bizonyult."

sepultura_10

Az album óriási sikere a Roadrunner ázsióját is hatalmas mértékben növelte, és ezáltal közvetve is nagy hatást gyakorolt a műfaj fejlődésére. Conner: „A Sepultura áttörése gyakorlatilag mindent megváltoztatott a Roadrunnernél. Onnantól fogva már kifejezetten hozzánk akartak szerződni a zenekarok, és ez tette végül lehetővé a kiadó összes sikersztoriját a '90-es években, a Deicide-tól kezdve a Type O Negative-on és a Life Of Agonyn át később egészen a Slipknotig és a Nickelbackig." A zenekar eközben otthon szabályos nemzeti hőssé avanzsált. Andreas: „Brazíliában mindig is nagyon népszerű volt a metál, Belo Horizontében komoly underground színtér működött olyan zenekarokkal, mint a Chakal és a Holocausto, vagy ott volt Rióban a Dorsal Atlântica. Mindannyian barátok voltunk, közösen koncerteztünk, és a semmiből indulva alkottunk nagyszerű dolgokat. A korai időkről és koncertekről is remek emlékeket őrzök, de azért igazából a Beneath The Remains megjelenése után kezdtek beindulni a dolgok, miután kijutottunk Brazíliából. Onnantól nemcsak a mi életünk változott meg, hanem a többiek szemében is a Sepultura lett a példa, hogy igenis meg lehet élni a zenélésből." Igor: „Vannak rengeteget utazó barátaim, és a mai napig megtalálnak olyasmikkel, mint például, hogy India közepén, valami faluban is láttak a falakon Sepultura-graffitit. Ilyenkor mindig hüledezem, de aztán mondják, hogy az ottani metálrajongó kölykök istenítenek bennünket, és sokkal jobban tudnak azonosulni velünk, mint mondjuk egy amerikai vagy európai bandával."

Ezek után senkit sem lephet meg, hogy a kiadó már sokkal komolyabb összeggel, 40 ezer dollárral finanszírozta meg a majdani folytatás munkálatait. Mielőtt azonban 1991 tavaszán megjelent az Arise, a zenekar még fellépett az aktuális Rock In Rio fesztiválon, ez a koncert pedig szintén korszakhatárként maradt meg bennük. Max: „A Rock In Rión éreztük először, hogy tényleg elértünk valamit. Az a koncert tényleg elképesztően jól sikerült. Addigra már rég együtt voltunk, és rengeteg áldozatot hoztunk: felutaztam New Yorkba PanAm-alkalmazottnak öltözve, hogy szerződést köthessek, másoktól loptunk mikrofonokat, hogy ki tudjunk állni a színpadra, ceruzaelemekből készítettünk magunknak töltényöveket, mert mindenáron ismertté akartunk válni a metálvilágban. Nem volt más lehetőségünk, áldozatokat kellett hoznunk. A fiaimnak is mindig mesélem ezeket a sztorikat. A Rock In Rión tapasztalt fogadtatásunk elképesztő motivációt, magabiztosságot adott. Azután már tényleg átéreztük, hogy fontos, amit csinálunk, onnantól fogva semmitől sem féltünk, bárhová kiálltunk, szembenéztünk minden kihívással. Valójában akkor váltunk fiatal srácokból valódi felnőttekké."

