Shock!

September 16.
Tuesday
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sepultura: Chaos A.D.

0830sepultura01A '90-es évek első fele igen sajátos időszak volt a rockzenében. A világ új csapatok seregének neveit kényszerült egyik napról a másikra megtanulni, miközben az előző évtized meghatározó bandái sorra feloszlottak, átalakultak vagy elveszítették lábuk alól a talajt, és értelmetlen, értelmezhetetlen kísérletekbe fogtak bele a túlélés érdekében. Utóbbi persze nem csoda: a fenekestől felforgatott rock/metal bizniszben a maga módján egy kicsit mindenkinek alkalmazkodnia kellett a megváltozott klímához, különben egyszerűen nem lehetett életben maradni. Csupán keveseknek sikerült olyan bravúrosan újraértelmezni magukat, mint a brazil Sepulturának, akik éppen húsz éve megjelent ötödik albumukkal, a Chaos A.D.-vel nemhogy megőrizték korábbi pozícióikat az új idők közepette, de még erősíteni is tudtak azokon.

megjelenés:
1993. szeptember 2.

kiadó:
  Roadrunner / Epic

producer: Andy Wallace

zenészek:
Max Cavalera - ének, gitár
Andreas Kisser - gitár
Paulo XistoPinto Jr. - basszusgitár
Igor Cavalera - dobok

játékidő: 47:03

1. Refuse / Resist
2. Territory
3. Slave New World
4. Amen
5. Kaiowas
6. Propaganda
7. Biotech Is Godzilla
8. Nomad
9. We Who Are Not As Others
10. Manifest
11. The Hunt
12. Clenched Fist

Szerinted hány pont?
( 63 Szavazat )

A Sepultura a világ egyik legnépszerűbb underground metal csapataként és nem mellesleg a Roadrunner kiadó legnagyobb zenekaraként fejezte be az 1991-es Arise mestermű turnéit valamikor a következő év legvégén. A székhelyüket időközben az amerikai Phoenixbe áttett brazil thrasherek nem kímélték magukat a koncertezéssel: Európát és az Egyesült Államokat többször is körbejárták, és ugyanígy Dél-Amerikát, illetve Ázsiát sem hagyták ki a menetrendből. Nem csoda, hogy némileg kifacsarva érkeztek haza a körútról, és mindannyian tudták: valami másra vágynak. Max Cavalera: „Hatalmas súly nehezedett ránk az Arise után, és éppen ezért tartottunk is egy hosszabb pihenőt, mielőtt nekiláttunk volna a dalszerzésnek. Tudtuk, hogy valamilyen módon újra kell definiálnunk a Sepulturát, mert rengeteg zene vált számunkra kiszámíthatóvá, és biztos vagyok benne, hogy ezzel a rajongók sem voltak másképp. Nem engedhettük meg magunknak, hogy unalmassá váljon a zenénk, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy meg kell őriznünk az eredeti agressziónkat, ám egyszersmind új életet kell lehelni mind magunkba, mind a zenekarba. Ezáltal mi is örülni tudunk annak, hogy zenélünk, friss dalokat írunk, méghozzá változatos friss dalokat. Nincs is annál jobb, mint amikor egy zenekar nem teljesen kiszámítható, és mindig tud meglepetéseket okozni."

A háttérben munkálkodó zeneipari erőket különösebben persze nem érdekelte mindez: a Roadrunner egy hihetetlenül sikeres, a csapatot népszerűség szempontjából a Slayer szintjére helyező album folytatását várta a bandától, méghozzá záros határidőn belül. Mindenki tudta, hogy a következő album megfelelő időzítéssel, megfelelő formában még az Arise-nál is magasabbra lökheti a zenekart, így alájuk toltak pénzt, paripát, fegyvert, és nem is nagyon szóltak bele abba, mit csinálnak. Ennek persze elsődlegesen az volt az oka, hogy tudták: hiába is mondanának akármit a braziloknak, azok akkor is a saját fejük után mennének. „A mi értékrendünk teljesen elüt az amerikai csapatokétól", mondta ekkoriban Max. „Egész más környezetből érkeztünk, és távolról sem hullottak az ölünkbe a jó dolgok. Egy rakás amerikai zenekarnál megy az, hogy összeszedik a jó kis hangszereket, felvesznek egy demót, és máris ott a szerződés a zsebükben, nálunk azonban minden sokkal lassabban és nehezebben ment. Talán éppen ezért jóval inkább meg is tudjuk becsülni az eredményeinket, és nem is engedjük, hogy bármelyikünknek is a fejébe szálljon a dicsőség. Nekünk annak idején sem számított semmi más, csak a zene, és ezt a hozzáállást továbbra is szeretnénk megtartani. Nem fogom átírni a szövegeimet azért, hogy többet játsszák a dalokat a rádiókban meg az MTV-n, mert nem a mérhetetlen gazdagság a célunk. Nem akarok a világ legnagyobb rockbandájában játszani, kizárólag stadionokban koncertezni és éjjel-nappal testőrökkel sétálni, ez ugyanis kibaszott unalmas lehet. Meg is őrülnék, ha ilyen életet kellene élnem... A gyerekkorom így is elég szar volt, szóval szeretném az életemet úgy leélni, ahogyan én jónak látom. Ha annak idején nem hal meg az apánk, biztos gazdag brazil srácként növünk fel, és ma alighanem egy seggfej lennék valamelyik nagykövetségen, mert eszembe sem jutott volna zenélni. Így azonban a zene egyfajta menekülést jelentett számunkra, lehetőséget arra, hogy elzárjuk magunkat a külvilágtól. Ha nem jön össze a Sepultura, már rég halott lennék, vagy valami háborodott drogos."

