Shock!

október 20.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Nile, Hate Eternal - Budapest, 2019. szeptember 13.

0918nile1Ritkán van szükségem death metalra, de akkor nagyon, és ezekben a kivételes esetekben rendesen meg is válogatom, hogy mit hallgassak. Egyetlen szabályt erősítő kivételről tudok e téren, ez pedig a greenville-i egyiptológusok bandája, a Nile, akik élőben valahogy évszaktól és hangulattól függetlenül képesek minden alkalommal elkápráztatni. Meg is lepődtem, hogy csaknem négy kerek év elteltével látom most viszont őket a Dürer nagytermében, hiszen részletekbe menően bennem él még a legutóbbi találkozás nagybetűs élménye. Azóta Karl Sanders kicserélt a felépítményben egy jókora oszlopot , de a lebőgés esélye nyilvánvalóan fel sem merült bennem előzetesen. Ha pedig van zenekar, ami a technikás death metal terepén egyáltalán megközelíteni képes a Nile szintjét, az csakis Erik Rutan szívügye, a Hate Eternal lehet. Alaposan el voltunk tehát kényeztetve ezen a péntek 13-án.

Az este hangulatalapozó bandái a svájci Omophagia és a portlandi Vitriol voltak, akiket rossz szokásom szerint ki is hagytam, egyszerűen azért, mert az effajta tömény halálfémből nekem két-két és fél óra bőven elég, talán már sok is. A megszólított zenészektől, rajongóiktól és az efféle mulasztásokra mindig bőszen ugró trolloktól tehát megértést és elnézést kérünk, számomra 20:45-kor indult az este a Hate Eternallal. Méghozzá rögtön némi malőrrel, hiszen Erik Rutan gitárja sehogy sem akart megszólalni a rendelt pillanatban. Ezt persze technikusi segítséggel pár pillanat alatt el lehetett hárítani, mégsem gondoltam volna, hogy beletelik fél órába is, mire a nevezett hathúros az elfogadhatót közelítően dörren meg a teremben. Addig is John Longstreth dobos technikai bemutatóját élvezhettük, lévén egyedül az ő hangszerének megszólalását találták el a keverőpult túloldalán.

időpont:
2019. szeptember 13.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert
Neked hogy tetszett?
( 8 Szavazat )

Nem kerülgetem tovább, ez szimplán egy újabb, a hangmérnök által legyilkolt death metal koncert volt a sorban, mert az a nagyjából 20 perc, ami az előadásból hallás alapján mondjuk-hogy-élvezhetőre sikeredett, az pont annyira volt elég, hogy még jobban sajnáljuk a történteket. Azon sokadszorra persze nehéz túllépni, hogy három hangszer plusz az ének keverését miért ennyire lehetetlennel határos feladat megoldani ugyanott, ahol a következő társulat helyből álomszerűen szólal meg, de a világ attól is szép, hogy vannak ilyen talányok. Azért is különösen nagy kár ezért, mert a trió úgy rontott a színpadra, hogy nekifutásból harapnak majd ketté minden egyes jelenlévőt, és a kimagasló harci kedv mellé egészen rendkívüli hangszerkezelést is láthatott, aki a színpad közelében állt. A pár hónappal ezelőtt a Kannibálok beugrósaként is megfigyelt Rutan elképesztő formában van manapság, ez ebből a millió sebből vérző bemutatóból is egyértelműen lejött, viszont aki ennél többre is kíváncsi, annak maradnak az Upon Desolate Sands által kínál gyönyörök. Nem tudom, hogy nevezettek az általam ecseteltekből mennyit érzékeltek a színpadon, de a leghatározottabban remélem, hogy az ő emlékeik nem ilyen felemásak, és hamarosan visszajönnek hangban is bizonyítani a nagytermet szinte teljes egészében megtöltő, roppant lelkes táboruknak. Mindannyian megérdemelnénk.

