Shock!

augusztus 21.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ugly Kid Joe, Yellowcake - Budapest, 2018. április 29.

ugly_kid_joe_k2018_01Tudom, régóta összeálltak már, szóval nem kellene erre rácsodálkozni, de azért mégis rejlik abban valami szürreális, hogy az ember 2018-ban Ugly Kid Joe-koncertre megy Budapesten. Azon is lehet elmélkedni, sőt, akár gúnyolódni is, hogy mennyire szól ez a történet a máról, illetve a tegnapról vagy a tegnapelőttről, főleg, hogy a Barba Negra Tracket a keverőig elég szépen megtöltő közönség nyilvánvalóan az Everything About You, a Cats In The Cradle és társaik miatt jött, a visszatérő Uglier Than They Used Ta Be létéről pedig a többség valószínűleg nem is tud. Viszont az az igazság, hogy a '90-es évek elejének egyik üstökösszerűen felbukkant, majd hasonlóan gyorsan eltűnt zenekarának magyarországi bemutatkozása így is elementáris erejűre sikeredett.

A Yellowcake-et Whitfield Crane Jeff Currannel hozta össze, akivel valószínűleg azon a 2016-os turnén haverkodott össze, ahol Crane bandája, a Dallas Frasca nyitott az Ugly Kid Joe-nak, és amelynek bécsi bulijáról nálunk is olvashattál. A pöttöm ausztrál gitáros ugyanis főállásban itt penget, Whittel pedig egyfajta kötöttségek nélküli önmegvalósításként hozhatták össze az általuk csak art projectként definiált formációt. Koncertfelállásuk egy Toshi nevű japán bőgőssel és az UKJ-dobos Zac Morisszal vált teljessé, bő fél órában elővezetett muzsikájuk pedig néhol kifejezetten elborult, az Ugly Kid Joe-tól fényévekre lévő, kategorizálhatatlan valaminek bizonyult. Az első két tétel például Sabbath-alapokon nyugvó, lassan hömpölygő, de fogódzókat, illetve refrént teljes mértékben nélkülöző betegség volt, amire Jeff Kerry King felöl közelítve a szólógitározáshoz, néha rávijjogott ezt-azt jobbkezeseknek húrozott, de balkezesként tartott gitárján.

időpont:
2018. április 29.
helyszín:
Budapest, Barba Negra Track
Neked hogy tetszett?
( 40 Szavazat )

Mivel a csapat kizárólag kazettán megjelent bemutatkozó anyagán mindösszesen négy szám kapott helyet, nyolcadik fellépésüket némi jammeléssel egészítették ki, amiben Dave Fortman is csatlakozott hozzájuk, és ez volt az első olyan momentum, amikor sikerült némi energiát felszabadítaniuk az addig leginkább csak enerváltan pislogó közönségből. Félórás műsoruk után egyelőre csak annyi a véleményem róluk, hogy zenéjük érdekes, de annak eldöntéséhez, hogy kompromisszummentessége mellett vajon jó-e, párszor át kell majd rágnom a kazettát.

(K.G.)

Bizonyosan nem számítottam rá a buli bejelentésekor, hogy egy szál pólóban lehet majd nekiindulni a Tracknek ezen az estén, de ha már Ugly Kid Joe és Isla Vista, stílszerűnek tűnt a dolog. Igen, tudom, MTV-zene, szarok voltak már akkor is, hiszen megírta a Hammer, hogy taknyok, satöbbi-satöbbi, ugorjunk – noha többen is kétségeiket fejezték ki azt illetően, érdekel-e majd bárkit is ez a koncert, számomra nem tűnt kérdésesnek, hogy sokan leszünk. Bár virágzásuk rövid ideig tartott, az Ugly Kid Joe azért tényleg elég magasra jutott jó negyedszázaddal ezelőtt, és pont telibe kapták itthon is a Use Your Illusionfekete albumGet A Grip korszak generációját. Vagyis pont jókor voltak a jó helyen, szervesen hozzátartoztak azokhoz az évekhez, és itthon is rengetegen szerették őket, szóval a nézőszám impozánsnak bizonyult. A magam részéről nagy kedvvel készültem a koncertre: még sosem láttam őket élőben, de a videók és a kollégák-ismerősök elmondása alapján kizártnak tűnt a csalódás. És talán unalmasnak tűnhet, ha valahol a papírforma jön be, de itt nagyon is örültem neki.

