Shock!

május 27.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Skid Row: The Gang’s All Here

skidrowlp_cÚjságíró kérdezi, hogy honnan a név, honnan a név, honnan a név... Az a fanyar ebben, hogy a Skid Row kapcsán ez a Bëlga-idézet jutott eszembe szüntelenül, amikor a csapat nevét olvastam valahol. Jóllehet, sokaknak tetszett a változó korba érő amerikai hard rock érában megjelent Subhuman Race, az azért vitán felüli, hogy korábbi népszerűségüket nemhogy megtartani nem sikerült, de évről évre erodálták, koptatták azt. Valaha volt a Skid Row, így értünk 2022-be az emlékükkel. Noha a Sebastian Bach körül formálódó hangulati, társasági és mindenféle hurrikán rendszeresen megborította a banda hajóját, valahogy elvergődtek vele 1996-ig, de innentől már tarthatatlanná vált a csapat háromfős magja – Dave Sabo, Rachel Bolan, Scotti Hill – és az énekes együttélése, beadták a kulcsot.

megjelenés:
2022
kiadó:
earMUSIC
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 34 Szavazat )

Háromévnyi szünet után új dobossal és új vokalistával, Johnny Solingerrel próbáltak nyomába eredni annak, ami tán ötlet szintjén se volt lehetséges. Egész egyszerűen azt a pezsgést és vibrálást már a korszak is tagadta, de Solinger karaktere is egész más volt, mint amit a fanatikusok vártak volna. Személy szerint nem is foglalkoztam velük innentől kezdve, egy-egy röpke hír kapcsán megnéztem, épp hol tartanak, és ennyi. A hírcsárdás komolyságú, Tony Harnell-lel összehozott kapcsolat se érdekelt, mint ahogy a híradásipari alkatrészek megnevezésére emlékeztető ZP Theart szerepvállalása sem. A sors fintora, hogy utóbbival hat év alatt sem készült semmilyen hivatalos kiadvány, és külön fanyar, hogy az új lemez Not Dead Yet című dalának szerzői között azért az ő neve is ott van.

Na, tehát ezek után talán nem is csoda, ha az egyszeri zeneszerető, a műfajért, de különösen a Skid Row-ért egykor rajongó hallgató úgy érzi, a gárda a maradék megbecsültségét is elinflálta, és mikor kijött a hír, hogy Erik Grönwall csatlakozott hozzájuk, akkor mint Pissy a Macskafogóban: „Tőlem...", ennyit mondott. Holott Grönwall már volt náluk próbán, még ha egyik fél se tudott róla: közel és távol senki nem énekelte el úgy az 18 And Life-ot, mint a cingár svéd gyerek 2009-ben, a svéd Idol válogatásán, egy szál gitárral. És valóban, hangjának karaktere, színpadi energiája, lelkesedése mind-mind feljogosítja, hogy a valaha ikonikus süvöltéseket megeresztő, ám jóval nyurgább és izgalmasan balhés frontember, Sebastian Bach örökébe lépjen.

Nyáron aztán, aránylag hamar be is mutatkozott Erik a címadó The Gang's All Here dallal. És hoppá, minden relatív. Nem egy új himnusz, de azért jó hangulatú, lendületes kis darab. Grönwall markánsan jelen van. Az elmúlt sok év komor-semmilyen-maszatolós terméséhez képest egészen oké. A Time Bomb már nem annyira csípett meg, mára viszont egészen elkaptam, főleg, mikor nem autóban kellett hallgatnom, és a basszus kellően gurul, a refrén meg kinyílik. A lemez első fele egészen pofás, van benne pár olyan taktus is, ami az első két albumról is visszaköszönhetne. Olyanokra gondolok, mint a Hell Or High Water bevezetője, ahol a pumpáló basszus eléggé '91. Eleve védjegyük volt a szikár riffelés helyett gazdagon díszíteni az alaptémákat, meglehetősen sűrű volt a ritmusozás a kezdetekkor, ezt a mozgalmasságot és lendületet már nyomokban fel lehet fedezni, csak sajnos nem tart ki a lemez egészén. Ugyanakkor a hang, az ének fénye Grönwall-lal egész jól megérkezett, és bátran kijelenthető, hogy Erik új lendületet adott a kissé megrozsdásodott őstagságnak. Ilyesmi, némi megengedő nosztalgiával hallgatva szintén a jobb tételek közé sorolható a zakatolósabb, azonnal ható Resurrected, azonnal ható, karakán refrénnel, vagy a kiabálós Tear It Down, ami a ′90-es évek elején egészen tucatnak számított volna egy másodvonalas amerikai csapattól, így viszont remek tucatdal egy szebb napokat megélt, de pocsék közelmúltbéli lemezeket készítő formációtól. Minden relatív, ugye. Vagy ott van a When The Lights Come On jókedvű bulidala, tipikus Bolan-futamokkal, rock'n'roll témával, koncertekre írva direktben.

