Shock!

augusztus 12.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Pet Shop Boys: Actually

petshopboys_1Az Actuallyre a szüleim kazettás fiókjában (!) találtam rá, szűk három és fél évtizeddel ezelőtt, új érkezőként a Neoton-, Black- és Modern Talking-albumok között. A furcsa borító dacára nemigen látszott különbözni a korabeli meainstream popzenéktől, annyit azonban a még éppen csak kialakulóban lévő zenei érdeklődésemmel is felismertem, hogy ez itt valami más. Pont annyira más, hogy érdekesebbnek tűnjön nagyjából minden másnál abban a bizonyos fiókban. A Pet Shop Boyst sokáig kizárólag az Actually jelentette számomra, annyira egyben volt, annyira benne volt minden, amit a Jó Popzenétől elvártam. Ha mindenképpen okot keresünk a jelen írás megjelentetésére ezeken a hasábokon, ennél jobbra részemről nem futja – de nem is keresek jobb okot. Ma nem kifogásokat keresünk, ma nem verekszünk rockerekkel, ma Pet Shop Boys-koncertre megyünk!

megjelenés:
1987. szeptember 7.

kiadó:
Parlophone
producer: Stephen Hague, David Jacob, Julian Mendelsohn, Pet Shop Boys, Shep Pettibone, Andy Richards

zenészek:
Neil Tennant - ének
Chris Lowe - billentyűk

játékidő: 47:52

1. One More Chance
2. What Have I Done To Deserve This?
3. Shopping
4. Rent
5. Hit Music
6. It Couldn't Happen Here
7. It's A Sin
8. I Want To Wake Up
9. Heart
10. King's Cross

Szerinted hány pont?
( 49 Szavazat )

1983-at írunk, amikor a Smash Hits szerkesztő/riportere, Neil Tennant New Yorkba érkezik, abban a reményben, hogy ott alkalma nyílik interjút készíteni a The Police frontemberével, Stinggel, aki egyben Tennant korábbi iskolatársa is. Az interjú végül meg is születik a Shea Stadium egyik bárjában, egy harmadik volt iskolatárs társaságában, amelynek során megegyeznek abban, hogy hármuk közül egészen biztosan Sting utálta a legjobban az adott sulit... vagy legalábbis ezt igyekszik elhitetni a többiekkel. Tennantot azonban nem ez érdekli, igazából maga az újságírói munka sem izgatja különösebben, a promóciós kiadványok zsákolásán túl. Építészhallgató haverjával, Chris Lowe-val ugyanis akkor már évek óta próbálnak valami kézzelfoghatót összehozni az OMD, a Soft Cell, a Kraftwerk, a Human League és a Depeche Mode, vagyis az elektropop kortárs úttörőinek farvizén. Ekkor ugyan még nem teljes meggyőződéssel, de Tennant és Lowe meg akartak ragadni minden lehetőséget, ami a kitöréshez hozzásegítheti őket zenészként. A New York-i kiruccanásnak tehát határozott célja volt, de a célpontot nem Gordon Sumnernek, hanem Bobby Orlandónak hívták.

Bobby „Bobby O" Orlando valódi ikonja volt a korszak diszkó/dance színterének, produceri közreműködésével készült lemezek százai (!) nem csupán a Billboard törzsközönségével, de az európai rajongókkal is megismertették a nevét, köszönhetően többek között a drag queen színész/énekes Divine-nal és a The Flirtsszel közös kooperációknak. Utóbbi az egyik olyan pont volt a zenei térképen, amelyet a Boys két fele egyként elismert, így vált aztán Bobby O a chelseai lakásukban álmodozó duó céltáblájának sztárjává. Milliókhoz hasonlóan Orlando is szobagitárosként kezdte, a hetvenes évek klasszikus hagyományainak szellemében, aktuális hősei témáit igyekezett minél magasabb szinten elsajátítani. A fokozatosan a produceri oldalra sodródó zenészt természetesen mélységesen felkavarta a hangminta-vételezés megjelenésével gyakorlatilag bárki számára elérhetővé vált zenekészítés, ugyanakkor nem szégyellt azonnal fel is ugrani a felfutóban lévő hullám hátára. Amikor komplett hangzások váltak gombnyomással elérhetővé, és a gyakorlat által nemesített zenészi tudás többé nem igazán számított, villámgyorsan felismerte: mostantól nem a régi iskola alapjain dől el, hogy kiből lesz sztár, és ki tűnik majd el az ismeretlenben. Bobby O ettől kezdve sztárcsinálásban utazott.

