Shock!

Ősszel jelent meg a svéd gót/dark/doom/progger Evergrey friss nagylemeze. A The Storm Within jó ideje a legerősebb produkció a zenekar műhelyéből, amelyet szerencsére ismét bemutattak Magyarországon, hiszen ők is ott voltak októberben, a Wisdom által szervezett Keep Wiseman Alive minifesztiválon. Itt sikerült leülnünk beszélgetni a csapat tagjaival – ezúttal nem a főnökkel, hanem a két éve visszatért dobossal, Jonas Ekdahllal, illetve a Therionból is ismert Johan Niemann basszerrel.

Egy hónapja jött ki az új lemez, milyen a fogadtatása?

Johan Niemann: Eddig mindenkinek nagyon tetszik, tök jó kritikák születnek róla.

Jonas Ekdahl: Így van, nem is gondoltam, hogy ilyen jó fogadtatása lehet. Még talán egyetlen kritikát sem olvastam róla, amiben lehúzták volna. Nagyon büszkék vagyunk rá, és úgy tűnik, hogy a közönség szerint is nagyon elcsíptünk valamit vele.

Jonas: A szövegeket egy az egyben Tom írja, de a zeneszerzés csapatmunka nálunk, azaz mindenki kiveheti belőle a részét, ha akarja. Persze megvannak a fő dalszerzőink, de a dalokat minden esetben közösen írjuk.

És kik ezek a fő dalszerzők?

Johan: Jonas és Tom.

Elég szokatlan egy dobostól az ilyesmi, nem?

Johan: De, viszont Jonas maga is egy szokatlan dobos. (nevet)

Jonas, feltételezem, hogy a dobolás mellett egyéb hangszereken is játszol.

Jonas: Igen, tudok gitározni, és zongorázni is valamelyest, de azt meglehetősen szarul. (nevet) Ennyi.

Nem fura ennyi év után egy olyan fiatal csapat vendégeként turnézni, mint a Delain?

Jonas: Ilyesmivel nem foglalkozunk. A Delain jó banda, a tagok is aranyosak, és szerintem a mi kettősünk egy erős csomag, ráadásul olyan, melyből mindkét fél sokat tud profitálni. A Delaint rengeteg tinédzser szereti, és ennek a turnénak köszönhetően talán közülük pár minket is megszeret majd. A mi közönségünk pedig idősebb arcokból áll, akik talán korábban nem is hallottak a Delainről. Ez egy olyan szituáció, amelyből mindkét csapat csak nyerhet.

Az új lemez címe The Storm Within, ami szerintem tökéletesen írja le az Evergrey muzsikáját. Van valamiféle koncepció a cím mögött?

Jonas: Igen. Tomnak van egy nagyon jó barátja, akinek tönkrement a kapcsolata a feleségével, a lemez pedig leginkább erről szól. Pontosabban arról, milyen szerelmesnek lenni, és milyen elveszíteni a szerelmet. A dalok ezt az eseménysort írják le, meg persze az összes őrületet, szenvedést és kínt, ami az ilyesmivel jár.

Johan: Ahogy az életben mindig, úgy egy ilyen folyamatban is eljön az a pont, amikor az embernek muszáj felállnia, muszáj összeszednie magát. Ettől még persze az egész olyan, mint egy hullámvasút: vannak rosszabb és jobb napok.

A kedvenc dalom a lemezről a Paradox Of The Flame, amit Tom a feleségével, Carinával énekel. Erről leginkább persze őt kellene megkérdezni, de meg tudjátok esetleg mondani, hogy jött az ötlet, hogy pont a feleségével énekeljen el egy olyan dalt, ami a főhős élete szerelmének elvesztéséről szól?

Jonas: Az biztos, hogy elég furcsa lehetett nekik a szitu, de végső soron ez csak szerepjátszás, egy betanult dialógus. Viszont úgy gondolom, nagyon jól sikerült beleélniük magukat a szerepbe, rengeteg érzelmet vittek a dalba.

Carina a kezdetektől a csapat mellett van, és a lemezeken is időről időre felbukkan. Nem gondoltatok még rá, hogy vokalistaként a turnékra is elkísérjen titeket?

Jonas: Nem. Ha úgy gondolja, hogy szeretne énekelni valamelyik dalban a lemezeken, az rendben van, de itt meg is húzzuk a vonalat. Ő inkább csak vendég, nem tagja a zenekarnak.

Van egyébként saját zenekara, énekel valahol?

Jonas: Svédországban működik egy popduó, annak a tagja, de más csapatban most nem énekel.

Floor Jansennel hogy tudtátok összehozni a kooperációt? Ő elég elfoglalt, mióta belépett a Nightwishbe.

Jonas: Carinával régóta jó barátságban vannak, és ő is javasolta, hogy kérdezzük meg Floort. Mint kiderült, Floor kifejezetten szereti az Evergreyt, úgyhogy mikor Tom felhívta, rögtön igent mondott. Mázlink volt, mert a felvételek idején pont rá is ért, úgyhogy elég könnyen sikerült összehoznunk a dolgot.

