Shock!

február 23.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tim „Ripper" Owens, Thunderbolt, Crimes Of Passion - Budapest, 2010. szeptember 23.

Örök igazság hazánkban az, hogy ha egy előadó első hazai buliján sokan vannak, korántsem jelenti azt, hogy legközelebb is borítékolható a magas nézőszám. Láttuk ezt már Jeff Scott Soto vagy épp Jorn esetében is, hogy csak néhány nevet említsek, és sajnos az idei második Ripper szólóbulival is ez volt a helyzet.

időpont:
2010. szeptember 23.
helyszín:
Budapest, Crazy Mama
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

Való igaz, hogy ezúttal drágább volt a jegy, mint az első koncert esetében, de úgy gondolom, ha azt vesszük, hogy Mr. Scream Machine előtt két remek előzenekar is melegített, még a soha nem látott koncertdömping ismeretében is kissé érthetetlen a csekély érdeklődés. Mikor nyolc körül leértem, szó szerint lézengtek a klubban, és később sem lehettünk többen száz főnél, ennek ellenére azonban nagyon jó kis buli kerekedett a végére, de erről majd később.

Az est első fellépője a brit Crimes Of Passion volt, akik minőségi dallamos metalt játszottak egy elsőre meglehetősen meghökkentő fizimiskájú, ám remek adottságokkal megáldott énekessel. Azt mondjuk nem értettem, miért kell negyven évesen emós tinédzsernek öltözni, de a kezdeti vizuális sokkhatáson hamar túltéve magam, meg kellett állapítsam, hogy Dale Redcliffe frontembernek sem utolsó. Bár a közönség ekkor még meglehetősen passzív volt, ez nem szegte a srácok kedvét, és bár hangzásuk közel sem volt tökéletes, elsősorban szimpatikus kiállásuknak és jó dalaiknak köszönhetően sikerült végül a publikumot is a maguk pártjára állítani. Ráadásul még a Dio előtti tisztelgésként eljátszott Holy Diver is jól állt nekik.

Bár a Crimes of Passion is teljesen rendben volt, a két előzenekar közül engem a norvég Thunderbolt győzött meg jobban. Ők valamivel karcosabban vezették elő magukat, ráadásul megjelenésük is egységesebb volt brit társaikénál. Mindehhez társult még Tony Johanssen erőteljes magas hangja, akiről olyan legendás torkok ugrottak be néhol, mint egy kissé metalosabb Tom Mallicoat vagy John Cyriis; ráadásul néhány nótájukat totál átlengi a korai Lethal/Queensryche-hangulat. Bár zenéjük közel sem nevezhető kiemelkedőnek vagy eredetinek, nosztalgikus felhangokkal kísért bulijukat bármikor szívesen megnézném újra.

Ha jól számolom, ez volt a hatodik alkalom, hogy Tim „Ripper" Owenst élőben láttam, de bátran állíthatom, hogy az egyik legjobb hangulatú is volt egyben mind közül. Bár az idei márciusi koncertbe sem lehetett belekötni, ez a mostani „második felvonás" egy hangyányival még azon a bulin is túltett. Rippert élő énekteljesítménye miatt kritika soha nem érhette, az viszont biztos, hogy frontemberként nem tartozik az élmezőnybe. Ennek ellenére ma már láthatóan kényelmesen érzi magát a deszkákon, ez alkalommal pedig különösen fesztelenül és lazán viselkedett, mely gondolom a jelenlévő cseppnyi, ám annál fanatikusabb közönség fogadtatásának volt köszönhető.

Setlist:

01. Painkiller
02. The Ripper
03. Burn In Hell
04. Scream Machine
05. Running Wild
06. It Is Me
07. Children Of The Sea
08. Ides Of March
09. Wrathchild
10. One On One
11. Gates Of Babylon
12. Desert Plains
13. Breaking The Law
---
14. Hell Bent For Leather
15. Starting Over
16. The Hellion / Electric Eye
17. Living After Midnight

A program kísértetiesen hasonlóan indult, mint legutóbb, azaz a Painkiller gyilkos nyitányát követően felhangzott Tim megszokott „What's my Name?" kiáltása, majd jött a The Ripper. A Burn in Hell – Scream Machine kettőse múltkor is szerepelt a programban, ellentétben a Running Wilddal, mely igazi kellemes meglepetést jelentett. Bár várható volt, hogy Ripper is tiszteleg majd egyik kedvenc énekese, Ronnie James Dio emléke előtt, arra azonban nem gondoltam volna, hogy két dalt is hallhatunk majd ennek szellemében. Elsőnek a Sabbath Heaven and Hell albumáról érkezett a Children of the Sea, amit néhány nótával később a Rainbow monumentális Gates of Babylonja követett. Ripper mindkettőt zseniálisan adta elő, utóbbi nóta pedig különösen hátborzongatóra sikeredett. Bár hangszínben Dio és Ripper elég messze állnak egymástól, mégis nagyon feküdt Timnek mindkét dal.

A meglepetéseknek korántsem volt még vége ezzel, hiszen az Ides of March intrója után jött a Wratchild is a Maiden klasszikus kettes lemezéről. Bár ezen dalok egyáltalán nem köthetőek Tim életművéhez, valami olyasmi járhatott a fejében, ha már DiAnnótól csaklizta a kísérőzenekarát, miért ne játsszanak egy kis Maident is. Kiváló ötlet volt!

Bár márciusban a magyar zenészek is nagyon kitettek magukért, a mostani felállás még erősebb, vélhetően elsősorban annak köszönhetően, hogy ők nemcsak egy estén kísérik Timet, hanem az egész turnéra szerződtek. Ahogy később Ripper is fogalmazott, ezek a srácok tényleg bármit eljátszanak hangról-hangra. Bár láthatólag a bulit szervező Metal Angel nem készült rá, Ripper nem hagyta ki a lehetőséget, hogy a Desert Plainsben duettezésre csábítsa Bártfai Lacit, és meg kell mondjam, igencsak jól sikerült ez a rögtönzött páros bemutató is.

A múltkori koncert kissé kurtán-furcsán, ráadás nélkül fejeződött be, most azonban alaposan kiköszörülték a csorbát, hiszen a ráadásban a Starting Overen túl még egy rakás Priest klasszikust is kaptunk. Az így közel másfél órásra hizlalt program végén ismét egy nagyon jó klubkoncert élményével távozhattunk, ráadásul láthatóan a zenészek, illetve az est főszereplője is kiválóan érezte magát, így remélem, rövid időn belül ismét visszatér hozzánk, mondjuk a Beyond Fear élén. Ha pedig a Laci által beharangozott Halford buli is összejön, akkor tényleg minden okunk meglesz az elégedett vigyorgásra.

(még több cikkért kattints a bevezetem.hu-ra)

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.