sepultura_11

Az Arise-zal a Sepultura eladási szempontból is a durva zenék felsőházába került, és a következő időszakban a Pantera mellett a '90-es évek vezető, emblematikus metálcsapatává vált. Teljesen egyértelmű, hogy ezt a szédületes pályát a Beneath The Remains alapozta meg. Nem véletlen, hogy a lemezzel a mai napig minden alkotója maximálisan elégedett. Scott Burns: „A Beneath The Remains egy nagyszerű zenekar koncerthangzását örökítette meg. Sikerült vele elcsípni a pillanatot, és tökéletesen megmutatni a Sepultura lényegét. A mai napig büszke vagyok rá." Max: „A mai napig imádom a lemezt. Nagy lépést és új irányt jelentett számunkra, hiszen végre igazi kiadóhoz kerültünk, ami rendesen felpörgetett bennünket, és egyben azzal is tisztában voltunk, hogy sokkal erőteljesebb végeredményt kell produkálnunk az előző lemezeinknél. Maga a stílus szerintem leginkább death-thrashként írható le, hiszen mindkét stílusból merítettünk. A Mass Hypnosisban volt egy csomó melodikusabb riff, de a címadó nagyon gyors, brutális és direkt, szóval az ebből a szempontból inkább death metal volt. Az Inner Self a mai napig az egyik legkedvesebb Sepultura-dalom, nagyon közel áll hozzám a szövege is, mert azok a sorok tényleg tökéletesen példázták, hogyan éreztem magam akkoriban. Maga a Beneath The Remains dal is óriási, és a Stronger Than Hate is gyilkos nóta. Amikor azt mondom, hogy a zene valójában fegyver, sokakkal ellentétben komolyan is gondolom: a riffjeimet azért írtam, hogy kiadjam magamból a dühömet, és ez tökéletesen hallatszik is a Beneath The Remainsen."

Természetesen ízlés dolga, kinek melyik Sepultura-korszak fekszik a legjobban. Azon viszont nincs mit vitázni, hogy a Beneath The Remains egyértelműen ott van a zenekar legerősebb munkái között.

A Sepultura búcsúturnéja keretében november 14-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik a Jinjer, az Obituary és a Jesus Piece társaságában. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#27 cápaidomár 2024-04-20 03:03
Idézet - deodand:
Idézet - cápaidomár:
jesszusom, de vártam ezt a cikket! Számomra minden idők thrash metal albuma ez a mestermű! Köszi a írásért, akkor el is olvasom :-D


Egyetértek - ez a lemez übereli bármelyik Slayer vagy Metallica lemezt, az a helyzet.

Így van!
Idézet
 
 
#26 DéeL 2024-04-19 21:04
A Slaves of Pain gyakorlatilag feldolgozás, mert Andreas Kisser Pestilence nevű bandájáé az eredeti. Scott Burnst pedig kirabolták a szállodában.
Idézet
 
 
#25 Szasza 2024-04-18 15:31
Huu, fantasztikus írás, nagyon köszönöm! Ez az album egy alapmű, ehhez fogható nálam csak a kill em all,reign in blogod, leprosy.! Személyes kedvencek: beneath the remains innen self,lobotomy,p rimitív future. Az első és utolsó szám igazi legenda (ez nálam hajaz a kill em all ra)
Szép munka,gratulálo k az írónak!
Idézet
 
 
#24 Montsegur 2024-04-16 20:02
Örök kedvenc, szuper írás :)

A "búcsúturné" kifejezést én betiltanám :) vagy legalább legyen részleges visszafizetés, ha a "búcsúturné" után újabb turnét indít egy együttes :))) mert onnantól egy kicsit átverésszaga van a dolognak...

Az ő esetükben számomra amúgy sincs értelme a kifejezésnek, a Sepultura a két Cavalera nélkül pont olyan nekem, mint a Pantera a két Abbott nélkül. Jogilag OK, de engem hidegen hagy.
Idézet
 
 
#23 deodand 2024-04-15 14:43
Idézet - robidog1984:
Idézet - deodand:
Idézet - cápaidomár:
jesszusom, de vártam ezt a cikket! Számomra minden idők thrash metal albuma ez a mestermű! Köszi a írásért, akkor el is olvasom :-D


Egyetértek - ez a lemez übereli bármelyik Slayer vagy Metallica lemezt, az a helyzet.

Oszt komoly mondat ez bástya
Köszönöm szépen...
Rég nevettem ilyen jót mint ezen a kommenten.
Hát hogyne, hát persze!
Sőt ez a világ valaha kiadott legjobb lemeze!


