Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jövő hét előtt aligha engedik ki Randy Blythe-ot - új videóval!

Kedden kora délután letették a 200 ezer dolláros óvadékot a Lamb Of God frontember Randy Blythe-ért, akit halált okozó testi sértéssel vádol a cseh ügyészség egy két évvel ezelőtti prágai koncerten történtek miatt. Blythe ugyanakkor a jövő hét előtt aligha szabadul.

Valamikor jövő héten várható, hogy szabadlábra helyezik a Lamb Of God énekes Randy Blythe-ot, akiért a keddi nap folyamán letették az óvadékot. Ennek ellenére továbbra is rács mögött kell maradnia, mivel az ügyésznek három munkanapja van arra, hogy döntsön a kérdésben, és mivel Csehországban hosszú hétvége lesz a következő, csütörtök és péntek eleve kiesik a számításból. A döntésnek így legkésőbb július 9-ével, jövő hétfővel bezárólag kell megszületnie. Randyt azonban akkor sem engednék el a napokban, ha már kedden meghozták volna a határozatot, ugyanis a bíróságnak további három napot kell biztosítani arra, hogy rábólintson a vádhatóság döntésére. Amennyiben az ügyészség eleve Blythe szabadlábra helyezése ellen foglal állást, hivatalos panaszt küldenek a megyei bírósághoz. Ha mind az ügyészség, mind a bíróság úgy látja jónak, hogy Randy maradjon rács mögött, az óvadékot törlik és visszautalják az énekes számlájára. Ez a legrosszabb forgatókönyv, de ha esetleg kiengedik, Blythe akkor sem feltétlenül térhet vissza az Egyesült Államokba: könnyen lehet, hogy Csehországban kell maradnia az eljárás lefolyásának végéig. Ez pedig akár hosszú hónapokat, sőt, éveket is igénybe vehet.

Randy Blythe ellen egyébként ezidáig nem emeltek hivatalosan vádat az ügyben. A zenekar menedzsmentje és az énekes egyaránt azt állítják: előzetesen fogalmuk sem volt róla, mi történt két évvel ezelőtt, és csak akkor szembesültek a 19 éves, a színpadról lelökött rajongó halálának hírével, amikor Blythe-ot múlt csütörtökön letartóztatták a prágai repülőtéren. A zenei szakma nagyrésze kiáll az énekes mellett.

A már ismert videó mellett felbukkant a neten pár új felvétel, amelyeken állítólag már a konkrét eset látható - mindenkinek a saját ítéletére bízzuk az alább látottak alapján, hogy innentől kezdve mit gondol az ügyről...

 

Hozzászólások 

 
#16 Aaaarrrggghhh.... 2012-07-05 01:10
Idézet - Sanctus:
Bennem továbbra is csak az merül fel, hogy a koncert közben nem tűnt fel senkinek, hogy egy embert kórházba kellett vinni mert akkorát borult? Ha igen, és így történt, akkor már aznap letartóztathatt ák volna Randyt, mivel a testi sértés (még ha adott pillanatban nem is halált okozó) adott volt... ha meg nem így történt, akkor lehetett a mosh pit, hogy előtte beütötte valahol a fejét és a koncerten rosszul lett, stb... senki nem fogja bizonyítani.

Na, hogy valami értelmeset is hozzászóljak a témához, megpróbálom összeszedni, ami így hirtelen eszembe jut a kérdésről: Egy durva koponyatraumáná l agyzúzódás lehet, ilyenkor nyilván leáll a buli, jön a mentő és a rendőrség, mert az eszméletvesztés sel jár. Viszont nem lesznek mindenképpen rögtön látványos jelei mondjuk egy agyállományi, vagy méginkább egy subduralis vérzésnek. Utóbbi kialakulása jellemzően elsősorban koponyatraumáho z kapcsolható, kisebb vénák szakadnak, és fokozatosan okoz nyomási tüneteket, majd vezethet kómához és halálhoz. (Az előbbi is kapcsolódhat traumához, és mondjuk egy részegnél, vagy akiről úgy gondolja az ember, hogy részeg lehet, senkinek nem az lenne az első tippje, hogy amiatt van gondja a beszéddel, mozgással, hogy koponyaűri vérzése van, de ettől függetlenül ott azért jóval észrevehetőbbek a jelek.) Szóval lehetséges, hogy szépen lemegy a koncert, akár a saját lábán távozhat, és pár óra múlva jelentkeznek csak olyan tünetek, amikkel orvoshoz fordul az illető. Vagy nem fogja fel a jelentőségét a tüneteknek, és mire kórházba jut már roncsolódik az agytörzse és csak gépekkel tudják életben tartani, a javulás reménye nélkül.
Az meg, hogy mennyire igazolható, azt az igazságügyi orvosszakértőkr e hagynám, ők jobban értenek hozzá, biztosan van valami alapjuk a gyanúra, különben nem menne ez az egész műsor.
Idézet
 