0830sepultura06A Sepultura a velük szemben támasztott magas elvárások ellenére is spontán és görcsmentes módon állt neki az új daloknak. Nyíltan kimondták, hogy mást akarnak csinálni, mint az előző két alkalommal, ez azonban távolról sem azt jelentette, hogy eladhatóbb zenében gondolkodtak. Igor Cavalera: „Tulajdonképpen csak egy dolgot terveztünk el előre: direktebb, érthetőbb módon akartuk megfogalmazni a dalokat, hogy azok ne csak tonnányi riffből tapadjanak össze. Ha elkaptunk egy jó témát, végig kitartottunk mellette. A Metallica is hasonló módon gondolkodott a fekete albumnál, mi viszont velük ellentétben jóval szélsőségesebbek akartunk lenni, mint előtte. Azt vettük észre a bulikon, hogy sokkal nagyobb ováció fogadja a direktebb számokat, például a Dead Embryonic Cellst, mint a komplikált dalainkat. Így aztán előre megállapodtunk egymás között, hogy ezúttal egyszerűbben fogalmazunk. Viszont ez egyszersmind azt is eredményezte, hogy sokkal durvábbak lettünk. Lassabb, de mégis sokkal agresszívebb dalok születtek az Arise számainál." Max: „A dalszerzés közepette folyamatosan azon agyaltunk, hogy vajon élőben miként szólalnak majd meg a nóták, és arra feküdtünk rá, hogy a koncerteken is működjenek majd."

A csapat éppen a változtatás igénye miatt döntötte el szinte azonnal, hogy az új album nem az előző két lemez producerével, Scott Burnsszel készül majd el. Első ötletük John Zorn, az avantgarde jazz egyik mestere – nem mellesleg az extrém metal hatalmas rajongója – volt, a második pedig Al Jourgensen, a Ministry főnöke, ám végül mégis Andy Wallace mellett tették le a garast. Ezzel persze egyből alapot adtak pár csípős megjegyzésre, hiszen Wallace azelőtt Rick Rubin jobbkezeként elsősorban a Slayer Reign In BloodSouth Of HeavenSeasons In The Abyss mesterhármasán dolgozva vált igazi névvé a szakmában, márpedig a sajtó ekkoriban imádta versenyeztetni, egymással szembeállítani a Sepulturát és Kerry Kingéket. (E csábításnak a nyilatkozatokban egyébként a két banda tagjai is előszeretettel engedtek ebben az időszakban, hol csípős, hol ironikus megjegyzéseket téve a másik zenekarra.) Andreas Kisserék ugyanakkor pontosan tudták, hogy Wallace tökéletes ember a melóhoz, hiszen keverősként már az Arise-on is dolgoztak vele.

0830sepultura07Miután a személyi kérdések eldőltek, már csak a megfelelő stúdiót kellett kiválasztani, Wallace pedig meglepő módon egy eldugott, isten háta mögötti helyre vitte a négyest. Max: „Scott Burns alapvetően a legtökéletesebb dob- és gitárhangzás elérésén dolgozott, de Andynek más elképzelései voltak. Először csak annyit mondott, hogy ugyanazokat a felszereléseket vigyük a stúdióba is, amelyeken megírtuk a próbahelyen a dalokat, mert a hangszereink segítségével szerette volna áthozni a személyiségünket a zenén. Ugyanakkor azt is elég gyorsan eldöntöttük, hogy noha a dalokat egytől egyig Phoenixben írtuk, nem akarunk a városban stúdiózni. Mehettünk volna Brazíliába, de ott állandóan jöttek volna a haverok, és csak ivászatba torkollik a munka, Los Angelesben vagy New Yorkban pedig minden este valami kedvencünk játszik, és a nagy bulizást szintén a lemezfelvételek bánták volna. Aztán amikor Andy lejött hozzánk Phoenixbe, és meghallotta, hogy valami nyugis helyről álmodozunk, egyből a walesi Rockfield jutott eszébe. Dolgozott már ott korábban, és pontosan tudta, hogy ezen a világtól elrejtett kis farmon csak a melóra lehet koncentrálni. Ha kimész az udvarra, csak a mezőt meg a teheneket látod, szóval az embernek még az ablakon sincs kedve kinézni..."

A korábbiaknál egyszerűbb szerkezetű, pőrébb megszólalású dalok agressziója lenyűgözte Wallace-t, és gyorsan rájöttek, miként lehetne még erőteljesebb a végeredmény: ha lejjebb hangolják a gitárokat. A csapat emellett zenészcimborákat is bevont a munkafolyamatba: így került szövegíróként a képbe egy-egy dalnál Jello Biafra a Dead Kennedysből, illetve Evan Seinfeld a Biohazardból. Maxék emellett más irányokba is tapogatóztak: némi tanakodás után felvettek egy teljes egészében akusztikus, instrumentális darabot, illetve egy cseppet sem nyilvánvaló feldolgozást is. A végeredmény végül Chaos A.D. címmel került a boltokba 1993. szeptember 2-án, az év minden bizonnyal legjobban várt súlyos metal albumaként.

