Első klasszikus értelemben vett szólólemezét jelenteti meg tavasszal John Corabi. A New Dayt Marti Frederiksennel rakta össze a The Dead Daisies frontembere, és most bemutatták róla a címadó szerzeményt.

Hihetetlen, de igaz: még sosem jelentetett meg hosszú pályafutása során kizárólag saját dalokkal teli szólóalbumot John Corabi. A The Scream és a Mötley Crüe egykori, illetve a The Dead Daisies jelenlegi frontembere New Day címmel hozza ki debütáló önálló lemezét a Frontiersnél, április 24-én. A slágergyáros producerrel, Marti Frederiksennel felvett album klasszikus, a '70-es években gyökerező hard rock, soul és blues elegyét hozza majd. Frederiksen gitárosként és zongoristaként maga is közreműködik az anyagon, a harmadik fix zenész pedig Evan Frederiksen dobos/basszer/billentyűs/programozó, vendégként azonban felbukkan a dalokban néhány gitárszóló erejéig Richard Fortus (Guns N' Roses) és Charlie Starr (Blackberry Smoke), illetve a Winger billentyűse, Paul Taylor is hozzátette a magáét itt-ott a végeredményhez. „Eklektikus, organikus dalokból álló lemezben gondolkodtam – mondja John. – Azt szerettem volna, ha a végeredmény leginkább azokra a zenékre emlékeztetne, amiken felnőttem, és őszintén úgy vélem, hogy sikerrel jártam. Ez egy '60-as, '70-es évekbeli hangzású rock'n'roll-lemez!"
A dallista az alábbi:
01. New Day
02. That Memory
03. Faith, Hope And Love
04. When I Was Young
05. One More Shot
06. 1969
07. Laurel
08. Good To Be Back Here Again
09. Love That'll Never Be
10. Così Bella
11. Your Own Worst Enemy
12. Everyday People
A címadó dal most meghallgatható, de felkerül a lemezre az utóbbi években bemutatott két önálló szerzemény, a Cosi Bella és a Your Own Worst Enemy is. Johnnal készített idei interjúnk itt olvasható.


