Shock!

december 07.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Queensryche - Budapest, 2008. július 1.

Ugyan sokan hörögtek azon, hogy mégis milyen dolog volt már a csendrendelet miatt a belső nagyterembe költöztetni a szabadtérire tervezett színpadi showt, a változtatás a koncert napján kétszeresen is igazolást nyert.
időpont:
2008. július 1.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 4 Szavazat )
Egyrészt, kábé a benti nagyteremnek megfelelő (hátul már kissé lazán is álló) embertömeg jött össze az estére - ez egyébként a mai viszonyok között szerintem egyáltalán nem vészes nézőszám, de a kinti 3-4000 fős placcon már furábban nézett volna ki.

Másrészt a román-magyar határ derék őrei (nem tudni még, melyik oldalon) bizonyára puzzle vagy LEGO csodának nézték a zenekari cuccokat szállító kamiont, ezért vagy három órán keresztül szedték atomjaira. Gratulálunk. Remélem, legalább tényleg találtak valami fedélközben megbúvó csecsen menekült öregasszonyt, máskülönben ugyebár mi értelme lett volna? Így viszont a koncert 10 óra után kezdődött el, és jócskán 1 óra volt, amikor még zúgott a vissza-vissza, szóval ez kintre már tényleg húzós lett volna. QueensrycheEgy ideig ráadásul még az is kérdéses volt, hogy egy ilyen út után lesz-e elég idő a cuccok összelövésére, meg úgy egyáltalán, lesz-e elég szufla és ideg a zenészek részéről a koncerthez? Lett. Köszönjük.

A Queensryche-kal pont az Operation: Mindcrime album ismertetett meg, gyakorlatilag kölyökkorom egyik meghatározó lemeze volt, és ezáltal ismertem meg először a korai QR műveket, majd a hasonló zenekarokat (Crimson Glory, Lethal és a többiek), majd innen jutottam el ahhoz a zenei stílushoz, amit még csak akkoriban kezdtek progresszívként emlegetni. Mérföldkő volt tehát számomra, ezért nagyon kíváncsi voltam életem első olyan koncertjére, ahol egy az egyben hallgathatom meg az egész történetet.
„Sweet dreams, you bastard!” - mondta az ápolónő a vásznon, a rajzolt sztorit már ismerem videóról, de most itt szólt előttem, és élőben szólalt meg utána a szaggatott bevezető. Az első pár dal kissé még vérszegényen szólt (hiszen gyakorlatilag nulla idő volt beállni), de innentől nagyjából teljesen helyreállították, csupán a kevéske basszus és a dinamikátlan pergő maradt meg végig.

Az első Mindcrime szinte hibátlanul pörgött végig, zeneileg kikezdhetetlen alkotás, és évtizedekkel a megírása után is tökéletesen és lazán játszották. Tate hangja persze nem csengett teljesen úgy mint az agyoneditált Livecrime videón, de azokkal mindenképpen lejátszanék egy orrbaverősdit, akik szerint a fickó már „elitta a hangját” (hallottam ilyet eleget). QueensrychePersze, a vokálok egy része „konzerv” volt, bár az élőben elővezetett háttérénekek is a helyükön voltak - de ezt már megszokhattuk a Queensryche-tól, kábé pont a Mindcrime lemez óta így játszanak élőben, és náluk azért ez sosem fordult olyan önparódiába, mint kedvenc hazai sámánunk Edda „koncertjei”, ahol egyszerre húsz Pataky vokálozik...

A látványos színpadkép előtt a precízen muzsikáló hangszeresek képezték a biztos pontot, Geoff Tate pedig hol narrátorként, hol pedig a történet főszereplőjeként tűnt fel - máskor a Nikki nevű főhőst egy statiszta jelenítette meg. Sokszor feltűnt a színpadon az újra formába hozott Pamela Moore, akinek a hangjába már a Suite Sister Maryben beleszerettem. A kissé töltött galamb alkatú, de még mindig klasszikus MILF jegyeket hordozó hölgy kissé teátrálisan, de végig megpróbálta el is játszani Mary nővér szerepét, bár hangja most valahogy nem volt annyira meggyőző. Hogy a fülledt meleg tette vagy a kor, ki tudja.

