Shock!

december 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Judas Priest: Redeemer Of Souls

0520jpc2008 nyarán jelent meg utoljára új sorlemez a Judas Priesttől, ami egyrészt rettenetesen régen volt, másrészt igen lényeges változások történtek azóta minden idők egyik legalapvetőbb heavy metal csapatának portáján. A legfontosabb ezek közül természetesen nem a búcsúturnénak nevezett valójában-persze-nem-búcsúturné volt, hanem K.K. Downing gitáros távozása, amire előzetesen aligha számított bárki is. Nyilván senki utódlása sem megoldhatatlan a világon semmilyen területen, és ez a zenélésben sincs nagyon másként, de ha közel lehet kerülni a „pótolhatatlan ember" fogalmának pontos definiálásához, hát a jó öreg Ken nem tűnik éppen rossz megfejtésnek. Én az igazat megvallva nehezebben tudtam elképzelni nélküle a Priestet, mint annak idején Rob Halford hiányában...

megjelenés:
2014
kiadó:
Epic / Columbia
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 86 Szavazat )

Aztán persze az élet most is rámcáfolt. A turnén sajnos nem láttam a bandát az új emberrel, Richie Faulknerrel – ha jól emlékszem, a szigetes buli idején éppen nyaraltam –, de a beszámolók alapján és a videókon egyaránt meggyőzőnek tűnt, a Redeemer Of Souls kapcsán pedig szintén azt kell elsőként leszögezni, hogy Ken hiánya nem rogyasztotta meg a Priestet. Hiába számított évtizedeken át a műfaj legismertebb, szinte egybenőtt gitárduójának Glenn Tipton és Downing kettőse, ha nem tudnám, hogy K.K. nincs itt, a hallottak alapján bizonyosan nem mondanám meg. És mindez nemcsak a játékra áll, hanem a dalszerzésre is, Richie barátunk ugyanis az összes (!) új dalban Tipton és Halford társszerzőjeként domborít. Vagyis sikerült az utódlást abszolút gördülékenyen levezényelni, ezen a téren abszolút nem érheti szó a ház elejét.

És hogy más téren érheti-e? Na, hát pontosan ez az a kérdés, amire mindenki vérmérséklete, türelme, elvárásai szerint válaszol majd a következő hetekben-hónapokban. Mert egy dolog biztos: a Redeemer Of Souls hamisítatlan biztonsági lemez, és annak is öreges egy cseppet. Sokan utaznak ilyesmiben, főleg ebben a korban, így simán bele tudok nyugodni a dologba – maximum annyi üröm vegyül az örömbe, hogy a Judas Priest többek között épp attól vált Judas Priestté, mert mindig a folyamatos újítás és megújulás jegyében tevékenykedtek. Ezzel a tendenciával ugyan Halford visszatérése után szakítani látszottak az Angel Of Retribution-korszakban, ám a legutóbbi Nostradamus megint kifejezetten bátor, többféle irányba terjeszkedő munka volt, ebből a szempontból is maximálisan hű a zenekar hagyományaihoz. Lehet, hogy nem lett tökéletes, de mindenképpen nagyra értékelem a mai napig, hogy túl mertek vele lépni a puszta retrózáson. Még akkor is, ha egyébként nyilván számukra is nyilvánvaló: a közönség többsége elsősorban a Breaking The Law-ra meg a You've Got Another Thing Comin'-ra kíváncsi, és azt sem bánná, ha egyáltalán nem készítenének új lemezt. Nos, e tekintetben a Redeemer Of Souls mindenképpen visszalépés a Nostradamushoz képest, megközelítését leginkább Halford legutóbbi szólóalbumával, a Made Of Metallal tudnám rokonítani.

