Shock!

szeptember 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Judas Priest: Painkiller

Metal szempontból egyértelműen a Judas Priest az idei Sziget legnagyobb húzóneve. Minden idők egyik legfontosabb heavy metal bandája harmadszorra teszi tiszteletét Budapesten augusztus 11-én, de túlzás lenne azt állítani, hogy megtépázatlan hírnévvel. A zenekar menedzsmentjétől megszokott bénasággal lebegtetett „búcsúturné, de azért mégsem annyira" effektus eleve sokakat késztetett szájhúzogatásra az aktuális körút kapcsán, K.K. Downing gitáros hirtelen és váratlan távozása pedig valósággal sokkolta a banda híveit. Most azonban a koncertre való ráhangolódás gyanánt tegyük félre mindezt az agyunk egyik rejtett zugába, és emlékezzünk meg inkább a Priest történetének egyik legjobb albumáról.

Ahhoz képest, milyen nimbuszt építettek ki maguknak a '80-as évek első felére, a Judas Priest kissé megtépázott hírnévvel haladt a következő évtized kezdete felé. Ennek oka mindenképpen az 1986-os Turbo lemez kommerszebb megközelítése volt: habár az album kereskedelmi szempontból hozta a korábbi formát, az áhított multiplatina megasztár-státusz nem jött nekik össze az Egyesült Államokban, rengeteg rajongó pedig hatalmas csalódásként, sőt, árulásként élte meg a korábbiaknál rádióbarátabb, slágeresebb szerzeményeket.

megjelenés:
1990. szeptember 3.

kiadó:
Columbia

producer: Chris Tsangarides & Judas Priest

zenészek:
Rob Halford - ének
Glenn Tipton - gitár
 K.K. Downing - gitár
Ian Hill - basszusgitár
Scott Travis - dobok

játékidő: 45:52

1. Painkiller
2. Hell Patrol
3. All Guns Blazing
4. Leather Rebel
5. Metal Meltdown
6. Night Crawler
7. Between The Hammer & The Anvil
8. A Touch Of Evil
9. Battle Hymn
10. One Shot At Glory

Szerinted hány pont?
( 110 Szavazat )

A Turbót a zenekar eredetileg dupla lemeznek tervezte, de ebbe a kiadó nem volt hajlandó belemenni, így a megmaradt karcosabb témák egy része az 1988-as Ram It Downon jelent meg. Az album már csak ezáltal is visszatáncolást jelentett a súlyosabb irányvonalhoz, de mint minden hasonló „vegyes" kiadvány, távolról sem lett száz százalékos teljesítmény: akadtak rajta óriási dalok (a Blood Red Skies például simán odafért a csapat csúcsalkotásai közé), de ezek mellé sajnos komoly töltelékek is becsúsztak. A banda koncertszinten továbbra is az arénákat megtöltő előadók között maradt, de az eladások nem érték el az előző három anyag eredményeit, habár ez még persze így is amerikai aranylemezt jelentett. Sokan ekkoriban már egyébként is a vészharangot kongatták a tradicionális heavy metal felett, hiszen a mainstreamben az amerikai típusú hard rock és pop metal előadók futottak, az undergroundból pedig a thrasherek lihegtek a nagy stílusalapítók nyakába.

A Judas Priest számára komoly vérfrissítést jelentett, amikor a Ram It Down turnéinak végeztével magánéleti problémái miatt Dave Holland távozott a fedélzetről. A bandában az 1980-as British Steel óta szolgáló dobos régóta kerékkötőnek tűnt a megújulásra mindig képes Glenn Tipton / K.K. Downing gitárduó, a bombabiztos alapember Ian Hill basszusgitáros és persze a metal világ egyik leghatalmasabb frontembere, Rob Halford mellett. Holland ódivatú játéka felett egyszerűen eljárt az idő, és miközben a fiatalabb bandákban Dave Lombardók, Charlie Benanték, Gene Hoglanek halmozták egymásra a boszorkányos megoldásokat, nyilván a Priest is érezte, hogy Dave kevés lesz egy új fejezet kezdetéhez. A 2004-ben pedofil bűncselekmény miatt lesittelt dobos helyére a Racer X nevű amerikai power metal banda ütőse, az emberfeletti képességekkel rendelkező, modernebb és technikásabb iskolát képviselő Scott Travis ült be.