Jonas, ha jól tudom, 2010-ben a megfelelő kommunikáció hiánya miatt hagytad ott a zenekart; nem akartad, hogy rámenjenek a személyes barátságok az Evergrey problémáira.

Jonas: Pontosan.

Nyilvánvaló és magától értetődő lépés volt a visszatérésed 2014-ben?

Jonas: Michael Hakansson, a régi bőgős legénybúcsújára készültünk, és úgy gondoltam, jó ötlet lenne egyfajta meglepetésként összehozni a régi felállást egy kis jammelésre. Átdumáltuk a dolgot a többiekkel, szereztünk pár sört, és végül elraboltuk Michaelt. Bekötöttük a szemét és levittük a próbaterembe, majd betettük a régi intrót. 2010 után ekkor játszottunk együtt először, és Michael egy hangot nem bírt lefogni. Csak nézte a basszusgitárját, és fogalma nem volt, mit is kellene csinálnia vele. Nem volt részeg, egyszerűen csak elfelejtett mindent. Két órán keresztül játszottunk, és ő próbálkozott is becsülettel, de nem jött össze neki! (nevet) Viszont marha jól éreztük magunkat együtt, óriási buli volt. Az újjáalakulás magjait szerintem itt vetettük el. Egy-két hónappal később aztán Tom felhívott engem és Henriket, hogy nem tudnánk-e beugrani az akkori tagok, Hannes és Marcus (Marcus Jidell gitáros és Hannes Van Dahl dobos) helyére két koncert erejéig. Persze benne voltunk, és tök jól is sikerültek ezek a bulik, innentől pedig elkezdtünk finoman, óvatosan dumálgatni róla, hogy nem is lenne olyan rossz, ha visszajönnénk. Marcus közben kiszállt, Hannes pedig átment a Sabatonba. Végül aztán mindenki kiterítette a kártyáit, nyíltan átbeszéltünk mindent. Kicsit olyan volt a dolog, mint egy terápiás foglalkozás, de a visszatérésünk egyértelműen ennek köszönhető.

Johan, te hogy kerültél a csapatba 2010-ben?

Johan: Marcus Jidell Stockholmban él, és régóta jó barátságban vagyunk. Játszottunk is együtt pár feldolgozás-zenekarban, csak a poén kedvéért. Szóval egyszer felhívott, hogy van egy új csapata, az Evergrey. Mondtam, hogy örülök neki, Tomot és Henriket ugyanis már ekkor is ismertem, hiszen az Evergreyt anno a Therionnal turnéra is elvittük. Marcus pedig rögtön meg is kérdezte, hogy nem akarok-e beszállni bőgősként. Kapásból nemet mondtam. Ekkoriban ugyanis épp a Tiamatban játszottam, méghozzá gitárosként, és pont kezdtem is beleszokni ebben a szerepbe, kezdtem egyre inkább elfogadtam, hogy nem fogok többé basszusozni. Tök jól éreztem magam ebben a szerepben, erre jön Marcus, és az egészet el akarja baszni itt nekem. Kösz, de nem! Pontosan egy hétre rá aztán összefutottunk egy kocsmában, ő meg csak nyomta: „Ne már, tudod, hogy el kell vállalnod ezt a melót! Nem utasíthatod vissza!" Én meg az ikszedik pia után végül beadtam a derekamat, csak hogy végre nyugton hagyjon. Másnap reggel, mikor már józan voltam, nem is emlékeztem pontosan: „Igent mondtam? Azt hiszem... Lehet, hogy mégis jó móka lesz, majd meglátjuk." Szerencsére minden remekül is alakult.

Miért akartál bőgőről gitárra váltani?

Johan: 1999-ben léptem be a Therionba, és 2008 elején szálltam ki. 2007-ben rengeteget koncerteztünk, gyakorlatilag az egész évet az úton töltöttük, és a végére már nagyon rossz volt a hangulat a bandában. A kilépésem után aztán bármikor a kezembe került a bőgő, mindig automatikusan Therion dalokat kezdtem el játszani, amiktől eddigre már totál herótom volt, úgyhogy pár hónapig a kezembe se vettem a hangszert. Később aztán Lars Sköld, a Tiamat dobosa felhívott, és kérdezte, akarok-e szeptemberben velük játszani Oroszországban. Mondtam, hogy persze, de mi van Anders Iwers-szel, a basszusgitárossal. Mire Lars közölte, hogy ő is jön, nekem gitároznom kéne. Mondom: „Mi?!" Miért, tudsz gitározni, nem? Így lettem tehát gitáros a Tiamatban.

Vissza kicsit a Therionhoz: megkérdezhetem, miért volt ennyire rossz a hangulat a csapatban?