0830sepultura08

Tulajdonképpen érthető, hogy az album elsőre sok thrasherből értetlenséget váltott ki, a zenekar ugyanis valóban komoly iránymódosítást eszközölt. Mindezt azonban úgy sikerült megvalósítaniuk, hogy a zenéjük lényege nem veszett el: a stílusjegyek megmaradtak, mégis új korszakba léptek. Akkoriban többen is azzal vádolták meg őket, hogy az aktuális trendeknek megfelelően elmentek egy modernebb, urambocsá' akár hardcore-osabbnak is nevezhető irányba – a végeredményt tekintve ezzel nem nagyon lehet vitatkozni, azt viszont nehéz megítélni, mennyire lehetett mindez tudatos lépés. Tény, hogy az Arise megjelenésének időszakához képest ekkorra már elég alaposan átrendeződött a súlyos muzsikák térképe: a Pantera Vulgar Display Of Power albumával megszületett az új évtized definitív metal albuma, de a Rage Against The Machine első lemeze, a Helmet Meantime-ja vagy a Biohazard Urban Discipline-je szintén megkerülhetetlenül tornyosult ott minden brutál vonalon mozgó banda szemei előtt. Bizonyos, hogy a Sepultura tekintetbe vette ezeket a változásokat, elveik kiárusításával, másolással mégsem lehetett vádolni őket, hangzásuk és kompromisszummentességük ugyanis megmaradt. A másik oldalon pedig igenis ott áll az a tény, hogy a Beneath The Remains és az Arise után azon a hagyományos, thrashes vonalon újat és jobbat aligha lettek volna képesek mutatni. Max: „A thrash csak egy olyan elnevezés, amit mások aggattak ránk, de erre a lemezre semmilyen skatulyát nem lehet ráhúzni. Nem tudom, milyen típusú zenét játszunk most, csak az biztos, hogy nagyon kemény metalt, aminek semmi köze sincs ahhoz, ami mostanában Seattle-ben történik, és erre nagyon büszkék vagyunk. Ezt az anyagot akár öt-tíz év múlva is nyugodtan fel lehet majd tenni, mert nem fogja elveszteni az aktualitását, ha valami új irányzat tűnik fel a színen. Ami a hardcore dolgot illeti, nagyon szeretjük a Biohazardot meg a Sick Of It Allt, de nincsenek ránk jelentős hatással. Viszont nekem a Black Sabbath mellett mindig is a Discharge volt a kedvenc zenekarom, és egy rakás más punkbandát is nagyon szeretek."

0830sepultura02A Chaos A.D.-n minden a riffekről és a ritmusokról szól: a gitártémák száma lecsökkent, tempójuk lelassult, ám hangsúlyosabbak, markánsabbak lettek, mint valaha, Igor Cavalera még dominánsabbá vált, a hagyományosabb extrém metal dobolástól egy teljesen egyéni irányba elkanyarodó játéka pedig új dimenzióba helyezte a dalokat. Az album Max első fia, Zyon Cavalera méhen belüli szívhangjaiból megy át Igor pörölycsapásaival a Refuse / Resistbe. A váltás már itt nyilvánvaló: a dal szellősebb, mint gyakorlatilag bármi, amit a zenekar valaha csinált, intenzitása azonban épp ezért még elvetemültebb, még lehengerlőbb. Mindössze pár szimpla, ám tökéletesen eltalált riff viszi itt a prímet az ifjabbik Cavalera kolosszális pörgetéseivel megtámogatva, egy szintén faék egyszerűségű szöveggel, a hatás azonban lehengerlő. Max üvöltései is jobban, tisztábban ülnek, mint a korábbi lemezeken, ami szintén sokat nyom a latban. A rövid szólóbetét is új korszakot jelöl, hiszen inkább amolyan crossoveres hangulatfestősdi ez, mintsem old school thrash. Utána pedig csupán lélegzetvételnyi szünet után, vérpezsdítő törzsi ritmusokkal csapnak bele az album másik fő húzódalába, a Territoryba. Az izraeli-palesztin konfliktus inspirálta téma a nyitás örvénylő betonozása után lassú középtempós súlyossággal folytatódik, majd egy hagyományosabb, de egyszersmind bizarr hanghatásokkal teli Andreas szólóban csúcsosodik ki. Ugyanolyan kíméletlen, nyers ökölcsapás az arcba, mint a kezdés – egyszerűen nem lehet kitérni az útjából. A Slave New World is csak a vészjósló indítás erejéig enged némi lélegzetvételt, feloldozást azonban nem hoz, sőt: a zakatolós gyorsabb témákat és gyilkos középtempós riffeket variáló dal az album egyik legnyomasztóbb hangulatú darabja, ahol Andreas törzsi ritmusokkal alákolompoltatott, disszonáns szólója ismét csak fokozza a hatást. (Azt persze nem tudom, mennyi idő alatt írhatta meg Evan Seinfeld és Max ezt a nyúlfarknyi szöveget, de tény: itt sem a mélyen kódolt, szofisztikált üzenetekre utaztak.)

Amit eddig hallottunk, a nyilvánvalóbbnál is nyilvánvalóbb volt, így a három tökéletesre formált, minden felesleges zsírtól megtisztított, direkt metal himnusz után jól is esik a fülnek az Amen elborultabb kezdése. Nem akkora sláger, mint a nyitó triász, nálam azonban az egyik legnagyobb kedvenc innen: az ide-oda úszó beszédfoszlányokkal, nyomasztó hangsorokkal operáló kezdés elől helyből nem lehet megmenekülni, amikor pedig Max a betonozós riffre beüvölti, hogy „Terror raids the land...", tényleg robbannak a hangfalak. A női énekkel, kavargó ritmusokkal, indusztriális hatású effektekkel kábító középrész pedig egyenesen katartikus magasságokba emeli a számot, hogy aztán utána mindjárt leszállítsanak a földre a Kaiowasszal. Utóbbi mindenképpen a lemez legradikálisabb tétele akusztikus gitárjaival és Igor pulzáló dobjaival – nem egy bonyolult darab ez sem, ám mégis ott rejlik benne valami nagyon ősi, fennkölt szépség. Max: „A Chaos A.D. volt az első lemezünk, ahol elkezdtünk brazilos ritmusokkal kísérletezni. A Refuse / Resist eleje is ilyen volt: Igor egy apróságot játszik, ami viszont nagyon tipikusan szambás, és emiatt jellegzetesen brazilosan szólal meg. Csak szórakozott, de baromi jól hangzott, így megtartottuk. Ezután azonban a Kaiowas jelentette a következő lépést. Egy brazil indiántörzs kollektív öngyilkosságot követett el – én is ekkoriban kezdtem el igazán komolyan odafigyelni a törzsek ügyeire. A dal összességében az első igazi olyan számunk volt, ahol tényleg tradicionális brazil megközelítéssel dolgoztunk."

