A borítón Jean Pascal Fournier igen míves festménye tárul elénk - bár akadnak rajta zavaró tényezők is: rémséges, Drakula-fejű, Sméagol-szerű kobold a sarokban kucorogva, arctalan, köpönyeges páterek, kiálló bordázatú, félmeztelen szoborpasi, meg egy illető, akinek valami hatalmas szőrbogár nőtt a hátára. No de sebaj. Ez a svéd harcosok második albuma.
S mit látok? Nincs rajta intro! Hát létezik még ilyen manapság? Semmi óvatoskodás, rögvest bele a közepibe! Nulláról máris felgyorsulunk 180-ra, jönnek a dallamok csőstül! A dalnok neve Pasi Humppi (ne röhögjetek!), aki gonosz, rekedtes hangon ugrik a torkunknak, olykor pedig felkúszik a felhők fölé - ez utóbbi nem kifejezetten előnyös hangfekvés számára. Hogy a másik sem? Van ilyen... A banda aránylag gyenge pontjának talán ő tűnik, de megjegyzem: nála sokkal rosszabbak is szaladgálnak világszerte. És még valamit: amit ki akar nyomni magából, az végül is mindig kijön. Meglehet, inkább csak a hangszíne nincs kedvemre...
Vérbő, betonkemény heavy metallal van dolgunk. A nem túlcizellált, inkább direkt, arcbamászós fajta. A felvételen ugye nem hallatszik, hogy egy gityós brillírozta fel az egész córeszt, élőben viszont lehet, hogy ez kevés lesz majd... A szinti csak akkor válaszol, ha kérdik... A bőszen zengő vokálok egységes hangzásúak. A Finnvox stúdió - személy szerint Mika Jussila - ismét gondoskodott róla, hogy korrekt anyag kerüljön ki a falai közül.
Gyors dalok váltakoznak gyorsabbakkal. Valamennyiben hallhatunk kóser melódiákat, többnyire a vokálok révén. Jól eltalált pl. a The Dark Side, a Shadowdancers, vagy a The Unexpected témája, de nincs kifejezetten gyenge nóta az albumon. Az általános felépítés imigyen fest: trapptrapp, ének, vokál, trapptrapp, gityószóló, ének, vokál, trapptrapptrapptrapp... Hogy ilyet már hallottunk? Na és? Néha kell egy kis nosztalgia... Aki most fanyalog, az rázná a fejét legjobban, ha élőben hallaná őket! Az albumot záró Requiem (amolyan fél-ballada) a maga 8 percével viszont az album fénypontja számomra. Tökös nóta. Aki óvatosan először inkább csak belecsippentene a banda stílusába, hallgassa meg őket a második Helloween tribute albumon, ahol a Murdererrel jelentkeznek.
Azt hiszem, nagyjából átlagos az album. Jók a nóták, de ne számítson sosem hallott különlegességekre, aki beszerzi. Kellemes hallgatnivaló. Nem frenetika - Freternia. Hajlóbálásra, tombolásra kiváló.
