A jónevű holland Mascot kiadóhoz szerződött a Whitesnake egykori gitárosa, Adrian Vandenberg és új zenekara, a Moonkings. A formáció bemutatkozó albuma február 24-én jelenik meg.



Huszonöt éve jelent meg a Slayer South Of Heaven lemeze, amely ráadásul minden másik albumuknál jobban kötődik a májusban elhunyt Jeff Hannemanhez – ennek ellenére a zenekar biztosan soha nem fogja elejétől végéig játszani az 1988-as anyagot. Kerry King egy friss interjúban többek között erről is beszélt.
2015 a legkorábbi időpont, amikor új Kreator nagylemeznek örülhet a világ. Mille Petrozzáék egyelőre még a kiválóan sikerült, tavalyi Phantom Antichrist turnéit sem fejezték be teljesen, és a főnök szerint egy turnén képtelenség ihletet szerezni a friss dalokhoz.
Ezekben a napokban már az új Mayhem lemez keverési munkálatai folynak a norvégiai Gjerstadban, a Mølla Studióban. A norvég black metalosok következő csapása 2014 elején kerülhet a boltokba, vagyis majdnem hét évvel a legutóbbi Ordo Ad Chao után.
Nagyszabású hazai internetes gitárverseny indult el november 4-én. A verseny létrehozója és névadója Jónás Tamás, akinek legutóbbi albumának terjesztésére a világhírű amerikai gitáros, Steve Vai kiadója adott szerződést. A hazai és külföldi támogatóknak köszönhetően a verseny közel félmillió forintos összdíjazással várja a gitárosokat.
Jobban van és a gyógyulás útjára lépett Vivian Campbell, a Def Leppard gitárosa, akinél idén állapították meg, hogy limfómás megbetegedésben szenved. Rossz hír azonban, hogy egy másik legendás rockzenésznél most diagnosztizáltak prosztatarákot: Pete Way, a UFO egykori basszere máris kapja a kezeléseket.
2014-ben megjelenik egy új Biohazard lemez, az első a csapat megújult felállásával: a három őstag, Billy Graziadei énekes/gitáros, Bobby Hambel gitáros és Danny Schuler dobos mellett itt debütál majd énekes/basszerként az Evan Seinfeld helyére került Scott Roberts. Graziadei szerint a brooklyni keménykötésűek maximális mértékben oda akarják tenni magukat.
Az utóbbi években számos fiatal és sikeres hard rock/heavy metal zenekar volt kénytelen szembesülni a színtér gyűlöletével: egyértelműen az Avenged Sevenfold a legsikeresebb közülük, de a Black Veil Bridesra is rengetegen fújnak. Andy Biersack énekes szerint ez a hozzáállás az egész műfaj végzetét jelentheti.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikerének tűnik Brazíliában Max Cavalera My Bloody Roots című önéletrajza, amelyet a neves rockújságíró, Joel McIver segítségével hozott össze a Sepultura egykori és a Soulfly jelenlegi főnöke. Max a könyvben részletesen ír a Sepultura 1997-ben bejelentett szétrobbanásáról is.
A Vision Divine ügynöksége munkahelyi problémákra és gazdasági okokra hivatkozva kedden, azaz szinte az utolsó pillanatban lemondta a zenekar november 15-ei budapesti és az egy nappal korábbi prágai koncertet is. Mindez azt eredményezi, hogy a Wisdom lemezbemutatóján a Powerwolf lesz az egyetlen külföldi speciális vendég.