Shock!

június 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Sanctuary: „Megtanultuk jobban elfogadni egymás hülyeségeit”

sanctuary_2015_01Márciusban végre Magyarországon is fellépett a '80-as évek végének egyik kultikus power/thrash-zenekara, a seattle-i Sanctuary, akik annak idején már eljutottak egyszer Budapestre az Into The Mirror Black album turnéján, csak éppen a helyi szervezés hiányosságai miatt a koncertjük már elmaradt... Lenny Rutledge gitáros tavaly Warrel Dane énekessel együtt már mesélt nekünk a remekül sikerült visszatérésről, a The Year The Sun Diedról, így a buli előtt inkább az aktualitásokról kérdezgettük.

1990-ben egyszer már majdnem felléptetek Magyarországon, de aztán mégsem jött össze a dolog. Emlékszel arra a végül elmaradt bulira?

Persze! Elsősorban az maradt meg, hogy egy baromi jó szállodában voltak szobáink, ahol minden tele volt állatbőrökkel meg hasonlókkal! (nevet) Az már nem maradt meg pontosan, hogy miért is maradt el végül a koncert, talán nem volt backline a helyszínen, vagy valami ilyesmi... De őszintén szólva a helyi szervező olyan pocsékul végezte a munkáját, akkora káosz uralkodott az egész koncert körül, hogy végül igazából már nem is lepett meg a koncert elmaradása. Sajnálni persze ettől még nagyon is sajnáltuk...

Hagyományos klubturnétok nem is volt azóta Európában, szóval fejest ugrottatok a mélyvízbe...

Igen, de nagyszerűen érezzük magunkat az Overkillékkel, marha jól szórakozunk! Tizenhat vagy talán tizennyolc koncertből áll a turné, és mindenütt óriási a fogadtatás, akár azt is mondhatom, hogy várakozáson felüli.

Nem furcsa ennyi év után visszazökkenni a turnézós kerékvágásba? Elvégre húsz évre kivonultál a zeneiparból...

Valóban így történt. Olyannyira más dolgokkal foglalkoztam, hogy volt egy időszak, amikor vagy tíz éven át még a hangszereimet sem igazán szedtem elő, legfeljebb akusztikus gitáron játszogattam néha. Szóval mindenképpen beletelt némi kis időbe, mire visszazökkentem, de valahol azért olyan ez, mint a biciklizés. Ráadásul roppant szerencsés volt az ütemezés is, hiszen eleinte inkább fesztiváloztunk, szórványosabb bulikat adtunk, most pedig egy olyan baráti zenekarral vagyunk itt, mint az Overkill. Nyilván az ember másként gondolkodik húszévesen: akkor igazából semmi sem számít, ha ott a zenekar és lehet bulizni, minden mást leszarsz, és kész. Aztán egy idő után eljutsz odáig, hogy kényelmesebb otthon lenni! (nevet) Nekem is hiányzik a házam, a feleségem meg a kutyám, de ettől még persze remekül elvagyunk, hiszen zenélni, koncertezni mindannyian nagyon szeretünk.

Viszont egy új emberrel a fedélzeten álltok ki a színpadra ezen a turnén.

Igen, ez már csak így működik. Brad Hullnak sajnos olyan munkaköri kötelezettségei vannak, amiket egyre nehezebben tudott összeegyeztetni a zenekar tevékenységével, így fájó szívvel, de végül a távozás mellett döntött. A döntését sajnáltuk, de megértettük és elfogadtuk. Nick Cordle a producerünk, Zeuss révén került be a képbe. Én még csak nem is hallottam róla, lövésem sem volt arról, kicsoda ő, viszont az Arch Enemy War Eternal lemezét széthallgattam tavaly, nagyon tetszett. Aztán amikor említettem Zeussnak, hogy gitárost keresünk, egyből Nicket ajánlotta, majd miután visszakérdeztem, rögtön a War Eternalt említette. „Ember, bazmeg, komolyan beszélsz? De hát ez óriási!" (nevet) Egyből felhívtam Nicket, megismerkedtünk, és roppant elégedett voltam a hozzáállásával meg úgy általában mindennel. Nemcsak professzionális zenész, de remek srác is egyben, állati gyorsan megtanulta a dalokat. Ez mondjuk nem is csoda, mert valami elképesztően jó gitáros... Szóval nagyon könnyen ment a váltás, és a koncerteken is kiválóan teljesít, pedig mindössze háromszor próbáltunk vele közösen: egyszer játszott velem kettesben, aztán kétszer a teljes zenekarral is.