ugly_kid_joe_k2018_02

A kettes lemez remekbe szabott intrójával színpadra sétáló Ugly Kid Joe semmit sem bízott a véletlenre, de erőlködésnek nyoma sem volt náluk. Whitfield Crane a Yellowcake-nél még kicsit enerváltnak tűnt nekem, majd gyorsan rájöttem, hogy szó sincs ilyesmiről, egyszerűen csak ilyen. Az idén már 50 éves frontember nem ég állandóan ezer fokon, mint mondjuk Sebastian Bach, tevékenységüknek valahogy mégis ugyanaz lesz az eredménye: mindenkit sikerül elérnie, megszólítania, bevonnia a színpadon történtekbe. És a koncert tanulsága is valami olyasmi lehetne, hogy felesleges ugly_kid_joe_k2018_03magunk alá csinálni az erőlködéstől, ha enélkül is megy minden, ahogy kell. A mai Ugly Kid Joe-ban pont az a szép, hogy a zenekar nem akarja előadni összeszorított foggal a nagy visszatérést, vagy azt, hogy ők itt most valami elképesztően kurrens dolgot művelnek. Ezek az arcok a maguk fénykorában sem szálltak el, megmaradtak sima bermudás-pólós kertvárosi srácoknak, és földközeli, szimpatikus kiállásukon az azóta eltelt huszoniksz év sem változtatott semmit. Láthatóan élvezik egymás és a közönség társaságát, senki sem görcsöl, senki sem fontoskodik, simán csak játszanak – és ha már alkalmuk nyílt erre, csak úgy mellesleg lenyomtak egy olyan bulit, amire jóval maibb, náluk sokkal komolyabban vett zenekarok az életük árán sem lennének képesek.

Mindehhez persze szükség van egy olyan dobosra is, mint Zac Morris, aki szó szerint elvitte a hátán az egész gépezetet. A Godsmack elfoglaltságai miatt a turnét kihagyó Shannon Larkin helyettese olyan húzást adott a zenekarnak, ami tényleg párját ritkítja, számtalanszor kaptam magam azon, hogy már megint őt figyelem. Ilyen alapokra pedig hálás feladat építkezni. Persze azért semmit sem bíztak a véletlenre: a bevezető után egyből jött a Neighbor és a Madman az America's Least Wantedról, a C.U.S.T. és a Jesus Rode A Harley a Menace To Sobrietyről, aztán a Panhandlin' Prince meg a Come Tomorrow megint a debütről. És gyakorlatilag egyből nyert ügyük is volt. Ehhez egyébként az is hozzájárult, hogy kimondottan telten, erőteljesen és tisztán szóltak, vagyis itt és most tényleg semmi sem ronthatta el az élményt. És ugyan a végig lelazultan szórakozó közönség egyértelműen a '90-es évek első felének dalai miatt érkezett, a menet közben előszedett három, már újjáalakulás utáni darab sem akasztotta meg a lendületet.

ugly_kid_joe_k2018_07

A csapat láttán tényleg senkinek sem támadhattak kétségei azt illetően, hogy tét nélkül csinálják ezt az egészet, csak és kizárólag azért, mert ezt akarják csinálni. Végig elökörködve, egymást is heccelve, röhögve zenéltek, mindez azonban nem azt jelenti, hogy nem vették komolyan a dolgot, sőt, épp ellenkezőleg. Helyben vagyunk megint: igen, tény, hogy az Ugly Kid Joe sikerlemeze nem volt száz százalékos, a csapatot azonban már akkoriban is hiba volt alábecsülni. Ahogy például az amúgy is überkedvenc So Damn Cool vagy a Milkman's Son megdörrent, arról megint csak az jutott eszembe: az a zenekar, amelyik képes volt ilyen dalokat írni, bizonyosan nem érdemelte meg mindazt a fikát és gyűlölködést, amit annak idején a nyakába kapott. Ráadásul bárki, aki nem süket és vak, simán hallhatta, hogy Klaus Eichstadt és Dave Fortman mennyire avatott kézzel játszik, és a hip-hopper fazonúvá vedlett Cordell Crockett is olyan mélyeket fogott, hogy öröm volt hallgatni. És ez most nem a kötelező ujjai pókként szaladgáltak a húrokon, és úgy ütötte a cájgot, mintha haragudna rá, ha-ha bullshit, mert tényleg azt a fajta csípőből elővezetett, mégis halálosan magabiztos zenélést vezették elő, amit a legnagyobb öröm látni-hallani egy élő fellépésen. A Same Side groove-os metal/glam/funk-kotyvalékába illesztett jammelős betétek például briliánsan sültek el.