A friss lemezanyag viszonylag gyorsan és gördülékenyen összeállt, ám megjelenése hónapokat késett, miután a Judas Priestet két nevadai fiatal szülei bíróság elé citálták. Meggyőződésük szerint gyermekeik azért követtek el öngyilkosságot, mert az 1978-as Stained Class lemez Better By You, Better Than Me dalában elrejtett hátsó üzenetek erre biztatták őket. Az eset világszerte hatalmas nyilvánosságot kapott, és óriási vitákat váltott ki: a per komoly erőpróbát jelentett az egész műfaj számára, hiszen az amerikai kisegyházak és cenzori szervezetek megragadták az alkalmat, hogy az irányzat egyik legjelesebb képviselőjén keresztül magát a rockzenét is pellengérre állítsák. A Priestet végül ártatlannak mondta ki a bíróság, de alighanem szívesen megspórolták volna a felhajtást. Glenn Tipton: „Teljesen abszurd volt az egész szituáció. Mindkét srác büntetett előéletű volt, és egyikük pont a mi lemezünk hallgatása után lőtte magát agyon, miközben egyébként mindketten hullarészegek voltak. A másiknak levitte a golyó a fél arcát, de még három évig élt, aztán kábítószer-túladagolásban meghalt. Erre mondták azt, hogy a mi lemezünk okozta! Megjelent egy ügyvéd, és egy másfél évtizedes szövegért kezdte perelni a bandát. A vádat persze azonnal elejtették, mert az amerikai alkotmány első paragrafusa kimondja, hogy azt mondasz, amit csak akarsz. Erre megint bepereltek, mert a lemezen rejtett üzeneteket véltek felfedezni. Azt állították, hogy a Better By You, Better Than Me-ben elhangzik a Do it, do it! felszólítás. Végül kiderítettük, hogy melyik hangot vélik ennek, és bebizonyítottuk, hogy az csupán Rob egyik levegővétele az egyik sor eléneklésének végén. Ha lett volna rejtett üzenet a lemezen, elismertük volna, továbbá az sem valószínű, hogy ebben az esetben csak ketten ölik meg magukat, hiszen a Stained Class milliós példányszámban fogyott. A fickó, aki beperelt minket, külön vállalatot alapított az efféle rejtjelezett üzenetek felkutatására. Még a Ritz teasüteményben is üzeneteket talált... Soha nem bíztattunk senkit sem rossz dolgokra, mindig kiálltunk az öngyilkosságok, a gyilkosságok és a kábítószerek ellen! Az évek során rengeteg pénzt utaltunk át gyermekkórházaknak, rehabilitációs központoknak, és mindezt sosem a reklámértéke miatt tettük. A per miatt kénytelenek voltunk ezekkel is előhozakodni. Ez az egész ügy rengeteget ártott nekünk."

A Judas Priest új, sorrendben tizenkettedik stúdiólemeze, a Franciaországban rögzített Painkiller végül 1990 őszén jelenhetett meg. Az egy évtized óta először nem Tom Allom, hanem Chris Tsangarides producer segítségével készített album összes korábbi munkájuknál keményebbre és horzsolóbbra sikeredett, félelmetesen sodró lendülete tulajdonképpen mindenkit meglepett, de kétségtelen, hogy a produkció a dalok tekintetében is a zenekar egyik legerősebb anyaga volt. Halford: „A cél a Judas Priest legkeményebb és legjellemzőbb lemezének elkészítése volt. Minden energiát bele akartunk adni a játékba, olyan gyors és kemény nótákat akartunk írni, amilyeneket már hosszú évek óta nem. Utoljára a British Steel albumot készítettük így, bár bizonyos szinten a Screaming For Vengeance is hasonló törekvéseket tükrözött. A Painkiller kemény, spontán és különleges. Éppen itt volt már az ideje annak, hogy valaki egy igazi heavy metal lemezt írjon, mert mind Amerikában, mind Európában kezdték elfelejteni, hogy valójában mit is takar ez a kifejezés... Úgy érzem, olyan zenét csináltunk a Painkillerrel, mint azelőtt legfeljebb a thrash bandák. Évek óta nem láttam egyetlen új angol heavy metal csapatot sem, mert mindenki a thrash felé húzódott. Természetesen rengeteg jó zenekar működik a thrash színtéren is, a Metallicát vagy a Slayert én magam is nagyon kedvelem, de felhívnám a figyelmet arra, hogy mi már az ősidőkben is sok gyors nótát írtunk. A thrasherek nagyrésze ezzel szemben nem csinál mást, mint iszonyatos sebességgel nyomja a korai Black Sabbath riffeket. Pont olyan sötét és nyomasztó hangsorokkal operálnak, mint amilyeneket főleg Tony Iommi játszott, de mi is elég gyakran használtunk ilyeneket. Ettől függetlenül persze mindig igyekeztünk olyan egyéni hangzást kialakítani, ami eltér a Black Sabbathétól."

