Shock!

szeptember 15.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sepultura: Arise

A Sepultura a teljes kilátástalanságból verekedte fel magát a thrash műfaj legnagyobb reménységei közé a '80-as évek legvégén, negyedik albumukkal, az 1991. április 2-án kiadott Arise-zal pedig minden lehetséges babért learattak, amit ebben a műfajban csak lehetett. Az album az azóta eltelt időben sem veszített zsigeri erejéből: letaglózó, minden ízében tökéletes mestermunka, az egész irányzat egyik abszolút csúcsalkotása, amit később már ők sem tudtak megfejelni – nem véletlen fordultak utána némileg más irányba. Tehát hihetetlen, de igaz: a mai napon tényleg húsz éves az Arise. Mi pedig annak rendje és módja szerint meg is emlékezünk róla.

A Sepultura sikersztorija jóformán hihetetlennek tűnt a '80-as évek legvégén. Adott volt egy totálisan a semmiből, a brazíliai Belo Horizontéből érkezett zenekar, akik egy meglehetősen kezdetleges EP (Bestial Devastation, 1985) és egy még mindig felejthető debütalbum (Morbid Visions, 1986) után találták meg végleges felállásukat. A Cavalera tesókhoz, az énekes/gitáros Maxhez és a dobos Igorhoz, illetve Paulo XistoPinto Jr. basszusgitároshoz Andreas Kisser gitáros csatlakozott utolsóként, és az így készített, 1987 őszén kiadott Schizophrenia meg is mutatta az összeérett banda oroszlánkörmeit.

megjelenés:
1991. április 2.

kiadó:
  Roadrunner

producer: Scott Burns & Sepultura

zenészek:
Max Cavalera - ének, gitár
Andreas Kisser - gitár
Paulo XistoPinto Jr. - basszusgitár
Igor Cavalera - dobok

játékidő: 42:33

1. Arise
2. Dead Embryonic Cells
3. Desperate Cry
4. Murder
5. Subtraction
6. Altered State
7. Under Siege (Regnum Irae)
8. Meaningless Movements
9. Infected Voice

Szerinted hány pont?
( 99 Szavazat )

A kettes lemez hangzása ugyan amatőr volt, a zenei anyag azonban jóval túlmutatott azon, amit egy harmadik világból származó bandától várni lehetett akkoriban. Az anyag villámgyorsan több mint 15 ezer példányban kelt el Brazíliában, a banda pedig úgy látta, korántsem reménytelen a nemzetközi folytatás. Elképesztően mélyről érkeztek, elhivatottságuk pedig talán éppen emiatt nem ismert határokat. Max Cavalera: „Mindig röhögnöm kell, amikor egyes amerikai bandák azzal ecsetelik a punk rock múltjukat, hogy egy használt kisbusszal járták körbe az országot... Mi egyszerű távolsági buszokkal utaztunk, amik tele voltak parasztokkal meg a csirkéikkel. Ha nekünk akkor saját járművünk lett volna, talán még azt is elhisszük, hogy mi vagyunk a Bon Jovi! Egy garázsban próbáltunk, ami tele volt patkányokkal, és mindig azt lestük, hogy mikor szakad ránk a plafon. Igor dobszerkója egyetlen pergőből, egy lábdobként használt szambadobból és egy partvisnyélre erősített cintányérból állt. A második lemezünk felvételéig még saját gitárom sem volt. A kölcsönkért hangszert egy másik banda gitárosa hangolta be helyettem, aztán amikor elkezdtünk játszani, rájött, hogy hiába gürcölt, mert kurvára nem számított nálunk a hangolás! Színtiszta zaj volt, amit csináltunk, és néhány Motörhead pólós srácot leszámítva eleinte utált is minket a közönség. Brazíliában is voltak nálunk sokkal ügyesebb zenészek, gazdagabb csapatok, akik ezerszer jobban is néztek ki, mint mi, nekünk viszont megvolt a megfelelő hozzáállásunk. Csórók voltunk, kölcsönhangszereken játszottunk, amikkel nem is tudtunk rendesen bánni, de mégis volt miértje annak, hogy kiálltunk a színpadra."