ugly_kid_joe_k2018_04

Ami Whitet illeti, furcsa kettősség jellemzi a figurát. Egyrészt roppant emberközeli és szimpatikus, ahogy felhúzza a deszkákra a fotósokat és szabad kezet ad nekik, osztogatja a vizeket a személyzetnek, bevonja az akcióba a fenti korlátnál potyázókat (pedig akár közéjük is lövethetne), netán hosszas szónoklatot intéz az apja nyakában érkezett kissráchoz, és végig neki énekli a Cats In The Cradle-t. Másfelől – bár nem akarok pszichologizálni – nekem úgy tűnt, hogy emögött ott rejlik benne valami kesernyés spleen is, szóval aligha olyan típus, aki mindig elő akarja adni, hogy állati jó kedve van. Ez egyébként felértékelte a turné legjobb közönségéről tett kijelentéseit is, mert korántsem vagyok biztos benne, hogy másokkal ellentétben mindenütt elmondaná ezt. Mindenesetre egyértelműen színpadra termett arc, aki teljesen természetesen kommunikál a tömeggel, énekileg pedig nem nagyon lehetett fogást találni rajta. A legjobban talán az tetszett, amikor a banda számomra legnagyobb nótájában, a Goddamn Devilben még a háttérsikolyokat is teljes autentikussággal ripacskodta el (ezeket ugye a stúdióban annak idején maga Rob Halford süvöltötte fel).

ugly_kid_joe_k2018_05

Az említettek mellett volt még Busy Bee meg Mr. Recordman is, utóbbi természetesen Eichstadttal a mikrofonnál, illetve Highway To Hell-részlet és teljes Ace Of Spades is, a végén pedig – egyben a műsor törzsével, kötelező levonulás nélkül – V.I.P., Funky Fresh Country Club, majd utolsóként Everything About You. Utóbbit magamtól be nem tenném, annyira szétnyomatták annak idején, itt azonban nemzedéki himnuszként, a teljes közönség által üvöltve természetesen nagy volt hallani.

ugly_kid_joe_k2018_06

Aki ott volt, alighanem egyetért velem: az Ugly Kid Joe gyakorlatilag perfekt koncertet adott Budapesten, ami úgy volt hakni, hogy közben egyáltalán nem tűnt annak, és semmiféle kérdést nem vetett fel azt illetően, mi értelme van ennyi év után felmelegíteni a levest. Merthogy közben minden eszembe jutott, csak az nem, hogy ez itt most felmelegített leves. Elvannak, élvezik, a közönség szintén élvezi – nem kell mindig mindent túlelemezni meg véresen komolyan venni, főleg nem egy olyan zenekarnál, akik a dél-kaliforniai strandövezetből jöttek, és valójában soha nem is akartak kiszakadni onnan. Ez bizony garantáltan 2018 egyik legjobb koncertje volt, pedig még az év felénél sem járunk.

(D.Á.)

Ugly Kid Joe

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 bogar 2018-05-02 06:29
Szerintem is jó buli volt, de én egy feszesebb, rövidebb programnak jobban örültem volna. Akármennyire is tanítani-valóan lazák voltak, a vége felé már az órámat nézegettem.
De soha rosszabb bulit! ;-)
Idézet
 
 
+7 #4 Halios 2018-05-01 21:05
Én most is hatása alatt vagyok a koncertnek! én miattuk kezdtem zenélni. Gyerekkori barátommal jöttünk el a koncertre, anno megbeszéltük, ha lehetőség lesz rá egyszer meghallgatjuk élőben....... Sikerült! Hatalmas figurák, nagyon jó zenészek. Remélem hallhatjuk még őket itt Magyarországon. Gratula a cikkhez! Üdv!
Idézet
 
 
+5 #3 csúnyakölyök 2018-05-01 17:53
Rékasi Károly van a második fotón??
Idézet
 
 
+16 #2 Wiktor 2018-05-01 13:59
Sejtettem, hogy jó lesz, de minden várakozásomat felülmúlta. Eszement jó volt. :)
Idézet
 
 
+14 #1 ddrum77 2018-05-01 13:14
it was so damn fuckin' coooooooool
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.