A Painkiller legfőbb ereje abban rejlett, hogy dalai magukban hordozták a klasszikus brit heavy metal összes jellegzetességét, de eközben minden erőltetettség nélkül illeszkedtek a '90-es évek elejének zenéi közé is. A Painkiller intenzitása könnyedén vette fel a versenyt a Judas Priest emlőin nevelkedett legdurvább thrash csapatok albumaival is, ám mivel jóval dallamosabb volt azoknál, a bandának újból sikerült vele megújítania a heavy és power metal színteret. Tiptonék eddig is híresek voltak arról, hogy nem csinálnak két egyforma anyagot, de ezúttal talán minden korábbinál nagyobb volt az a bizonyos előrelépés, amely eddig is jellemezte őket. Tipton: „A Judas Priest mindig is heavy metalt játszott, és a Painkiller hangzása is ezt támasztja alá. Meg akartuk mutatni, milyen is az igazi heavy metal. Láttam egy közönségszavazást egy metal magazinban, és az előkelő helyezéseket olyan bandák foglalták el, mint a Bon Jovi meg a Def Leppard, és szerintem őket nem nevezhetjük heavy metalnak. Nagyon is kedvelem ezeket a zenekarokat és társaikat, de azt hiszem, problémák vannak a meghatározásokkal. Az úgynevezett dallamos amerikai heavy metal voltaképpen hard rock. Persze nem vagyok a dallamok ellen, de óriási különbség van a populáris heavy rock és az igazi heavy metal között. Tudván, hogy mire képes Scott Travis, elhatároztuk, hogy visszatérünk ahhoz az irányhoz, amit a legjobban ismerünk, és ahol a legjobban kihasználhatjuk a tehetségét. Az utóbbi években egy csomó régi nótát nem tudtunk játszani élőben, mert Dave Holland nem tudott alkalmazkodni Les Binks kétlábdobos tempóihoz, most azonban nyugodtan előszedhetünk bármit, mert Scott mindenre képes."

Travis ízes, ötletes és páratlanul intenzív dobolása nagyban megdobta az amúgy sem bárgyú dalok energiaszintjét. A hat perc fölé nyúló címadó speed-téma falakat kidöntő vágtája helyből megadta az alaphangulatot, monumentális váltott szólókkal teli középrésze pedig megmutatta, hogy Tipton és Downing még a negyedik iksz felé közeledve sem restek új ötleteken törni a fejüket, beleértve ebbe a fiatalabb gitárosok munkásságának tanulmányozását is. A lemez másik hasonlóan gyors dala a szintén nagy gitárvarázslással induló Metal Meltdown, de az All Guns Blazing és a Leather Rebel is csak egy fokozatnyit vesznek vissza a tempóból. Utóbbi számomra az egész lemez egyik abszolút csúcspontja, tényleg egy jól irányzott ökölcsapás erejével hat, ahogy pedig Halford a refrénben hadvezérként ereszti neki a torkát a közepesebb regiszterekben, az tényleg minden pénzt megér, az embernek egyszerűen nincs kedve a szövegen mosolyogni. Pedig ezen a téren a Painkiller lemez is tartogat nem kevés furcsaságot, de hát a Priest sosem volt az a kimondott filozofikus banda... Halfordnak egyszerűen elhiszed, hogy komolyan gondol minden sort, és kész.