 
+2 #15 GTJV82 2012-07-04 23:14
Elnézést a sportból vett hasonlatért, de szerintem a zenetörténelemb en ez lesz a koncertek Hillsborough-ja.
Dimebag (R.I.P.) esete után ez már a 2. súlyos figyelmeztetés a zenésztársadalo mnak, hogy valamin alapvetően kell változtatni a zenészek, a rajongók és "am blokk" a koncertek, rendezvények biztonsága és biztosítása érdekében.
Egyértelmű, egységes, betart(at)ható törvényeket kell hozni, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő!
Nagyon sajnálom a srácot is, de ugyanakkor őszintén remélem, Randy mielőbb szabadlábra kerül, mert hiszem, hogy ő is ugyanolyan áldozata egy nem jól működő (szervező) rendszernek.
Változások kellennek...
Idézet
 
 
-1 #14 M 2012-07-04 22:18
Idézet - Venomádi:
Nem az összeesküvésről van akkor szó, igen mondjuk ez erős volt tőlem. De azért érdekelne tényleg engem is miért most derültek ki ezek? Mintha csak arra vártak volna mikor lesz a legalkalmasabb kifogni a halat. Ennek egyedül ez volt az alapja számomra. De ez tényleg az a kibaszott szerencsétlen helyzet amiből nincs menekvés? Úgy tünik.


erősnek erős volt ez az összeesküvéses írás, én is elismerem, de nem azt "vádolják", akit valóban kéne.
Idézet
 
 
+1 #13 Aaaarrrggghhh.... 2012-07-04 18:46
Idézet - Medic:
Én is M-nek és Venomádinak adok hangot. ez egyértelműen a metálosok lejáratásáról szól megint. Már megint az történik hogy nem tudnak semmi szörnyű dolgot mondani amivel le lehetne minket mosni a föld színéről erre most jönnek ezzel. Ez komolyan már szánalmas és gusztustalan. És kérdés: Hogyhogy csak most kerültek elő a videók?

Én úgy gondolom, hogy, ez nagyon hatásosan hangzik, meg lehet, hogy felébreszti a testvériség hangulatát azokban a metálosokban, akik hisznek a Manowar szövegeiben, de ettől függetlenül még igen abszurd feltételezés az, hogy ez az eset egy lejáratókampány lenne. Alapból, kinek lenne érdeke ez? Mert erre a szövegedre beugrik ugyan egy kép, amint pár rapper, hidrogénezett hajú technoőrült, hiányos öltözékű popdíva kárörvendő arccal a markukba röhögnek, hogy "na jól lemostuk őket a színtérről", de ennek nyilván nem sok valóságalapja van. Teljesen valószerűtlen a gondolat, hogy a cseheknek, vagy valami világkörüli, öltönyösökből álló titkos szervezet metálosokat lenéző tagjainak az lenne a célja, hogy erre a műfajra végső csapást mérjenek. Azért a rockzene megjelenése óta felnőtt pár generáció, ma már mindenki tudja, hogy nem lesz sorozatgyilkos mindenkiből, aki meghallgat egy metalszámot, az elvakultan vallásosokat leszámítva nem is nagyon tapasztaltam soha komoly előítéleteket és ellenségességet a közösséggel szemben (és ugye a vallásosokból aránya tán Csehországban a legkevesebb a világon, szóval jelen helyzetben ez is kilőve). A média ugrik, akármi szenzációnak tűnő történetre. Ha egy szimfónikus zenekar karmestere lökne le valakit a színpadról, akkor a komolyzenészek ellen folyna ez a "lejáratókampány ". Nincs ez a legkevésbé sem előre megfontolt szándékkal kiélezve a metalzenészekre , csak ugye most ez volt kéznél, és persze a metal szubkultúra normái némileg nagyobb támadófelületet biztosítanak, mint egy visszafogottabb zene és hallgatói köre tenné.
Idézet
 