sanctuary_2015_02

Warrellel, Dave-vel és Jimmel milyen ma a kapcsolatotok? Annak idején azért elég hűvös viszonyban váltatok el...

Mert meguntuk egymást, miközben túl sokat ittunk, túl sokat buliztunk, igazából ennyi volt a háttérben. De tudod, hogy van ez: egy idő után felnősz, és toleránsabb leszel. Viták nyilván most is előfordulnak, hiszen nem létezik olyan zenekar, ahol néha ne lenne egy kis drámázás. De hát eleve teljesen természetes, hogy ahol összezárnak négy-öt felnőtt embert, méghozzá huzamosabb időre, ott előbb-utóbb konfliktushelyzet is adódik majd. Viszont ezeket a szituációkat ma már simán tudjuk kezelni, ellentétben a régi időkkel. Megtanultuk jobban elfogadni egymás hülyeségeit, azt hiszem. Főleg, hogy ha a zenét nézzük, továbbra is remek közöttünk az összhang, és úgyis a zene a legfontosabb.

A The Year The Sun Died szerintem több szempontból is a legjobb lemezetek.

Örülök, hogy így gondolod, én is hasonlóképpen látom. Szerintem ez egy friss megközelítésű, de nagyon jellegzetesen sanctuarys album, ami annak köszönhető, hogy Warrel is és én is másképp állunk a zenéléshez, mint régen. Sok dal eleve akusztikus gitáron született, hiszen mint mondtam, elég sokat játszottam akusztikus gitáron a kihagyásom alatt. Ettől szerintem eleve más lett a végeredmény, helyből másképp szólalnak meg a számok.

Eszerint annak idején nem ilyen lett volna az a bizonyos soha el nem készült harmadik lemez, ugye?

Biztosan nem. Fejlődsz, változol, és minden album azt tükrözi, hogy az adott pillanatban éppen hol tartasz fejben és lélekben. Ráadásul az ember inspirációi is folyamatosan változnak az évek során... Én például manapság az aktuális metalkedvencek, a Slipknot, az Arch Enemy, az új Overkill, az Insomnium és társaik mellett elsősorban a '70-es évek zenéit hallgatom: az ABBA lemezeit, a Fleetwood Macet, az egészen korai Scorpionst... Annak idején ez sem feltétlenül volt jellemző. Az Into The Mirror Black után egyébként elkezdtünk dolgozni a harmadik lemezen, aminek az akkori terveink szerint Psychedelic Prayers lett volna a címe. Volt is hozzá pár dalunk, de ezeket most nem is akartuk használni. Mondjuk eleve nem is tudtuk volna, mert nem nagyon emlékszem rájuk! (nevet) Csak egyre, a Sorrowed Manre, amiből ugye később Nevermore-dal lett... Szóval ma érettebbek és mások vagyunk, de ez nem baj. Ha akkor megíródik a hármas lemez, az is biztos jó lett volna, csak másmilyen. A The Year The Sun Diedra egyébként nagyon jó reakciók érkeznek mindenhonnan.

sanctuary_2015_03

És remekül passzol hozzá a Waiting For The Sun feldolgozása is.