Az album még brutalitása mellett is végig páratlanul fülbemászó és dallamos. Hiába sivít végig a címadó témában Rob a sztratoszférában, már az első körben a dobhártyádhoz tapad a dallam, az induló-szerűen kalapáló Hell Patrol, a sötét, fémesen zakatoló Night Crawler vagy a Between The Hammer & The Anvil esetében pedig még csak kapaszkodni sem kell közben, nehogy elsodorjon magával a banda. A legslágeresebb téma ugyanakkor egyértelműen a drámai építkezésű A Touch Of Evil a maga szaggatott alaptémájával, színesítő billentyűivel (amiket egyébként Don Airey játszott fel). A záró, címéhez méltóan heroikus hangulatú One Shot At Glory már tényleg csak a kegyelemdöfést viszi be a végén. (A lemez 2001-es újrakiadásán egyébként egy Living Bad Dreams című ballada is szerepel bónuszként, ami szintén ebből a korszakból származik. Ez sem rossz, de abszolút nem hiányzott az eredeti verzióról.)

A Painkiller egyből hatalmas sikert aratott Európában és Japánban, de az Egyesült Államokban is jól kezdett, bár itt ezúttal már egyáltalán nem számíthattak a rádiókra: az anyag egyszerűen túl keménynek találtatott ehhez, ráadásul leheletnyi kapcsolódása sem volt az Amerikában ekkortájt egyeduralkodó veszkócsizmás, fejkendős Sunset Strip vonalhoz. Ennek ellenére három hónap alatt aranylemez lett odaát. A csapat útját ismét egy-egy zsúfolt teltházas amerikai és európai turné szegélyezte, amelyeken a fiatalabb generáció képviselői kísérték el őket előzenekarként: az Államokban a Megadeth és a Testament, Európában az Annihilator és a Pantera játszottak előttük. Halfordék emellett meghívást kaptak a korszak egyik legfontosabb rockeseményére, az 1991 januári Rock In Rio II fesztiválra is, ahol akkora sikert arattak, hogy nyilvánvalóvá vált: a '90-es években is a legnagyobbak közé tartoznak. Természetesen a koncerteken sem hagytak kétséget afelől, hogy miről is szól a zenekar az új évtizedben, hiszen minden korábbinál gigantikusabb látványosságokkal dolgoztak, és ezúttal már nemcsak bőrruháikon, hanem Downing legendás fecskefarkú gitárjain is szegecsek ékeskedtek.

A csapat 1991 nyarán az Operation Rock'N'Roll fesztiválturnén járta körbe Amerikát Alice Cooper, a Motörhead, a Metal Church és a Dangerous Toys társaságában. Ezen a turnén azonban a fellépőket már megcsapta az új idők szele, mert a vártnál jóval kisebb érdeklődés mellett zajlott. Mire a Painkillerhez kapcsolt összes koncertsorozatot befejezték, a rockvilág egészen más állapotban leledzett, mint az album kiadása idején. A korábbi korszak sztárjai lassacskán eltünedeztek a színről, hogy átadják helyüket a grunge-éra zenészeinek: a látványosságok eltűntek, a bőrszerelések helyét átvette az utcai fazon. Látszólag minden megváltozott. Halford: „Én már úgy 1986 körül megjósoltam, hogy bő fél évtizeden belül sehol sem lesz a Quiet Riot, a Twisted Sister vagy a Ratt. Akkoriban az amerikai MTV olyan 23 millió emberhez jutott el, és ha ennek a 23 millió embernek csak az egy százaléka megvette az albumot, az már elég volt egy banda felfutásához. Azt viszont akkoriban még kevesen látták át, hogy ez nem hűséges rajongói keménymag, hanem csupán divatréteg. A még kialakulatlan ízlésű kissrác az egyik évben még azt üvölti, hogy Bang your head!, aztán a következő évben már valami nyálat hallgat. Ez sosem fog megváltozni, ráadásul ma már az MTV-t is a korábbi 23 millió néző többszöröse nézi."

A Judas Priest megérdemelt pihenőre vonult és csend lett körülöttük, majd a még súlyosabb hangzások felé orientálódó Halford 1992 novemberében bejelentette, hogy kilép a csapatból. Ez azonban már egy másik történet: a lényeg, hogy az énekes következő években beindított szólóprojektjei, a groove metalos Fight és az indusztriálkodó Two éppúgy nem váltották be a hozzájuk fűzött anyagi reményeket, ahogyan a Priest Tim „Ripper" Owens énekessel készült két albuma sem. A metalhoz Halford nevű szólóbandájában megtért énekes és a hangszeresek végül 2003-ban találtak vissza egymáshoz, azóta két albumot jelentettek meg, idén pedig már K.K. Downing nélkül bonyolítják búcsúturnéjukat, ami igazából nem búcsúturné, csak így hívják.