Max Cavalera 1988 februárjában egy ismerőstől kapott ingyen repülőjeggyel, egyetlen ócska sportszatyorral a kezében érkezett meg az Egyesült Államokba, és habár ekkoriban még angolul is csak hézagosan tudott, erőfeszítéseit végül siker koronázta: miután egy héten át győzködte a Roadrunner illetékeseit, végül nemzetközi lemezszerződéssel a zsebében térhetett vissza Brazíliába. A csapat végre egy komolyabb brazil stúdióban rögzíthette új albumát a death metal guru, Scott Burns segítségével (aki egyébként nyomott áron, mindössze kétezer dollárért vállalta el a munkát, mert kíváncsi volt Brazíliára). A Sepultura első világszerte terjesztett lemeze, a Beneath The Remains 1989 szeptemberében került a boltokba, és a metalsajtó egyből őrjöngve fogadta. Már a Schizophreniában is ott mozgott valami, ez az anyag azonban hatalmas ugrást jelentett: kíméletlenül agresszív és ösztönös volt, ám egyszerre roppant okos is. A rossz nyelvek és az irigyek természetesen betudták a lelkendezést a zenekar egzotikus származásának – sokan simán leslayerkópiázták őket –, de mindez már mit sem számított: a Sepultura végre felléphetett az Egyesült Államokban, és Európába is átjutottak, ahol a Sodom előzenekaraként minden egyes este lemosták a színpadról a germán thrashereket. Max: „Még csak fel sem merült bennünk, hogy egy brazil stúdióban kilenc nap alatt felvett anyag nemzetközi sikert arathat. Mi pusztán egy jó lemezt akartunk csinálni, sikerekről szó sem volt. Aztán megjelent az album, és sokan egyenesen a Slayer Reign In Bloodjához hasonlították, amit azért erős túlzásnak tartok. Mindenesetre a Beneath The Remains tényleg jól sikerült, néhány nótájára nagyon büszke vagyok."

Az album világszerte körülbelül 300 ezer példányban kelt el egy év leforgása alatt, és a Sepultura a szintén abban az évben feltűnt Annihilator mellett egyből ott találta magát a thrash legnagyobb reménységei között. Épp a legjobbkor érkeztek, hiszen a műfaj korábbi nagyjai egyre inkább kinőtték magukat, és ezzel párhuzamosabban gyorsaságukból, súlyosságukból is fokozatosan adtak alább. Ők azonban nem ismerték a kompromisszumokat, így az anyag még az egyre hangosabban dühöngő death metal vihar előszelei közepette is mindenkit letaglózott.

Innentől fogva a Roadrunner sem akart spórolni a bandán: a következő albumnál már nem Burns mestert utaztatták Dél-Amerikába, hanem a Sepultura repült fel a producerhez Floridába, a legendás Morrisound stúdióba. A csapat 40 ezer dollárt kapott a második nemzetközi terjesztésű album munkálataira, vagyis kereken ötször annyit, mint amit korábban a Beneath The Remainsre előirányoztak nekik. Max: „Totálisan újszerű élmény volt Amerikában dolgozni. A Morrisound akkoriban az egyik legmenőbb stúdiónak számított, szinte az összes nagy death metal banda itt vette fel a lemezeit Scott Burnsszel. Nagy megtiszteltetés volt, hogy mi is itt dolgozhattunk. Baromi nagy káosz uralkodott egyébként a felvételek alatt, végig buliztunk közben... A keverőpult mögött mindig vagy húszan tomboltak, miközben én odabent mondjuk gitároztam. Ott nyomultak a srácok a Death-ből, az Obituaryből, a Morbid Angelből... Egy hatalmas death metal házibuli volt az egész!"

