Shock!

december 09.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

W.A.S.P.: The Neon God Part 2: The Demise

Jó sokáig pihent az asztalon a Törvénytelen Feketécske, azaz Blackie Lawless legújabb megametaloperájának második része. Egyszer megpróbáltam róla kritikát írni, kezdve az első résszel, de annyira csak a "jaj de régen volt a Headless Children meg a Crimson Idol" jellegű dolgokra tudtam gondolni, hogy végülis orvul "megvártam", míg Vince kollégám rá nem csap az anyagra. Így legalább kapott egy nyolcast.

megjelenés:
2004
kiadó:
Noise / HMP
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

A második rész azonban csak nem akart az asztalról elvándorolni, se nyolcassal, se kevesebbel. Akkor hát... (sóhaj) Lássuk. És igenis tele fogom rakni a dolgot visszatekintéssel. Mert csak így érthető meg a ványadt pontszám pár sorral lejjebb.

Volt anno az első W.A.S.P. korszak. Akkor mit is jelentett a négy betűs zenekarnév? We Are Sexual Perverses (Oké, White Anglo-Saxon Protestants-ként magyarázták, de...) A zene és az egész "ideológia" ennek megfelelően mocskos, korai amerikai metal volt, primkó szex-vér-sokk-rakendról szövegvilággal, és a világ (ezért vagy ennek ellenére?) imádta. Én is. Az I Wanna Be Somebody és társai klasszikusak, és anno sokszor kaptak hülyét tőlem a gimnázium punnyadt tanárai, mikor a szünetekben csutkára tekerve zúztam a BEAG hangszórókon az első pár WASP anyag dalait. Aztán szép lassan eljőve a második korszak, melyben komolyodik és kiteljesedik a zene és a mondanivaló. A Headless Children lemez már érett munka zeneileg és szövegileg egyaránt, a Crimson Idol konceptalbum pedig zenészség tekintetében volt Blackie csúcspontja. Onnantól kezdve viszont mintha nem találná magát spandexnacis hősünk. Hol az Idol sikereit akarja megismételni metalba oltott poétaként, hol Manson sikerein felbuzdulva ad ki indusztriális alapokkal operáló, egyébként a primkó gyökerekhez visszatérő lemezt... Most ismét intellektuel korszakát éli a mester, ráadásul annyira, hogy jelen lemezét duplára vette. Kár volt.

Igen, a Crimson Idol alapötletei köszönnek itt vissza, tulajdonképpen mintha a klasszikus lemez összes dalát riffenként szétvagdalták volna, hogy aztán véletlenszerű sorrendben összeragasszák. Viszont a nagy vagdalás során pont azok a részek vesztek el, mint a megjegyezhető refrének, az igazán husi riffek... Hoppá. Ami maradt: zenei katyvasz és szövegbeli önismétlő ömlengés.

A folyton cserélődő kísérőzenészek (Darrell Roberts gitáros, Mike Duda bőgős - és nem dudás! - és Stet Howland dobos) is mintha azt jeleznék, Blackie bajban van (bár lehet, hogy ezt még ő sem érzi). Ha a Crimson Idol helyett hallgatom meg annak idején, tizensok éve ezt a lemezt, még talán megszerettem volna valahogy, de így, a nagy előd árnyékában semmi kapaszkodót nem találok benne. Ráadásul valami iszonyatosan töketlen ötletnek tartom ezt a dupla lemezt két külön kiadvánnyá szétvagdalni, mivel az első részhez képest meg aztán totál semmi sem változott, majdnem ugyanazokat a nótákat kapjuk arcba megint, ez bizonyára kevésbé lett volna zavaró egy összefüggő kiadvány esetében.

Pedig nem lenne ez olyan rossz, csak kár, hogy nem olyan jó.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.