Ha tehát az ember túl tud lépni rajta, hogy 2014-ben már nem a negyvenéves múlttal rendelkező Judas Priest lesz az a csapat, amelyik megújítja a metalt (pláne, hogy ezt korábban már legalább háromszor megtették...), igazából jól el lehet hallgatni az új albumot. Nyilván nem ezek a dalok a csapat történetének legizmosabbjai, de azért profi módon összerakták őket, és a hallgató még akár azt is elhiszi, hogy az öregek ma is élvezik ezt a procedúrát (a fiatalt meg nyilván hajtja a lelkesedés, hogy bekerült közéjük). Már a nyitó Dragonaut alatt kényelmes, otthonos érzés vesz erőt az emberen, ami aztán nagyjából végig ki is tart, még ha néha el is kalandozik a figyelem közben. A jól ismert elemek recirkulálásán kívül alapvetően semmi sem történik itt, leginkább ezeket is amolyan békebeli, higgadt módon vezetik elő, de néha ugyanígy fel is kapod néha a fejedet egy-egy különösen szépen kidolgozott intró vagy átvezetés, míves dallam, netán váltott gitárszóló hallatán. Az ilyen nüanszokból pedig azért még ma is lejön, hogy a Priest a metalszakma valaha létezett egyik legnagyobb mestere. „Oké, nem túl izgi, de hát ez itt azért mégis a Judas Priest" – valahogy mindig ez jut eszembe, ha hallgatom az albumot. Nem akarok tőle százötvennel száguldani a sztrádán, nem mozdítja be minden ízületemet, és nyilván öt év múlva is sokkal inkább előugrik majd akármelyik régi lemezük, ha éppen Priestre támad kedvem, mint ez. De zsigerileg vonzódom a csapat zenei világához, így ezt sem tudom nem szeretni.

Hangzáskép szempontjából alighanem a Painkiller jelenthette a kiindulási pontot, a nagy, masszívan testes dobhangzás és a gitárok kiemelt hangsúlyossága mindenképp ezt az érát idézi, de az összkép ezen a téren is simább, finomabb, vintage-esebb egy cseppet. Zeneileg pedig szintén nem rossz közelítés a már említett négyes Halford-mű: lassabb, dallamosabb, melodikusabb ez a lemez, mint a '90-es évek Priestjei, és nem fűti az a mindent felperzselő tűz sem, ami akkora klasszikussá érlelte a '70-es és a '80-as évek alapvetéseit. A dalok színvonala nagyjából egyenletes, bár azért akadnak egyértelmű csúcspontok és kevésbé eltalált, akár tölteléknek is titulálható darabok. Az előbbi kategóriába tartozik nálam a meggyőző Dragonaut mellett a nagyon szép gitárfutamokkal és monumentális refrénnel operáló Sword Of Damocles, a rockosabb lendületű, nagyon szimpla, ám fogós kórusú Down In Flames, a leglendületesebb Battle Cry vagy a Beginning Of The End szép zárólírája, sőt, elsőre furcsa volt, de idővel a March Of The Damned dallamait is megszerettem. A Hell Patrol seggrázósabb verziójának is tekinthető címadóra, az ősmetalos groove-ra épülő Hell & Backre, a szintén agresszívre vett, mégis testetlen Metalizerre vagy a lidércesen hideg gitárokkal dolgozó, ám sehonnan sehová nem tartó Secrets Of The Deadre ezzel szemben garantáltan nem fogunk kiemelkedő alkotásként emlékezni nemhogy évek, de már hetek múlva sem. Az álomszerű gitárharmóniákkal teli, mégis zakatolós Cold Bloodedból is hiányzik valami ahhoz, hogy igazán odavágjon, pedig maguk a dallamok itt is ülnek. Rossznak vagy problémásnak viszont ezeket sem nevezném.

Mint a fentiekből is lejött, az említett innováció-mentesség kérdéskörén simán túl tudok lépni: öregek, mint az országút, nem reális tőlük új Stained Classt, Defenders Of The Faithet vagy Painkillert várni, a dalokat pedig becsületesen összerakták, még ha nem is örökérvényűek. Egyetlen konkrét negatívum azonban így is akad, ez pedig a Metal God hangja – pontosabban az, hogy néhol nincsenek tekintettel annak korlátaira. Halford jó egy évtizeddel ezelőtt még élőben is elég pengén nyomta a saját régi témáit, mára azonban – tetszik, nem tetszik – ő is megöregedett, és ugyanúgy letatásodott torokra, mint mondjuk Ozzy vagy Lemmy. Ez is természetes folyamat, viszont sikolyokkal éppen ezért már nem szabadna kísérleteznie. Ha nem megy, akkor nem megy: védjegy vagy sem, ennek így a világon semmi értelme nincs, a legkritikusabb pontokon pedig kimondottan ciki. Elsőként a harmadikként érkező, tempóit és hangulatát tekintve '90-es emlékeket idéző Halls Of Valhallánál szalad az ember szemöldöke a feje tetejéig, pedig ez amúgy egy jó nóta, de a később érkező dalokban is akadnak sorok, ahol Robibá nagyon harcol. A másik kritikus pontot azonban a Crossfire jelenti a Halls mellett, amelynek a végére egyszerűen nem lett volna szabad odarakni ezt a kappanhangú szenvedést. Csak elvenni sikerült így az egyébként korrekt számból, ahol a bluesos kezdés elég egyértelműen az I-t idézi a Black Sabbath Dehumanizer lemezéről, és maga a fő gitártéma is inkább a '80-as, '90-es évek Sabbathja, mintsem Priest.