0918hate1

A Nile a világ legjobb death metal koncertbandája, ez ilyen egyszerű. Ha a tagságbeli átrendeződések nem következnek be, ennél sokkal többet nem is különösebben lenne érdemes tudni azokról az estékről, amikor hazai színpadon is megcsodálhatjuk a négyest. Őszintén szólva lemezes technikai demonstrációik már jó ideje nem izgatnak fel (persze az új albumot azért meghallgatom majd valamikor), de a legendás élő teljesítmény az, ami miatt Karl Sandersék valójában kitüntetett szerepet élveznek nálam. Valahol egészen megfoghatatlan az a Hangulat és Erő, ami velük együtt a koncerttermeket járja, és bár pontosan értem, hogy ezt kizárólag egy minden apró részletében megtervezett folyamat végén tudják estéről estére reprodukálni, az én naiv szemszögemből nézve mindig rejlik ebben némi varázslat is. Ahogy említettem, a három hang, a négy hangszer és a merevlemez csodás egységben, gyönyörűen szólalt meg az első pillanattól kezdve, és nagyjából ez minden, ami számít. Plusz megcsodálhatjuk azt a páratlan dinamikát, amit négy egy helyben álló/ülő ember megidézni képes, ha úgy igazán beleáll.

0918nile2

Mindenekelőtt persze túl kellett tennünk magunkat azon, hogy a főnökhöz hasonló alapembernek gondolt Dallas Toler-Wade nincs már ott a fronton, helyére a kölyökképű és -korú bőgős, Brad Parris lépett be középre, a rendezői jobbon pedig az új szerzemény, Brian Kingsland hozza azt a nem keveset, ami ide szükséges. Parris fazonját én továbbra sem igazán tudom megszokni ebben a brigádban, Kingsland azonban kezdettől fogva tökéletesen beleillik az összképbe, a lényeg viszont inkább az, hogy az új felállás a vokális feladatokat jóval igazságosabban osztja el egymás között, és ettől még egységesebb képet mutat a produkció, mint korábban. A hangszeres teljesítmény nyilván elképesztő, George Kollias esetében már-már eksztatikus, úgyhogy tényleg nincs semmilyen akadály az előtt, hogy a hetven perces diadalmenetük átgázoljon rajtunk. És hát eljátszanak nem egy, nem kettő, de három dalt is a még meg sem jelent új lemezről, amelynek a szenzációs Vile Nilotic Rites címet adták, ami kimondva még őrületesebben hangzik (komolyan: Vile Nilotic Rites, beszarás). A setlist többi tétele nem rejt nagy meglepetéseket, a záró Black Seeds Of Vengeance már-már közhelyszámba megy, mégis megunhatatlan, azt gondolom. Nekem legalábbis rendszeresen megadja a kegyelemdöfést.

A konklúzió is a szokásos: a hitetlenkedő kalapemelés. Trey Azagthoth soraival búcsúzom: „Ur-Sag Zi-Ga-Ni Naphar Ajjabi Sharush! Sa-Par-Mah-Zu Diri La-Magiru Sin Su-La!".

0918nile3

Fotók: LIV Photography & Art (a turné bécsi koncertjéről)

 

Hozzászólások 

 
#6 JózsiBácsy 2019-10-04 06:59
Engem meg az érdekelne, hogy a teljesen prototipikus metálosfazon Brad Parrisen mit nem tud megszokni az igen tisztelt újságíró úr?

Kötelező volt fanyalogni, legalább egy kicsit, nem igaz?

Hagyd abba inkább, keress más hobbit.
Idézet
 
 
#5 Koroknai Balázs 2019-09-18 15:02
Idézet - Carcass1969:
Milyen érdekes hogy a Koronkai úrnak megint nem ikerült oda érnie az előzenekarokra.Pedig a Vitriol az utóbbi évek legjobb DM zenekara.Szomorú hogy megint lemaradtatok valamiről de hát ettől az embertől nem is várok mást. Irjatok csak az Ákosról...

Nem tetszik, hogy degradálod ezzel az Omophagiát, akik a legjobb svájci death metal banda a Samael óta.
Idézet
 
 
#4 Carcass1969 2019-09-18 14:20
Milyen érdekes hogy a Koronkai úrnak megint nem ikerült oda érnie az előzenekarokra.Pedig a Vitriol az utóbbi évek legjobb DM zenekara.Szomorú hogy megint lemaradtatok valamiről de hát ettől az embertől nem is várok mást. Irjatok csak az Ákosról...
Idézet
 
 
#3 Thasaidon 2019-09-18 12:42
Idézet - Thasaidon:
Amúgy megtekinthető a felvételük Youtube-on, valaki jó arc volt és feltette.