 
+1 #12 Venomádi 2012-07-04 18:42
Nem az összeesküvésről van akkor szó, igen mondjuk ez erős volt tőlem. De azért érdekelne tényleg engem is miért most derültek ki ezek? Mintha csak arra vártak volna mikor lesz a legalkalmasabb kifogni a halat. Ennek egyedül ez volt az alapja számomra. De ez tényleg az a kibaszott szerencsétlen helyzet amiből nincs menekvés? Úgy tünik.
Idézet
 
 
-3 #11 Medic 2012-07-04 15:54
Én is M-nek és Venomádinak adok hangot. ez egyértelműen a metálosok lejáratásáról szól megint. Már megint az történik hogy nem tudnak semmi szörnyű dolgot mondani amivel le lehetne minket mosni a föld színéről erre most jönnek ezzel. Ez komolyan már szánalmas és gusztustalan. És kérdés: Hogyhogy csak most kerültek elő a videók?
Idézet
 
 
+2 #10 Dead again 2012-07-04 14:57
Ha egyszer lezárul ez az ügy (és reméljük jó eredménnyel), akkor utána kíváncsi lennék, mikor jönnek legközelebb Csehországba LOG-ék :D :D
Idézet
 
 
+3 #9 Béééla 2012-07-04 12:25
De milyen ez már, nem? "Uram, Ön 2 éve lelökött egy személyt a színpadról. Mesélje el, hogy történt!" Mit lehet erre válaszolni? "Mivel az azóta eltelt időben kétnaponta kb. 50 rajongót löködök vissza a tömegbe, a konkrét esetre nem emlékszem, de tudniuk kell, hogy mindig csak gimnasztikai célzattal segítek rá az amúgy is pattogó személyekre...." Lehet a faszinak konkrét emléke az esetről? Vagy csak úgy mond valamit, mint mikor a parasztbácsit megkérdezték, hogy milyen jogviszony állt fenn közte és XY között, és azt mondta, hogy "igen, kifejezetten jó viszony".
Idézet
 
 
+8 #8 Afrikaaner 2012-07-04 11:39
Nos népszerű én sem leszek, de muszály egy picit megvédenem a cseh nyomozó hatóságot. Amennyit eddig olvasni lehett az ügyről, senki nem állította a részükről, hogy Blythe konkrétan bűnös. Egyszerűen most van módjuk kivizsgálni az esetet, meghallgatni a terheltet (ez esetben Blythe-ot), mert ott van náluk a szerencsétlen ürge. Amerikából ugye nem adnák ki, de még csak egy szimpla jogsegély se nagyon működne, muszály tehát most elvégezniük az összes vizsgálati cselekményt, ami szükséges. Ennek aztán az is lehet az eredménye, hogy nem emelnek vádat sem, hanem szépen elköszönnek tőle. Azt azonban nem lenne életszerű elvárni tőlük, hogy még a vizsgáltot se folytassák le. Arról nem szól a fáma, hogy mi van a biztonsági emberrel, hogy egyáltalán cseh volt-e az illettő, vagy amcsi. Lehet, hogy ha cseh volt, már rég kihallgatták és készül a vádemelés, ha meg amcsi volt, akkor lehet, hogy a személyazosságá t sem tudták eddig tisztázni. Teljesen egyértelmű, hogy meg kell hallgatni Blythe-ot és fel kell tárniuk, hogy mi történt. Ezután már csak reménykedni kell egy gyors és korrekt eljárásban. Amerikában jelenleg azért ilyen nagy félelem, mert a saját rendszerükből kiindulva attól tartanak, hogy egy hasonló dolgot odaát igen nehezen lehetne megúszni, mert még akkor is megpróbálnák ráhúznák a vizes lepedőt, he Blythe egyáltalán nem volna felelős, hadd védekezzen szegény. A 80-as évek nagy polgári pereiben is ez volt a stratégia, csak ott ugyebár Ozzy, a Priest és a többiek elég nagy apparátust tudtak kiállítani és nyertek minden esetben. Blythe sokkal nehezebb helyzetben lenne hozzájuk képest , de szerintem a cseheket nem vezérlik hátsó szándékok, csak le akarnak zárni egy ügyet, ami mégicsak egy emeber halálával kezdődőtt.
Idézet
 
 
+1 #7 Sanctus 2012-07-04 11:24
Ráadásul a mai netfüggő világban 2 év alatt nem került fel egy youtube videó, egy cikk vagy egy komment arról, h Randy lelökött egy embert a színpadról aki súlyos sérülést szenvedett... életszerűtlen.
Idézet
 