0830sepultura04A Kaiowas átszellemültsége után a Propaganda sipító kezdése és az abból kibontakozó, kétlábdobokkal örvénylő riffelése rántja vissza a hallgatót a földre: újabb tökéletes dühhimnusz, már a megszólalása is helyből olyan sűrű, hogy nem vonhatod ki magad a hatása alól, a refrént pedig az isten is arra teremtette, hogy egy koncerten ezrek üvöltsék együtt Maxszel. Itt érhető talán a leginkább tetten, amit egyébként a csapat tagjai is beismertek, vagyis hogy nagyon komolyan szem előtt tartották a dalszerzés közben az élő fellépéseket. A dal végén érkező szaggatás is döbbenetes erővel zúz. A Biotech Is Godzilla az album leggyorsabb és egyben legrövidebb dala, de sokkal inkább hardcore-os, crossoveres módon, mintsem thrashesen, Jello Biafra szövegével. Max: „Valami olyasmit vetettem fel Jellónak, hogy írjuk meg a Nazi Punks Fuck Off második részét, viszont nem érdekelte, hogy régi ötleteket elevenítsünk fel, helyette inkább előállt a Biotech Is Godzillával, amit a '92-es riói klímakonferencián tett látogatása során írt. Tíz percen át magyarázta nekem az őrült elméleteit arról, hogy George Bush tudósokat küldött Brazíliába, hogy azok embereket használjanak kísérleti patkánynak, és rajtuk teszteljék le a különböző baktériumtörzseket. A szöveg arra is utal, hogy az AIDS is a hasonló biotechnológiai kísérletek eredményeként jöhetett létre. De nem arról van szó, hogy önmagában véve a technológia rossz lenne – csak rossz kezekben van..." Újabb imádnivalóan direkt darab, gőzkieresztéshez tökéletes, és remekül ágyaz meg az album legsúlyosabb, legbelassultabb témájának, a Nomadnek. Ezt Kisser a maga idejében csak úgy írta le, mint a Sepultura válaszát a Metallica Sad But True-jára, és érteni is vélem, miért: doomos, vészterhes érzés hatja át a tonnányi, koponyarepesztő erővel pusztító gitárokat, Igor hatalmas pörgetéseivel pedig mintha csak maga az armageddon közeledne.

0830sepultura03A We Who Are Not As Others ismét az Amen pszichopata vonalát hozza: nyomasztó, önmagába borult téma, amelynek építkezésében még valami filmzene-szerű is ott rejlik, amint hol szimultán, hol egymásnak felelgetve mennek a zakatoló riffek a disszonáns díszítésekkel és az akusztikus gitárokkal. Igor játéka zseniális, és arra is érdemes odafigyelni, milyen jellegzetes, sajátos felfogásban operál azokkal a bizonyos apokaliptikus hangsorokkal Kisser. Igor: „A lemezen a szólók kapcsán is inkább a bizarr zajokra, az effektekre koncentráltunk. Sokkal izgalmasabbnak találtuk, hogy a gitárból kihozható rettentő zajokkal kísérletezzünk, minthogy telepakoljuk a nótákat hagyományos gitárszólókkal. Én egyébként is tiszta szívemből gyűlölöm a világ összes gitárszólóját!" A szöveg kimerül a cím transz-szerű ismételgetésében és némi röhögésben, de nem is kell bele több – tökéletesen vezeti fel a Manifestet, ami öt keservesen elüvöltött sortól, tíz szótól eltekintve szintén nem a hagyományos módon adja át az üzenetet, hanem a váltakozó tempójú, kegyetlen alapok tetejébe vágott híradós bevágásokon keresztül. A zenére ugyanaz áll, mint a We Who Are Not As Othersnél: lehet mondani, hogy a Sepultura viszonylag egyszerű zenei eszközökkel operált, de hogy ezekkel roppant eredeti és kreatív módon sakkoztak, az holtbiztos. Ez a dal sem hasonlít a világon senki másra – ennél a lemeznél tényleg végleg el lehetett felejteni a slayerezést...