A pontszámmal gondban vagyok: a zenekar elképesztő múltjára meg a roppant szoros személyes kötődésre tekintettel lehetne akár erősnyolcas is a lemez, de ha ezt az anyagot egy ismeretlen csapat szállította volna le a semmiből, biztosan nem mennék hetes fölé. Szóval maradjunk a verdikttel a kettő között, és akkor kábé reális voltam, meg minden szóba jöhető körülményt tekintetbe vettem. De igazság szerint ebben az esetben halálosan lényegtelen, mennyi az annyi – egy olyan matuzsálemi korú bandától, mint a Priest, simán vállalható anyag a Redeemer Of Souls, még a maga hibáival együtt is. Ha ez az utolsó albumuk, akkor sem kell szégyenkezniük miatta.

 

Hozzászólások 

 
+2 #38 Lackó 2017-08-19 15:59
Idézet - Venomádi:
Nem is kell próféciákat írásba adni, hogy nem ez lesz évek múlva az a lemez amiről a Priest beugrik, de a szarrá erőszakolt klisé mellett nem mehetünk el, hogy ne várj semmi egetrengetőt 40 év után. Elképzelhető, hogy azt a választ kapom, hogy akkor mi a fasznak olvasom a Shock-ot, de tényleg baromi unalmas, hogy minden ilyen cikk csak azzal a feltétellel jelenik meg, hogy mindenképp szó legyen benne arról, hogy ezek már nem ugyanolyanok mint a régiek


Na erre azért a 40+-os Accept igen komoly mértékben rácáfolt!!! :D
Idézet
 
 
-18 #37 DRAZSEN 2015-01-20 20:55
Már régen "szögre kellene akasztani" a hangszereket.Mert konkrétan egy mítoszt rombolnak le! A saját magukét.
Ilyen rossz albumot felfoghatatlan miért kellett kiokádni?
MIntha Ossiant hallgatna az ember,ugyanaz a sematikus,primi tív,olcsó dalszerkezetek......ááááá nem is ragozom,ez SZÁNALMASAN XAR
Idézet
 
 
+3 #36 fehérfarkas 2014-09-15 18:03
2 hónapja hallgatom folyamatosan az új Judas Priest lemezt.
Most már azok a számok is tetszenek, amelyek elsőre nem annyira.

Elsőre tipikus judasos számok tetszettek + Cold Blooded. Most már a Sabbath-os és Bules-os hatásokat mutató számok is tetszenek. A Priesttől ezek teljesen szokatlanok voltak és idő kellett mire megkedveltem ezeket. De ez egy jó albumnak az ismertetőjele, hogy az idő előrehaladtával nem megunja az ember, hanem azokat is megkedveli, amelyek az elején nem tetszettek. Ezt nevezik úgy, hogy beérik az album :)

Persze ez nem egy világmegváltó lemez, mint a nagy klasszikus JP lemezek. Ez csupán egy jó lemez, amely a zenekar eddigi munkásságát foglalja össze némi Sabbath-os beütéssel.
Rob Halford szólóprojektjei és Black Sabbath tagjaival való közös zenélései ezen a lemezen éreztetik a hatásukat. Halford Black Sabbathban való szereplése (1992-es és 2004-es koncerteken), valamint Ozzyval közös éneklése a 2010-es Ozzfesten nem múltak el nyomtalanul.
És ez jól is van így. Egyrészt mert ezzel új színt tudott vinni a zenekarba úgy, hogy közben a tipikus judasos zenei jegyeket is megtartotta. Másrészt azért, mert ez Robtól tényleg hiteles, mert a szólókarrierjéb en is erősen érezhetőek ezek a hatások, vagyis ide a lemezre is hozta a saját zenei hatásait.
A hangzást sokan kritizálják Mike Exeter miatt. De ez is Sabbath-hoz kapcsolódik, mert hát ugye Mike Exeter producer is Tony Iommi szólóprojektjei n meg a Black Sabbath 13 c. lemezén dolgozott.
Idézet
 