Az első és második Mindcrime lemez között jó pár év telt el, és bár sokan nem tudták elsőre megfogalmazni a különbségeket, ez a koncert megmagyarázott mindent. A kettes lemez első pár dala ugyanis még energikus volt és a közönség is szépen vette le az I'm Americant vagy a Hands pumpáló sorait (már csak azért is, mert tán ez az egyetlen olyan dal amelyik zeneileg is vegytisztán az első részt idézi), de aztán ahogy a kissé még jobban leegyszerűsített történet, és az egyre fásultabbá, hömpölygősebbé és patetikusabbá váló dalok kerültek sorra, a tisztelt publikum is elfáradt. Amíg egy Mission, Breaking The Silence vagy Eyes Of A Stranger után fülrepesztő ováció libbentette meg a trópusi párát, a Mindcrime II dalai - főleg a Hands utániak - már csak udvarias tapsot kaptak. QueensrycheItt valahogy az addig tökéletes vetítési és színészi egyensúly is felborulni látszott, Tate már-már magyar operettista szerepében tetszelegve szenvelgett - hol az eget nézte kétségbeesve, hogy térdre esve zokogott, majd könyörögve nézett Mary folyton jelen lévő szellemére. A körülötte rohangáló, hatalmas méretű injekciós tűket lóbáló orvosok pedig... Nos, a szürreálisból így lehet gyors ütemben groteszket csinálni. Tudom, hogy sznob dolog az OMII-t leszólni, de remélem, érződik, hogy alapvetően nem ez a célom. Nagyon vártam a folytatást, és az alapokkal nem is lenne probléma, egyszerűen csak nem tartott ki a lendület, sem a sztori, sem a dalok erősségének tekintetében. És ez itt, a második óra elmúltával, egy egyébként is fáradó közönségnél megtette a hatását - volt, aki szép elegánsan haza is ment.

Pedig hátravolt még három dalnyi csoda, a ráadásban ugyan nem kaptunk Walk In The Shadows-t mint más turnéhelyszíneken, de ez bizonyára a csúszás és fáradtság számlájára írható. Azonban a Jet City Woman / Empire / Silent Lucidity hármas olyan volt, mint egy energiabombával kombinált hűs nyári eső, a népek mosolyogva ugráltak, énekeltek, mintha egy pillanat alatt lemállott volna az utolsó fél óra nyálas-nyúlós hangulata. QueensrycheTalán egy best-of blokkal kéne legközelebb visszajönni, úgy tűnik, ezzel tért vissza a mágia.

Zeneileg persze belekötni sem lehetett a produkcióba. Az őstagok csont nélkül hozták a jól megismert alapokat, Mike Stone pedig, aki az első album dalait egy fekete maszk mögé bújva tolta, a koncert második felében már felszabadultan zúzott, és játéka kellemes frissítésként hatott.

Összességében nem tudok mást mondani, mint hogy az év koncertje volt eddig. Annak ellenére, hogy volt egy bepunnyadós fél óra a ráadásblokk előtt, az OM I és a három záró dal olyan szintű libabőröket rohangásztatott végig rajtam, amit még kevés koncerten éreztem életemben. Hatalmas nagy tisztelet az egész produkcióért, beleértve a legtöbbször tökéletes egységet alkotó vetítés - színpadi színészek - sztori kombót, aminek az összerakása tényleg profi munka volt, és láthatóan a legapróbb részletekig begyakorolták. Az is maximális főhajtást érdemel, hogy az előzmények ismeretében is hiánytalanul megkaptuk az egész tervezett koncertet, sokan hamarabb adták volna fel... És köszönet a Livesoundnak is, hogy egy húsz éves álmot váltottak valóra. Szerintem nem csak az enyémet...

Fotó: Valentin Szilvia

További fotók:
Queensryche

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.