petshopboys_2Orlando szerepének megismerése alapvető fontosságú Tennant és Lowe karrierjének szempontjából, ő ugyanis nem csupán felkarolta, de gyakorlatilag megteremtette a Pet Shop Boyst. Tennant kezére játszott, hogy Bobby O irodája és a Police ügynöksége ugyanabban az épületben volt a Broadwayen, így az Applejack Dinerben, egy sajtburger és egy répatorta társaságában végül meg is született az egyezség a két fél között. Valójában tényleg nem volt szükség ehhez többre, mint egy kiadós beszélgetésre, a hatalmas lánggal lobogó lelkesedésre Tennant szemében, no meg a jó öreg angol akcentusra. Bobby O meglátta a potenciált a jóképű és mellesleg dalokat is fabrikáló Neilben, és még mielőtt egyetlen hangot is hallott volna a duó produkciójából, megszületett köztük a szóbeli megállapodás a közös munkáról. A következő körben Orlando már Chris Lowe-ot is New Yorkba reptette, és azonnal vázolta is, mi lehetne üdvözítő megoldás számukra az új Duran Duranné válás helyett: „Ez az egész pretty-boy-glamour dolog szép, működik, de a ti esetetekben, ahelyett hogy megpróbálnátok megcsinálni magatokat ilyennek, szerintem inkább megfontoltnak kellene tűnnötök, bűnös katolikusoknak. Ez lenne a tökéletes megjelenés: intellektuális és bűnös. A világ érteni fogja, mert a világ bűnös. Hagyjátok fent a szemüveget. Az üzenet át fog menni, ha jól van csomagolva".

A történet indulásakor nem is volt ott más, csak Tennant és Orlando, a még javában a szintik kezelésével birkózó Lowe leginkább csak elefánt volt a porcelánboltban. A munkamániás Bobby O-nak akadt néhány dallamötlete a fiókban, amelyet immár a Boysszal közösen, néhány óra alatt kidolgoztak, majd a nehéznek éppenséggel nem tűnő szülés végén a West End Girls, az Opportunities (Let's Make Lots of Money) és a One More Chance máris megszületett – sokkal többre az induláshoz nem is volt szükség. Bobby O hozta a saját zenei sablonjait és az általa beváltnak gondolt terjesztési megoldásokat, ráadásul elkötelezetten hitt a kölyökképű britek áttörésében, így szorgos munkával, az apró sikerekért is keményen megküzdve bejuttatta a Boyst az underground klubokba és rádiókba. Az Egyesült Királyság persze eltartott kisujjal elfordult, a major kiadók eladhatatlannak hitték őket, a nyugati parton és a francia/benelux piacon azonban azonnal beléjük szeretett a közönség. A trió rendre összegyűlt New Yorkban, és elképesztően rövid idő alatt több albumra elegendő témát írtak meg és demóztak fel. A West End Girls sikere azonban elsöpörte a fokról fokra való építkezést, sőt, lesöpörte a képről magát Bobby O-t is, hamarosan ugyanis az az EMI tett a srácok elő szerződésajánlatot, amely nem sokkal korábban még merev elutasítással reagált rájuk.

