Shock!

Meglehetősen dicstelen véget ért a Mike Howe halálát követő első Metal Church-felállás, hiszen Marc Lopes énekes és a Congregation Of Annihilationt rögzítő társainak távozása után teljesen felesleges és csúnya üzengetés indult a menesztettek és az örökös zenekarvezető Kurdt Vanderhoof között. Mára a vihar elült, a Ken Maryvel és David Ellefsonnal gyakorlatilag all starnak is tekinthető csapat stabilizálódott, és megjelent a Dead To Rights is.

Mikor anno megtudtam, hogy a Metal Church azt a Brian Allent igazolta le a friss cucchoz, aki a Vicious Rumorsban szerzett szélesebb ismertséget az undergrundban, kifejezetten örültem. Brian hangi adottságaihoz kétség sem férhet, ráadásul, amikor a Vicious Rumors vele turnézott, volt szerencsém egy napon keresztül kalauzolni őket Budapesten, így tudom, hogy a figura pont az a mániákus, szent őrült, akinek a promófotói alapján látszik. Aztán felkerült egy rövid kis videó a zenekar Facebook-oldalára, amin a klasszikus Start The Fire-t énekli zseniálisan, és rögtön tudtam, hogy nem lesz itt semmi gond az új albummal sem.

Nem is lett, a Dead To Rights ugyanis pont az a lemez, amit a klasszikus Metal Church rajongói hallani szeretnének a bandától. És most klasszikus alatt a David Wayne- és a Mike Howe-féle Churchöt is értem, ez az anyag ugyanis akár főhajtásként is értelmezhető mindkét elhunyt frontember előtt. Hogy csak az első két dalt vegyük, a Brainwash Game inkább Howe, a F.A.F.O. meg Wayne, de mindkettő baromi erős. Ott van bennük minden, ami miatt annyira lehet szeretni a Metal Churchöt: remek, horzsoló riffelés, kidolgozott, melodikus gitárszólók, ellenállhatatlan lendület, meg emlékezetes és jó énektémák, amikben akkor is rejlik valami fogósság, amikor Allen épp csak kiköpi magából azokat.

A középtempós címadó aztán visszább vesz kicsit, nekem meg a 2000-es évek elejének szellősebb, Ronny Munroe-val készült lemezei ugranak be róla. Egyik kedvenc gitárszólóm is ebben hangzik el, de egyébként is elmondható, hogy a Congregation Of Annihilation-éra Kurdt melletti egyedüli túlélője, Steve Van Zandt kifogástalan dolgokat hoz az egész lemezen. A dalok meg abszolút iskolapéldái annak, hogy kell 2026-ban nagybetűs US Power Metalt játszani, legyen szó fogós refrénekről (Deep Cover Shakedown, No Memories), Maiden-érzetű galoppozásról (Heaven Knows), némi Mercyful Fate-hatást is felvonultató, szépen építkező dalokról (Feet To The Fire) vagy már-már thrashbe hajló speedelésről (The Show, My Wrath). Aztán akad pár direkt és indirekt visszautalás, kikacsintás a klasszikus Metal Church-albumok felé bónuszként, amik garantáltan széles mosolyt csalnak a régisulis fanatikusok arcára.

A hangzás is baromi jó a horzsoló, de mégis egyfajta meleg érzetet adó gitárokkal meg Junior előtérbe tolt, finoman gurgulázó bőgőjével. Tényleg nincs más dolga tehát a hívőknek, mint hogy felemeljék lelküket és ismét a fémtemplomba zarándokoljanak üdvözülésért. Jó eséllyel magam is gyakran fogok imádkozni az oltárnál, minél többet hallgatom ugyanis, annál jobban tetszik a Dead To Rights!