Johan: Mivel 2007-ben rengeteget játszottunk, megbeszéltük, hogy 2008-ban pihenni fogunk. Nem lesznek koncertek, hacsak valamelyik fesztivál nem kínál valami eszement nagy gázsit. Pihenünk, feltöltődünk. Nem akarok Christoferről szarságokat mondani, úgyhogy legyen elég annyi, hogy ő mégis leszervezett egy fesztiválfellépést szeptemberre, Lengyelországba. Mikor ezt megírta nekem e-mailen, kérdeztem: „Oké, de mégis miért csináltad ezt? Arról volt szó, hogy idén nem koncertezünk. Ennyire jó ajánlatot adtak?" Mire ő: „Nem. Viszont utána meg majd megyünk Ázsiába is egy promóciós körútra. Ja, és gázsi nincs." „Oké, kiszállok." Ennyi volt.

A tesóddal volt egy Demonoid nevű bandád is, azzal mi történt az első lemez után?

Johan: Azt 2003-ban jelentettük meg, és igazából a második nagylemezünk is majdnem teljesen kész van. Igazából majdnem teljesen kész van már vagy tíz éve. (nevet) 2006-ban felvettük a dobokat, a basszust és a ritmusgitárokat is. Énekesnek Emperor Magnus Caligulát akartuk a Dark Funeralból, aki igent is mondott, de később lehetetlen volt egyeztetni vele, annyira be volt táblázva. Folyamatosan csak arra vártunk, hogy végre ráérjen, de egy idő után úgy voltunk vele, hogy bassza meg, keresünk mást. Ekkor került a képbe Mario Santos Ramos, akivel egy dalt fel is demóztunk. Mario egyébként Ola Englund (a The Haunted gitárosa – K.G.) csapatában, a Fearedben énekel. Dolgozunk az ügyön, haladunk. Csak borzasztó lassan. (nevet)

Mi a helyzet mostanában a testvéreddel?

Johan: A Sorcererben nyomja a doom metalt. Játszogatnak itt-ott élőben is néha, de az a csapat nem turnézik. Mindegyiküknek van családja meg normál melója, úgyhogy egyikük sem akar hetekig úton lenni.

Amikor a zenekar az SPV-hez szerződött 2008-ban, arról volt szó, hogy újra kijönnek majd a régi Evergrey-lemezek. Igaz, hogy egyikőtök sem volt akkor a bandában, de talán tudjátok, hogy ez végül miért nem történt meg...

Jonas: Sajnos erről nem tudunk semmit, de az biztos, hogy jó lenne újra megjelentetni a korai cuccokat, mert egyiket sem lehet kapni.

Van esetleg olyan kérdés, amit mindig szerettetek volna megválaszolni egy interjú során, de sosem tették fel?

Jonas: Nem, azt hiszem, elég jól lefedtek minden lényeges témát a kérdéseitekkel.

Ti egyébként mit kérdeznétek saját magatoktól?

Jonas: Jó kérdés. Én leginkább a dalszerzés mikéntjéről faggatnám magam. Arról, hogy hogyan építem fel a dalokat, miként találom ki a hangzásokat. Mondjuk erre valószínűleg azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs, és ne akarj turkálni a fejemben! (nevet)

Ha csak egy dalt választhatnátok a karrieretekből, ami valamilyen személyes okból a legfontosabb számotokra, melyik lenne ez és miért?

Jonas: Talán a Paradox Of The Flame. Annak az alapjait ugyanis még azelőtt írtam, hogy visszatértem volna a bandába. Nem is az Evergreynek szántam tehát, mégis tök jól passzol a bandához. Ez a dal nagyon hozzám nőtt, és a felvétele is egészen különlegesen történt. Már végeztünk a napi melóval a stúdióban, este tizenegy körül lehetett. A Paradoxot másnap kellett volna elkezdenünk, de Johannal nagyon jó hangulatban voltunk, úgyhogy belecsaptunk. Lekapcsoltuk a villanyt, töltöttünk egy kis bort, és az ötödik próbálkozásra meg is született az a felvétel, amit a lemezen hallasz. Semmit nem tettünk később hozzá, és nem is vettünk el belőle, a lemezen is ez a tökéletesen élő felvétel hallható. Ez pedig egy olyan extra bónusz számomra ezzel a dallal kapcsolatban, ami miatt csak még közelebb áll hozzám. Bár ez egy ballada, mikor játszottuk, úgy éreztük, mintha a Triptykonban zúznánk, akkor súly és sötétség volt benne.

Johan: Számomra két ilyen van: az egyik a Paradox ugyanazon okok miatt, mint Jonasnak, a másik pedig a The Aftermath a Hymns For The Brokenről. Azt ugyanilyen spontán módon vettük fel, és a második feljátszás tökéletes is lett, egy az egyben lemezre is került.

Mi az élet értelme?

Jonas: Lehetőség szerint minél többet foglalkozz azzal, amit igazán szeretsz csinálni. Találd meg a jó dolgokat az életben, és amennyire csak tudod próbáld meg elkerülni a negatív dolgokat.

Johan: Találd meg a boldogságot, bármiben, ami örömet okoz neked.