Ezen a ponton a Boys tagjai feladták polgári állásaikat és az Orlando által kínált underground megdicsőülést, hiszen egyértelmű esély kínálkozott egy sokkal nagyobb harapásra abból a bizonyos tortából. Egy ideig úgy tűnt, az üzleti szempontból tökéletesen logikus döntés nem mérgezi meg a Boys és Bobby O kapcsolatát, de a vége persze csúf pereskedés lett a jogdíjak megosztása felett. Mindez azonban már a Pet Shop Boys instant világsztárrá válásának árnyékában zajlott: a Parlophone égisze alatt kihozott debüt, a Please („Can I have the Pet Shop Boys album, Please?") a várakozásoknak megfelelően techno-pop sikertörténetté vált olyan dalokkal, mint az újra felvett West End Girls, a Love Comes Quickly vagy a Suburbia. Agyas szövegek, szégyentelenül minimalista dance alapok és az a bizonyos brit fűszer = több mint hárommillió eladott példány világszerte. A kárörvendő hangok máris azt kezdték sugalmazni, hogy mindez csakis egyszeri csoda lehetett, és a srácokat ekkor keblére ölelő világ számára ez is csak egy futó kapcsolat lesz a sok közül. Amikor harmincöt évvel később ezeket a sorokat írom, már nem kétséges, hogy a Boys iránti rajongás a mai napig túlélt mindent, ami a zeneiparban és annak környékén megtörtént. Tennanték azonban a '80-as évek közepén még javában a definitív lemezük megírására készülődtek, amely túlmutat a Bobby O-féle dance-sablonokon és nem lehet többé nullával osztani.

petshopboys_3

Az 1986 végére tervezett Please-turné végül elmaradt, és ennek egyértelmű hasznát látták a második albumra szánt dalok, a Boys ugyanis ezúttal mindenből kicsit többet akart: gazdagabb, tágasabb hangzást, kísérletezősebb hangszerelést, több kihívást. Első lépésként eldöntötték, hogy több producerrel fognak dolgozni, így került a képbe Stephen Hague-on, a Please producerén kívül Julian Mendelsohn, Andy Richards, majd Shep Pettibone is. A címválasztásnál az előd hagyományait követték egy újabb köznyelvi formulával, amit aztán mindenki úgy értelmezhetett, ahogy csak a kedve tartotta, akárcsak az ikonikus borítófotót. Tennant: „Az emberek talán azon tűnődnek, hogy komolyan gondoltuk-e vagy sem. Valójában maga az album eléggé komoly. Még a poénokat is komolyan vettük." Lowe szkeptikusabb, pesszimistább álláspontot képviselt a rettentő hektikus, nem ritkán káoszba forduló időszak perspektíváit illetően, mint társa, de abban egészen biztos volt, hogy a borítót szívből utálja. Naná, hogy az Actuallyt sem turnéztatták meg, a promóciós körök az It Couldn't Happen Here film elkészítésébe torkolltak, amelyben az Always On My Mind dal is szerepet kapott – bár nem volt megtalálható az aktuális lemezen. Azon a lemezen, amelyen valójában minden egyes tételnek külön története van, és ezen a pontot nem foszthatok meg senkit attól, hogy ezekről is beszámoljak.

A One More Chance még a Bobby O-val közös időszak gyümölcse, egészen konkrétan a Boys második kislemeze volt ez, még 1984-ben, bár erről csak az Államokban és Belgiumban tudhattak – máshol ugyanis nem jelent meg akkoriban. A középrész már az Actuallyre rákészülve került a dalba, amely eredetileg Divine számára íródott, és teljes egészében el is készült Rock Me munkacímen. Tennant egy vadromantikus nyitó tételt fabrikált belőle a mazochista, nagyvárosi paranoiáról, arról, hogy a maffia jár a nyomodban az éjszakai utcán, te kétségbeesetten menekülsz előlük, miközben magad is a szerelem után futsz. Az érzés megijeszt, bár titkon vágysz is rá – mindezt állítólag Lowe visszatérő rémálmai ihlették. Tőrőlmetszett house-sláger lett a végeredmény egy olyan korban, amikor sokan még magával a műfaji megjelöléssel sem találkoztak. Eleve a dal hosszabb mixe került fel a lemezre Julian Mendelsohntól, a refrén viszont annyira fogósra sikerült, hogy akárhányszor gázol is el az a dallam, egy cseppet sem bánod.