 
#6 Sanctus 2012-07-04 11:21
Bennem továbbra is csak az merül fel, hogy a koncert közben nem tűnt fel senkinek, hogy egy embert kórházba kellett vinni mert akkorát borult? Ha igen, és így történt, akkor már aznap letartóztathatt ák volna Randyt, mivel a testi sértés (még ha adott pillanatban nem is halált okozó) adott volt... ha meg nem így történt, akkor lehetett a mosh pit, hogy előtte beütötte valahol a fejét és a koncerten rosszul lett, stb... senki nem fogja bizonyítani.
Idézet
 
 
+6 #5 Draveczki-Ury Ádám 2012-07-04 10:58
Nem biztos, hogy népszerű leszek, de szerintem hiba végleges következtetések et levonni ilyen videók alapján egy ilyen súlyú ügyben akár pro, akár kontra, még ha itt úgy is tűnik, hogy nem Randy a hunyó. Meghalt egy ember, amit ki kell vizsgálni - ha eközben hibáznak a hatóságok, nyilván annak is lesznek következményei. Ha Randy lökte le a srácot, felelősséget kell vállalnia a tettéért, még ha mind tudjuk is, hogy nem akart ártani a gyereknek. Ha a biztonsági ember hibázott, akkor neki kell elvinnie a balhét. Az pedig a bíróság előtt sem lesz perdöntő érv, hogy a gyerek minek ment fel a színpadra - ha magától leesett volna, akkor talán lehetne ezzel dobálózni, így azonban kicsit más a helyzet.

Azon meg felesleges meglepődni, hogyan tálalja mindezt az RTL Klub híradója, és összeesküvés-elméleteket sem kell gyártani, még ha idegesítő is a dolog. Ha ugyanez egy rap bulin vagy egy diszkóban, egy DJ fellépése közben történik, akkor is szó lenne róla, vélhetően ugyanilyen dilettáns és szenzációhajhás z stílusban.

Végtelenül szerencsétlen ez az egész eset, tipikusan olyan, amikor minden a lehető legrosszabbul sült el. Szegény srácot és Randyt is rettentően sajnálom. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem fog letöltendőt kapni.
Idézet
 
 
-1 #4 M 2012-07-04 09:49
Idézet - Venomádi:
Én már lassan kezdem elhinni hogy ez egy összeesküvés, hogy megint napirenden legyen mekkora szarok is a metalosok, persze "hivatalos" forrásból, olyan híradósok szájából akik egy kurva Lamb of God lemeztt nem raktak még fel, hacsak nem vissza a helyére a cd boltban. Enyhítő körülmények nem nagyon vannak, vagy nem akarják észrevenni, és ebből is látszik kire irányul ez az egész, pl a Secu-s gyerekkel senki nem foglalkozik


nekem is hasonló a véleményem, így viszont már undorító is, h arra kenjenek valamit, akinek köze sincs hozzá. azért 2012-re eljuthatnánk már oda, h nem a zenét kell okolni a tettekért. pénzszerzés és lejárató szaga van valóban. felellőségre meg vonják azt, akinek a hibája. a szekus srác és a szervezők.
Idézet
 
 
+1 #3 Venomádi 2012-07-04 09:46
Én már lassan kezdem elhinni hogy ez egy összeesküvés, hogy megint napirenden legyen mekkora szarok is a metalosok, persze "hivatalos" forrásból, olyan híradósok szájából akik egy kurva Lamb of God lemeztt nem raktak még fel, hacsak nem vissza a helyére a cd boltban. Enyhítő körülmények nem nagyon vannak, vagy nem akarják észrevenni, és ebből is látszik kire irányul ez az egész, pl a Secu-s gyerekkel senki nem foglalkozik
Idézet
 
 
-1 #2 M 2012-07-04 09:37
a 3. részben ott sincs a srác közelében. azonban ahogy ott megindul a színpad felé, cseppet sem úgy tűnik, h "józan". olyan mint aki megőrült és valóban agresszorkodni akar fennt. és ha ez a 3. rész a kérdéses eset, h lehetne már Randy-t vádolni, amikor hozzá sem ért. most h így közelebbről láttam, az az érzésem, h a sráccal valami nem volt rendben. jó azt írták h semmi drog meg alkohol, de az is lehet h volt valami betegsége... mindenesetre persze h nem emelnek vádat, hiszen ez az egész rendesen nincs is felépítve.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.