Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

W.A.S.P. - Budapest, 2009. november 14.

Az utóbbi tíz év legjobb W.A.S.P. lemezével rukkolt elő Blackie Lawless idén Babylon címmel. Bár az előző Dominator sem volt rossz anyag, egy-két töltelék azért került rá, ellenben a Babylon valódi W.A.S.P. himnuszok gyűjteménye, gyenge pillanatok nélkül.
időpont:
2009. november 14.
helyszín:
Budapest, Diesel Klub
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

Jó magyar szokás szerint az eredetileg hétre beharangozott kezdés jócskán csúszott, így a klubot kisebb meglepetésemre agyig megtöltő tömeg kezdett már kissé türelmetlenné válni, mire Blackie és kompániája végre a színpadon termett. Bár a főnök jó előre beharangozta, hogy igazi old-school programra van kilátás, a végeredmény minden képzeletemet felülmúlta, ugyanis néhány kivételtől eltekintve valóban csak a nagy W.A.S.P. slágerek záporoztak ránk a hangfalakból. Mindez persze zseniális húzásnak bizonyult, hiszen elég volt a nyitó On Your Knees első harminc másodperce ahhoz, hogy a publikum teljes extázisba kerüljön, illetve önfeledt bulizásba kezdjen. A kettes The Real Me csak tovább fokozta a hangulatot, illetve engem is sikerült meggyőznie arról, hogy az általam eddig megélt W.A.S.P. bulik közül kétséget kizáróan ez lesz a legjobb.

Blackiék tökéletes időutazással készültek, hiszen a totális nosztalgia-programhoz passzintva felkerültek Mr. Lawlessre a körfűrészek is, illetve a szinte elengedhetetlen Los Angeles Raiders mez, melyből bizonyára hatszázhatvanhat figyel a szekrényében. A produkvió vizuális hátterét a banda fölötti kivetítőn pörgő, méltán kultikus klipek adták. Mindez amellett, hogy jócskán fokozta a buli hangulatát, komoly technikai felkészültséget is követelt a zenekartól. Nincs annál kellemetlenebb ugyanis, ha a klasszikus érában feljátszott témákat nem sikerül szinkronban elnyomni, ha az előadás szétesik, netán a zenekar elcsúszik a videóhoz képest. Minderről természetesen szó sem volt, megdöbbentő feszességgel és pontossággal vezették elő a műsort, ráadásul Mike Dupke minden felütése is tökéletesen passzolt a képsorokhoz.

Szintén ki kell emelnem a megszokottnál talán hangyányival kevésbé mufurc Blackie-t, akinek hangja óriási formában volt. Tisztán, öblösen törtek elő belőle a hangok, minden a helyén volt, és bár jócskán túl van már ő is a negyedik ikszen, hangja még mindig különleges. Tekintve, hogy Blackie Lawlessről van szó, mindig szükségeltetik valami kis extra ripacskodás, színjáték az előadáshoz, mely ezúttal hősünk frissiben megtalált ájtatosságához kapcsolódott. Így vált Chainsow Charlie Cocksucking Asshole-ból disztingvált Bastarddé, illetve ennek köszönhető, hogy a Heaven's Hung in Black végén még egy imádságot is eltátogott a mester, mely azért mégiscsak röhejes és kissé őszintétlen túlzás.

Jó Blackie-nk esetében az ember az ilyesmin csak mosolyog egyet, meg egyébként is, kinek van ideje foglalkozni mindezzel, mikor egymás után dörrennek meg az olyan alapvetések, mint a L.O.V.E. Machine, a Wild Child vagy a The Hellion/Scream Until You Like It/I don't Need No Doctor medleyben. A Crimson Idol nagy slágerei (Arena of Pleasure, C.Charlie, The Idol) természetesen ezúttal sem maradhattak ki, csakúgy ahogy a Headless Children illetve a tökéletes zárószám Blind in Texas sem. Az újabb kori lemezeket teljesen hanyagolták, egyedül csak a Dominator képviseltette magát a Heaven's Hung in Blackkel, illetve a meglehetősen szürke Take Me Uppal, ami helyett sokkal jobb lett volna mondjuk a Mercy. Kisebb meglepetésre a Babylonról sem fért be több két nótánál. A tökéletes sláger Crazy, illetve a monumentálisnak szánt, azonban kissé gagyira sikeredett klippel megtámogatott, nótának viszont kiváló Babylon's Burning egyáltalán nem ültették le a hangulatot, így talán nem lett volna túlzott merészség elnyomni még egy-két új nótát, teszem azt mondjuk a Seas of Fire-t.

Bár a W.A.S.P. mostani felállását, főleg a gitáros Doug Blairt sokan kritizálják, véleményem szerint semmi gond nincs velük, sőt! A sokat próbált veterán Mike Duda és a dobos Mike Dupke kiváló ritmusszekciót alkotnak, és bár való igaz, hogy Doug elődei nem minden témáját játssza hangról hangra ugyanúgy, mint a lemezeken hallható, az ő játékát is kifejezetten meggyőzőnek tartom, színpadi megjelenéséről már nem is beszélve. A már megszokott ledes gitárokon kívül ezúttal extra elemként egy forgatható körfűrésszel ékesített hathúrost is csatasorba állított, mely a tekerős szólók kiváló vizuális kísérőjének bizonyult.
A nosztalgia W.A.S.P. show jócskán felülmúlta előzetes várakozásaimat, és bár egészen másfajta szórakozást jelentett, mint a legutóbbi, jóval komolyabb tematikájú Crimson Idol buli, élvezeti értékben cseppet sem maradt el tőle.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.