petshopboys_5A What Have I Done To Deserve This? egyenesen az akkoriban sokak által már múlt időben kezelt Dusty Springfieldnek nyújt segítő kezet, aki a maga nagyszerű módján hálálja meg a felkérést. A nóta szokatlannak ható felépítésére Allee Willis nevének felbukkanása adhat választ, aki Tom Watkins pártfogoltjának számított, olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a September és a Boogie Wonderland az Earth, Wind & Fire-től, majd jóval később a Jóbarátok főcímzenéje. A duó formációt tökélyre fejlesztő Tennant/Lowe-műveket kisebb pánikba is kergette Watkins ötlete a közös munkáról. Végül mégis egészen jelentőségteljes dolog született belőle, amelyben ráadásul mindhármuk ötletei markánsan megjelentek: Lowe írta a kezdőriffet és a refréndallamot, a verze Tennant ötletéből született, Willis pedig a „since you went away..." részt hozta. A megbánt szakításról szóló nóta már a Please-re felkerülhetett volna, Dustyt azonban akkoriban még nem sikerült meggyőzni, Tennanték pedig pontosan tudták, hogy a szükséges drámát csakis ő hozhatja a sorok közé.

A Shopping viszont már klasszikus Boys, a banda ironikus/társadalomkritikus oldalának megvillantója. Jellemző módon a fiúk Milánóban, egy bevásárlásra szánt napon döntötték el, hogy mindenképpen dalt fognak írni a szerintük legviccesebb hangzású angol szó felhasználásával, amelyből végül a teacherizmus teátrális kritikája lett. A gitárt imitáló szintitéma képében még a New Order előtt is sikerült tisztelegni, maga a dal pedig azóta is a leggyakrabban felbukkanó háttértéma a fogyasztóvédelmi programok rendezvényein. A Rent esetében szintén a cím, aztán a refrén adta magát villámgyorsan, a végső változatig azonban több lépcsőben vezetett az út. Az első verziót még Bobby O-val vették fel, aki a legkülönösebb dalnak nevezte, amit életében hallott. Eredetileg italodisco-tribute lett volna komoly tempóval, a Gazebo vonalán, Barry White-tól kölcsönzött nagyzenekari betéttel – aztán minden kicsit másképpen alakult. Andy Richardstól érkezett a megoldás a tempó lefelezésére vonatkozóan, így pedig már egészen más színezetet kapott az Amerikát egy kitartott prostituált szemszögéből láttató szöveg. A dal gazdag utóéletet is magáénak tudhat, újra felvéve szerepelt Liza Minnelli Results albumán, és Angelo Badalamenti is elkészítette belőle a maga Broadway-kompatibilis verzióját. Nem kérdés, hogy a végeredmény Bobby O tetszését is elnyerte, hiszen a bűnös katolikusok képe minden eddiginél egyértelműbben rajzolódik ki itt a háttérvásznon.

petshopboys_4

Az A oldalt záró Hit Music ezzel szemben gyors, ütős és a legkevésbé sem szentimentális. Tennantet az The Art Of Noise Peter Gunnjára emlékeztette (nem véletlenül, hiszen Lowe ügyesen átemelte a basszusmenetet ide), és a King's Crossszal együtt készült el. Nem szégyell egy komplett sort átmenteni az ABBA Money Money Money-jából (nem szándékoltan, helyén kezelve), és egyértelműen olyasminek láttatja magát, ami csakis az Államokban születhetett meg. Az alapötlet esetében ez igaz is, a kidolgozás azonban nagyon is brit. A végén hallható tempóváltáshoz George Michael Careless Whispere adta az alapötletet, a sorok között pedig az éjszakai klubok akkoriban láthatóvá váló réme, az AIDS fenyegetése bujkál, Tennant által jól elrejtve. Diszkósláger, némi sötét fűszerrel, ahol szinte semmi sem az, mint aminek látszik. Desperate hit music.