Nevess csak, tényekkel nehéz is lehet vitába szállni :-)
Idézet
 
 
#22 robidog1984 2024-04-15 14:11
Idézet - deodand:
Idézet - cápaidomár:
jesszusom, de vártam ezt a cikket! Számomra minden idők thrash metal albuma ez a mestermű! Köszi a írásért, akkor el is olvasom :-D


Egyetértek - ez a lemez übereli bármelyik Slayer vagy Metallica lemezt, az a helyzet.

Oszt komoly mondat ez bástya
Köszönöm szépen...
Rég nevettem ilyen jót mint ezen a kommenten.
Hát hogyne, hát persze!
Sőt ez a világ valaha kiadott legjobb lemeze!
Idézet
 
 
#21 A falu jegyzője 2024-04-15 09:43
Na így kell kinéznie egy igazi thrash metálosnak, mint ezeken a képeken látható.
Idézet
 
 
#20 deodand 2024-04-15 08:48
Idézet - cápaidomár:
jesszusom, de vártam ezt a cikket! Számomra minden idők thrash metal albuma ez a mestermű! Köszi a írásért, akkor el is olvasom :-D


Egyetértek - ez a lemez übereli bármelyik Slayer vagy Metallica lemezt, az a helyzet.
Idézet
 
 
#19 hároméves férfi 2024-04-14 20:35
Idézet - bjorn:
Király cikk. Ez és az Arise egyértelműen a legjobb Sepultura nálam. Szerintem ez a borító jobb, mint a Cause of Deathé, szóval jól jártak


Szerintem is sokkal jobban jártak ezzel a borítóval, és azzal is, hogy a logó komolyabb lett. Értették azért a dolgukat a kiadónál.
Idézet
 
 
#18 Doktor Kapitány 2024-04-14 20:16
ALAPMŰ
ennyi
Idézet
 
 
#17 Richter László 2024-04-14 17:24
az ilyen olvasnivalóért nyitom meg a shock oldalt... sajnos egyre kevesebb...de ez csodálatos írás...köszönjük
Idézet
 
 
#16 bjorn 2024-04-14 14:44
Király cikk. Ez és az Arise egyértelműen a legjobb Sepultura nálam. Szerintem ez a borító jobb, mint a Cause of Deathé, szóval jól jártak
Idézet
 
 
#15 Claudius Oltarimanus 2024-04-14 09:47
Idézet - Martin:
Idézet - 325xi:
Idézet - abigél:
"Ezek a brazilok nem csak focizni tudnak, hanem zenélni is." Boz Cordolla

12 voltam, amikor megjelent. Jellemzően csak arra volt pénzem, hogy amiről olvastam a Hammerben, és érdekelt, felvetettem kazettára. De pont Boz Cordolla idézett ismertetője alapján úgy éreztem, ezt meg kell vennem bakeliten, úgy, hogy azt sem tudtam, kik ezek, egy hangot nem hallottam tőlük előtte. Aki hozzám hasonlóan nem rózsadombi kiskamasz volt, az szerintem pontosan tudja, milyen iszonyatos pénz volt egy ilyen LP abban az időben, az összes összekuporgatot t zsebpénzem ment el rá. Nem bántam meg. Az egyik kedvencem maradt ez az album. Nem csak tőlük, hanem úgy összességében is.


Boz Cordolla, a rejtélyes fantom! :-DDDDD


A fantom Kőbányán garázdálkodott, de Boz New Yorkban él! :D Lénárd Laci levelezőtársa volt és egy ottani egyetemi rádióban dolgozott. Vajon mi lehet most vele?
Idézet
 
 
#14 cápaidomár 2024-04-13 16:31
jesszusom, de vártam ezt a cikket! Számomra minden idők thrash metal albuma ez a mestermű! Köszi a írásért, akkor el is olvasom :-D
Idézet
 
 
#13 ZoldAsz 2024-04-13 16:28
Überklasszikus.
Nálam az Arise a csúcs, de a Beneath is fél kézzel lever bármit, ami az Arise után volt (igen, Chaos AD beleértve). Pedig sok jó hallgatnivaló volt utána is.
Az az intro... majd a riffek... ahh...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.