 
+5 #35 nekem8 2014-09-14 20:30
A megjelenésekor meghallgattam párszor, aztán hagytam leülepedni, most előszedtem újra. Azt kell hogy mondjam, hogy az a nagy igazság, hogy a mai metal színtéren ez az anyag bizony kiemelkedő. Nem mondom azt én se, hogy egy új painkiller, mert távolról se, sőt, a 70-es, 80-as éveikhez képest ez egy gyenge lemez, de a mai metal színtéren kiemelkedő: ez egyben jellemzi is, hogy hol tart most a műfaj.
Idézet
 
 
+5 #34 Venomádi 2014-08-01 12:27
Amúgy azt nem értem kedves Ádám, most így újból elolvasva a cikket, minek kell már annyiszor szájbarágni, hogy nem ezek újítják meg a metalt, becsületesen össze van rakva, meg nem örökérvényűek? Felfogta mindenki. Más szerint is versenyképes a lemez, sőt valaki ölre menne érte. Belehallgattam ezekbe a rekesztős részekbe, hát max kezd röhejes lenni, de szerintem még nem vérciki. Nem is kell próféciákat írásba adni, hogy nem ez lesz évek múlva az a lemez amiről a Priest beugrik, de a szarrá erőszakolt klisé mellett nem mehetünk el, hogy ne várj semmi egetrengetőt 40 év után. Elképzelhető, hogy azt a választ kapom, hogy akkor mi a fasznak olvasom a Shock-ot, de tényleg baromi unalmas, hogy minden ilyen cikk csak azzal a feltétellel jelenik meg, hogy mindenképp szó legyen benne arról, hogy ezek már nem ugyanolyanok mint a régiek, meg még a fentebb leírtak is ide tartoznak. Tudatalatt valószínűleg ez is elvesz az ember kedvéből, hogy nekiüljön, de elhiheted lehet anélkül is hallgatni egy lemezt, hogy leszarod a 30 évvel ezelőtti milliós albumaikat. A Megadethnél a Risk nálam ezért működik. Meg úgy minden más ami máglyára ítéltetett. Nem akarom lehúzni a munkádat, mert zseniális módon írsz, de ha valamit ki kellene gyomlálnod a tartalomból az ez volna, és ha benne is marad akkor is csak említésszinten, mert felesleges.
Idézet
 
 
+7 #33 bjorn 2014-08-01 12:06
Szerintem bazi jo lett ez a lemez. A gitarhangzas nem tetszik, de a dalok tok jok. A legjobb es legkompaktabb lemezuk a Painkiller ota. A kedvencem a Cold Blooded.
Idézet
 
 
+5 #32 NOLA 2014-07-29 12:15
Nem olyan rossz ez a cucc..., ami viszont tényleg rossz, az a hangzás. Nem értem, hogy a picsába tud egy ilyen erotlen hangzású lemezt kiadni egy Priest kaliberu banda.
Szerintem egy jó keverés mindenen segített volna..., még az éneken is :-)
A Crossfire mekkora C.O.C. dal lehetne már! :-D
Idézet
 
 
+1 #31 heavymaster 2014-07-26 08:05
Ennyi év rutinja után ilyen erőtlen, gyenge hangzású anyagot kiadni szégyen. Nem érzem a dalokban a mindent elsöprő lendületet és "tüzet". Már-már úgy érzem csak a pénzszerzés motiválta a bandát ezzel az albummal. Sajnálatos.
Idézet
 
 
+2 #30 Ecet 2014-07-21 14:49
Helló Mindenkinek!
A Priest egy fogalom! Minden új album egy British Steelen (vagy régebben) született rockernek csodaszámba megy!
Mégis, ez az album nagyon biztonsági játékra sikerült: mindenből van egy kicsi, hogy a gyorsabb, klasszikusabb vagy éppen zúzósabb periódusok rajongói találjanak rajta valami fogópontot!
Jó, hogy van, jó, hogy hallgatható és van púr jóforma dal rajta, de ez az album eltörpül a Nostradamus zseniális merészsége mellett!
Éljen a Priest!
Idézet
 
 
-3 #29 asdasd 2014-07-17 17:21
Idézet - Venomádi:
Idézet - asdasd:
Idézet - Venomádi:
Akármilyen is a lemez, a borítója retekbrutáljó :D


Akármilyen is a lemez, a borítója retek.