Meglepő módon egy balladával indul a B oldal, az It Couldn't Happen Here kapcsán ráadásul Ennio Morricone nevének említésére kapjuk fel a fejünket. Valójában a Boys egyik első dala, a Jealousy kapcsán keresték meg az olasz legendát, aki azonban nem bizonyult túl lelkesnek a dal vonós részeinek hangszerelése kapcsán... ellenben felvetette, hogy szívesen írna egy közös dalt Tennantékkel. Egy olasz nyelvű, a korai David Bowie hatását magán viselő dalt küldött át kiindulópontként, amelyből végül a refréndallamot tartották meg, egy teljesen új verzével kiegészítve, alaposan átformált verzióban küldték azt vissza... majd nem történt semmi. A Blue Velvet vetítésén döntötték el, hogy Badalamentihez fordulnak a hangszerelés ügyében, a visszakapott kottával kapcsolatban azonban Stephen Hague-nak adódott egy formabontó ötlete. Nem nagyzenekarral, hanem a Fairlight munkaállomás segítségével vették fel az alapokat, így kapták ezt a kísérteties, kompakt megszólalást, ami rögtön meg is különböztette a dalt minden hasonló kísérlettől. A dalszöveg témája ismét az AIDS, és az a naiv hit, hogy a rettegett betegség hullámai Angliáig nem érhetnek el.

petshopboys_6Az It's A Sin, ahogy az a mindent vivő topslágerek esetében elég gyakran előfordul, percek alatt öltött formát még 1982 környékén. Lowe jött elő ezekkel a himnikus akkordokkal, amelyre ott helyben megszületett a refrén ötlete is. Klasszikus eurodiszkó lett az első verzió, csordakórussal, kolomppal (!)... majd szépen magukra is maradtak vele, amikor házalni kezdtek az ötlettel. Az Actuallyre amolyan csakazértis-alapon került fel egy végletekig eltúlzott vallásossággal terhelt változatban, amelyhez a Westminster-székesegyházban is vettek fel részeket. A gigantikusra hizlalt katyvaszt Stephen Hague próbálta ismét diszkóformátumra nyesegetni, az eredmény minősége kapcsán pedig aztán maguk Tennanték bizonytalanodtak el a legjobban. Az EMI ellenben konkrétan bolondnak tartotta a párost, hogy nem az album leginkább eladhatónak saccolt tételét tennék az első kislemezre, és végül Tom Watkins telefonhívására volt szükség ahhoz, hogy meggondolják magukat. A single végül szinte napra pontosan 35 évvel ezelőtt jelent meg, az előzetes tervekkel ellentétben a Boys tagjai nem vigyorogtak a borítón, a siker pedig elsöprő volt.

Az I Want To Wake Up a viszonzatlan szerelemről szól, Lowe komplett demójára Tennant egy, még a megismerkedésük előtt, gitáron írt dalát énekelte rá, és mint ekkoriban szinte minden, természetesen ez is működött a Pet Shop Boys köpönyegében. Az óóó-zós rész a New Order Everything's Gone Greenjéből „érkezett", a dal végén pedig Tennant – első ízben – a vokálharmóniákkal is megpróbálkozott, a lemez ambiciózus jellegét erősítendő. A Shep Pettibone-nal közös munka másik gyümölcse a Heart, amelyet a Boys a városi legenda szerint Madonnának, majd Hazell Deannek szánt, de persze végül el sem küldték nekik. Ez a dal is hosszú utat járt be a korai verzióktól, eredetileg még gitár is szerepelt benne (J.J. Belle jóvoltából), és maga a refrén is egy véletlen szalagtörlés eredményeként lett olyan, amilyen. Hogy milyen? Bár a legkevésbé volt petshopboysos a maga módján, végül maguk a szerzők sem voltak képesek megválni tőle. Az utolsó single lett az albumról, népszerűségéhez a szlovéniai Mokrice kastélyban, Sir Ian McKellen társaságában forgatott vámpírtematikájú klip is sokat hozzátett.

A King's Cross zárja a lemezt, és részemről elfogynak a szavak, ha ez a tétel szóba kerül, hiszen megtestesíti mindazt, amit a tökéletes PSB-dalról gondolok. Az első londoni utamból is legélénkebben arra a pillanatra emlékszem, amikor a Regent's Park felől megérkeztem a pályaudvar elé. Valahol ezen az úton született a dal ötlete is, amelyhez egy bobdylanes gitártémát társítottak, egy egészen lassú, himnusz-szerű változatban. A hangnemváltás ötlete Stephen Hague-tól származott, így lett a szerzeményből egy kiábrándult epikával átitatott, nagyon brit nóta, szövegében áttételesen ismét a már érintett témákat (teacherizmus, AIDS) járva körül. Az eredeti ötlet szerint a KX-szel kezdődött volna maga a lemez is, de miután a banda egyik ismerőse egy sóhaj kíséretében csak annyit fűzött ehhez, hogy „nos, ez nagyszerű, végül sikerült valami igazán unalmas hangzással előrukkolni", az ötletet el is vetették. Így lett belőle egy tökéletes lemez tökéletes lezárása, és ebben a tekintetben reménytelen vitába szállni velem.