A The Hunt érdekes választás, hiszen a New Model Armytól dolgozták fel. Ennek megfelelően még bevadítva, Max üvöltéseivel együtt is a lemez legmelodikusabb témája, amely hangulatával és szövegével együtt is tökéletesen passzol a Sepultura világához – tökéletesen ültették át a saját stílusukba. A záró, az ember fölé morózusan odatornyosuló, súlyos és gonosz Clenched Fistben azonban megint nincs a kíméletnek még csak árnyéka sem, csupán reménytelenség és mélyről feltörő kín. Utána pedig már csak egy rejtettbónusznyi kétperces röhögősdi érkezik a folyamatos nyomasztás levezetésére. Ezt eredetileg a We Who Are Not As Othershez vettek fel, egy részlete ott is szerepel, de ebben a formában is jól jön az album végén, mert kicsit feloldja a végig roppant sötét, mindenféle optimizmustól mentes hangulatot. Max: „Az elmúlt kétezer évet a káosz uralta a világon, a helyzet pedig napról napra csak rosszabb, ez adta az ötletet az elnevezéshez. A Chaos A.D. cím tökéletesen jellemzi a lemezt, hiszen teljesen kaotikusan szól az egész, és tele van feszültséggel. Még az akusztikus dal sem hoz megnyugvást, azalatt is végig ideges vagy! Minden eddigi lemezünknél paranoiásabb ez az anyag, ahol még a nyugis részek is tele vannak feszültséggel." Emellett pedig – mint az a fentiekből is látszik – az album a banda addigi legváltozatosabb munkája is volt. Andreas Kisser: „A siker legnagyobb hátülütője, hogy mások elvárásai totálisan kikészíthetik az embert. Baromi kiakasztó tud lenni, amikor olyasmiket várnak el tőled, amihez éppen semmi kedved. Egy zenész számára nagyon lényeges, hogy mindig valami újat csináljon, és ezzel bizonyítsa a saját zenészi mivoltát maga és mások előtt is. Mindig törekedni kell az eredetiségre. Ez a felállás folyamatosan előre akarja vinni a zenekar ügyeit, és a Chaos A.D. az eddigi legkerekebb lemezünk."

0830sepultura05A Chaos A.D. a Sepultura addigi messze legjobb listás helyezéseit produkálta: az Egyesült Államokban a Billboard Top 200 32. helyén nyitott (az Arise a maga idejében a 119. pozícióban kezdett), Nagy-Britanniában és Németországban pedig mindössze egy hellyel maradtak ki a Top 10-ből. A Roadrunner alaposan megnyomta az album marketingjét: a közel egymillió dolláros reklámkampány a cég addigi legkomolyabb ilyen irányú befektetésének számított, és nagyon gyorsan látványos eredményeket hozott Európában, Dél-Amerikában, illetve Ázsiában. A Roadrunner olyannyira hitt a csapatban, hogy még Max és a Fudge Tunnel főnök Alex Newport projektje, a Nailbomb lemezét is kiadta 1994 márciusában Point Blank címmel. Utóbbi anyag nagy részét Igor dobolta fel, de felbukkant rajta a Fear Factory gitárosa, Dino Cazares is, és a Chaos A.D.-hez képest is sokkal puritánabb, nyersebb, modernebb, indusztriális hatású hardcore/metal muzsikát rejtett. Az album komoly sikert hozott, ami nyilván sosem jött volna össze, ha nem Sepultura oldalhajtásként hintik el a köztudatban a formáció hírét. (Nem kell velem egyetérteni, de én ezt a lemezt mindig is roppant gyengének, hogy azt ne mondjam, blöffnek tartottam. Durvának tényleg durva, de ennél több sajnos nem nagyon van benne, legfeljebb pár villanás erejéig.)

Eközben persze minden a Sepulturáról szólt, a banda a megszokott intenzitással turnézott a lemez kapcsán. A verkli Európában indult a Paradise Lost vendégeskedése mellett, nem sokkal a megjelenés után (a páros Budapesten is fellépett 1993. november 14-én, a Rocklandben), majd további végeláthatatlan menetek következtek a világ többi táján. Magától értetődött, hogy a zenekarnak ott a helye az 1994-es doningtoni Monsters Of Rock fesztiválon is, a legnagyobb feltűnést ugyanakkor mindenképpen az az amerikai arénaturné keltette 1994 nyarán, ahol a karrierje csúcsán lévő Pantera nyitószámaként játszottak, kiegészülve a Biohazarddal, majd a körút második felében pluszban még a Pronggal is. Ha valaki mond nekem ennél a négyesnél jobb összeállítást, megsüvegelem érte... Az Egyesült Államokban azonban még így is apróbb homokszem került a gépezetbe: az anyagot itt a Sony / Epic terjesztette, ők azonban csak félig-meddig hittek a brazil csapat produkciójában. Mivel a Chaos A.D. után másfél héttel a kiadó egyik keményzenei nagyágyúja, Rob Halford és új csapata, a Fight is lemezzel jelentkezett, a cég inkább a nagy öreg új gondolatait reklámozta Észak-Amerikában a Sepultura helyett 1993 végéig. Ekkorra már látszott, hogy az Államokat a legkevésbé sem érdekli a War Of Words lemez, de az Epic még ekkor sem ébredt rá, hogy a Sepulturával aranytojást tojó tyúk van a kezükben, pedig a Chaos A.D. a kiadása után egyből hatalmasat robbant Nagy-Britanniában és számos nyugat-európai országban. A cég így aztán inkább a Prong 1994 januárjában kiadott Cleansing mesterművébe feccölt sokat a súlyos vonalon. A Sepultura szekere persze így is meglódult a tengerentúlon, de messze nem annyira, mint a világ többi részén.

