A legelső, az eddig kiadatlan. Annak idején, a kilencvenes évek elején egy zöldfülű zenekar elküldött egy rakás dalt a Roadrunnerhez. A zene meghallgattatott, a zenekar ígéretesnek találtatott, ám a kiadó úgy érezte egy kis változtatásra, igazításra feltétlenül szükség van, így a Concrete dalainak egy részét kidobták, egy részét átjavították, egy részét csak újra felvették, egy részét pedig eltették aludni, hogy később legyen miből bónuszdalokat válogatni.
|
megjelenés:
2002 |
|
kiadó:
Roadrunner / Record Express |
|
pontszám:
7-10 /10 Szerinted hány pont?
|
1992-ben megjelent a Soul Of A New Machine, amin azért elég sok dal fellelhető innen. Vagyis ma már úgy lehet inkább mondani elég sok dalt felismerünk a Concrete-en, amit a Soul... lemezen már hallottunk. Micsoda paradoxon, tisztára időzavarban vagyok, valami baj történt a mátrixban azt hiszem...
No lássuk, milyen a Concrete. Hangzásilag hmmm.... azért ez demós (a mai giga-hangzásokhoz viszonyítva), akkoriban nem lett volna rossz azért, na jó, a dög hiányzik (hiába, Ross Robinson sem volt akkor még atyaúristen, csak egy jó fülű producer), viszont a zenekar újítási vágya már erőteljesen kiütközik a nótákból. Nem csak egy szimpla death bandát látunk, mivel Burton C. Bell énekdallamai olykor előrevetítik, hogy lesznek itt még izgalmas pillanatok, a zenekar feszessége és fogós dalírási képessége pedig megmutatja magát. Itt még a brutalitást részesítette előnyben a zenekar, Dino Cazares fejében meg sem fordult, hogy majdan lemezmilliók eladásának reményében fog gagyi riffeket írni, ami persze nem jön be szegénykémnek, hmmm...
Aki arra kíváncsi, milyenek az eddig nem hallott dalok, nos, kő death metal mind, semmi extra, semmi fírfektöris fikcsi, bár azért be kell vallani, nem rosszak a maguk nemében. Aki a csapat korai időszakát kedveli, amikor még bátrak voltak és tettrekészek, na és mellesleg újító zenét is csináltak, azok bátran megvehetik a Concrete-et, már csak a teljesség kedvéért is. Gyűjteménybe való darab, na!