Igen, illett ahhoz a poszt-apokaliptikus sztorihoz, amit Warrel kitalált Lenore-ról, a végzet prófétájáról, aki a Nap felrobbanásáról hirdeti az igét... Vidám téma! (nevet) Szóval ő is és én is nagy rajongói vagyunk a Doorsnak meg Jim Morrisonnak. De ezt a nótát egyébként tényleg ősidők óta fel akartuk dolgozni. Az akkori elképzelések szerint az említett Psychedelic Prayersen is szerepelt volna.

Úgy hallottam, várható valami újrakiadás az első két albumból...

Igen, a Century Media hamarosan kihozza őket, sőt, még arról is szó van, hogy az első demónkat is hozzácsapjuk valamelyikhez, tehát azt a felvételt, amit annak idején először odaadtunk Dave Mustaine-nek. Persze egy újrakeverést vagy legalább egy remasztert mindenképpen igényel majd a dolog, de a lényeg akkor is az, hogy így vagy úgy végre hivatalosan is megjelenhetnek ezek a demók.

Az új lemezből küldtél esetleg Dave-nek?

(nevet) Nem még, de lehet, hogy fogok! Igazság szerint rég nem beszéltünk, de remélem, nyílik majd még rá alkalmam... Talán tetszene is neki a lemez, ki tudja... Szerintem lehet, hogy nem is tudja, hogy ismét aktívak vagyunk. De turnézni is elég jó lenne velük megint. Szóval Dave, várom a hívásodat! (nevet)

Mi most a menetrendetek a következő időszakra?

A turné után hazamegyünk, aztán májusban lesz egy bulink Los Angelesben, utána pedig jönnek az európai fesztiválok, például a Rock Hard. És már most körvonalazódik egy októberi amerikai turné, elsősorban a keleti parton és a közép-nyugati részeken. Közben pedig dolgozunk az új dalokon is.

sanctuary_2015_04

Vagyis akkor már biztos, hogy lesz új lemez?

Több mint valószínű. Nem látom az okát, hogy miért ne lenne, amikor ilyen jól jöttünk ki a The Year The Sun Diedból, és ennyire elégedettek vagyunk vele mi is, illetve a rajongók is. Már most is akadnak új dalaink, meg olyanok is, amiket ehhez a lemezhez kezdtünk összerakni, csak aztán nem fejeztük be őket. De aztán ki tudja, mi lesz a sorsuk, tudod, hogy van ez: elkezdesz dalokat írni, aztán elkap a lendület, folyamatosan jönnek az újabb és újabb témák, és végül megint nem fejezed be a régebbről megmaradt ötleteket... Szóval meglátjuk, mi sül ki a dologból. De mindannyian akarunk új albumot.

Szerinted ha a Nevermore közben újjáalakulna, az sem zavarna be a Sanctuarynek?

Nem hinném, hiszen eleve úgy indultunk újra, hogy még létezett a Nevermore, sőt, Jeff Loomis itt is gitározott. Aztán amikor a Nevermore-ból elment, a Sanctuaryt is itthagyta... Úgy gondolom, a két történet még erősíthetné is egymást, de ez egyébként azelőtt is így volt, hiszen a Nevermore az első lemez idején tulajdonképpen a Sanctuary utódbandájaként működött, és eleve emiatt figyelt fel rá sok ember. Közben aztán nagyobbak lettek, mint a Sanctuary valaha is volt, így amikor leálltak, sokan már a Sanctuaryre kezdtek el azért odafigyelni, mert itt folytatta tovább Warrel és Jim. Abban a rövid időszakban, amikor pár éve mindkét zenekar működött, még közös koncertek is voltak, például a 70.000 Tons Of Metal hajón, ahol a Nevermore és a Sanctuary is játszott. Vagyis én ezt egy kölcsönösen előnyös kapcsolatnak látom.

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 Dan 2015-04-21 13:33
Nem semmi ez a faszi 20 év pihi után egy olyan atom lemezt letenni asztalra mint a sun... le a kalappal. Am. koncerten láttam Overkill alatt lejött a merchandise pulthoz beszélgetni, jó fej.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.