Mármint az új számok Dürer Kert-beli eljátszásának felvételei, bocsi, ez kicsit félreérthetőnek tűnhet.
Idézet
 
 
#2 Thasaidon 2019-09-18 11:52
A Hate Eternal hangzása tényleg borszasztó katyvaszos volt, de úgyis a Nile-ért mentem.

A Nile-nak tényleg eszelősen erős kiállása van és mindig brutálisan jó koncertet ad. Viszont a setlistek terén egyre inkább elironmaidenese dik, simán meg lehet jósolni, melyik albumról melyik számot fogjuk hallani. Ennek a koncertnek a setlistje a három új számot kivéve mind egy szálig elhangzott már 2018-ban, a többsége pedig azelőtt is rendszeresen. Azt nehéz innovációnak tekinteni, hogy a Sacrifice unto Sebek csak a második volt a koncertnyitó, 2013-ban még egzotikumként beharangozott The Blessed Dead után (pedig mindkettő hatalmas szám). Oké, egy kis riffelgetés volt a 4th Arra of Dagonból, de az nem egy teljes szám volt. Akinek ez volt élete első Nile-koncerrtje, annak biztos, hogy lerobbant az arca, mert szokásához híven szétületesen odakúrt a Nile, de ha az ember sokadjára megy, akkor hamar lelohad a lelkesedése a kiszámíthatóság miatt. És tök jó, hogy eltolták a The Fiends Who Come to Steal the Magick of the Diseasedet meg a Kheftiu Asas Butchiut, de ezek is a '18-as koncert különlegességei voltak (noha szintén zseniális számok). A Khafir!-ral pedig konkrétan már kivan a faszom, pedig az is mekkora szám már, és csak hálálkodok, amiért a Defiling the Gates of Ishtar legalább nem volt; ezek a számok olyan számokkal vannak egy albumon, mint az Eye of Ra meg a Masturbating the War God. Emiatt nem tudtam annyira kiélvezni a koncertet, mint amennyire ez a végtelenül profi és dinamikus produkció amúgy megérdemelné. De mindez csak a visszatérő koncertlátogató k egy lehetséges nézőpontja, az elsőbálozóknak ennél fenségesebb bemutatkozó Nile-koncertet kívánni sem lehet.

Az új lemezről előadott dalok jók, de jobb lett volna, ha először beszerezhető az album, és már ismerősként halljuk vissza a koncerten. Amúgy megtekinthető a felvételük Youtube-on, valaki jó arc volt és feltette. Brian Kingsland pedig király ebbe a bandába, tényleg kiegyenslyozott abban el volt osztva az ének, végre Karl is többet hörgött, és egyáltalán, örülök, hogy összességében a mélyebb hörgés dominál most a Nile-ban, mert én nem bírtam Dallas hangját. Érdekes lenne megtudni a kiválása okát.
Idézet
 
 
#1 drughi 2019-09-18 10:27
Death metal örömünnep volt ez kérem, nem kétséges. Elsösorban a Hate Eternal miatt mentem mert még soha nem láttam élöben (bár utoljára a Nilet is csak az Annihilation turnén 2005ben) és emiatt oriási csalodás volt hogy a koncert felében konkrétan nem volt hangzás. Viszont amikor megjött akkor azonnal a helyére került minden és igen: kéne egy normális önnállo buli a jövöben. Vagy a Morbid Angellel, nekem mindegy. A Nile meg Nile, nem tudnak hibázni. Sajnáltam hogy tul sokat játszottak az ujrol (majd ha megjelenik az uj, rendes hangzással otthon kielemezzük, nem egy koncert körülményt tartok erre a legmegfelelöbbn ek), simán befért volna egy Ramses és Gates of Ishtar vagy egy Unas the Slayerre inkább gondolni se merjek. Szoval kurvajo este volt azért e, lehet hogy én láttam rosszul de mintha nem lettek volna olyan sokan, egy ilyen felhozatalhoz és pénteki naphoz képest. Azzal kalkuláltam hogy rogyásig leszünk erre a keverönél is full szellösen álldogáltunk komákkal.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.