Ez az a birodalom, melyről állandóan álmodom.

 

Hozzászólások 

 
#31 eurodog 2022-08-06 19:57
Az Introspective - rőll nem lesz kritika ? Szerintem ez a legjobb llemezük. Persze biztos felhánytorgatná a szerző hogy kib... hosszú számok vannak rajta, de nekem épp ezért (is) tetszik nagyon.
Idézet
 
 
#30 Roberto88 2022-07-16 19:46
[quote name="Karitatív Mongúz"]Azért egy páran meg lennének lepődve, ha kiderülne, hogy a kedvenc metálzenészeikr e milyen nagy hatással voltak az adott kor popzenéi. Nyilván régen minden jobb volt, de talán a popzene is minőségibb volt akkor, amikor a PSB a csúcson volt./quote]

Pl: Axl Rose a Guns'n Roses-ből!
Idézet
 
 
#29 Karitatív Mongúz 2022-07-11 21:07
Azért egy páran meg lennének lepődve, ha kiderülne, hogy a kedvenc metálzenészeikr e milyen nagy hatással voltak az adott kor popzenéi. Nyilván régen minden jobb volt, de talán a popzene is minőségibb volt akkor, amikor a PSB a csúcson volt.

A Cure felvetéssel teljesen egyetértek. Pláne, hogy októberben koncerteznek Budapesten.

Billie Eilish pedig teljesen fasza zene.
Pl.: https://youtu.be/5GJWxDKyk3A
Idézet
 
 
#28 Roberto88 2022-07-11 18:46
Azoknak, akik itt Britney Spears-t, meg Bieber-t, meg Neotont, stb emlegetnek, igazán kár volt életükben zenét hallgatniuk, mert láthatóan fogalmatlanok...
Idézet
 
 
#27 Goodbye 2022-07-08 15:49
Idézet - barázdabilleget ő:
Idézet - kornel:
'88 körül rommá hallgattam.A Pet Shop nálam egylemezes banda volt és ez volt az egy.Bár a Behaviour-ig "kötelezően" követtem őket,de az már nem volt az igazi.Onnan meg felejtő.De ez egy hibátlan poplemez.Utólag jössz rá,hogy tényleg miket műveltek rajta.Szívesen olvasnék olyanokról is-bár ennek kb nulla lehet az esélye-,hogy Bros-Push,netán EMF-Schubert Dip.A Pet Shop-pal ellentétben őket már eléggé belepte a feledés homálya.


Na most kimentem a teraszra köpni egy nagyot. Itt sokaknak elgurult a gyógyszer . Diszkós álrockerek.


Annak gurult el a gyógyszer, aki megveti a minőségi zenêt. Egyáltalán mi az hogy álrocker? Simán csak zenekedvelő vagyok, ahogy sokan mások is az oldalon.
Idézet
 
 
#26 barázdabillegető 2022-07-08 13:47
Idézet - kornel:
'88 körül rommá hallgattam.A Pet Shop nálam egylemezes banda volt és ez volt az egy.Bár a Behaviour-ig "kötelezően" követtem őket,de az már nem volt az igazi.Onnan meg felejtő.De ez egy hibátlan poplemez.Utólag jössz rá,hogy tényleg miket műveltek rajta.Szívesen olvasnék olyanokról is-bár ennek kb nulla lehet az esélye-,hogy Bros-Push,netán EMF-Schubert Dip.A Pet Shop-pal ellentétben őket már eléggé belepte a feledés homálya.