0830sepultura10A Sepultura végül 1994 novemberében, öt, a Ramonesszal közös hatalmas brazil koncerttel zárta a Chaos A.D. turnéit otthon, Brazíliában, ahol természetesen nemzeti hősökként fogadták őket. Max: „Azt hiszem, azok a koncertek jelentették a karrierem csúcspontját. Csak öt buliról volt szó, amelyeken társult headlinerként játszottunk, és úgy terjedt a koncertek híre, mint a bozóttűz: valami hihetetlen gyorsan teltházas lett az összes. Egy legendával osztottuk meg a színpadot, akik állati jó arcok voltak, és ráadásul otthon, a szülőhazánkban, köztük a szülővárosomban..." Az album ekkorra már az Arise eladási eredményeit is felülmúlta, a Sepultura pedig a világ egyik legnépszerűbb metal csapatának számított. A Chaos A.D. Magyarországon is a korszak megkerülhetetlen albumai közé tartozott, és teljesen beleette magát az akkori hazai rockzenei közgondolkodásba. Itthon a Moby Dick és az Akela csúcskorszakát is jelentették ezek az évek, vagyis bőven volt fogékonyság a brutál muzsikákra – nem véletlen, hogy a lemez hatását számtalan magyar lemezen és demón lehetett teljesen egyértelműen kimutatni a következő időszakban. Ennek jelentősége persze nem mérhető ahhoz a kisebb zenei forradalomhoz, ami Dél-Amerikában bontakozott ki a csapat világsikereinek hatására. Max: „Miután belevittünk egy csomó brazil ritmust meg miegymást a zenénkbe, hirtelen egy csomó másik hazai bandának is eszébe jutott ez a dolog, pedig korábban minden brazil csapat félt, hogy majd jól kiröhögik őket, mert szambásítani akarják a metalt. Mi viszont nem gondolkodtunk ilyesmiken, egyszerűen csak azt csináltuk, ami eszünkbe jutott. Ez itt nem matematika meg valószínűségszámítás, hanem zene. Nem jósolgatni meg találgatni kell, hanem játszani azt, ami belülről jön. Nagyon fontos, hogy egy zenekar merjen kockáztatni, kísérletezni. Véleményem szerint a művészet éppen erről szól. Nem mintha magunkat olyan hatalmas művészeknek tartanám..."

Mondani sem kell, hogy a csapat roppant dühös volt a Sony birodalomra az amerikai lehetőségek elszalasztása miatt, hiszen az albumért az egész világ megveszett, és az Egyesült Államokban is egyértelműen többet lehetett volna kihozni belőle – minden belső és külső körülmény adott volt ehhez, ezt azonban az Epicnél nem ismerték fel, és inkább két olyan albumot favorizáltak, amelyet aztán üzleti szempontból kudarcként kellett elkönyvelniük. (Ebből a szempontból most teljesen lényegtelen, hogy mind a War Of Words, mind a Cleansing mestermunka.) A Sepultura 1995 elején éppen ezért önként búcsút mondott a kiadónak, és Amerikában is visszaadták a terjesztést a Roadrunnernek. Max: „Az egész sonys szerződés kapcsán mindvégig olyan érzésem volt, mintha eljöttünk volna otthonról, hogy összeköltözzünk egy csomó olyan emberrel, akiket tiszta szívből utálunk. Az első pillanattól kezdve kételkedtem a dologban, mert soha, egyetlen embertől sem hallottam még jókat a multinacionális kiadókról, de aztán úgy gondoltam: vágjunk bele, lesz, ami lesz... Aztán beigazolódtak a sejtéseim. Persze voltak a cégnél jó arcok, például a rádiós részlegnél, akik lejártak a bulikra, érdeklődtek irántunk, tisztában voltak a zenekar lényegével, és tényleg jól végezték a munkájukat. A többiekről viszont nem tudok mit mondani, mert a fejük Michael Jackson seggében ragadt, és így még beszélgetni sem tudtam velük. A cég vezetői közül soha, egyetlen komoly arccal sem tudtunk találkozni, mert mindig valami mással foglalkoztak, csakis a dinoszauruszokkal törődtek, és magasról szartak a kis brazil csapat fejére." A kép teljessége kedvéért azért tegyük hozzá: a Chaos A.D. megjelenése után hét évvel az Egyesült Államokban is átlépte az 500 ezres eladási példányszámot, tehát utólag itt is aranylemez lett, de jól mutatja a helyzetet, hogy a világ többi részén közel kétszer annyi talált belőle gazdára, mint a legnagyobb zenei piacon.

0830sepultura09

Az anyag elsöprő fogadtatását követően a csapat felbátorodva, újfent szerteágazóbb zenei elképzelésekkel fogott hozzá a folytatáshoz. Az 1996 februárjában megjelent Roots még bővebb kézzel mérte a dél-amerikai zenei hatásokat, és párhuzamosan szélesebbre tárta az ajtót a modernebb, indusztriális irány, illetve Ross Robinson producer révén a mélyre hangolt dél-kaliforniai modern vonal előtt is (utóbbit ekkor még persze senki sem nevezte nu metalnak). A kísérlet eredményéről a mai napig megoszlanak a vélemények, de végül a Roots lett minden idők legsikeresebb Sepu albuma, vagyis ezzel is hatalmas győzelmet arattak. A lemez bátorságát és eredetiségét a mai napig nagyra értékelem, de abban a tekintetben tizenhét és fél év távlatából sem változott róla a véleményem, hogy a Chaos A.D. színvonalát nemhogy felülmúlni, hanem elérni sem tudták vele. Utána nem sokkal pedig mindannyian jól tudjuk, miként robbant szét a reménytelenségből a metal műfaj Olümposzára felhágott nagy négyesfogat a saját Yoko Onójuk machinációi következtében...

