Towards The Sinister néven fut az a formáció, amelyben a My Dying Bride négy ex-tagja egyesítette erőit. A zenekar nemcsak a banda klasszikus dalait játssza majd élőben, hanem új zenéket is tervez írni.

Tavaly hivatalosan is kikerült a My Dying Bride soraiból Aaron Stainthorpe énekes, volt csapata pedig a Swallow The Sun énekesével, Mikko Kotamäkivel kezdett el koncertezni. Aaron most három egykori My Dying Bride-os zenésztársával alapított új zenekart Towards The Sinister néven, Calvin Robertshaw gitárossal, Adrian Jackson basszerrel és Rick Miah dobossal. A formációt Chris Revett gitáros, Mark Deeks billentyűs és Emma Allington hegedűs teszi teljessé, és mint a felállásból is sejthető, nagyban építenek az elődzenekar munkásságára: koncertjeik fókuszában a My Dying Bride első négy nagylemezének anyaga áll majd, vagyis az As The Flower Withersről, a Turn Loose The Swansről, a The Angel And The Dark Riverről és a Like Gods Of The Sunról játszanak majd.
„Jó egy évtizede nem találkoztam már Calvinnel, Rickkel vagy Ade-del – mondta Aaron a Blabbermouthnak. – Pedig nem élnek tőlem millió mérföldnyire, Calvinnel párszor össze is futottunk a scarborough-i Fortress Festen, de ennyi. Ám miután a My Dying Bride kiadta azt a bizonyos nyilatkozatot a kirúgásomról, a srácok előkerültek az árnyak közül, és mindenben támogattak, ami csodálatos volt. Örültem, hogy hallottam róluk, és végül ők vetették fel, hogy igyunk egyet a régi szép idők emlékére. Ott volt a régi hegedűsünk, Martin Powell, illetve Dave Pybus is, aki az Anathemában játszott és a Peaceville kiadónak dolgozott. Ez tavaly októberben történt, és nem esett szó újjáalakulásról, viszont készült egy fotó, ami kikerült a közösségi médiába, az emberek pedig elkezdtek beszélni róla. Utána pedig mi is elkezdtünk beszélni.”
Aaron emellett leszögezte: lesznek új zenék is, Robertshaw-nak ugyanis számos dalötlete van saját bandája, a Many Suffer mellett is, ám egyelőre nincs kapkodás az ügyben, most az első turnéra koncentrálnak. A Towards The Sinister először Angliában tervez adni néhány bemelegítő klubbulit, majd a jövő nyári koncertszezonban kapcsolnak teljes fordulatszámra.



Hozzászólások
Attól persze még jó, hogy vele is hallani megint azokat a dalokat, de nyugodtan nyúlhatna azokhoz is, amikor még Ade vele volt, tehát a The Light... - Dreadful Hours - Songs Of Darkness... hármasához is.