Ne firtassuk most, mi mindent csinálhatott volna másképp a Judas Priest az elmúlt nyolc évben. Az első és legfontosabb ezek között mindenképpen egy normális menedzsment kerítése lett volna a Jayne Andrews-féle töketlen, következetlen társaság helyett... De most inkább felejtsük el Halford elbaltázott módon felvezetett visszatérését, a fura Epitaph turnét meg Downing még furább távozását alig valamivel a koncertsorozat kezdete előtt, és maradjunk annyiban, hogy ha nem hallottad a Painkillert, akkor semmit sem hallottál ebben a műfajban. A Priest rengeteg klasszikus albumot készített az évek során, de számomra mind Halford, mind a gitárosok itt nyújtották életük legkiemelkedőbb teljesítményét. Nem véletlen, hogy a '90-es dalok számos feldolgozása (Death, Silent Force, Biomechanical, Angra, Radakka satöbbi) közül igazából egyik sem tudta hozni az eredeti változatok szintjét... Én már tudom, hogy sajnos pont nem leszek Budapesten, amikor a Szigeten játszanak az új gitárossal, Richie Faulknerrel, te viszont ne mulaszd el az alkalmat még akkor sem, ha az idén hatvanéves Halford mester élőben már megszenved a címadó dal magasaival.

 

Hozzászólások 

 
+4 #40 NOLA 2017-04-03 13:29
Ha valakinek meg akarnám mutatni a "definitív" heavy metal albumot, akkor biztosan ezt adnám a kezébe.
A Painkiller, a borítótól kezdve, az utolsó cintányér leutésig egy hibátlan mestermu. Minden egyes dal rajta egy metal "sláger".
Travis dobolása egy kibaszott mozdony erejével duborog végig..., a gitárszólókat tanítani kellene, számomra kulon dalokat jelentenek a dalokon belul. Halford pedig egyszeruen hihetetlen amit itt muvel..., a legdurvább sikításoktól kezdve, a leggonoszabb suttogásokig, libabor minden megnyilvánulása .
Egyáltalán nem vagyok egy nagy Priest rajongó, mégis a Painkiller számomra ott van az orok top 5-ben. Az ilyen albumokra mondja az ember, hogy megkerulhetetle n klasszikus.
Idézet
 
 
#39 Doktorúr 2017-01-22 14:43
Idézet - Nűnű:
Queensryche: Empire
Judas Priest: Painkiller
Megadeth: Rust in Peace
Ac-Dc: Razor's Edge
Slayer: Seasons in the Abyss
Testament: Souls of Black
Ilyen lemezek voltak abban a bizonyos 1990. novemberi Hammerben.

A Painkiller egy stílusteremtő csúcsalkotás, szerintem a Heavy Metal esszenciája.


Annihilator: Never, Neverland? :D
Idézet
 
 
#38 Doktorúr 2017-01-22 14:41
Idézet - Robi:
Zágráb 1991.02 .26. Judas Priest , Pantera , Annihilator, Én ott voltam ! Nem is mondok többet, mindenkinek a képzeletére bízom :)

Te rohadt mázlista!!! :P
Idézet
 
 
+2 #37 Lantis 74 2017-01-20 12:29
Szerintem a legjobb lemezük. Abszolút ALAPMŰ a műfajban.
Idézet
 
 
+6 #36 Kpkg 2016-06-02 21:52
Egyszerűen tökéletes lemez. Végig hibátlan. Belegondolni is ijesztő, hogy tervben se voltam még, mikor ezt kiadták.
Idézet
 
 
+2 #35 Doktorúr 2016-01-05 14:32
Idézet - Nűnű:
Queensryche: Empire
Judas Priest: Painkiller
Megadeth: Rust in Peace
Ac-Dc: Razor's Edge
Slayer: Seasons in the Abyss
Testament: Souls of Black
Ilyen lemezek voltak abban a bizonyos 1990. novemberi Hammerben.

A Painkiller egy stílusteremtő csúcsalkotás, szerintem a Heavy Metal esszenciája.