Mindez már persze éppúgy történelem, ahogyan a ma húsz évvel ezelőtt megjelent Chaos A.D. is az. A Sepultura ötödik nagylemeze a '90-es évek egyik legmeghatározóbb produkciója volt a súlyos vonalon, és jottányit sem vesztett erejéből az elmúlt két évtized folyamán sem. Nem mondom, hogy erősebb az Arise-nál, mert nincs is értelme feltétlenül összemérni őket: inkább fogalmazzunk úgy, hogy a maga nemében ugyanakkora etalon ez az anyag is, mint az 1991-es. Mindezt már a '90-es évek közepének extrém metal mozgalmára gyakorolt hatása is fényesen igazolta, de hatása ugyanígy kézzelfogható volt a nu metal vonalon, a metalcore/deathcore színtéren vagy az olyan ízig-vérig 21. századi, egyéni hangzású csapatok muzsikájában is, mint például a Gojira. Tényleg megkerülhetetlen.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
0 #17 miso 2014-07-31 19:01
Jó ég és több mint 20 éves album már.

Sepu klasszikusok sora ezen az albumon, Territory, Slave, Propaganda, Biotech és még sorolhatnám, hibátlan mestermű.

Kicsit már de ugyanolyan zseniális mint a Beneath vagy Arise albumuk.

A roots is mutatott szép pillanatokat, de ott már voltak gyenge pontok, Max távozása után emg... számomra minden élvezhetőségét elvesztette a banda.
Idézet
 
 
+3 #16 Norbi 2013-09-07 18:49
Szuper cikk egy szuper albumról.
A Nailbombot is imádom.Igazi ösztön zene.Se több,se kevesebb.Szuper.
A Prong meg a kedvenc külföldi bandám.
Idézet
 
 
+3 #15 Equinox 2013-09-05 11:14
Újabb szenzációs cikk! Nailbomb szerintem nem rossz, nem is blöff, de nem is kiváló. Olyan projektlemez, elmegy, de szarrá nem hallgattam, nem is fogom. Nálam kéz a kézben jár a War of Wordsszel, amin van azért pár üresjárat, és pár kiválósás. A Cleansing meg egy klasszikus, jövőre biztos lesz róla cikk.

Nagyon meg kell hallgassam újra ezt a Kéosz Éj Dít, feltüzelt ez az írás!
Idézet
 
 
0 #14 asdasd 2013-09-04 23:50
Idézet - simple:
Én amit a mai napig sajnálok, hogy a Paradise Lostot egész az utolsó számukig csak hallgatni tudtam a ruhatárban való sorban állás miatt. Pedig akkor még nagyon szerettem az aktuális PL-t is, ma már gagyinak tartom, na de mennyit játszhattak a zseniális Shades Of Godról is. (Talán az utolsó szám az As I Die volt, amire teljes valómban felértem - mert ez egy emeleten volt.) Na de a Sepultura óriásit ütött, annak ellenére, hogy nem értettem, mit akarnak ezzel a zenével, és a mai napig nem nagy kedvencem, de az Arise viszont szavakkal le nem írható mestermű - jó, azért páran leírták:)) Ráadásul ez volt az első "nagy" koncertem, ezzel indultam el a koncert látogatás útján, amin ma is haladok.


Mi a gagyi, az Icon?
Idézet
 
 
+3 #13 faktor69 2013-09-04 20:01
Nálam is az Arise a csúcs. Nem is tudom, talán '92-ben voltak a Pecsában az Arise turnéjukkal, na az odavágott.

Amúgy nekem még a Roots is bejött, utána már nem igazán érdekelt. Némelyik albumukat meg hallgattam párszor, de nem sok maradt meg belőle.
Idézet
 
 
+4 #12 simple 2013-09-03 13:31
Én amit a mai napig sajnálok, hogy a Paradise Lostot egész az utolsó számukig csak hallgatni tudtam a ruhatárban való sorban állás miatt. Pedig akkor még nagyon szerettem az aktuális PL-t is, ma már gagyinak tartom, na de mennyit játszhattak a zseniális Shades Of Godról is. (Talán az utolsó szám az As I Die volt, amire teljes valómban felértem - mert ez egy emeleten volt.) Na de a Sepultura óriásit ütött, annak ellenére, hogy nem értettem, mit akarnak ezzel a zenével, és a mai napig nem nagy kedvencem, de az Arise viszont szavakkal le nem írható mestermű - jó, azért páran leírták:)) Ráadásul ez volt az első "nagy" koncertem, ezzel indultam el a koncert látogatás útján, amin ma is haladok.
Idézet
 
 
+4 #11 roenick 2013-09-03 11:16
Idézet - neal and jack and me:
nekem egyaltalan nem tetszett ez a lemez, itt hagytam abba a sepu-val valo foglalatoskodas aimat... pedig probalkoztam megbaratkozni vele, de egyszeruen nem ment. bena szamok, rohejes szovegek es nevetseges uvoltesek (max "enekhangja" egyszeruen gyalazatos). erdekes modon a legtobb haverom szinten e lemez miatt bucsuzott el a seputol.
a rocklandes koncertre meg becsuletbol elmentunk, de az is szar volt :) es derekig ero ho, erre emlekszik valaki?

Idézet - neal and jack and me:
nekem egyaltalan nem tetszett ez a lemez, itt hagytam abba a sepu-val valo foglalatoskodas aimat... pedig probalkoztam megbaratkozni vele, de egyszeruen nem ment. bena szamok, rohejes szovegek es nevetseges uvoltesek (max "enekhangja" egyszeruen gyalazatos). erdekes modon a legtobb haverom szinten e lemez miatt bucsuzott el a seputol.
a rocklandes koncertre meg becsuletbol elmentunk, de az is szar volt :) es derekig ero ho, erre emlekszik valaki?

