Shock!

december 12.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Suicidal Tendencies - Budapest, 2012. július 11.

Suicidal TendenciesHosszú idő és elég komoly kálvária után végre ismét megnyitott a Zöld Pardon, ami mindenképpen jó hír. Az pedig, hogy mindezt kapásból egy Suicidal Tendencies koncert is követte, még jobb, főleg ha velem együtt te is ott voltál a csapat eddigi két pesti fellépésén tavalyelőtt a West-Balkánban és tavaly a Szigeten. Ha pedig ott voltál, nyilván tudod, hogy a veterán banda neve garancia a felhőtlen szórakozásra, így nagyjából azzal is tisztában lehetsz, mi várható a következő néhány sorban. Igen, Mike Muir csapata természetesen ezúttal is hozta azt a borzasztó energikus és magával ragadó színpadi előadást, ami anno első Suicidal-élményemkor kapásból elvarázsolt. És bár az első találkozás feledhetetlen pillanatait nem lehet megismételni, ez az ST buli sem volt akárcsak egy árnyalatnyival sem gyengébb, mint az a West-Balkánban tartott, izzadságtól csöpögő, érzelmi és hőmérsékleti szempontból is egyaránt túlfűtött szeánsz.

Old-school rajongóknak nyilván kisebb érvágást jelentett persze, hogy az anno a West-Balkánban még Cyco Miko oldalán feszítő másik ős-tag, Mike Clark már nincs a bandában (sajnos az okokról, illetve az őt helyettesítő vézna gitáros srácról vajmi keveset tudni), de mindez a koncert minőségén és a hangulaton fikarcnyit sem érződött. Ahogy az sem, hogy a basszusgitárosi poszton is csere történt, Tim „Rawbiz" Williams érkezett ugyanis a bandába a csaknem egy évtizedet a családban eltöltő Steve Bruner helyére. Rawbiz csatlakozásával a gigantikus méretű dobos, Eric Moore mellé még egy hatalmas feka került, és így már végképp nem jó ötlet fasiszta disznóként a Suicidal backstage közelébe keveredni.

időpont:
2012. július 11.
helyszín:
Budapest, Zöld Pardon
Neked hogy tetszett?
( 19 Szavazat )

Bár a zenekar soraiban történtek tehát változások, az energia, a lendület és az őrület ugyanaz maradt. Ahogy a setlist is; zálogba a féktelen hangulatért megkaptuk ugyanis nagyjából ugyanazt a slágerparádét, amit az ezt megelőző két pesti bulin is. A nyitó You can't Bring Me Down – Ain't Gonna Take It – Instutionalized trióról kell-e bármit is mondanom? Legyen elég annyi, hogy alig néhány másodperce ment a buli, mikor az ismét főként harmincas-negyvenes arcokból álló publikum már vadul zúzott. Indult a moshpit, lendültek az öklök, repkedtek a hajak, egyszóval fortyogott a színpad előtti rész. Mindez persze a zenekart is kőkeményen doppingolta, minek köszönhetően odafent is annyi energia szabadult fel, melyek hasznosításával egy kisebb vasi község egy heti áramellátását lehetett volna biztosítani.

Mike Muir végig hozta az arcomra minden alkalommal mosolyt csaló, indiánszökellésekkel és heves gesztikulációval tarkított, csakis rá jellemző idegbeteg görcsmozgását, de a többiek is rendesen odatették magukat. A basszusgitáron mágikus dolgokat játszó Tim Williams hatalmas testének mozgását külön élmény volt figyelni, csakúgy, mint a végig napszemüvegben feszítő, Gene Hoglan fekete megfelelőjeként aposztrofálható Eric Moore iszonyat laza, de roppant feszes dobolását, akinek rövid, de velős szólóját is szájtátva figyeltük. A legvisszafogottabb még a rendezői jobbon helyet foglaló Dean Pleasants volt, de azért ő is becsülettel végigugrálta a bulit, a banda jelentőségteljes férfi testtömegéből messze a legkevesebbet kitevő, Mike Clark helyén pengető cingár srác pedig nagyjából úgy nyomta, minta még mindig 1987-ben lennénk.

Suicidal Tendencies

Mindeközben olyan dalokat facsartak az arcunkba, mint a Freedumb, a War Inside My Head, a Subliminal, a Possessed To Skate vagy a Send Me Your Money, amelyben a bőgőkiállások alatt Tim is megcsillogtathatta kicsit hangszeres tudását. A buli tele volt csúcspontokkal, de számomra kiemelkedett a Freedumb lemez himnikus tétele, a We Are Family, mely ugyanúgy az együvé tartozásról szól, mint a záró, szintén masszív esztízéssel megspékelt Pledge Your Allegiance. Nagyon sütött a wall of death-szel felturbózott, pusztító Cyco Vision, az ST-ballada How Will I Laugh Tomorrow vagy az „új" nóta Come Alive is, amelyet már tényleg marhára követhetne végre az a bizonyos kilencedik lemez. Bízzunk benne, hogy tényleg itt van a kanyarban! A körülbelül 75 perces koncertet a Pledge Your Allegiance zárta, amelybe a Memories of Tomorrowt is beleszőtték, és bár ezúttal „csak" mintegy 15 embert rángattak fel a színpadra a szigetes negyven helyett, az őrület ezúttal is teljes volt.

Suicidal Tendencies

Sokkal többet nincs értelme írni erről a buliról, talán csak annyit még, hogy bár a hangzás nem volt tökéletes, köröket vert a tavalyi szigetes soundra. A lényeg viszont az, hogy egy Suicidal buli megélése még mindig egyike a legjobb koncertélményeknek, amikben manapság részed lehet. Ha eddig kihagytad őket, legközelebb semmiképp se tedd, Mike Muir és csapata ugyanis hihetetlen. Ha tényleg lesz végre új lemez, azt tuti meg is turnéztatják, és elnézve az eddigi itthoni bulik hangulatát, magyar dátumra igencsak jó esély lesz ismét. Nem is kérdés, hogy újra ott lesz a helyem.

További fotók:
Suicidal Tendencies

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 Safranek Gertrúdis 2012-08-07 16:27
Mike Clark június elején egy bulin eltanyált és bekoppintotta a fejét...valószínű ezért kellett őt pótolni a vézna gityósnak...
Idézet
 
 
+9 #1 TomTom 2012-07-15 15:18
Én először voltam Suicidal koncerten és azt kell mondanom, hogy rohadt nagy koncert volt. Fel is véstem őket a "kötelező megtekinteni őket, ha Magyarországon járnak" listámra :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.