Hát köszönjük Ödönke, csak nem bírtál a picsádon elülni :)


:DDDDDD
Idézet
 
 
+6 #28 Venomádi 2014-07-17 15:46
Idézet - asdasd:
Idézet - Venomádi:
Akármilyen is a lemez, a borítója retekbrutáljó :D


Akármilyen is a lemez, a borítója retek.


Hát köszönjük Ödönke, csak nem bírtál a picsádon elülni :)
Idézet
 
 
+4 #27 fehérfarkas 2014-07-16 01:24
Nekem nagyon tetszik az új lemez. Nagyon jók a dallamok, a riffek, és a gitárszólók. Egyedül a hangzás az, amivel kapcsolatban elégedetlen vagyok (bár 5.1 dolby sorround x-bass hangrendsszerre l elég dögösen szólal meg - de ha már a kedvenc szmaimat a mobilomra átmásolom, akkor ott már jóval gyengébben fog megszólalni mint a korábbi lemezeik).

Újításokra azért sem vártam, mert eleve hónapokkal ezelőtt már azt nyilatkozták a zenekar tagjai, hogy a Nostredamus kisérletezése után visszatérnek a jól bevált klasszikus JP féle zenéhez. És pontosan ezt is tették.
Aki nem Speed/Thrash Metalt vár tőlük (mert itt nincsenek Freewheel Burning, Ram it Down, Hard as Iron, Exciter, Painkiller, Metal Meltdown féle számok), hanem igazi középtempós headbangelős és a jó dallamokat együtténeklős, a gitárszólók pedig léggitározásra késztetős Heavy/Power Metalt, annak a keménységgel sem lesz gondja.

Halford nem tudja már azokat a legendás magasakat kiénekelni úgy mint 10-20-30-40 évvel ezelőtt, de a közép és mély fekvésekben nagyon szépen és erőteljesen énekel. És szerencsére ennek megfelelően nem erőltetik a magasakat, hanem csak ritkán veszik elő, és 90%-ban közepes és mélyebb fekvésekben énekel. Azért 63 évesen ez sem kis teljesítmény.
Idézet
 
 
+8 #26 Bathory Gabor 2014-07-16 00:14
És ezek alapján megengeded neki, hogy levigye a szekrényt, mert 30 éve még ment neki, hadd tevékenykedjen? Mifelénk majd leviszik a fiatalok...
v.ö.: koncertezzenek, amíg bírják, hadd örüljenek a rajongóik, de ezt az új lemez dolgot több dolog miatt sem kéne erőltetni.

Megvan az első ember, aki nem értette, mit is akartam mondani...
Nem, nem hagyjuk levinni a szekrényt, de azért a széket sem vesszük ki a kezéből...
Annyira szar meg nem lett ez a lemez, hogy sírni kelljen miatta. A Demolition ezerszer rosszabb és feleslegesebb, pedig bő 10 évvel ezelőtt született.

A Demolition egy kurva jó modern, komor power metal lemez Alice In Chains-es énektémákkal, nincs azzal semmi gond. Persze, épp annyira lóg ki a diszkográfiából , mint anno a Turbo, de legalább harap, mint Suarez. :D Amúgy meg a legtutibb a Jugulator, nekem legalábbis az sokkal jobban tetszik, ott azért maradt valami a Painkiller tüzességéből, viszont jó nagyot léptek előre a súlyosabb, korszerűbb hangzások felé is. Ott minden refrén izgalmas, sok a téma- és tempóváltás, ütnek a riffek, mint a légkalapács, jól is szól stb., ez az új lemez egy dögunalom ahhoz képest. És igen: Ripper a kora ellenére most sokkal-sokkal jobb, mint Halford, le kellett volna igazolni megint. Az is igaz, hogy Mr. Hakni Királyra a kutya nem fog emlékezni 50 év múlva (ahogy Blaze Bayley-re vagy Paul DiAnnóra sem nagyon), Halford neve azonban a világ pusztulásának napjáig ismerősen fog csengeni minden valamirevaló metalos számára. :)
Idézet
 
 
-6 #25 asdasd 2014-07-15 17:32
Idézet - Venomádi:
Akármilyen is a lemez, a borítója retekbrutáljó :D


Akármilyen is a lemez, a borítója retek.
Idézet
 
 
+6 #24 Venomádi 2014-07-15 17:14
Akármilyen is a lemez, a borítója retekbrutáljó :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.