Na most kimentem a teraszra köpni egy nagyot. Itt sokaknak elgurult a gyógyszer . Diszkós álrockerek.
Idézet
 
 
#25 Goodbye 2022-07-07 19:47
Mikor kerül ki a koncertbeszámol ó?
Idézet
 
 
#24 Windir 2022-07-07 16:38
Idézet - Eugen:
Röviden: ha valóban a cenzúra volt a dolog mögött, akkor úgy jártak, mint az az ember, aki az utcán vizel, de elfordul, mert jön valaki, miközben a másik irányból nem egy, hanem tíz ember közeledik.

Vagy aki a kutyák elől a fára menekül, ám a fa tetején még több kutya vár rá.
Idézet
 
 
#23 Eugen 2022-07-07 15:47
Ha valaki kiváncsi arra, milyen az, amikor a Pet Shop Boys metált játszik, hát tessék:

https://youtu.be/KY20weOQB5U
Idézet
 
 
#22 Eugen 2022-07-07 15:42
Idézet - Koroknai Balázs:
Idézet - Eugen:
Szerintem csak technikai okai voltak: a külső borító hátulján csak a dalok címe szerepelt, míg a belső tasak hátulján a dalok mellett a teljes stáblista, dalonkénti bontásban, így egyszerűbb volt a belső tasakot egy az egyben kinevezni külső borítónak. Így lett az azon szereplő omló falas kép a magyar kiadás borítója.


a magyar wikipédia-szócikk (https://hu.wikipedia.org/wiki/Actually) szerkesztőjét kellene megkérdezni, honnan vette az infót a cenzúráról


A klasszikus "citation needed" esete.

A másik kép, ami a magyar kiadásra került, egy szocialista cenzor szemszögéből még problémásabb, ha nagyon annak akarja látni: két ember egy fal előtt, amiről omlik a vakolat, ráadásul a két emberből az egyik ül. Tehát a rensdszer falakat emel, amelyek már omladoznak, viszont a fallal találkozó emberek közül van, aki ül, nem feltétlen szó szerinti értelemben.

Röviden: ha valóban a cenzúra volt a dolog mögött, akkor úgy jártak, mint az az ember, aki az utcán vizel, de elfordul, mert jön valaki, miközben a másik irányból nem egy, hanem tíz ember közeledik.
Idézet
 
 
#21 Richter László 2022-07-07 14:53
Nem az a baj, hogy az igényes pop zenét játszó PSB-ról írnak hanem az, hogy kevesebb a hasonló szintű lemezismertető rock metál stílusban...ami egyébként az oldal igazi erőssége...
Idézet
 
 
#20 Levike 2022-07-07 12:56
Ha esetleg C. C. Catch, esetleg Sabrina debüt lemezeinek a világra jöveteléről is meg lehetne tudni kulisszatitkoka t az szerintem sokakat érdekelne. :D

Viccen kívül a cikk kiváló lett, a megszokott minőség, el vagyunk kényeztetve szerintem. A Pet Shop Boys -ot ifjúkoromban még hallgattam is, az első 1-2 lemezük teljesen jó volt.
Idézet
 
 
#19 blackmagic 2022-07-07 10:07
Tényleg, miért nincs még itt The Cure, írtak pár klasszikot. Azt ne mondjátok, hogy nem szeretitek.
Idézet
 
 
#18 simon Zoltán 2022-07-07 09:32
Idézet - Goodbye:
Aki azon pattog, hogy miért írnak erről a shockon, az magát minősíti. Személy szerint mindent érdekesnek ês êrtêkesnek tartok, amit igazán tehetséges zenészek írnak és játszanak. Ezek a srácok egy olyan korszakban mentek nagyot, amikor mêg teljesítmêny kellett a sikerhez, és azóta is minőséget szállítanak minden lemezen. Ez hány kemény, "true" metálbandáról mondható el? A tipikusan shock-os zenekarok többségére pont az a jellemző, hogy kezdőként kiírják magukból a legjobb dolgaikat, utána meg azokkal hakniznak gyakran szó szerint végkimerülêsig.
....ahhh....
Idézet
 
 
#17 Tulus 2022-07-07 00:58
Ha már pop, akkor erről a lemezről is írhatnátok:

George Michael - Listen Without Prejudice (1991)

Szerény véleményem szerint a Cowboys and Angels benne van minden idők 3 legjobb popdalában.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.