Őszinte sajnálatomra a lemez közepén helyet kapott egy eléggé gyomorrontásos tétel, a súlyosan riffelő Nowhere Fast. Képtelen vagyok végighallgatni, és bár ez az én személyes bánatom, nagyon kilóg a finoman romantikus emlékeket idéző számok sorából. Mondjuk, talán a Subhuman Race-re illene is. Azelőtt a Skid Row védjegyévé váltak a lírai darabok, Wasted Time, In A Darkened Room, na és persze 18 And Life... Itt most hasonlót sem találunk, talán szándékos is volt. Viszont van egy melankolikus tétel, a 6/8-os lüktetésű October's Song, ami bár szintén egészen egyben van, de azért nem igazán érdemel 7:07 percet, nincs benne annyi. Múló emlékek, ismeretlentől való félelem, ilyesmik, de zenei oldalról nem töltötték annyira, hogy hétpercesre formálják. A World On Fire rohanósabb, keményebb kötésű felvétel, metálos felfogásban íródott, nem túl nagy eresztés megítélésem szerint. De hát minden relatív, ugye.

Az album egésze jóval derűsebb képet ad egyébként, mintha külön-külön vizsgáljuk a számokat. Eléggé vajákolásnak tűnne, ha most abba mennék bele, milyen lett volna ez a lemez Bachhal vagy bárki mással, itt és most Grönwall van, szerintem abban nincs vita, hogy döntő többségünk megelégedésére. Hozta, amit a megengedő énünk elvár, sőt, szerintem jóval többet adott hozzá a jó éneklésnél, hiteles frazírokkal és dallamokkal. A fickónak egy hónapja volt arra, hogy hozzátegye a maximumot ahhoz, amit a többiek közel három év alatt raktak össze. Az első demó 2019 januárjában készült ehhez a lemezhez, tehát volt mit behozni. Természetesen senki se gondolja, hogy itt az új Piece Of Me, Youth Gone Wild vagy Livin′ On A Chain Gang, az a korszellem egész egyszerűen nincs meg. Arra sem vehetünk mérget, hogy a csapat énekesét még jövő nyáron is Erik Grönwallnak hívják majd, és nem azért, mert átkeresztelkedne. Viszont a Gang itt van, megjött, és kedvesen mosolyog. Néha még Bolan arca is ilyesmit mutat. Aránylag jól is szól a lemez, mármint amit a műfaji keretek közt elvárhatunk.

A pontszámban nagyon erősen benne van az előzetesen várthoz képesti teljesítmény, az énekhang, a jóindulat és a bizakodás, a távolságtartó érdeklődés önmagában nem húzná fel ilyen magasra. De mindezekkel azért egész jó lett az új Skid Row. Igaz, minden relatív.

 

Hozzászólások 

 
#4 bogar 2022-10-27 08:12
Idézet - frontiers:
Meglepően jó lett, valóban, nemszámitottamr á jó lett. A srác hangja passzol is hozzá, kétségtelen...


aztán, amikor a zene mellett elkezdesz aktuális koncertekről videókat először csak hallgatni, akkor kb ugyanez az élmény jön le, viszont, ha nézed is, hát, ennyire szekunder szégyenérzetet rég láttam. Erik tele van energiával, de kb úgy néznek ki igy közösen, mint amikor egy új. még tapasztalatlan, lelkes ápoló megy be az öregek otthonába. Nemhogy a kémia nem látszik, hanem egyáltalán azt nézem, hogy a régi tagok látnak-e még szemüveg nélkül. Akartak tolni egy Pineda/Journey-t és hangilag be is jött de itt konkrétan sajnáltam Eric-et, annyira kellemetlen nézni őket élőben.


A Skid Row gitárosai 58 évesek. Nekem nem gáz, hogy nem szántják fel a színpadot. Nekem pont Eric tűnik túlmozgásosnak mellettük.

Hogy a lemezről is szóljak valamit. Elsőre tetszett a lendület és az energia, de pár hallgatás után rájöttem, hogy összesen kb. 3-4 dalra emlékszem. Ez sem feltétlen rossz arány, de pontszámban nálam kb. 6,5-7 környékén van ez a cucc. Összességébern jó, hogy vannak és nem bánnám, ha áttolnák az arcukat egy EU körre. Most is csak Angliáig jutottak.
Idézet
 
 
#3 Equinox 2022-10-26 15:38
érdem*
Idézet
 
 
#2 Equinox 2022-10-25 17:10
Én is 8-nak érzem a lemezt, csak én egy ilyen pontszám mellé rajongani is tudok. Kurva jó lemez, az egyetlen baja, hogy nem a hőskorban jött ki, és hogy 30 éve azt se tudjuk a Skid Rowról hogy léteznek-e, de ez az az album érveiből nem von le semmit.
Idézet
 
 
#1 frontiers 2022-10-25 11:36
Meglepően jó lett, valóban, nemszámitottamr á jó lett. A srác hangja passzol is hozzá, kétségtelen...


aztán, amikor a zene mellett elkezdesz aktuális koncertekről videókat először csak hallgatni, akkor kb ugyanez az élmény jön le, viszont, ha nézed is, hát, ennyire szekunder szégyenérzetet rég láttam. Erik tele van energiával, de kb úgy néznek ki igy közösen, mint amikor egy új. még tapasztalatlan, lelkes ápoló megy be az öregek otthonába. Nemhogy a kémia nem látszik, hanem egyáltalán azt nézem, hogy a régi tagok látnak-e még szemüveg nélkül. Akartak tolni egy Pineda/Journey-t és hangilag be is jött de itt konkrétan sajnáltam Eric-et, annyira kellemetlen nézni őket élőben.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.