Az Arise 1991. április 2-án került a boltokba, egy olyan időszakban, amikor a hard rock/metal zenék minden túlzás nélkül népszerűségük csúcsán voltak. Soha azelőtt nem vonzott annyi embert a kemény zene, mint ekkortájt, és senki sem gondolta volna, hogy az év végén a Nirvana áttörésével új időszámítás kezdődik. Ekkor azonban még szó sem volt őrségváltásról: az egész világ feszülten várta a Guns N' Roses és a Metallica visszatérését, és ugyan az MTV képernyőjéről nonstop dőltek a hajmetal klipek, már platinasikerekkel futottak az olyan kevésbé nyilvánvaló zenét játszó csapatok is, mint a Faith No More vagy a Living Colour. Ami a súlyosabb frontot illeti, az előző évek thrash-láza véget érni látszott: 1990-ben még döbbenetesen erős volt a felhozatal (Megadeth – Rust In Peace, Slayer – Seasons In The Abyss, Death Angel – Act III, Kreator – Coma Of Souls, Testament – Souls Of Black, Annihilator – Never Neverland, Forbidden – Twisted Into Form, Artillery – By Inheritance, Anthrax – Persistence Of Time, Sacred Reich - The American Way), a következő évben azonban már a death metal számított az underground első számú szenzációjának, így hasonló vonalon ebben az időszakban nem volt vetélytársa a Sepulturának. Főleg annak fényében nem, hogy az album még elődjénél is kerekebbre sikerült.

Maxék a korai időben amolyan death/thrash átmenetben utaztak, az évek múltával jutottak el a tiszta thrash egy brutálisabb változatáig. Az Arise ezen a vonalon is dalcentrikusabb és direktebb lett, mint a Beneath The Remains: a dalok felépítése többnyire egyszerűsödött, és minden korábbinál több középtempós vagy lassú rész törte meg a nyaktörő iramú reszeléseket. Emellett azonban elkezdtek terjeszkedni más, korábban nem jellemző irányokba is, amiben így utólag bizonyosan tudatos lépés lehetett, mert a csapat nagyon nehezen viselte az állandó slayerezést. Pláne, miután maguk Kerry Kingék is lelkesen csatlakoztak a dologhoz... Max: „Az Arise bizonyos szögből nézve akár visszalépésként is felfogható, mert kevésbé komplex, mint amilyen a Beneath The Remains volt, ami így utólag nézve túlzottan techno-thrash jellegű lett. Sok zenekar elveszítette a brutalitását, amikor elindult a komplexitás irányába, nekünk azonban nem ez a célunk, így aztán megpróbáltunk egy kicsit egyszerűsíteni a dolgokon. Az Arise szerintem valahol a Schizophrenia és a Beneath The Remains között helyezhető el. Ezúttal azt akartuk, hogy a riffek, a nóták megragadjanak az emberek fülében. Ez egy keményebb és lassabb lemez, mint az elődei, amelyben egyesül a thrash, a hardcore és az indusztriális muzsika. A szövegek is sokkal kifejezőbbek lettek, mint bármikor korábban. Minél rövidebb sorokat akartunk írni, hogy ezáltal annál nagyobb agresszivitást vihessünk bele."

Aki azt várta, hogy az aktuális trendek miatt death metalosabb dalok születnek majd, tévedett: a tipikus Morrisound hangzás valamennyire az Arise-ban is benne volt, a dob- és gitársound közelebb állt a jól futó floridai vonalhoz, mint mondjuk a Bay Area bandákéhoz, maga a stílus azonban nem változott. Az anyag gerincét továbbra is a jellegzetes riffelésre épülő thrash témák képezték, így a sodró Arise, a lenyűgöző témaorgiát bemutató Dead Embryonic Cells, az ólomsúlyú Desperate Cry, a zseniális tempókra épülő Murder – Subtraction kettős, a komplex Meaningless Movements vagy a záró Infected Voice, ezek mellé azonban feliratkozott pár bizarr kísérlet is is. A disszonáns témákkal, jellegzetes pszichopata váltásokkal megtördelt Under Siege (Regnum Irae) például semmire sem hasonlított, amit korábban csináltak, a kolosszális Altered State törzsi dobokkal teli intrója pedig már előrevetítette a távoli jövőt. Talán utóbbi dal volt az egész lemez legbátrabb, legmerészebb szerzeménye, tele okos váltásokkal, jobbnál jobb témák hegyeivel.