Alapművek szempontjából enyhén szólva is komoly év volt az.
Idézet
 
 
+4 #34 Wildhearted 2014-02-03 08:31
Az öngyilkosság mindig fejben dől el, nem külső hatásra.
Ozzyval is megtört ez a szituáció.
Vannak sokkal őrültebb Death bandák, akik azt ordibálják, hogy KILL KILL, és hasonlók .. azokat nem perelik?
Az öngyilkos szüleinek a pénzlehúzó akciója inkább.
Idézet
 
 
+6 #33 pumpika666 2014-02-02 23:48
Idézet - Venomádi:
Köszönöm a tippet, leesett eddig is, hogy képhibáról van szó...

Mellesleg nem teljesen alaptalan az öngyilkos csávóról szóló dolog, hiszen a Stained Class-en átlőtt fej van (ami relatív, de rá lehet fogni) .

"a Stained Class-en átlőtt fej van"-de normális ember már 7 évesen is tudja, hogy nem ejtjük a zongorát a másik emberre /nem lövünk fejbe senkit sem, bármekkora poén is a tom és jerry-ben, mert ott a kilapult/felrobbant fejű tom 5 másodperccel később már sértetlenül rohangál, de a valóságban nem így van.
akit meg utalásokkal, meg esetleg rejtett üzenetekkel meg lehet etetni, az meg is érdemli...
Idézet
 
 
+4 #32 Venomádi 2014-02-02 20:46
Köszönöm a tippet, leesett eddig is, hogy képhibáról van szó...

Mellesleg nem teljesen alaptalan az öngyilkos csávóról szóló dolog, hiszen a Stained Class-en átlőtt fej van (ami relatív, de rá lehet fogni) + a Beyond realms of death is hasonló témát feszeget. Mindebből semmi ilyesmi nem kell, hogy következzen nem is azt mondom, de azért érdekes ezt utólag észrevenni. Úgy gondolom inkább akinek ilyesmi affinitásai vannak, az a madárénekben is meghallja azt hogy do it. Bárkinek is a könnyűzenében kifejezett szándéka van erre, hogy rejtett üzenetet helyezzen el, a hallgató kellő intelligenciáva l tisztában lesz a körülményekkel, mert utána néz. Nekem nem támadt kedvem fejbelőni magam, mindenesetre tény, hogy a lemez első hallgatása idején életem legszarabb korszakán estem át, de ennek semmi köze a Priesthez. Ha valaki már nagyobb vízeken evez nyugodtan bele is köthet a zenekar nevébe, mert ha igaz ha nem Júdás árulta el Jézust, ezt tartja a fáma, de mindez senkit nem érdekel, hiszen nem voltunk ott és az a bizonyos könyv nagyrészt habbal dolgozik, sok-sok szimbólummal, amely felesleget lehámozva megkapjuk minden más vallás fő csapásirányát. Ezek csak érdekességek, hiszen tudom a Priestről hogy intelligens zenét játszik, amely hallgatása közben, főleg a Screaming esetében inkább azt érzem, hogy egyesülök az ősenergiával, ami szárnyal a lemezen. Inkább felvídit, és nincs kedvem fegyvert magam ellen vásárolni, de azt úgy is minden okos ember tudja, hogy az ilyen eset is mint a sráccal megesett, társadalmi hovatartozás és nevelés kérdése. Könnyen neki lehet menni a zenekarnak nagy mellénnyel, ezzel is félretéve a szülői felelősséget, ha a szülői felelősség pedig még önmagáról sem tud, komoly tudathasadásról lehet beszélni. Inkább egy felmérést csinálnék arról, hogy az ilyen lemezek, amiket felruháztak ezzel a gonosz szarsággal, úgy a hétköznapokban hogy hatnak az emberekre.
Idézet
 
 
+2 #31 Flagellator1974 2014-01-30 18:53
"Valaki elárulja nekem mi az ólajtós rosseb történik Ian Hill fejével a második képen? Kartonpapír a csóka"

Nézd meg a feje felett a csöveket is.
Üdv.
Idézet
 
 
+5 #30 Venomádi 2014-01-30 18:05
Valaki elárulja nekem mi az ólajtós rosseb történik Ian Hill fejével a második képen? Kartonpapír a csóka
Idézet
 
 
+4 #29 Draveczki-Ury Ádám 2013-12-31 14:52
Idézet - Nűnű:
Én úgy tdom, hogy kereskedelmileg nem volt olyan nagyon sikeres a Painkiller, legalábbis a nyolcvanas évek klasszikus Priest-lemezeihez képest.

