Marina La Torraca került a Battle Beast mikrofonjához. A brazil énekesnő a külvilág számára váratlanul távozott Noora Louhimót váltja a zenekarban.

Mindössze egyetlen nappal Noora Louhimo távozásának bejelentése után máris nyilvánosságra hozta új énekesnőjének személyét a Battle Beast. A finn csapat a brazil Marina La Torracával bútorozott össze: a São Pauló-i illetőségű énekesnő a Phantom Elite, illetve az Exit Eden soraiból lehet ismerős, de musicales és egyéb színházi tapasztalatokkal is rendelkezik.
„Amikor megláttam az e-mailt, a tárgyban a Battle Beast nevével meg a sajátommal, őszintén szólva azt hittem: valami hiba történt – mondja Marina. – De miután megnyitottam, nem is lehettem volna boldogabb! Elképesztően megtisztelő, hogy részt vehetek ebben az új fejezetben, és mélyen hálás vagyok a zenekar bizalmáért, támogatásáért. Hogy nem ijesztő-e egy olyan legendás hang helyére állni, mint Noora? De, erre akár mérget is vehettek! Hogy eközben nagyon izgalmas is? Naná! A Battle Beast a legkeményebben dolgozó, legtehetségesebb csapatok egyike, így nagyon büszke vagyok, hogy kivehetem a részemet a fejlődésükből, és örömöt szerezhetünk a rajongóknak. Csatoljátok be a biztonsági öveiteket, ez jó szórakozás lesz!"
Az új felállású Battle Beast márciusban mutatkozik be élőben, méghozzá egy japán-ausztrál turné keretében. A Noorával készült utolsó album Steelbound címmel jelent meg idén ősszel, ennek turnéján Budapesten is ismét felléptek.




Hozzászólások
Nem mondanám, de ez már izlés kérdése
Mondjuk a Beast in Blacktől pont a vokál sem különbözteti meg nagyon őket, mivel Yannis kasztrált kontratenor hangja pont olyan mint egy karcos női hang. Ha nem tudnád, hogy Noora nő, Yannis meg férfi, simán összetéveszthet néd őket a hangjuk alapján, főleg a korai Battle Beast lemezeken.
Nagy teher ez Marnia vállán, konkrétan meg kell mentenie a zenakart. Remélem megbirkózik vele...