A Beneath The Remainshez képest talán az ének terén sikerült a legnagyobbat lépni: Max hangja előbbre került, egyszersmind jóval érthetőbbé és artikuláltabbá vált, de Igor dobhangzása is fület gyönyörködtető még mai fejjel is. Andreas Kisser is sokkal inkább kibontakozhatott ezekben a dalokban, mint bármikor korábban, és itt nem egyedül az olyan finomságokra gondolok, mint például a Desperate Cry melodikus szólója (ennek előképe már a Beneath lemez Mass Hypnosis nótájában is ott volt), hanem inkább a sok gerjesztős, elborult témára. A késői Sepu albumok hallatán a napnál is világosabb, hogy ezek a néhol kissé voivodos megoldások egyértelműen az ő hatására kerültek a számokba. Innentől kezdve tényleg senki nem mondhatta, hogy a Sepultura bárkit is másol, annál is inkább, mert az Arise ékesen bizonyította, hogy a brazil négyes minden szempontból egyenrangú a nagy amerikai thrash csapatokkal. Az eltérő háttér miatt azonban rejlett bennük valami olyan extra düh és elkeseredettség is, ami a jobbára középosztálybeli arcokból álló kaliforniai bandákban sosem volt meg.

Az Arise azonnal óriási sikert aratott, és az igazán durva muzsikák frontján nem is igazán akadt vetélytársa abban az évben. A banda Európában és Amerikában egyaránt párezres termekbe költözött a kis klubokból (a Petőfi Csarnokban is koncerteztek a Sacred Reich és a Heathen társaságában 1991. június 17-én), ám a legjobban mégis a harmadik világ ölelte őket a keblére. A lemez megjelenését követően rögtön felléphettek a Rock In Rio II fesztiválon, ahol elképesztő fogadtatásuk megmutatta, hogy a brazil fiatalok számára valóságos istenekké váltak, amiért ki tudtak törni a kilátástalanságból. Karrierjük első aranylemezét pedig Indonéziában kapták meg nem sokkal az anyag megjelenése után. Mindenféle sikertől és szakmai elismeréstől függetlenül az Arise korszak volt a Sepultura történetének legveszedelmesebb, legzűrösebb időszaka. Max: „Elég keményen le tudtuk akkoriban pusztítani magunkat. Szerencsére egyikünk sem használt intravénás drogokat, de én például egyszer még kórházba is kerültem, miután ráittam különféle gyógyszerekre. Még az volt a szerencse, hogy a brit sajtó nem szagolta ki a dolgot, mert abból akkora botrányt csaptak volna, hogy azóta is csak arról beszélhetnénk az összes riporternek! Teljesen őrültek és elővigyázatlanok voltunk. Persze azóta már megváltoztunk, de a féktelen bulizás időszakán minden fiatal banda keresztülmegy, ha sikeressé válik."

A vártnál is jóval nagyobb siker után a Roadrunner úgy döntött: felvásárolja a banda korábbi lemeztársaságától, a Cogumelótól a csak Brazíliában terjesztett első három kiadvány jogait. A lemezek 1991 végén Európában és az Egyesült Államokban is megjelentek (a Bestial Devastation EP és a Morbid Visions közös hanghordozón, a Schizophrenia pedig külön). Andreas Kisser: „Az első lemez idején még nem voltam a bandában, így nem is vagyok hivatott a régi nótákat megítélni, az viszont tény, hogy a Morbid Visionst nem lehet egy lapon említeni a Beneath The Remainsszel és az Arise-zal. Persze sokan megvették ezeket az anyagokat, sokaknak tetszenek és hallgatják is őket, de szerintem vannak olyanok is, akik csupán a kollekciójuk kedvéért vásárolták meg az első két albumot. Egyszerűen csak beillesztették a lemezeket a gyűjteményükbe."

Mire az Arise turnéi befejeződtek, a Sepultura eladási szempontból is felnőtt a Slayer mellé: a lemez a Roadrunner első kiadványa lett, amely világszerte átlépte az egymilliós példányszámot, a banda pedig a lehető legjobb hangulatban kezdhetett neki a következő album munkálatainak. Ekkor azonban már más idők jártak. A Metallica 1991 augusztusában kiadta a fekete albumot, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a thrash fénykora véget ért, az év novemberében a Nirvana Nevermind lemeze került a Billboard-lista első helyére, 1992 márciusában pedig a Pantera Vulgar Display Of Powerje az extrém metalban is új korszakot nyitott. Nem csoda, hogy a brazilok következő lemeze, az 1993 szeptemberében megjelent Chaos A.D. már groove-osabb, szellősebb, fogósabb irányt vett elődeinél. Ez azonban már egy másik történet, az 1991-es anyag fénye pedig ettől még egy szemernyit sem kopott meg. Max: „Az Arise az első rifftől az utolsóig robbanékony és pattanásig feszített lemez, igazi frontális támadás. Ráadásul a lehető legjobb helyen voltunk vele a lehető legjobb időben."