Jó nagy hó volt az biztos.. késtek a vonatok mint állat.. a Paradise Lost alatt egy csajt úgy agyon tapostak ,h elvitte a mentő. Viszont a hiába mondod ... a Sepu jól nyomta... volt régi szám is bőven.
Idézet
 
 
+5 #10 Equinox 2013-09-03 07:15
Arise mindenekfelett, de idővel ezt is megszerettem, mikor rájöttem, hogy nem kell trúnak lenni. Televan slágerrel, még a feldolgozás is üt. Gyönyörű borítóik voltak Beneathtől errefele, de ez a csúcs. A cikket mindjárt olvasom, igazi csemege lesz. Otthon meg is kell hallgatni ezt az alapművet majd!
Idézet
 
 
+6 #9 Sepumark 2013-09-02 23:27
Minden lemezuket imadom (persze a Roots es a Derrick Green era-t 10 evig "szoktam")... Andreas a kedvenc gitarosom Chuck Schuldiner mellett... a klasszikusokra eskuszom, de megtanultam az uj lemezeket nem Sepultura-kent hallgatni es nekem jobban bejonnek mint a Soulfly/C.C. lemezek (de hat mikor mindenki Metallica lazban egett en mar reg Testament fan voltam... izlesek es pofonok...). A Death mellett nalam mindig a Sepultura marad a kedvenc bandam (es ez mar 21 eve igy van, pedig imadom a Kreator, Crowbar, Meshuggah, Neurosis, Nevermore, Nile, Dream Theater, Cynic... stb... zsenialis zenekarokat is). Itthon az mp3 lejatszoval a Beneath/Arise lemezt szeretem tolni gitarral, de eloben, bandaval jobban utnek a Chaos/Roots direktebb dalai. A klasszikus eraban a Sepultura barmihez nyult, arannya valtozott, manapsag pedig kerek, korrekt (es egyaltalan nem puha) lemezeket adnak ki, mindenfele balhek es feltunesi viszketegsegek nelkul. En azt mondom, le a kalappal mindket fel elott... kaptunk 3 Metal bandat, mindenki eldontheti melyiket hallgatja :D Mellesleg meg csak Max apot nem kaptam el, de soha nem fogom elfelejteni azt a kedvesseket es tiszteletet amit Andreas, Igor, Paulo, Jean es Eloy tanusitott velem szemben... meg most sem hiszem el hogy tobb izben talalkozhattam kedvenceimmel...
Idézet
 
 
-7 #8 neal and jack and me 2013-09-02 23:23
nekem egyaltalan nem tetszett ez a lemez, itt hagytam abba a sepu-val valo foglalatoskodas aimat... pedig probalkoztam megbaratkozni vele, de egyszeruen nem ment. bena szamok, rohejes szovegek es nevetseges uvoltesek (max "enekhangja" egyszeruen gyalazatos). erdekes modon a legtobb haverom szinten e lemez miatt bucsuzott el a seputol.
a rocklandes koncertre meg becsuletbol elmentunk, de az is szar volt :) es derekig ero ho, erre emlekszik valaki?
Idézet
 
 
0 #7 björn 2013-09-02 23:20
Ami a Nailbombot és a Point Blanket illeti, tényleg nem értünk egyet. Szerintem nagyon izgalmas az a lemez. Az egyetlen másik Max zenekar amit elhallgatok.
Idézet
 
 
+2 #6 JamesSmith 2013-09-02 21:35
Ebben egyet kell érteni. Bár rettentően megoszlanak erről is az egyéni vélemények. Sokan a Derrick Greenes korszakot jobbnak tartják. Az sem rossz szerintem de az már egy másféle Sepultura. Nekem például a Kairos nagyon bejött.
Idézet
 
 
+5 #5 Igor Igorovics 2013-09-02 12:35
Szerintem Max kilépése után nem kellett volna tovább vinni a Sepultura nevet, főleg úgy nem, hogy egy gitárral nyomultak tovább. Amúgy nem volt rossz lemez az Against meg a Nation se, úgy viszont ,hogy Igor is kiszállt, szerintem az már egyáltalán nem Sepultura. Ez olyan mintha Phil meg Rex újjáalakítaná a Panterát két tök idegen taggal.
Idézet
 
 
+8 #4 maradonnna 2013-09-02 11:36
1000 pontos lemez!ALAPMŰ!Ör ök klasszikus!a Fear Factory Demanufacturejé vel és a Paradise Lost Draconian Times jával együtt gyermekkorom meghatározó lemeze!
Idézet
 
 
+4 #3 sfgds 2013-09-02 10:40
Beneath 9, Arise 10, Chaos 10, Roots 9.
Idézet
 
 
+6 #2 tschaby 2013-09-02 10:18
Amellett, hogy nálam az Arise és a Beneath a király, ha Sepu-ról van szó, ez a lemez erősen meghatározta a gimis éveimet. Imádtam a Propaganda-t, a Biotech-et és a NMA feldolgozást is. Bár azóta már ritkábban hallgatom a Chaos A.D.-t, azt kell mondjam, részemről is ez volt az utolsó értéklehető lemezük. A Roots nálam hasonló státuszban van, mint a Load a Metallica-tól: mikor megjelent meghallgattam kétszer-háromszor, de azóta sem tudtam rávenni magam, hogy még egyszer végigpörgessem. Szóval a Chaos A.D. nálam erős 8-as.
Idézet
 
 
+7 #1 Chris92 2013-09-02 09:59
Az utolsó Speultura lemez, amit mesterműnek lehet mondani, a Roots-t nagyon nem szeretem, az utána jövő dolgok pedig már nem az én világom.
Viszont ez egy megkerülhetetle n, definitív alapmű annak ellenére, hogy az előző lemezekkel ellentétben nem totál thrash.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.