Az Államokban valóban nem, de ott már a Ram It Down sem lett platina, "csak" arany, akárcsak ez. A világ többi részén viszont kiemelkedően jól fogyott a Painkiller.
Idézet
 
 
+1 #28 Nűnű 2013-12-31 14:46
Én úgy tdom, hogy kereskedelmileg nem volt olyan nagyon sikeres a Painkiller, legalábbis a nyolcvanas évek klasszikus Priest-lemezeihez képest.
Idézet
 
 
+9 #27 Dead again 2013-12-23 20:01
Kibaszottul zseniális lemez. Minden egyes hangja. Pont.
Idézet
 
 
+6 #26 asdasd 2013-06-09 00:04
Idézet - TopFeri:
"Arra pedig nem is mernék fogadni, hogy a Defenderstől kezdve a Ram It Downnal bezárólag végig élő dobot hallunk a lemezeken".

A Ram it Down dob hangzása tényleg nagyon fura.


A napnál is világosabb, hogy a Turbón is dobgép van.
Idézet
 
 
-2 #25 Gábor 2013-06-08 19:59
Idézet - Palinkas Vince:
[quote name="Kiss Gábor"]A Death Painkiller verziója véleményem szerint üti az eredetit.


????

Szerintem is!!!
Idézet
 
 
+2 #24 Gábor 2013-06-08 19:58
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - TopFeri:
Nem hiányzott belőlük a darálós dobolás.
Szerintem így utólag hallgatva a lemezeket Holland óriási visszalépést jelentett Les Binkshez képest.

Ők választották Hollandot és kb '78-tól az emészthetőbb irányt
Idézet
 
 
-5 #23 Gábor 2013-06-08 19:55
Idézet - M:
most biztos meglincseltek, de én csak nagy kínok árán tudtam végighallgatni, többszöri próbálkozás után.

Nekem se a legnagyobb kedvencem.
Idézet
 
 
+3 #22 matheusthemaggot 2011-08-08 16:58
#7 Nűnű
A Pantera alapklaszikusát , a Cowboys From Hell-t kihagytad.:)
Idézet
 
 
+8 #21 Robi 2011-07-29 17:21
Zágráb 1991.02 .26. Judas Priest , Pantera , Annihilator, Én ott voltam ! Nem is mondok többet, mindenkinek a képzeletére bízom :)
Idézet
 
 
+5 #20 Palinkas Vince 2011-07-28 21:51
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Nűnű:
A Jugulatort én is szeretem, az még jó kis lemez volt.

Lehet, hogy ezzel most kihúzom a gyufát, de szerintem a Demolition jobb a Jugulatornél (ami persze szintén rendben van).


A Jugulator merészebb volt a maga idejében és mindent megevett reggelire. Ennek fényében a Demolition már nem ütött akkorát, de én is csak az utóbbi években kezdtem felfedezni.
Idézet
 
 
+2 #19 Palinkas Vince 2011-07-28 21:49
[quote name="Kiss Gábor"]A Death Painkiller verziója véleményem szerint üti az eredetit.


????
Idézet
 
 
+9 #18 trockij 2011-07-21 19:54
Fantasztikus lemez,egy zseniális bandától.Bár nekem továbbra is a DEFENDERS OF FAITH a legnagyobb kedvenc.
Idézet
 
 
-7 #17 M 2011-07-10 17:56
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
A menedzsmentjük viszont vitathatatlanul milliószor jobb a Priesténél. :)


hát az mondjuk ilyen v olyan menedzsment nélkül is gáz, h belengették ezt a búcsúzunk de mégsem turnét. ha ők valóban akkorák, mint itt sokan állítják, akkor meg főleg.
a lemezhez én nem szólnék hozzá, nekem 1x is bőven elég volt végighallgatni
Idézet
 
 
+12 #16 Draveczki-Ury Ádám 2011-07-06 10:00
Idézet - Galambos János:
mig pl az Iron Maiden egy örökifjú banda,a Priestnek már kb 1990 után be kellett volna fejeznie

Ez azért elég erősen nézőpont kérdése, mert a Maidennél is nagyjából '88-cal bezárólag van konszenzus a táborban, az utána készült dolgaik már kivétel nélkül erősen megosztják az embereket. A menedzsmentjük viszont vitathatatlanul milliószor jobb a Priesténél. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.