Épp emiatt mondhatjuk rá az albumra, hogy egy műfaj virágkorának talán utolsó száz százalékos mesterműve volt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #12 ez 2017-09-23 13:24
Idézet - Keptön Csumbó:
Idézet - Dalton:
Idézet - Keptön Csumbó:
Helyesbítek: A Metallica 1991 augusztusában kiadta a fekete albumot, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Metallica elkurvult.

Mondogatod a tükörben összeszoritott arccal h NEM VAGYOK BUZI, NEM VAGYOK BUZI?


:-) majd ha a ratyi fekete albumot fogom hallgatni az Arise helyett..


Ahhoz képest, hogy egy évig gondolkoztál rajta, elég ratyinger riposzt.
Idézet
 
 
-1 #11 Keptön Csumbó 2017-09-23 13:17
Idézet - Dalton:
Idézet - Keptön Csumbó:
Helyesbítek: A Metallica 1991 augusztusában kiadta a fekete albumot, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Metallica elkurvult.

Mondogatod a tükörben összeszoritott arccal h NEM VAGYOK BUZI, NEM VAGYOK BUZI?


:-) majd ha a ratyi fekete albumot fogom hallgatni az Arise helyett..
Idézet
 
 
+9 #10 Doktorúr 2017-02-22 10:40
Ez és a Beneath... a Sepu két csúcsalkotása, melyek csont nélkül 10 pontosak a tízből. Tényleg, a Beneath The Remains mikor kerül a Klasszikushock rovatba? Mert hogy ott a helye, az fix.
Idézet
 
 
+7 #9 Dalton 2016-09-20 12:20
Idézet - Keptön Csumbó:
Helyesbítek: A Metallica 1991 augusztusában kiadta a fekete albumot, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Metallica elkurvult.

Mondogatod a tükörben összeszoritott arccal h NEM VAGYOK BUZI, NEM VAGYOK BUZI?
Idézet
 
 
-10 #8 Keptön Csumbó 2016-09-20 12:03
Helyesbítek: A Metallica 1991 augusztusában kiadta a fekete albumot, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Metallica elkurvult.
Idézet
 
 
+8 #7 Layne 2011-09-04 21:08
Iszonytatóan jó!
Idézet
 
 
+10 #6 Magasházi Gábor 2011-06-24 13:47
Ez a lemez alapmű a műfajon belül, tökéletes alkotás! Nagyon színvonalas, jó írás született, méltó ehhez a lemezhez. Gratulálok!
Idézet
 
 
+5 #5 peter 2011-04-06 18:48
Idézet - Varga János:
HATALMAS ALAPMŰ! Nálam ez a No.1 Metal album! Kár hogy ma már nincsenek ilyen bandák mint a régi Sepu.


most is vannak. nem másolatokat, hanem hangulatilag/innovációban hasonlókat kell keresni, néha némileg más irányzatokban (industrial-death, prog-death).

de a düh és a nagyot alkotás máig megvan a metalban, sőt, egészen jó éveket élünk szvsz.
Idézet
 
 
+10 #4 Equinox 2011-04-03 18:05
A legjobb Sepultura lemez és egy 10 pontos thrash metal alapmű. Címadó és Dead Embryonic Cells a metal DJ munkásságomnak is 2 állandó kedvence.
Minden szóval egyetértek és a háttérinfójk fantasztikusak. Köszönjük a cikket!
Idézet
 
 
+8 #3 ujper 2011-04-03 09:53
Brazília Akelája :D

Imádom az Arise-t, de ha csak egyetlen albumot választhatnék a katalógusból, akkor a Schizophrenia lenne az.
Idézet
 
 
+10 #2 Tóth József 2011-04-02 17:17
Régi szép idők,csúcs alkotás. SEPU RULEZ!
Idézet
 
 
+11 #1 Varga János 2011-04-02 09:25
HATALMAS ALAPMŰ! Nálam ez a No.1 Metal album! Kár hogy ma már nincsenek ilyen bandák mint a régi Sepu.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.